Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-04-23 / 33. szám

130

vala tehát egyéb hatra, mint összeszedni a sátorfát és újból útra kelni. Rendeltetésünk az vala, hogy mihelyt, azaz miel őtt megvirrad, már a Ce- lebici romokat meg kell szállani, miután beérkezett jelentések szerint ott mintegy 700 felkelő tanyázik.

Síját kérésemre én is részt vevék e kis tréfában, Még a hajnalcsillag alig tűnt volt el a láthatárról s mi már állásunkat elfoglaltuk. Velünk vala ekkor ezredemnek 1. zászlóalja, a 77. ezred egy félzászlóalja, a 14. sz. vadász zászlóalj és két " üteg tüzérség, természetesen minden egyes csapat a szükséges élelmiszerekkel és hegyi lovakkal ellátva.

Rendeltetési helyünkre érve, Obadich vezérőrnagy azon hiedelemben vala, hogy a felkelőknek bizton tudomásukra jutott, hogy mi oda érkezünk és tovább állottak. E czélból elrendelő, hogy a 14. sz. vadász zászlóalj rajvonalba feloszolva, bocsátkozzék le a völgybe és igy haladjon szétszórt harczmódban előre; ezredünk 1. zászlóal,a pedig mint támcsapat a szemben fekvő Hurmiei ormón az említett vadász zászlóaljat a kellő távolságban kisérje, mi pedig a 3. zászlóalj a tüzérséggel a jobb oldalt fedezzük és szintén az előirt harczvonalban nyomuljunk előre.

Egy pillanat müve volt e t tt hadi terv és alig indult meg az elővéd, már vadászaink oly hatalmas sortiuzel üdvözöltettek, hogy zengett az erdő bele. Az első lövésre rögtön azon jelentés érkezett be a vadász zászlóalj parancsnokától, hogy mintegy 200 felkelő a Tara folyam felől éppen felénk tart s bátran nyomulnak elő. Mintegy 3 óra lehetett s képzelheti tehát az olvasó, hogy 9 órai menet után még az egészséges gyomor is békétől enkedni kezd, hát még a mienk, de e pillanatban tán egy ember se jelentkezett volna, hogy éhes ; a podgy ász hátamon annyira megkönnyült, hogy azt kezdtem már hinni, hogy a borjú nincs is többé a hátamon. E jelentésére a vadászoknak azonnal futólépésben rohantunk a felkelőkre, megjegyzendő, hogy állásunkat az az menetünket csakis a hegy oldalán tettük, mert csak igy biztosíthattuk vadászainkat a kettős tűztök

Midőn a helyszínére értünk, vad ordítással és kemény sortüzzel fogadtak bennünket is, de ez nem rettentett vissza és 4 oly hatalmas üdvözlőt küldöttünk közibök, hogy az atyafiak jónak vélték tovább állani és eszeveszett futásban szaladtak szét. A 14-ik vadász zászlóalj mintegy fél óra járásnyira üldözte még őket és ezalatt esteledni kezdvén, a tábornok ur elrendelte, hogy az egyes csapatok boztositott állást véve, tábort üssenek, az előőrsöket felállítván, kezdjenek azonnal főzni.

E szavakra fegyvereinket gúlába, rakva a a munkához fogtunk és pár perez alatt már gyönyörű tábortüzeink valának.

Veszteségünk 3 órai harcz alatt 3 vadászból állott, kik közül kettő a balkarján könnyű sebet kapott, a harmadik pedig egy kürtös volt, kinek a golyó lábafején ment keresztül és a sarkát szakította meg; a derék vadász (ez egy magyar zászlóaljban) nevetve vette ki a hatalmas bosnyák golyót lábából és egykedvűen mondogatá: „nem jól ezélzott a földi!“ Maga a tábornok ur jelen vo*t a 3 sebesült bekötözésénél és mindhármukat megdicsérve és kitartásra buzdítva, a kürtöst még szivarral kinálta meg.

A három sebesült kora reggel visszaszállitatott Focsába.

(A levél egyik igen érdekes részletét jövő számunkban tesszük közzé. Szerk.)

A szomszéd urak.

Sopsi-Szeutgyörgy, 1882. április 19.

(—1—) Az ember már azt se tudja, boszan- kodjék, sajnálkozzék, vagy jót nevessen azon szörnyűséges dolgok felett, a mik itt mellettünk a szászok közt történnek. Ezek a szerencsétlen Schul vereinos meiszterek valóban kihozzák az ember eszét a rendes kerékvágásbók Ütnünk, paskolnunk kellene őket derüre-borura, mert minden lépésük megbocsáthatatlan bűn, minden szavuk istenkáromlás a legszentebb eszme, a hazaszeretet ellen és minden gondolatuk alávaló fortély, melynek végczélja a hazaárulás, S a helyett, hogy ezt tennék, hogy összetaposnék a testünkön rágódó férget, még szépen beszélünk hozzájuk, kérésre, könyörgésre fogjuk a dolgot és meginstáljuk, hogy legyenek szívesek nyugodtan eltűrni, ha mi Magyarországon magyar áliameszmékröl is ábrándozunk hébe-hóba üres óráinkban.“

Hiába! így kívánja ezt a magyar loyalitás, az a hires lovagiasság, meg páratlan vendégszeretetet, a melyről olyan szépen hangzik a közmondás: „adj a tótnak szállást (avagy a szásznak) kiver a házadból.

A brassói szászok, s a szebeni atyafiak még eddig nem verték ki a magyart Erdélyből, de ha rajtuk állana, rég nem volnánk a föld színén, csupán aznn egyszerű okból, hogy mi a „Gross deutsch“ eszmék iránt ide benn nem tudunk lelkesülni.

Az a szent gyűlölet, mely a szászok önzetlen lelkét a magyar faj iránt nemes tüzbe szokta hozni, fellángolt. Két helyt gyújtottak oltárt a Schulve- reinnak egész magyar az birodalomban: Szebenben é; Brassóban. Két helyen csapták arczul a magyar nemzetet: Brassóban és Szebenben. Mind a kettő jogosnak, helyesnek s méltányosnak találta a közelebbről tartott népgyüléseken a német Schul- vtreinos professorok nemzetiségi törekvéseiket s összeegyezhetőknek tárták azokat a magyar állam „tisztességes“ (!) czéljaival.

Azon feltevés a szász urak részéről, hegy a magyrr államnak vannak vagy lehetnek tisztességes czéljaik is, nagy hálára kötelez bennünket s ezért a talpra esett komplimenté. t mélyen meg vagyunk hatva, de meghatottságunk még sem megy annyira, hogy Dück Szepinek s a tisztelendő uraknak Brassóban orruk alá ne tartsuk a históriát, mely a „hűséges“ szász nemzet valódi hűségének egyetlen egy árva példáját sem említi meg. Hanem igenis a történelem megemlék- szik róluk m ridannyiszor, valahányszor koncz- politikáról van szó. Olyan köpenyegforgató ná- cziót Géza király óta a inai napig nem látott a magyar história, mint a szász.

Ha „elnyomatás“ lenne osztályrészük, a mint azt arczátlanul hazudozzák kifelé, tányérnyalóbb, farkcsóválóbb népséget keresve sem lehetne találni, de mivel a magyar korona határain belül széles körű alkotmányosságnak örvend minden polgár, ann ilfogva ezt a szabadságot a szászok arra használják fel, hogy árulkodnak, ha/udoznak. de- nuncziálnak a Schulverein konczáért. Itt benn megkapják kiváltságokat, künn pedig zsíros falatok várnak rájuk spitzliskedéseikért.

Az ilyen hazaszeretet nem ér egy ütés taplót. Plppen ezért azon farizeus krokodil-könnyekért, melyek ma Brassóban és Szebenben potyognak, egy barabolyt sem adunk.

Az ők hangoztatott hűségük a korona és haza iránt csak arra való, hogy zsebüket töltse.

Hasztalan tüntettek a magyarországi németek mozgalmai ellen, azon erőt, mely mozgásba hozta a hazai német polgárok szivét haszontalan frázisokkal meg nem győzhetik.

Mikor az erdők egyremásra égnek.

Brassó, 1882. április 20,

Azon nagymérvű erdőégések alkalmából, melyek a jelenlegi különösen száraz időjárás alatt országszerte felmerülnek s kiszámithatlan károkat okoznak, — alkalomszerűnek véljük az uj erdőtörvénynek az erdőégések meggátlása, azoknak kor látozása és előfordulás esetében a tetteseknek ki- puhatolása s megbüntetése iránt tett intézkedéseit részletesen s talán már újból is felsorolni e lapok terén és felhívni arra a figyelmét úgy a nagy közönségnek, mint az erdőbirtokosoknak és a hatósági közegeknek is.

Az erdőtörvény g-ik §-a azt rendeli, hogy : „Az erdőkben s azok közeiében száz méternyi távolságon belől csak az erdőégések megakadályozására szükséges óvrendszabályok megtartása s idegeneknek még ezenfelül az erdészeti személyzet engedélye mellett szabad tüzet rakni.

A ki tüzet rak, minden esetben tartozik azt távozása élő t teljesen eloltani.

Különösen száraz időjárás alkalmával az erdőrendészeti hatóság a tüzelést az erdőben egészen eltilthatja.

11. §. A ki erdőben vagy annak közelében elhagyott tüzet talál, tartozik azt lehetőleg elolta ni ; ha pedig azt eloltani már nem bírja, vagy ha erdőégést vesz észre, vagy annak tudomására jut, tartozik azt az útjában eső legelső ház lakósainak tudtára adni ; ezek pedig tartoznak az erdőégés- röl az erdőbirtokost vagy annak háznépét, vagy az erdőfelügyelettel megbízott személyzetet (erdészt, erdőőrt, erdőpásztort stb.) haladék nélkül értesíteni, vagy a legközelebbi községi elöljáróságnak, lehetőleg a szolgabirónak, mezei rendőr- kapitánynak bejelenteni.

12. §. A szolgabiró (mezei rendőrkapitány), illetőleg a községi elöljáró, mihelyt valamely erdőégés tudomására jut, azon község lakosságát, melynek határában az erdő létezik s a körülményekhez képest a szomszédos községek lakosságát is az oltásra kirendeli.

A kirendeltek a községi elöljárókkal együtt, kötelesek az oltáshoz szükséges oltószerekkel, ugyanis csákánynyal, kapával, baltával stb.-vel tűs tént az égés helyére sietni.

Az oltás vezetése a helyszinón levő rangban első erdőtisztet, különben e szolgabirót (illetőleg városi kapitányt) s ha ezek közül senki sem volna jelen, azon község elöljáróját illeti, melynek határában vagy legközelebbi szomszédságában az erdőégés van.

13 §. Az oltás vezetőnek, az oltás iránt tett rendelkezéseit, a megjelentek feltétlenül s minden munkabérre vagy jutalomra való igény nél- kös teljesíteni tartoznak.

Az oltás bevégzése után az égés helye egy, ha szükségesnek mutatkozik, több napig az e végre kirendelt erdőőrök, illetve községi lakosok által őrizet alatt tartandó.

109 §. Két forinttól húsz forintig terjedhető pénzbüntetéssel bünttetik:

1. a ki a 9. §, megsértésével, az erdőben vagy annak közelében tüzet gerjeszt;

2. a ki az általa, vagy hozzá járulásával avagy jelenlétében gerjesztet tüzet kellő felügyelet nélkül hagyja, vagy a tűzveszélynek kikerülésére szükséges és a létezett viszonyok közt esz- közölhetövé vált intézkedéseket elmulaszt ja;

3. a ki a jelen törvény 11. §-ának eleget ten ni elmulasztja ;

4. a ki erdőégés esetében annak oltására kő telezve lévén, ezen kötelezettségének, alapos ok nélkül nem tesz eleget, vagy az oltást vezető hatósági közeg rendelkezését, alapos ok nélkül nem teljesiti.

no. §. Azon közigazgatási hivatalnok, ide számítva a községi elöljárót is, a ki erdőégés esetében, a hivatalánál fogva őt illető intézkedések kötelességét megszegi, szintén az előbbi i^-ban megszabott büntetéssel büntetendő.

Megyei közigazgatási hivatalnok ellen, ily vád esetében, az elsőfokú bíróságot a legközelebbi erdei kihágási bíróságok közül, a másodfokú erdei kihágási biróság, biróküldés által határozza meg.

E büntetés azonban nem zárja ki a közigazgatási tisztviselő s községi elöljárónak, a törvény- hatóságok és községek rendezéséről szóló törvény- czikkekben megállapított felelősségét.

Ezen utóbbb érintett 109 és no §-ban meghatározott kihágások miatt az eljárás hivatalból indítandó meg.

Epen ezért: nem tudjuk eléggé figyelmébe ajánlani úgy a közjóiét, mint a törvényes közrend megóvása c/.éljából egyfelől a nagy közönségnek, másfélül és főleg az arra hivatott hatósági közegeknek is az erdőtörvény ezen intézkedéseit.

Nevezetesen pedig törvényből kifolyó múlhatatlan kötelessége minden I-sö fokú erdei kihágási bíróságnak illetékessége körén belől a neki feljelentett vagy csak tudomására is jutott erdőégésről külön indítvány nélkül is szabályszerű jegyzőkönyvet venni fel, a melyből kivehető legyen t. i., hogy az égés okának kiderítése, az égés elfőj tá a, a tett. megbüntetése stb. körül uiegtétettek-e kellő módon és kellő időben a törvinyben előirt lépések és intézkedések ?

Ellenkező esetben igen nagy valószínűséggel kiteszik magukat azon eshetőségnek, hogy vagy a közönség köréből valamely „önkénytes őre a törvényeknek“, vagy pedig a királyi erdőfelü^yelő az erdők állapotának törvényből kifolyólag éven ként legalább egyszer eszközlendő megszemlélése alkalmával — mint hivatalból kirendelt őre az er dőtörvénynek — jelentést tesz a közigazgatási bizottságnál vagy máshelyt ez vagy amaz erdőégési esetekről és ott felkérik a hivatalból meginditni kellett eljárásról szóló összes ügyiratokat betekintés végett.

Hogy aztán ilyen esetekben szükséges és hasznos, hogy azok az „összes ügyiratok“ a lehetőségig rendben legyenek, azt elképzelheti bárki is, a ki ad valamit az ő köztisztviselői reputatio- jára, — eltekintvén t. i. az ezzel együtt járó anyagi telelősségtől is.

Epen azért: mint e lapok szerény munkatársa, s ebből kifolyólag, mint a közjóiét és törvényes közrend egyik parányi önkénytes őre e vidéken, az erdőtörvény idézett paragraphusainak közhasznú intézkedéseit végül is csak becses figyelmébe ajánljuk mindazoknak, a kiket illet.

к-у.

A holland nép köréből,

— Benke István felolvasása. —

(Folytatás )

De ezzel szemben valóban nagyok a hollan - dók a képzőművészetben. Persze itt is „világot renditő“ nagy eszményekkel lelkesitnek vagy hó- ditnak; hanem azon mód és eszköznél fogva, mely- lyel a természetet ellesni és kiábrázolni művészeteik annnyira meglepők, hűk és jelentősök: hogy müveik ezen tulajdonságainál fogva az ember egészen el van ragadtatva. Természetesen itt leginkább a festőmüvészetet értem, s arról szólok. Már a XV. században nagyhírű iskolát alapított e téren Ceanach v. Leydai Lukács; mig a XVII. században a festészet virágzása fő fokát éri el a lé- dai molnár fiában, az ünnepelt Rembrandt Pálban, kiben talán csak az egy Munkácsy Mihály által elért oly hatalmas tehetség nyilvánult, mely nála a concepczió merészségét, a kifejezés erejét, a szín- árnyalat varázsát eredményezte a művészet legeredetibb kinyomataiban. Hogy ily mester nyomai s útmutatásai az utódoknak genre-, arczkép-, tájkép-, állat-, csata- és tengeri-képeikben meglátszottak a mai napig; magától érthető.

Ezek után hadd térjek át felolvasásom azon ágára, mely tárgyánál fogva talán közelebb érdekelheti, hallgatóimat, t. i. a holland köz- és társas élet bizonyos viszonyainak vázolására kezdvén a kép külső oldalán, úgy azonban, hogy mindig a belső tartalom tűnjék ki.

Ámbár a természet a kellemes változatosságot és elragadó szépséget Hollandiától általában megtagadta, — de a fennebb is érintett emberi szorgalom azt sok tekintetben kipótolta a magas kerti és mezei művelés által. Bár merre menjen, az ország kisebb-nagyobb távolban mezei és nyári lakokkal, mulató-helyekkel és az ezeket körítő gyönyörű kertekkel van tarkítva, melyek együtt véve nagy jólétre és vagyonra mutatnak, és a mellett — különösen a kertek — a mester kélt és természeti szépség lehető legtökéletesebb képeit tárják fel kígyós sétányaikkal és csudálatos ügyességgel összevissza vágott s a legtarkább

A