Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-02-06 / 11. szám

— 43

4- §. A gyámpénztárba letett kötelezvények jelen szabályrencleletrei hivatkozással az árvaszéki elnök és jegyző által kiállított bélyegmentes nyugtára a kebli pénztárból kiadandók és az árvaszéknek a felhajtás iránti intézkedés megtétele végett előterjesztendő k.

5. §. Azok, kik tartozásaikat nem tudják kész pénzben lefizetni és az összesített gyámpénztárnak adósai kívánnak lenni, ha jelen szabályrendelet életbeléptétől kezdve két hó alatt jelentkeznek és törvényszerű biztosítékot tudnak adni : az összesített gyámpénztár adósai közé felveendők az ezen pénztárróii szabályrendeletnek szem előtt tartása mellett.

Hí. fejezet.

A berecki gyám pénztárról.

6. §. A feloszlatott berecki árvabizottmány által kezelt és még be nem fizetett pénzek felhajtása iránt a szükséges intézkedések megteendők.

7. § Jelen szabályrendelet belügyminiszteri jóváhagyás és kihirdetés után hatályba lép, végrehajtása iránt pedig alispán és árvaszéki elnök intézkednek.

A gyámhal óság Над kiszabod bírság pénzek kezeléséről.

г. §. A gyámhatóságok (árvaszék és felsőbb fokú gyámhatóságok) a gyámokat és gondnokokat valamint egyéb feleket is az 1877. évi XX. te. 53, 97, 128, 279. és 281. §§. alapján pénzbírság fizetésén marasztalhatják el.

2. §. A pénzbírság a gyámolt vagy gondnokoltra nézve illetékes község javára esik és vagyontalan árvák tartására és kiképeztetésére fordítandó. (1877. XX. t. c. 192. §.)

3. §. A bírságpénzek megállapítását tárgy azó gyámhatósági határozat jog'erőre emelkedése után annak fölvételére az illetékes szolgabirói hivatal más árvaszékek területén az illetékes árvaszék) kerestetik meg. (1877. XX. t. c. 191. §)

A szolgabirói hivatal köteles a bírságpénz összegét a közadók kezeléséről szóló 1876. XV. t. c. 52—63. 8j§-ai értelmében végrehajtás utján felvétetni és az árvaszéki megkeresés tárgya, kelte és számára hivatkozva az árvaszékhez beküldeni.

4. §. Az árvaszék a bírságpénz átvételéről a beküldő hatóságot, azon felet, kitől a pénzbírság felvétetett, értesíti és a pénzt egyúttal a gyá.m- pénztárba átküldi kezelés végett. A bírságpénzeknek az idefogott „Nyilvántartási napló“ községenként leendő nyilvántartása az árvaszéki nyilvántartással megbízott tisztviselő által teljesittetik.

5. §. A gyámpénztár a hozzá beküldött bírságpénzt naplóba iktatja és azt az egyes községek nevére szóló külön-külön betéti könyvek mellett a háromszéki takarékpénztárba beteszi.

6. §. A gyámpénztár minden év január hava 15-ig a hozzá azelőtti évben befolyt gyámhatósági bírságpénzekről — azokat is ide értve, melyek az év folytán kiutaltattak — a mellékelt minta szerinti „Számadást“ készít két példányban és azokat az árvaszékhez beterjeszti.

7. §. Az árvaszék a számadást számvevősége által megvizsgáltatja és a jóváhagyott számadás alapján megkeresi az illető községi képviselő testületet, hogy a közgyám véleménye meghallgatása után tegyen ajánlatot azon vagyontalan árvákról, kiknek tartása és neveltetésére közsegély igénybe vétele vált szükségessé.

A számadás egyik példánya a betéti könyvekkel együtt a gyámpénztárhoz visszaküldetik és a második példány többi mellékletekkel együtt a gyámpénztárhoz visszaküldetik és az irattárba tétető tik.

(Vege következik.)

VIDÉKI ÉLET.

Krftgeó, 1879. február 3.

Tekintetes szerkesztő ur !

Engedje meg, hogy pár sorból álló közleményem számára becses lapja hasábjain egy kis helyet kérjek.

Emberi természetemben rejlik azon sajátság, hogy az öröm édesebb, a szomorúság elviselhetőbb rám nézve, ha mások is velem éreznek. Nekem pedig örömöm van s én annál inkáb sietek azt nyilvánosság elé hozni, mivel az kizárólag nem csak ez enyém, hanem a „brassói magyar polgári köré“ is egyszersmind.

Igen, a „brassói magyar polgári kör“, mely 5 évvel ezelőtt több nemes lelkit polgár önzetlen közreműködése folytán nye.t életet, folyó hó i-én tartá meg szokott rendes táncvigalmát a helyi Redout helyiségében szép szánni közönség részvétele mellett.

Nem célom részletekbe bocsátkozni, e helyett teljes megelégedéssel, elismeréssel kell szólanom azon általános derült, jó hangulatról, mely táncvigalmunk egész folyama alatt észlelhető volt s mely még az idősebb polgárokat is magával ragadta. A jelenvoltak, mintha egy anyának édes gyermekei s egymást igazán szerető testvérek lettek volna, oly fesztelenül, megelégedetten, az illem szabályain belül maradva mulattak, hogy gyönyörűség volt nézni. Itt még árnyéka sem volt feltalálható azon kasztbetegségnek, mely más ilynemű mulatságok kebelében mindjárt magára vonja a vizsgáló figyelmét. Szóval mindnyájan jól, otthonosan éreztük magunkat s ha valami fájt, az nem volt, nem lehetett más, mint az, hogy nem legalább három éjszaka fűződött egymásba. S ilyen őszinte egymáshoz való ragaszkodást szemlélni, ily barátságos köroen resztvenni, a közös érdek, közös boldogság előobrevitele céljából, vajmi edes és megörvendeztető arra nézve, ki különösen Brassóban, egy életerős polgári egyesület létezésétől nagy és nemes dolgokat feltételez.

Én szivemből kivánom, hogy e bálban észlelt jó hangulat s egyetértés hassa át a „magyar polgári kör“ minden egyes tagját, uralkodjék egyleti életében is a békés egyetértés, legyen működése oly összhangzó, mint a milyen harmonikus volt a bálkoszoru s ekkor a „brassói magyar polgári kör“ élni fog, mert élni tud, élni akar.

Egy jelenvolt.

A7. „ügycmhallgatott cikk“ vülasm*ó- jának.

Mikor a t. szerkesztő ur becses magánlevélé" ben arra figyelmeztetett engem, hogy az igazságot a satyra álarca alatt kimondani nem mindig tanácsos s kifogásolta gunyoros irmodoromat, akkor még nem tudtam, mire célzott szives észrevételeivel^ Most már tudom. Maga kárán tanul az ember; én is megtanultam, hogy a sorok közt olvastatni nem mindenkivel lehet s hogy vonnak emberek, a kik csak olvasni tudnak s gondolkozni nem. —Ezért történt, hogy „2-1“ engem nem értett meg’. Igaz hogy én sem értem őt mindenütt, hanem ez mindkettőnk közös hibája.

Lehet, ha a t. szerkesztő ur itt-ott ki nem hagy cikkemből, talán észrevette volna „2 — 1“ ur, hogy én nem vagyok a tanítóknak ellensége, ha nem olyan jó barátja, a ki még* a gáncsoskodás háládatlan mesterségében is javokat akarja.

De térjünk a dologra.

Először is a végén kezdem, ott tudniillik, hol „2 — 1“ ur bevégezte észrevételeit. Azt tanácsolja nekem, hogy „olyan cikkek“ helyett írjak inkább valami korszerű kérdésről s akkor többet szolgáltam a népnevelés ügyének. Amint fentebb is mondám, nagyot hibáztam, hogy „olyan cikket“ irtani, de ha a „2 — 1“ másnemű cikkeimet elolvasta volna, a miket hébe-korba közrebocsátottam, elmondhatom, bogy többet tudna s inkább méltányolná a népnevelés terén egy régi gárdából való tanító, bár csupán vallástanitó munkásságát.

Megírtam azt a cikket, mert magam is úgy vélekedtem, hogy a tanítótestületnek joga van egy- egy, rá nézve nem kedvező s talán igazságtalan intézkedések ellen apellálni. Megírtam a cikket, — mert én úgy fogtam fel egy tanítótestület hivatását, hogy annak önmagáért tennie kell akkor, miden mások hallgatnak. S hogy e téren akár mi, akár a központi választmány, de valamelyikünk hibás, az napnál világosabb. Es mikor én ezt adatokkal kimutattam, akkor előáll egy ember, ki magát tanítónak nevezi és összehord annyi silányságot, hogy utoljára is nem azt kell restelnem, hogy azt a választ é n kaptam, — hanem hogy azt egy t a- n i t ó irta.

Azonban mégis felvilágosítom őt arról, ha lehet, hogy én nem követeltem a tanítótestület hatáskörébe nem tartozó dolgot. En nem állítottam azt, hogy „a minisztert felelősségre kell vonnia a gyűlésnek“, — csupán annyit mondék, hogy mégis csak különös dolog az, ha mindjárt egy minisztertől jön is, hogy mikor a törvény világosan megszabja a tanitólc élethosszig való választását, ugyanakkor állítsuk a képezdéből oklevéllel kijött tanítót „próbaévre“ s nem is eg*y, hanem három évig s tegyük függővé annak állandósítását egy — a szakértelemben kétes megbízhatóságú iskolaszék ítéletétől. Ha ez nem sérelmes a tanítókra nézve, ám lássák. Én úgy találom, hogy az s hogy az én ellenfelem „2 — 1“ ur nem látott benne semmi jogtalanságot, az megint csak felfogás dolga, Alig hiszem azonban, hogy akadjon még egy tanító Háromszéken, ki ellenem e tárgyban fel vegye vele együtt a tollat. Nekünk tehát nem kellett volna „felelősségre vonni“ a minisztert, csupán egy felirat formájában erélyesen kijelenteni, hogy a tanítók egyetemére nézve sérelmesnek találjuk a kérdéses miniszteri intézkedést. Erre joga van akárkinek. Ha a tanítók maguk nem teszik, akkor hon nan várják hát a kezdeményezést ?

Szintén ilyen alapon s ezért kellett volna az iskolaszékek viszonyát a tanítókhoz is tárgyalás alá venni s ha, — a mint nagy okosan elmondja „2—1“ — „későn ébredtünk erre“, akkor is ki a hibás ? Vájjon nem a központi választmány, hova ugyancsak e lapok utján még a nyár elején fel volt dobva a kérdés. Az a központi választmány, „melynek évi működését most megítélni korai“ —■ egy к írek esztendő lejárta alatt nem tett semmit. Épen semmit. Nem volt semmi összefüggésben a járáskörökkel, nem figyelte meg a szaklapok utján szellőztetett „korszerű kérdéseket“, nem intézkedett sehol semmiben s így egy esztendő lefolyása után ennyi sok semmittevés mellett talán még sem „korai“ kimondanunk felette az Ítéletet.

A tanítói fizetések ki nem szolgáltatásába épen egy tanítónak nem szabad belenyugodnia. Hol történt az egy állami hivatalnoknál, hogy félesztencleig fizetést ne kapott volna ? Hát csupán a tanító volna az általános állami törvények alól kivonva? Szabad-e előfordulni azon esetnek, hogy a tanító fizetést ne kapjon ? Bizony, aki „ilyen cikket ir“ s ebbe birkatürelemmel belenyugszik, az megérdemelné, hogy ujjal mutogassanak reá.

Nem polemizálok többet. Sokkal gyermekesebb argumentumokat használt „2—1“ ellenem, minthogy érdemes volna a hosszas válaszolásra. Ha egy tanító magáért a tanítóságért csak ennyit tud irnf, ha csak igy tud gondolkozni, akkor sokkal jobb, ha másnak engedi át a tért, maga pedig hozzáfog komolyan feladata tanulmányozásához s ott hallgat, a hol értelmesebb emberek beszélnek s igyekezni fog megérteni is azt, a mit az értelmes emberek jóakarattal neki mondanak.

Egy tanító.

Egy indítvány.

A helybeli községi iskolaszék egyik tagja az alább közöltzinditványt beküldötte lapunkhoz közlés végett a következő sorok mellett :

„Tisztelt szerkesztő ur !

Az idefogott indítványt mai napon az iskolaszékhez beadtam s miután ez egy pár nap alatt tárgyalás’alá vétetik, nagyon lekötelezne, ha a t. szerkesztő ur, kinek e felett igazán tapasztalattal kell bírnia, nézeteit elmondaná.

S miután ezen indítványt minél behatóbban szeretném tárgy altatni, igen szívesen venném annak becses lapjában leendő szószerinti közlését, — hogy az érdekelt tagok tanulmányozhassák s elő legesen ismerkedhessenek meg vele.

Maradtam a tek. szerkesztő urnák stb.“

A kérésnek engedve, tért nyitunk az indítványnak, annyival is inkább, mivel előlegesen ne* künk is alkalmunk nyílik pár szóban megtenni rá észrevételeinket.

Az indítvány igy hangzik :

„Tapasztalván, hogy a nőtanitó-képezdék általában szervezetüknél lógva nem állanak a szorosabb értelemben vett tudományosság színvonalán, s igy az onnan kikerült tanítónő-jelöltek egy tanító képzettségének megfelelő qualifikalást nem nyernek ;

tapasztalván, hogy különösen a kolozsvári nő- tanitó képző intézetbe az érdekek közössége, magasabb protekciók folytán oly növendékek vétetnek fel, kik minden előkészüítség nélkül, minden előleges isko’ai képzés hiányában csupán egy pár havi oktatás után alig mutatnak fel egy gyenge elemi osztályosnak megfelelő készültséget, mig az ily felvételi vizsgálatok alkalmával a felső-, vagy polgári leányiskolát végzett növendékek teljesen mellőztetnek az olyan előkészületlenek mellett ;

tapasztalván, hogy a női praeparandiából kikerült tanítónők a gyenge szervezet és hiányos tudománykor mellett azon kedvezményben is részesülnek, hogy érdemök felett ldassifikál- tatnak s igy tapasztalat szerint egy I. osztálylval (elégséges) végzett férfitanitót készültség tekintetében össze sem lehet egy kitűnővel végzett nőtanitóval hasonlítani, oly alant áll ez utóbbi a férfitanitóképezdéből kijött jelöltnek :

tapasztalván, hogy úgy a tanitásbeli sikert, az előadási modort stb., mint általában a tudományos önképzést illetőleg jóval felülmúlja a közepesen minősített tanító is a kitünően végzett tanítónőt :

indítványozom, miszerint mondja ki a tek. iskolaszék, hogy

1) mindaddig, mig a tanitóképezdéknél jelenleg divó visszaélés a nevelésügy hátrányára oly botrányos módon űzetik, hogy a polgári-, vagy felső leányiskolát végzett növendékek a felvételnél mellőzésben részesülnek a semmi készültséget fel nem mutatók előtt, — addig az iskolaszék nem tekinti a tanitónőképezdéket hivatásuknak megfelelő intézeteknek.

2) Mondja ki az iskolaszék, hogy mindaddig, mig a kolozsvári nőtanitó képezde a gyenge tehetségeket is kitűnő és jeles osztályzattal kvalifikálva, a tájékozást ránk nézve lehetetlenné teszi, addig a nőtanitókat rendes tanszékekre alkalmazni nem kívánja, hanem számukra csakis a segéd- és szaktanítói állomásokat tartja fenn ezután.

A mi nézetünk ezen indítványra mindenek előtt az, hogy az iskolaszék mondhat ugyan vêlera é n y t s elvi tekintetben jöhet is bizonyos megállapodásokra a szóban levő indítványt illetőleg, de mindaddig, mig az államtörvények egy intézmény fennállását érvényben tartják, egyes testületek nem ignorálhatják azokat. így a kolozsvári nőtanitó képezde is, bár sok kifogás fér hozzá, a törvény oltalma alatt áll s mint ilyennek, joga van belátása szerint kvalifikálni és klassificálni a növendékeket, az iskolaszékeknek pedig kötelességük a képezde által kibocsátott s felsőbb megerősítésben részesült mindennemű minősitvényt érvényes okmányok gyanánt fogadni.

Az iskolaszék tehát itt nem határozhat, csupán véleményt mondhat s mig a törvény úgy rendelkezik, hogy rendes tanitó lehet minden tanító és tanítónő, a ki oklevéllel bir, addig az iskolaszékek külön törvényeket nem alkothatnak s nem szabhatják meg, hogy a tanítónő csak s e g é d, — vagy szaktanítói állomást foglalhasson ti náluk.