Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-12-04 / 97. szám

— 387 —

fakadt. À szivek mintha érezték volna, hogy kellemes meglepetésük lesz.

Elnök csenget A gyűlést megnyitja. — Már mindenki „Divina comoedia“ nak egy részletére gondolt jeles u üforditónk Szász Károly fordításában, midőn Gyulai Pál jó vaskos könyvet tarta fel kézében s örömtől sugárzó arczczal jelenté, hogy Arany János „Tol dy szerelme“ czimü uj müvét küldi a társaságnak tisztelete jeléül. — Minden szem Gyulai Pálon csüngött s oly hallgatás állott be, mint milyen a kellemes hirt követni szokta.

Elnök azután elmondá, hogy Arany János személyéhez a társaságnak több kedves emléke fűződik s „Toldi“-jának más részeiből saját ülésein is hallott már. ív költő halála előtt nem akará közölni e részt. De engedett mégis barátai unszolásának s beküldé a „Kisfal udy-társaságnak“, hogy onnan induljon ki hóditó útjára. „A sok unszoló között ón valék a leggyöngédtelenebb — mondá az elnök — tán vétettem, de bárcsak mind ilyen hibákat követhetnék el életemben.“

Elnök azon ajánlata, hogy „Toldi szereimé“' ből egy rész azonnal olvastassák fel, nagy tetszéssel fogadtatott s a közönség élvezettel hallgató végig azt az epizódot, mely a prágai kalandot tárgyalja. A legnemesebb mulatság volt ez. Az éljenek elhangzása után Szász Károly a lelkesülés hangján azt az indítványt tévé, hogy e jó hatás megőrzése végett őt és társát a felolvasástól mentse fel a közönség. Elfogadtatott, valamint azon indítvány is, hogy a társaság azonnal testületileg fejezze ki tiszteletét a nagy költőnél. Ez meg is történt, kívánván neki annyi áldást, mennyi dicsőséget éltében kivívott. — Az ülés fél 7 órakor ért véget. A közönség igen elégüiten oszlott el, vivén keblében az Arany iránti tiszteletet megkétsze- ezve.

Elmondván a gyűlés tulajdonképeni folyamát, legyen szabad a közönség figyelmébe hozni valamit azok közül, mit már régen tud a Toldi mondáról. A Toldi-mondáról a történelem nem tud semmit. A nép teremtette, az ő száján járt „szájrul-száj- ra“. Egy hős, Toldi Miklós szerepel benne kezdettől végig, a néptől költőileg felfogva s igy e nemben egyedül áll a magyar irodalomban. Nagy Lajos király idejéből eredt. Első, ki énekekbe összefoglalta, Iliosvai Péter éneklő diák 1574-ben. Övé a dicsőség* az anyag megőrzésében s bár egyéb érdeme nincs is,, azért a figyelmet nem lehet tőle megtagadni. Énekeinek egy lőcsei példánya fennmaradt s abból vévé Arany „Toldijának tárgyát, melyet három részre osztott.

Az I. rész, melyet a közönség 1846-ban „Toldi“ czimen kapott, a hírhedt, hős Toldi Miklósnak fiatal korát tárgyalja. Előbb otthon ül Miklós szeretett anyja oldalánál, dologgal tölti idejét. György bátyjával nem él békében, — mert az örökségét akarja elkaparni. Miklós véletlen utján gyilkosságot követ el s bujdosik, nyomorúsággal küzdve sokáig'. Rendkivüli ereje feltűnik, vitézzé lesz s a cseh óriás elleni vívásban kitünteti magát. A király megbocsátja bűnét, udvarába veszi és György bátyját elereszti.

A III. rész 1848-ban jelent meg. Az elhirhedt hős Miklós most szürke hajúvá lett. Haza vonul magányába s miután még egyszer kitünteti magát, végkép visszavonul, nem állhatván ki az őt csúfoló apródokat. Majd később meghal szülőföldjén. E rész czime „Toldi estéje“.

A mondának eleje és utója már készen volt. Toldit mint ifjút és öreget látta a közönség, de mint férfit nem. A költőnek nem állt elég anyag rendelkezésére s a középrésze nem készíthette el korán. De az a tudat, hogy Toldit egészen keli bírni a nemzetnek s az ilyen biztatások, mint a Petőfié : „hogyha megteremtetted a fejét és lábát, teremtsd meg a törzsét is“ összeszedték a költő erejét s a tavasz meghozá „Toldi szerelmét“, a monda középrészét.

Ez Toldinak más emberekétől eltérő szerelmét tárgyalja Rozgonyi Piroskával, mely Piroska Aranynak Piroska unokáját és meghalt leányát juttatja eszébe s a fájdalmas emlékezet a legszebb érzelmeket csalja papírra. Tárgyalja ez még a nápolyi hadjáratot, miközben Toldi kegyet is vészit, de később visszanyeri azt. Es mi a legnagyobb művészeti alkotásokhoz tartozik, e kor után .300 évvel következő dolgokról is szól Rákóczy idejéből. — Itt az anyag „Toldidból, „Toldi szerelmiből és „Toldi estéjé“-bői. Ezt Arany nem elbeszéli, — hanem elzenéli úgy hogy magyar ember vére csak amúgy pezseg, mikor hallja. Láttatja az igazi magyar alakot, jellemet a maga egyszerűségében, szögletességében és lovagias jóságában. De többet nem is szólok a műről. Lmervén tartalmát röviden, igyekezzünk egészen megismerkedni vele. — Azután meg boruljunk le a költő nagysága előtt, kit mocsoktalan jellem és fáradhatlan munkásság bálvány gyanánt állita a nemzet elé, ki megadó a nemzetnek azt, mivel tartozék; ada müvet, melyet minden magyar embernek bibliája mellett kell tartania.

ifidé József.

Brassó és a magyarosodás.

Brassó, 187g. nov. 27.

Tekintetes szerkesztő ur !

A „Nemere“ ez idei 92-dik számában „Brassó és a magyarosodás“ czim alatt R. G. aláírással egy czikk jelent meg, mely végszavaiban maró gunynyal lebbantja szemére a „magyar olvasókör“ nek“ a magyar szellem hanyatlását, magyar nemzeti ügy tespedését.“

Magában a czikk elég jó indulattal van szerkesztve s sokban igaza is van Írónak, ámbár a mi viszonyainkat nem ismerőnek látszik, erre mutat legalább az is, hogy a „magyar társalgóit „körinek nevezi. Ilyes hibácskát azonban szivesen elnéz minden idevaló jóérzelmü magyar ember, tekintve R. G. urnák nemes intentióit, melyekből kiindulva látszik irni czikkét. Ámde nem hallgathatjuk csak úgy szó nélkül azon bizarr könyelmüséget, mely- lyel egyetlen mondatában úgy elbánik a magyar dalárdával, mintha erre szót vesztegetni se volna érdemes. Azt mondja czikkiró ur :

„Egy jól roszul összetákolt magyar dalárdánál, annak hébe-korba egy egy „fellépésnél“ semmi egyéb jele nincs, hogy itt magyarok is laknak.“

Nincs tehát „közszellem, magyar szellem“ Brassóban s a dalárda is, mely még jelezné, „hogy itt magyarok is laknak“, csak úgy „jól-roszul ösz- szetákolt,“ s csak „hébe korba“ s akkor is idézőjel között lép fel, azaz „fellép“ az .... állványra és ... . semmi egyéb.

Vájjon lehet-e, szabad-e még ellenségének is igy beszélni a „Brassói magyar dalárdádról ? Nem! üzen egyletnek érdemei vannak, melyeket tőle eldisputálni nem lehet. Rövid fennállása óta lankadatlan kitartással tört nemes czélja felé : mivelni a magyar nemzeti dalt s ez által a közművelődést elősegíteni. Ezek mellett a helybeli tekintélyes, jóhirnevü, idegen ajkú dalegyletekkel nemes, de nehéz versenyre kellett kelnie. S a próbát kiállotta Tanúskodnak erről a „Kronstädter“ nek nekünk különben hízelkedni nem szokó kritikái. A mi je zőnk nem „jól-roszul összetákolt“, hanem mint dalárdának ez „magyar“ s mint testületnek ez ; „erkölcsi.“ Bárki előtt nyitva életünk, múltúnk és jelenünk : mi nem pirulunk azokért, mert kötelességünket megtevők.

A mi a „fellépést illeti, egyszer a német Ge sangverein karmestere igy bírálta meg a dalárdát : „Ihr seid Meister im piano Singe n“ Zsasskow- sky Endre, ismert zeneszerző pedig egy véletlen alkalmával a dalárdát hallva, meglepetését nem titkolá s megelégedésének jeléül a dalárdának emlékéül küldé „Harmonia“ czimü jeles férfi-négyesek füzetét. Távol minden öndicsekvéstől, bizony mi nemcsak „fellépünk“ hanem meg is áll- juk helyünket.

Egy dalárdista.

Brífssö, 1879. november 26-án.

Tisztelt szerkesztő ur !

A „Kronstädter Zeitung“ nénike 187-ik számában „dumme Junge aus Kronstadt“ és ön lapja ellen nagyon kifakad és ezen kifakadásában át- csapong a „Tisza ázsiai gazdálkodásra“. Régi nóta ez ; tudjuk, hogy a „Kronstädter Zeitung“ és híveinek a mi magyar, semmi sem tetszik, az mind ázsiai gazdálkodás ! Pedig hiába rugdolózik, mert ö és párthívei soha oly rózsaszínben magokat nem fogják többé látni, mint azt ők óhajtják.

Azt gondolja a „Krönst. Zeitung“ és hívei, hogy az ő boldogságuk vagy boldogtalanságuk Tisza személyéhez van kötve s ennek bukásával sorsuk jobbra fordulna ? Illúzió, melyben ringatják magukat. Higyjék el önök atyafiak, hogy soha kormány nem leend Magyarországon, mely több privilégiumot nyújtson önöknek, mint a jelenlegi.

Különben önöknek nem is az a vágyuk, hogy Magyarországon ilyen vagy amolyan színezetű kormány legyen, — hanem az, Jhogy egyáltalában magyar kormány ne legyen. Önök egy czentrali- zált osztrák-német kormányt óhajtanak, ez az eszmejárások, mely agy okban forr ; nem gondolják meg. hogy mig a mostani dualisztikus államforma tart, addig kedvencz eszméjök csak szerény óhajtás marad.

Ha pedig ezen államforma egykor fölbomla- na — mire különben még soká várhatnak — akkor is gondunk leend, hogy többet Bach-huszárok ne legyenek. Jó volna, ha a „Krönst. Zeitung“ és hívei megbarátkoznának nagy költőnk ezen szavaival :

'>A nagy világon e kívül nincsen szánodra hely;

Ald.ion vagy verjen jsovs keze: itt. élned, halfiod kel1.«

Hódoljanak ennek s sokkal boldogabbak lesznek.

Egyébiránt a mint az eddigi eljárásokból naponta tapasztaljuk, önök, a hol tehetik, nyíltan és titokban, mindenütt a magyar nemzetiséget s kormányát gúnyolják, a legönzetlenebb intézkedéseit nevetségesnek szeretik feltüntetni s oly kifejezéseket használnak, melyek önöktől semmi esetre sem méltányosak ; ez által, ne higyjék, hogy jó szolgálatot tesznek párthíveiknek.

Köztünk is van elég magyar, ki Tiszával nincs megelégedve ; de ezen elégedetlenség nem azonos az önökével, mert nálunk nincs oly magyar, ki a magyar állameszme ellen J üzdene. Ali

ezen eszme mellett harczolunk s azt egyesekért senki személyéért feláldozni nem kívánjuk. Önök szeretnék látni, hogy bukjék a személy, de nem azért, hogy ez vagy az legyen, hanem azért, hogy az által az eszme is bukjék. Önöknél a személy csak ürügye egy messzebb ágazó fondorlatnak.

Önök mindig haboznak, nem mernek nyíltak, határozottak lenni ; ha előveszik is a gúny fegyverét, mindig szeretik a körülményeket szereplő magasabb személyekkel egybekeverni s azoknak palástja alá rejtőzni. Például utóbbi czikkében is az itteni főispánra támaszkodva, úgy futólagosán jegyzi meg : hogy merészli a „Nemere“ a főispán személyét az itteni tényezők közé bele vonni ? — Hát mit g'ondolnak önök, hogy a főispán ur személye vagy bárkié is oly szent, közelithetetlen , valami, hogy még nevét sem szabad említeni ? De igen! bárki nevét is — illedelmesen; illemet tanulni pedig nem fogunk a „Kr. Ztg.“ iskolájába menni.

Azt hiszi a „Krönst. Ztg.“ hogy mindegy a magyar államnak, akárki Brassóban Л spán ? Oh nem, az nem lehet nekünk közönyös. Ide oly egyén kell első sorban, ki a magv Llameszme barátja testestől-lelkestől és a ki a megbecsülés színvonalán áll mint polgár; ezen tulajdonságokat, azt hiszem, feltalálja a „Kr. Ztg.“ is a jelenlegi főispánban.

Legjobb volna, ha a jelen viszonyokkal kibékülnének s többet tanulnának magyarul, mint a mennyit tudnak ; több hasznát vennék, mintha ide- jöket gúnyos czikkek fecsérlésére vesztegetik. — Bizony furcsa emberek is önök ! Magyarországon lakván, mint egyoldalú okos emberek, azt képzelik magukról, hogy a kultúrát ho А-tovább árasztani hivatvák, és mégis mint Г. képzelt és képzett emberek az állam nyelvei oiy kevéssé tudták megtanulni.

Mindaddig, mig önok, mikor nekünk örömünk van s velünk nem örvendenek — ezt pedig szándékosan kerülik minden alkalommal — és mikor bánatunk, gyászunk van, velünk sirni nem tudnak, addig mig* ezek iránt közönyösek maradnak : hiába hirdetik, diogy jó hazafiak, mert azt úgy sem hisz- szük el.

Legczéiszerübb leend jövőre itteni hiányainkról szólani, melyen önök, magunk segíthetünk; az ipar és kereskedelemről, továbbá rósz utainkról — hol vannak, — a czélnak, a kor igényeinek ma meg nem felelő rendőrségről s egyáltalában mind azokról, melyeken közös egyetértéssel segíthetünk. Elég ezen a téren a teendő.

Közelebbről itteni észleleteimről fogok a t. szerkesztő urnák szolgálni, ha elfogadja.

____ Székeljfi.

KÜ

LÖNFÉLÉK.

— A megyei közigazgatási bizottság folyó hó 2-iki üléséről szóló tudósítást csupán jövő számunkban adhatjuk térhiány miatt.

— A sep s iszentgyörg' y i nőegylet múlt szombati fillérestélye igen szépen sikerült. A Programm változatossága nagyobb estélynek is díszére vált volna. Zirkelbach Frida és Bogdán Alá- riska kisasszonyok a Rákóczy indulót adták elő zongorán, majd Bőhm József gymn. tanár ur olvasott csinos költemény füzért, eredeti és jeles külföldiek után fordított darabokat.. Utána Reményit Kálmán és Eogolyán István urak tilinkó-kettőse és az elsőnek magyar népdalai a túlinkon keltettek sok tapsot. Bogdán Blanka kisasszony „Pókainét“ szavalta, kitönő előadása nagy tetszésben részesült. Volt még vegyes dal, játszottak zongorán ; volt tombolajáték, egy második szavalat VAncsa György ur által s kedélyes pár táncz zongoraszó : mellett fejezte be az estélyt. A jövő szombati estélyt Bogdán Istvánné és Csalah Kálmánná úrasszonyok rendezik. Lesz egy zenequartett Albert Károly, Nagy Elek, Ilyés Tamás, Kozma Gábor es Ráduíy József közre működésük mellett. Gidófalvi Anna k. a. zongorázni fog, Harmath Domokosné pedig szavalni fog. Felolvas Váncsa György.

— Figyelmeztetés. Azon nöegyleti tagok, kik az 1879 ik évi tagsági díjjal még hátralékban vannak, felhivatnak hátrálékaik szives lefizetésére még e hó folytán. Bogdán Arthur, pénztárnok.

— Felhívás. A s.-szentgyörgyi jótékony czélu nőegylet, magasztos hivatásához képest a jövő karácsoni ünnepek alkalmával a szeretet- nek oltárt akar emelni ; a város szegényeinek, munkaképtelen öregeknek, árváknak, szegény jótanuló iskolás gyermekeknek karácsoni ajándékokat szándékozik kiosztani. A karácsonfa a városház dísztermében fog felállitatni, az ajándékok ünnepélyesen fognak kiosztatni. (Az ünnepély napját és óráját annak idejében közhírré teendjük.)

Az idvezitő, kinek születése emlékére ünnepet fogunk szentelni — igy szólott : „a ki egygyel az én kicsinyeim közül jót cselekszik, annyi, mintha én velem cselekedte volna ; éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, logoly voltam és megszabadítottatok, rongyos voltam és felruháztatok ; jöjjetek el én atyámnak áldottai !“

Jöjjetek, oh jöjjetek könyörületes szivü keresztyének, jöjjetek ti, a kiket megáldott a mennyei jó atya, testi lelki áldásaival, jöjjetek ti boldog családapák, családanyák, jöjjetek, kiknek fölösleges