Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-09-11 / 73. szám

л rabbi még jobban feldühödve, inait hó iO-án a szószékről kezdte gyalázni a kántort a hallgatók legnagyobb megbotránkozására. Elmondotta, hogy egy aljas sehonnai (a kántor) miatt elpusztul a vá­ros, az egyház ; ennek tulajdonítható az idei rósz termés. Kik őt hallgatják, imájukat isten nem hall­gatja meg; mig őt az egyház el nem kergeti, ad­dig minden születendő gyermek törvénytelen faty- tyu gyermek lesz, s a hol ő vagy énekkara a tem­plomban áll, az a hely tisztátalan és megfertőzte­tek. Élesen kikelt a népiskolák, az e részben fenn álló törvények és a kor szellemébeni nevelés ellen s gúnyosan emlité fel, hogy jobb volna, ha a thal- mudot tanitanák a gyermekeknek, mint azt, hogy „hány disznó fér egy erdőbe“ stb. Végül dühtől el- torzultan kijelentette, hogy nem riad vissza sem az erőszaktól, sem a botránytól, s ha egy következő szombaton ismét a kántor fog a templomban éne­kelni, — akad még ötven ember, ki vezetése alatt meg fogja szállani a templomot s erőszakkal fogja kidobni a kántort stb. — Ily izgató beszédek után most már, mint az „Egyetértésinek Írják, oda fej­lődött a dolog, hogy a zavar az izraeliták között tetőponton lévén, a czivakodás, a torzsalkodás na­pirenden van, a mi aztán utczai botrányokra ad al­kalmat, sőt nehány gyengébb szivüek este se mer­nek az utczára kimenni fegyver nélkül. Ami a do­logban felette különösnek tetszik : a bujtogató pap, ki az izgalmakat okozá, folytonosan szabad lábon van s izgatásait egyre folytatja. A b é 1 i b i r ó, Baka N. ioo forintot elvesz* tett. Hogy ezen, szerinte ellopott pénz megkerül jön, a zelizi javas asszony bölcsességéhez fordult. Ez azon babona-reczeptet adta a bírónak, hogy mezítelen lábbal keressen az Ipoly folyóban egy darab fát, azt tegye otthon izzóparázsra, s a ki a fa elégéséig legelőször szobájába lép, az a tol­vaj. A biró mindezt hűségesen megcselekedte. Leg­először Simonyi Gy. törvénybiró lépett a szobába. Távozása után a javas asszony folyton azt lelkelte, hogy a tolvaj nem lehet más mint Simonyi. Hogy azonban még bizonyosabb legyen a dolog, az asz- szony azt javasolta, hogy szerezzen a kárvallott fél igaz gyöngyöt, s azzal újabb próbát tegyen. Nehány napra a biró községi bizottsági gyűlést tartott sott egy már kész folyamodványt terjesz­tett elő aláírás végett, melyben a községi elöljáró­ság a minisztériumtól io írt. melléklése végett igazgyöngyöt kér. A községi bizottság két tagja már alá is irta a kérvényt, midőn a béli törvény- biróra került a sor, ez nem akarta aláírni az ostoba kérvényt, Erre a már amúgy is gyanakodó biró azt mondta a törvénybirónak : „Te loptad el a pénzemet.“ A törvénybiró rögtön elhagyta a biró házát s becsületének megsértése miatt a biró ellen pert indított. A per a napokban tárgyaltatott s alperes elmarasztalásával végződött, a kérvényt a jeles község mégis felküldte a minisztériumhoz. — Kiváncsiak vagyunk, hogy mit felelnek rá. ÍLrték- és vdltô-àrfvlyam a bécsi cs. kir. nyilvános tőzsdén szeptember 7 Magyar aranyjáradék ............................................91.63 „ kincstári utalványok I. kibocsátás —.— » . « n H* » • „ keleti vasút II. kibocsátási államkőtv. 82.50 „ „ „ 1876. évi államkötvény . . 73.75 „ vasúti kölcsönkötvény..................................110.20 „ földtehermentesitési kötvény . • . . . 87.50 Temesvári .....................................................................85-25 Er délyi....................................................................86.— Horvátszlavon............................................................87.75 Szőlődézmaváltsági................................................8g.— Osztrák egys. államadósság papírban . . . 66.45 » „ „ ezüstben . . 68.05 Maranyjáradék..........................................79.60 i8 60, államsorsjegy . ................................123.50 Os ztrák nemzeti bankrészvény .... 829.— „ hitelintézeti . 255.90 Magyar hitelbank................................................246.75 Ez üst................................................., —.— Cs . kir. arany.....................„....• 5-59 Napoleond’or............................................... . 9.32 Né met birodalmi márka................................ 57-9° Lo ndon ......................................................................117.80 Fe lelős szerkesztő; Málik József. Kiadótulajdonos: Polliik Mór. HIRDETMÉNY. 174 darab fejér tény ész juh s 4 darab fekete tény ész berbécs, úgy szintén 60 darab idei bárány együttesen eladó. — Értekezhetni Oltsxemen Székely Gyulánál. Pályázat. litfalva és Zoltán iskolailag egyesült köz­ségek községi vegyes iskolájánál egy rendes fiú tanítói állomás betöltésére ezennel pályázat nyittatik. A megválaszUndónak javadalma. 309 írt. o- é-ben, szállás, egynegyed hold kertil’et- mény és 2 öl tűzi fa. A folyamodni kívánók kéretnek cd-Jevrie. ikkel felszerelt folyamodványukat alulirt isk széki elnökhöz f. évi szeptember hó 27-ig be­küldeni. Bak esi Gergely, 3 4 iszksz. elnök. HIRDTEMÈNY. Az általam megvásárolt Tamássy (*yörgy Imecs Jenő és Remenyik-'éle árapataki iüo hold szántó és kaszálóból álló birtok az ahoz tartozó három korcsma és egy malom joggal szabad kézből több évekre haszonbérbe, eset­leg örök áron eladó А t Érteke/ h etn i váltó - ti /1 e te m ben Brassó, I879. szept. 4. én. 2—2 Konstantin Sterin. könyvkereskedésében Sepsi-Szentgyörgyőn a jelen tanévre kaphatók PIP weil a tanítók számára rajz- és Íróeszközök nagy választékban. Kaphatók egyszersmind csinos kiállítású és olcsó diszmüvek, könyvtáskák sH>. gyermekek számára Egy jókarban levő ZOITG-OEA kedvező feltételek mellett eladó lévén, a fentebbi könyvke­reskedésben a t. venni szándékozók eziránt értekezhetnek. Nyomatott Fóliák Mórnál Sepsi-Szentgyörgyön

Next

/
Thumbnails
Contents