Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-02-14 / 13. szám
48 egyen egy-egy megye székhelyen és a megye határai közt mozogjon. Mindenek telett valónak tartjuk azonban mi, hogy a közigazgatási központok meghatározásánál irányadó a nép kereskedelmi érdeke legyen. A hová piaezra járnak, találják meg ott birájokat és minden közigazgatási hivatalokat. Jó közigazgatásnak ez az első feltétele. Természetes, hogy ha ezen felosztást következetesen keresztül akarják vinni, akkor Sachsenland is felosztás alá kerül és szabályozva lesz, mint az ország többi része. Hanem akkor nincs értelme annak, hogy Zeyk Károly államtitkár minisztere nevében újólag megígérte, miszerint a Királyföld külön rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot legközelebbről beterjeszti. Szász urak érzik is, hogy akármilyen legyen a miniszter javaslata, az országgyűlés által alkotandó törvény aligha lesz az ő inyök szerinti; mert ugyancsak verik a nagy dobot mindenfelé. Most, a mint látszik, főtörekvésök, hogy a Királyföldön nagy többségben levő románokat befeketítsék, nehogy az országgyűlés azok érdekeit és kívánalmait is tekintetbe vegye. E czélból nem régiben egy pesti levél jelent meg a „Neue fr. Presse“ hasábjain, melyben egyebek közt azt is állítják, hogy a brassai testvérisülés egyenesen a Hohenwartféle cseh politikával állott összeköttetésben. Auch gut! Vájjon a japani herczegek kivégeztetésének és Muszkaország ázsiai háborújának nem ez volt-e az oka? Mért ne, ha a hires extrawurst azáltal kövérebbé válnék ? A „Hermannstädter“ hasábjain pedig valamely szász patrióta azt tanácsolja egy magyar grófnak, hogy a magyarok ne szövetkezzenek a románokkal, hanem a szászokkal; úgy tán megmenekedhetnek ; ellenkezőleg1 ő félti a magyarokat az oláh többség elnyomásától. Hiszen nem rósz, ha nemzetközi harczról volna szó, habár akkor sem tudjuk, hogy mi hasznát vennők a szászok ismeretes hűségének és a Krön Städter által égig emelt vitézségének. Csakhogy mi nem harczolni akarunk más ajkú honfitársainkkal; hanem arra törekszünk, hogy valamennyi megelégedett és hű fia legyen ennek a hazának. Ez pedig csak úgy érhető el, ha a románnak méltányos követelései megadatnak ; szeretett szász testvéreink pedig ugyanazon törvények egyenlő uralma alatt tanulják meg, hogy az ő érdekük sem egyéb, mint a magyaré s a románé, németé. Ezek kora legkitűnőbb férfiainak figyelmét egészen az ö tevékenységére fordították. Folyvást azon működött, hogy azt az erőt, mely a theafőző fedelét fölemelni, sőt elmozditni akarta, úgy vezesse s vegye hatalmába, hogy az emberi akaratnak teljesen engedelmeskedjék. E végett szorgalmason tanulmányozta, mit elődei addig a gőzgépről megírtak és a már létező gőzgépeket töké lyesiteni törekedett. Miután egy dr. Roebock nevűi gazdag emberrel szövetkezett, kísérleteit nagyban kezdé megvalósitni és 1760-ban szabadalmat nyert egy gőzgépre. Sajnos, hogy ez sem vezetett czélra, mert dr. Roebock váratlan balesetek folytán elvesztő vagyonát és Watt kísérletei ismét csak kicsiny mérv szerint lettek kivihetők. Hanem Watt kitartása és bizodalma legyőzte mindezen nehézségeket s végre fáradhatlanságát a legszerencsésebb siker koronázta. Egy gazdag és vállalkozó aczélmü-gyáros — Boulton — megvette az elszegényedett Roebocktól a szabadalomhoz való jogát és 1770- ben a legeredménvdúsabb kísérletek kezdődtek el. Öt év alatt aztán az első nagyszerű és valóban gyakorlati gőzgép készen volt s ezáltal az újabb kor legneveze- tesb fölfedezése megtörtént, mert ama minta és elvek szerint készittettek később a többi gőzgépek, melyek a müipar és közlekedés minden terén mind több-több nehéz munkától szabadítják meg az embert és pótolják az állati erőt. Watt fölfedezése után meggazdagodott és mint korának egyik legnagyobb fia nagy tisztelet s kitüntetésekben részesült még életében. 1819 augusztus 25- kén halt el. Ezen történeti adatok után áttérek a gőz és lényegének tudományos vizsgálására. (Folytatása következik.) Legmulatságosabb az egész közt ennek a Kronstädter szájhősnek nagyhatalmi mániája. Kár, hogy 150 praenumeránsa sörös poharán túl nem terjed, mert igazán jól lehet mulatni felette. Azt irja ugyanis Bakcsi beszéde alkalmából, hogy ő hajlandó a magyarokkal jó viszonyban élni, ha azok a békés szomszédságon túl nem kívánkoznak^; de ha az ő országa belügyeibe is szólni akarnának, akkor aztán baj lesz. íme a muszka-angol viszály mellé egyszerre csak lecseppen a tiszta égből egy második kérdés: a Kronstädter hadizenete! Hanem, komolyan szólva, unjuk már tintát vesztegetni erre a néhány phrasisgyártó szász bureau kratára. A ki ezen a földön él, arra ki kell terjeszteni az ország összes törvényeit. Akkor az is kiderül, vajon valódi németvér foly-e az ők ereikben ; mert a jó német soha sem okozott bajt mint Magyarország polgára. Velünk tartott jóban roszban s 49-ben is nem a muszka sisakok me- gett, hanem azokkal szemben foglalt állomást. Azt ne feledje senki, hogy mig a szásznak külön törvénye van, azért ő szembe áll, ha kell, az ország közérdekével is. Talán nem kell messzefutni példákért? Egyébaránt a muszka és angol kezdenek békülékenyek lenni egymás iránt. Valahogy csak megjuháznak ezek a mi haragos szomszédaink is ! — Az adófizetésről. Panaszolnak sokfelé, hogy az államadó felette terhes; nem lehet birni máp. A képviselő- házban történt újabb nyilatkozatok után épen meg vannak ijedve, hogy még fentebb emelkedik. Ijesztik a népet és kiabálják mindenfelé, hogy milyen rósz ez az alkotmányos kormányforma és ez a magyar uralom. Elösmerjük, hogy némely néposztályra és némely egyesekre súlyosan nehezedik az adóteher. Ez azonban nem függ össze a kormány- rendszerrel; mert az ország javát munkálni ; rendes kormáuyzás és honvédelem mellett még beruházásokat is tenni semmiféle kormány sem képes megfelelő költségek nélkül. Hanem nekünk is van panaszunk, még pedig lényeges panaszunk a miatt, hogy mig egyeseknek áldozatban kerül az ország terhének hordozása, számtalan mások, s épen a jó módúak közül, kibújnak a polgári kötelességek teljesítése alól. Hány házi ur van, Brassóban például, a ki igazán, eltagadás nélkül vallatta volna be háza jövedelmét? S van-e olyan tőkepénzes, vagy üzér csak egyetlen egy is, a ki ne tagadná el jövedelmének egy lényeges részét? Mikor olyan ház. a melyik két diszfogatot tart, 800 fr. évi jövedelmet vall be ; mikor olyan iparos, a ki 12 székely leányt állandólag foglalkoztat üzletében, azt vallja, hogy egy segéde sincs: akkor mi is panaszolunk, hogy az ország lelketlenül meg van károsítva s némely szegényebb osztályok aránytalanul hordják a terhet. Mi szánandónak tartjuk a spártaiak fogalmát, hogy a lopást szabadnak tartották; s nem veszszük számba, hogy nálunk minden lopás szabadnak Ítéltetik az állammal, mindnyájunk közjavával szemben. Csak tavaly történt egyik látogatott fürdőn közelünkben, hogy valamely bérlő a valónál sokkal kisebbnek vallotta be az általa fizetett haszonbért. Egy másik bérlő, az aránytalanságon fölfedezte amannak turpisságát. S mi volt a közönség Ítélete? Az, hogy a följelentés miatt átalá- nosan megbotránkoztak, s az igazság fölfedezőjét gaz embernek bélyegezték. Tessék megkérdezni akármelyik polgárt: csoportjával tud megnevezni olyanokat, a kik szembeszökőleg kevés adót fizetnek; közbeszédben tárgyalják is az effélét gyakran. De ha az ember kérdezi, hogy mért nem fedezik fel az illetékes hatóság előtt, — megbotránkozva uta- sit el miudenik, hogy ő nem áruló. Ilyen fogalmak mellett aztán sem az ország pénzügye rendbe nem jön, sem az adó igazságos felosztása el nem érhető. О / Es hogy megyen az adóbehajtás? Itt Brassóban, például, minden esztendőben előfordul, hogy egy rakás szegény 'embernek utolsó rongyát elárverezik a tanácsház körül adó fejében; mig akárhány nagy birtoka ember két —rhárom évre van hátrálékban. Egy Wislocky nevű adóhivatalnok betekintett volt az efféle üzelmekbe s végrehajtást vitt némely főkolomposra. Mi lett az eredmény? Az, hogy az államnak ezen hű szolgáját eltétették innen minden esdeklése daczára. Még olyat is hallottunk, hogy egy bizonyos városban, a hol a városi hatóság kezeli az adóbehajtást, egy alkalommal bekivánták a részletes adótáblákat; s az adóhivatal arról győződött meg, hogy néhány ezerrel több van kiróva a polgárságra államadó czimen; mint a mennyi az adóhivatalhoz be van vallva. Hogy történt, hogy nem, — ezen dolog is elsimittatott. Azt mondták a kupeczek, hogy az államnak nincs kára benne, hiszen a bevallott összeggel megelégedett. Már pedig bizonyos, hogy vagy az állam, vagy az adózó polgárok meg voltak lopva. Hát arra figyel-e valaki, hogy némely közegek épen olyankor szokták adóért zaklatni a népet, mikor az legkevésbé fizetésképes? Milyen felségesen terjed igy az óhajtott jelszó; hogy jobban voltunk az absolutismus alatt ! Hallottunk mi olyan , esetet is, hogy egy valakinek adója 107 forintról egyszerre 197-re emelkedett. Egy két évig fizette; akkor utána nézett; s kisült, hogy a 0-nak a hatóság tudta nélkül nőtt farka. Vissza is fizették gyorsan a többletet, csak ne legyen szó belőle. Mondhatnánk számtalan példát, de ezek közt a társadalmi fogalmak közt nincs kedvünk magunk ellen zúdítani a közvéleményt ; mert lapunkat a közönség tartja fenn, mig szeszélyének úgy tetszik; nem pedig holmi deficit miatt panaszkodó közpénztárak subventiója és drága hirdetésekkel bővelkedő törvényszéki protectió. Értelmes és el nem fogúit olvasóink számára csak annyit jegyzünk meg, hogy az alkotmányosság és absolut rendszer közt az a lényeges különbség, miszerint az absolutismus senkiben sem bizik, cselekedetét ellenőrzi ; mig az alkotmányosság első sorban épen a polgárokra bizza a közérdekek ellenőrzését is. A mely polgárság nem teljesiti ezt a kötelességet, az éretlen az alkotmányosságra és érdemeden a szabadságra. A vasút és pénzszegénységünk. (Vége.) Ki nem isméri korunk elmés és jóltevő találmányait, a különböző biztositó társulatokat! Hisz maholnap alig Ieend értelmes és előrelátó ember, a ki egy, vagy más biztositó társulatba magát fel ne vétette légyen. A székelyföldön is naponként szélesebb elterjedést nyernek ezek, s azon mértékben kell is hogy nyerjenek, a melyben a valódi felvilágosodás és mivelődés terjedni fog. Ezen annyira joltévő intézeteknek azonban bizonyos esetben egy rósz oldaluk is van ; abban tudni illik, ha külföldiek. Es ez az, miszerint az alapítók biztos nyereségére lévén számítva, de más esetekben is nagy tőkéket halmozváu össze székhelyükön, ezeknek előnyére a pénzt más vidékekről oda vonják és igy azokat pénzszegénységre juttatják. Es ezen baj az már, a melyben nem csak hogy ön erőnkön segiteni lehet, hanem épen igen czélszeriien saját előnyünkre fordítható. Nem úgy azonban, hogy a biztositó intézetek működésének utják álljuk, hanem épen ellenkezőleg azokat pártoljuk és ’változtassuk át honiakká. Igyekezzünk, hogy annak czélszerü- sége vidékünkben mind ismertesebbé legyen és szükségessége annyira elismertessék, miszerint helyi biztositó intézetek alapítását lehessen czélba venni. így fogunk egy pénzkivivő csatornát bedugni, s helyette pénzforrást Dyitni vidékünknek. — Egy más orvosolható oka pénzszegénységünknek az, miszerint nálunk még mind sok úgynevezett csekély összegek hevernek gyümölcs- telenül. Sok ház van, a hol évről évre félre van nehány forint téve szükség esetére, vagy mert oly csekély összeget ki sem lehet kölcsönözni s igy használatlanul áll. Mások azt tartják, hogy