Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-12-19 / 77. szám

helyezte igaztalanság, rágalom miatt! Az avatatlan mit következtethetne ezekből? hogy vagy a mű roszaka- ratu férczmunka, vagy Brassó egész lakossága méltánytalan, ostoba Ítélő.

Pedig egyik eset sem áll. Az utóbbira nézve ezen határozat is olyan „rólunk nélkülünk“, milyenekkel eddig intézték a mi sorsunkat. A dolog Ugyanis úgy áll, bogy az említett milyet, melyről alább szólunk, városunk nemzetiségei közül a magyarok méltán tekintik egy uj kor'bibliájának, megváltó, üdvözítő újszövetségnek; a többiek pedig merőben nem ismerik e munkát — kivéve a szász bureaukratiát, mely prudens circumspectióval felhasználta e tudatlanságot arra, hogy a szászokat, sőt még román testvéreinket ia a brassói magyarság elleti izgassa s a közvéleményt egy kiszé- delgett határozattal félrevezesse.

Képviseletünk nagyon számos tagjai közt ugyanis az aequalitás és paritás kedvéért nagyon is kevés román és alig egy-egy magyar van. Ezek közül a decz. 12. ülésére csak két román jelent meg, kik alig tudnak németül és a gyűlésekre aludni mennek (különben talán nem is juthattak volna a képviseletbe!) Az ülésen tehát valóban csupán a szászok voltak képviselve, kik városunk lakosságának '/.yit teszik. Ezen kedvező alkalmat államcsinyra használta fel a ravasz tanács — a gyűlés elébe hozott oly tárgyat, mely nem volt napirendre tűzve, s ennél fogva csak szabályellenesen, visszás Önkény által rántathatott elő. Az elfogult, vezéreinek vakon engedelmeskedni szokott népet könnyen el lehetett ámítani — azután jó melegen egy kis jeremiád, egy porczió izgatás és meg volt az egyhangú határozat egy oly dolog felett, melyről a bölcs határozathozóknak fogalmuk sincs. így szokott az élelmes kolomposok kedve szerint, bégni a bárgyú nyáj, így szoktak parlamentaris, demokraticus korszakban határozni a mi ügyünk a mi nevünkben, — a mi tudtunk nélkül, a mi akaratunk ellenére.

Román testvéreink ez esetben épen nem értenek egyet a határozattal, magyarságunk teljes indignatió- val fogadta e helytelen eljárást, Brassó város commu- nitása pedig általános élénk helyeslés közt egyhangúlag elhatároztak. Orbán Balázs és a Nemere szerkesztőjét perbe fogni.

S mi hozta ki a circumspectus bureaukratákat sodrukból, mi indította a prudens patríciusokat ez eszélytelen lépésre? — Az igazság!

Orbán Balázs tudós, buzgó, munkás, áldozatkész, hazafias székely atyánkfia ugyanis becsületesen kiérdemelte tanácsunk nagy haragját a szóban forgó müvével. A Székelyföld leírásának VI. kötetébe a Barcaságot foglalta, visszahelyezvén ezáltal a Sachsenland legszebb részét a dicső Krunennel együtt az őt megillető ősi helyére, odacsatolván e vidéket, hová nemsokára a Bacon és Bausznern-félék daczára formaliter is tartozni fog. A műben pedig kemény, elszánt kézzel lerántotta az álczát a brassói szász bu- reaukraták képmutató arczárói, a történelmi igazság fuvalmával fellebbentette a fátyolt, mely e kaszt fekélyeit fedte és felmutatta azt' egész undok meztelenségében mint a haza testén élödö nadályt. Figyelmezteti a szász népet, hogy emancipálja magát valahára saját nemzetbeli elnyomói nyűge alól, inti őket, hogy saját érdekükben legyenek hazafiak és hálásak a magyar nemzet iránt; elismeréssel vau a nemszász németek jó szelleme iránt; kimutatja a románokon és magyarokon közösen elkövetett égrekiáltó jogsérelme1 két, inti a románokat, hogy tartsanak szorosan össze a brassói magyarsággal a szabadság, egyenlőség és testvériség elveiért; buzdítja a magyarokat erélyre, kitartásra.

Ezeket tette Orbán Balázs, ezekért ítélte el müvét a brassói communitás!

Ha a munkában hiányok vannak, ez kedvez azoknak, kik Ítélték. Gondosabb szerkezet és alaposabb kidolgozás még behatóbban meggyőzőbben ecsetelte volna a bajokat, pontosabb adatok mégsujtóbbak lettek volna. De a munka nagyon hamar készült a szerző sietvén a mű elkészítésével, hogy az minél hamarabb kiadatván, minél elébb váljék gyümölcsözővé.

Ennyit a munkáról; ki maga meg akar győződni az emlitettekről, szerezze meg e nagybecsű müvét,"(mely a ,,Nemere“ szerkesztőségében is több példányban csekély áron kapható. Érdekesebb, hasznosabb olvasmányt aligha talál.

Most pedig tekintsük a fentemlitett határozatot tárgyilagosan.

Először is nagyon visszás, nevetséges dolog : történelmi munkát bírálat végett a communitás elé terjeszteni, mely ahhoz annyit ért, mint a hajdú a harang-öntéshez. Vagy talán épen ezért tették azt? Továbbá fölötte gyáva és kelletlen eljárás: történeti

mű ellen a büntető törvényszékhez folyamodni, mintha a törvény paragraphusaiban foglalva volnának a történelem adatai. Tudományt tudomány nyal kell megezá- folni, adatot adattal visszatorolni, okmány ellen okmányt mutatni. Csak az általános Ítélő bíró, a történelem lehet bírája, Ítésze a történelemnek is. És a tekintetben elvileg helyes volt a tanácsnak első megállapodása, melyszerint Brassó története megírandó volna. Brassó nevezetes szerepet játszott történelmünkben és gazdag históriai készletekkel is bir. Levéltárai jelentékenyek és történeti becsüek, de fájdalom, mint minden közvagyonunk, úgy ezek is bizonyos rend kizárólagos kezelése és rendelkezése alatt állanak. És nagyon félős, hogy mikorra a viszonyok átalakultával általunk is hozzáférhetőkké lqsznek, számunkra is megnyílnak, addig minden bizonyos osztálynak talán nem kedvező okmány kiküszöböltetik s az okiratok reánk csak csonkítva, olyan Seiffertforma kiadásban jutnak. Ha azokat láthatta volna, talán egy-egy hibát elkerül vala Orbán B., ki különben is nem rendszeres beható történelmet, hanem ethnographiai vázlatot szándékolt irni.

Tehát kilátásunk van Brassónak systematikus, pragmatikus és alapos történetére, mely ha létesül, különösön a Nemerének köszönhető, mert ha oz nem közöl kivonatokat O. B. müvéből, a nemes magistrates talán nem gerjed méltó haragra s n«m rendeli meg a czáfolatot.

A czáfoló történelem megírására kijelölt egyénnel is meg vagyunk elégedve, lévén ez a „Hajdani törcsvári uradalom jogi állapota“ nagtudományu szerzőbe. Miután tudomásunk szerint szegény esángó rokonainkat semmi sem segitette jobban igazuknak kiderítésére, mint ezen „merkwerdig“ szerkezetit ellenirat, a mennyiben ez tette képessé P. V. E. ügyvéd urat annak olyatén megcáfolására, hogy azután csángó rokonaink jogaikra nézve többé semmi kétség se maradhat fenn, csak örülhetünk ezen választásnak; sőt ama nagy hadvezér Bem elve nyomán, a ki az ellen hadvezéreinek lehető kíméletét rendelte meg, nehogy azok elhultával majd alkalmasbak lépjenek fel, hosszú életet kívánunk a tudós Írónak, hogy Brassó czélza- tos irányú történelmét megcsinálhassa. Egy dolog ellen azonban nem lebet, hogy ne tiltakozunk. Az ellen t. i., hogy miután ezen mondva csinálandó történelem egy osztálynak érdekében készülend, k la ,,Haj dani törcsvári uradalom sat.“ a városi közpénztárból, a mely mindnyájunk közös vagyona, ne mél- tóztassanak azon régi elv szerint gazdáskodni, hogy a „község mi vagyunk,“ mert annak mielőbbi kimerülésekor béállandó községi adó rovatait tudjuk, hogy nem ezen elv szerint fogják majd elintézni.

De bármi történjék, erős hitünk van, miszerint román testvéreink, kik velünk szent eszmék valósítására őszintén, meggyőződésből egyesültek, nem engedik magukat elámittatni közös ellenfelünk által, ki bennünket jó egyetértésben látva az egyenetlenség mag- vát, a viszály konkolyát hinti közénk, azon reményben, hogy izgatásaival meghasonlást előidézve, minket, kik most egyesülten erősek vagyunk, majd cgyenkint leigáz. Győződjenek meg román testvéreink önállóan a dolgok lényegéről és ne higyjenek az olálkodó róka hízelgő szavának.

Befejezhetnők sorainkat, de még megjegyezni kivánjuk, hogy csakugyan nevetséges buzgóság volt, a „Nemere“ szerkesztőjét is perbe fogni azért, hogy szerző beleegyezésével utánnyomatott néhány részletet egy ismert szerzöjü, elterjedt és olvasott műből. Ő ugyan bizonyára sajnálja, hogy nem érdemes e kitüntetésre, mert mindig hazafias érdemnek tartotta azt, ha a bureaukraták őt vádakkal és rágalmakkal illették. A „Nemere“ szerkesztője, kinek eddig mindenféle miserabilis egyénekkel kellett vesződnie, kikr^j egy jó élezet is kár volt pazarolni, csak örvend1)^ hogy valahára legalább állásánál fogva jelentékeny ellenfele akadt, hogy egy egész communitás hivatalosan és nyilvánosan harezot izent neki, irtó háborút indított ellene. Csak csapjanak lármát, üssék félre a harangokat, azok, a kiket illet, bizonyosan nem fognak megijedni semmiféle mumustól. A kiváltságolt nép csak verje össze üres fejeit, Jerichónk falai nem dűlnek azért romba ; a „Kr. Z,“ Józsuája nem fogja megállítani az igazság napját, mely halad pályáján, melegítve az elhagyottat, elnyomottat, megvilágítva a a gonoszak bűneit!

— 303 —

Brassó. 1873. decz. 18!án.

A »Nemere“ közelebbi számaiban, s ha jól emlékezem a „Kelet“ — „Magyar Polgárban“ is megjelent egy ily forma czimü közlemény „a kir. törvényszékek és járásbíróságok az uj töí vény- javaslat sz érint.“

E közleményt olvasva önkéntelen azon gondolatra jön az olvasó, hogy a törvényszékek és jáiás- biróságok ujjalag szerveztetnek. E közlemény tévutia vezeti az olvasót, ki nem tud kibékülni avval, hogy mikép rendeztethetnek a törvényszékek ujjolag akkoi, a midőn az előbbi beosztás áll szó szerint még.

Pár vonásban a közönség érdekéből adom a szorosan vett tényt:

Köztudomású dolog, hogy a kir, törvényszékek és járásbíróságok első rendezésénél ez irányban törvény nem hozatott — a minisztériumi törvényjavaslat elfogadtatott s az igazságügyminiszteriumnak szabadkéz engedtetett a törvényhozás utólagos jóváhagyása mellet eszközölni a törvényszékek beosztását.

A miniszteri törv. javaslat törvénybe ez ideig nem czikkelyeztetett be — s ez újabban történt meg. A budapesti közlöny közölte a beczikkelyezett régebbi de nem egy ujabbi törvényjavaslatot. Es igy estek némely lapok azon tévedésbe, hogy e javaslat újabb, holott az nem egyéb, mint a régebbi törv. javaslat törvénybe lett beczikkelyezése. Ez ideig a törvényszékek ujabbi szervezéséről csak a fama beszél töi- véuy, vagy törvényjavaslat nincs, és így a status quo

j " Figyelő,

marad.

Vidék.

Hoszufalu, 1873. decz. 16-án.

Hála\Istennek! én is azon szerencsésekkel születtem egy időben, kik Magyarország véres, de dicsőséges jogharczában a küzdők soraiban állhatták. Mint honvéd az 1848/9. világrenditő eseményeket átélvén, Bzámos csatában cselekvő részt vettem, s a mit amaz eseménydus időben láttam, hallottam s az akkori felfogásom szerint észlelhettem — mindent de mindent még akkor pontosan naplómba vezettem. E naplóra, mint szintén az általam e mai napig hiven őrzött eredeti tábori rendeletek, napi parancsok és kiáltványokra támaszkodva egy müvet állítottam össze, mely ha tele nincs is ábránddal, de bizonyára tele vau édeskeserii igazság és tanúsággal.

E műből szándékom egy lánczozatos kivonatot e czim alatt „a LXXXIII. honvéd-zászlóalj történelme“ a nyilvánosságnak átadni; én ngy vélem, hogy abban sokat szenvedett kor- és bajtársaimnak élményt, a történetre Írónak pedig hamisitlan anyagot szolgáltatok.

Közleményemre felhívom az érintett zászlóaljban szolgált háromszéki harezosok becses figyelmét, de felhivom különösen Csik Szent-Mihályon lakó honvédalezredes Kálnoky Sándor, ösmeretlen helyen lakó honvéd-őrnagy Joanovics és Maros-Vásárhelyt lakó honvéd-százados és adjutáns Borosnyai Pál urak éber figyelmeket; kisérjenek engem a Szentpéteri csatától (1849. feb. 4-én) a dévai fegyverletételig (1849. aug. 18-án) érdemesítsék gyenge müvemet egy futó pillanatra, ha itt vagy amott tévedésem vennék észre, utasítsanak a valódi útba. Egykoron feltétlenül teljesitém rendeleteiket, most készséggel fogom tanácsokat meghallgatni. Közleményem a „Nemere“ mint erre legilletékesebb közlöny fogja uj év elejétől m°g kezdeni _ fogadják azt bajtársaim tőlem szerény uj évi ajándékul.

Bitai Baikó Lajos, 1848 9-honvéd hadnagy Köszönjük lelkes honfitársunk irántunk nyilatkozó bizalmas jó indulatát és előre felhívjuk közönségüuk figyelmét e nagyérdökü műre.

Szer k.

Az Ínség tárgyában

a székely székekből a belügyminiszterhez felterjeztett jelentések rövid tartalma:

Aranyos: Jövő aratásig Ínségtől tartani nem lehet. A szalmás gabona jó közép, a máié féltermést adott.

Csik: A legdusabb év termése sem elég. Azonban kellő körültekintéssel a jövő tavasz feléig rendkívüli állapottól félni nem lehet. Baj hogy Oláh-és Moldvaországbau hasonló szükség van, s azért az oda menő ezereknek nem lesz munkájok. A marha ára leszállóit. Országos közmunka kell. Legnagyobb baj lesz Kászony székben, Csik-Szent-Lélek, Fitóndon, Gyergyó Szent-Miklóson s Csik Mádéfalván. Munka- tárgy! A héjjasfalva-gyimesi ut hátralévő része.

Háromszék: A birtokos osztály ínségnek nem néz elébe. A napszámos osztály tavaszszal segélyre fog szorulni, azért munka kell. Munkatárgy: A bodzái szoroson át Oláhországba vezető ut, ha a tömös