Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-12-05 / 73. szám

— 291 — kát változtathatják, de a halottak rendelkezéseit tisz­telnünk kell. E szempontból sem szabad tehát a sírem­lékre szánt összeget sérteni; és végtére ma holnap eléállhatna még valaki s indítványozhatná, hogy a S.-Szt.-Györgyön felállítandó honvédszoborra bégyült szép összeg is erre vagy arra a czélra fordittassék s mert már az ut meg volna törve, könnyen megtör­ténhetnék, hogy itt is a közvéleménynek nem lenne megfelelve. Záradékul a nemes Eresztevényi családnak azért, hogy Gábor Áron sirhalmát nem engedte jeltelenül eltűnni, köszönetéin nyilvánítom; a bizottsághoz pedig azon hazafiul kéréssel fordulok, merítsenek a nagy idők halhatatlan eszméjének szentélyéből uj erőt, és lelkestiltséget s eddigi mulasztásaikat tegyék jváó az által, hogy ha hamarabb nem, legalább 1874. julius 2 án mint a nagy hazafinak elesése negyed százados évforduló napján mutathassák bé Háromszéknek a ke­gyelet adója igen parányi részét. Bitai Baiko Lajos, l848/9 honvéd-hadnagy. Laborfalva, 1873, nov. 30-án. A három széki általánoT néptanitó-egylet folyó hó 26-án tartá közgyűlését, mely ünnepélyes elnöki be­széddel megnyittatván, s napi rendre kitűzött három- széki tanítói testület megalakulása megtörtént. Ezután Barabás Sámuel, Köuczei Sándor és Bartha Béni felolvasásokat tartottak, melyek kiadandóknak véle­ményeztettek, s melyeknek a Könczeiót kivéve, azon hibájok volt, hogy a szabályszerüleg egy felolvasáanak szánt V, vagy legíelebb 3/4 órán túl terjedtek. Eresztevényi tanító MaksaijLázár tauszerkiállitása, két év alatti gyűjtés eredménye valóban meglepő volt- Következő interpellatióm és indítványom ineg- tehetésére idő és alkalom a gyűlésen nem lévén, azo­kat itt hozom a tisztelt egylet tudomásárá : A tanítónak, sőt magának a nevelésügynek ez időszerint semmi sem akkora ellensége, mint a népnek, a népisk. törvényben megállapított 5°/0 iskolai adó «zim iránti ellenszenve. Ezért is jó volna, hogy az egylet készítsen egy emlékiratot an. v. és k. okt. minisztériumhoz felbiván a többi egyletet is ennek pártolására, amely­ben ki legyen fejezve az, hogy a népisk. törvénynek az 5°/0 iskolai adó czimre vonatkozó pontja a köz­életben ellenszenvre talál, annak ezen ezim alatti el­törlése tehát kívánatos volna. Tekintettel arra, hogy a statistikai táblázatok hiteles kiállítása nélkül a kormány és közegei a ne­velésügy állásáról biztos tudomást nem szerezhetnek s ennek következtében a legüdvösebb népiskolai törvény is kívánt eredményre nem vezethet; tekintettel arra, hogy minden igy kimaradt, és tanítás nélkül felnövő egyénben az államnak egy-egy tőkéje marad gyürnöl- csözetlen : kérdem, van e tudomása az egyletnek arról, hogy hatáskörében az említett kimutatások körül lel­kiismeretlen visszaélések küvettetnek el ? S ha igen, akarja-e az egylet ezeD visszaéléseket, melyekre nézi adataim vannak, meggátolva a hivatalos állásával visszaélő egyénnek az országos statistikai adatok hi­telességét kompromittáló csalását megróni? Kádár Lajos, laborfalvi közs. tanító. Külföld. Ausztriában nov. 26 án nyíltak meg a landta- gok s valamennyien feliratot és üdvözlő küldöttséget határoztak küldeni az osztrák császárnak uralkodása 25 éves jubileuma alkalmából. Prágában a csehek a landtag megnyitása előtt gyűlést tartottak, melyben 47 szóval 35 ellen a tarto- mánygyülésben való be nem menést határozták el. Madrid, nov, 29. Az angol, franczia és olasz hajók parancsnokai megkérésére a Cartagenát os­tromló parancsnok a lefolyt éjjen beszüntette a bom­bázást, hogy a nők, öregek és gyermekek biztonsá­gáról gondoskodhassanak. Tegnap este a bombázás folyton tartott s a város több helyen kigyuit. Bukarest nov. 30. A kamara a fölirati bizott­ságba nagy többséggel kizárólag conservativeket vá­lasztott be, az ellenzék a szavazástól tartózkodott. Spanyolország minden elégtételi kijelentésbe megegyezett és megfogja adni az amerikai hadi lobo­gónak elismerését. E hó 27-én Londonban a protestánsok nagy nueetiuget fognak tartani, mely Angolországuak rokon­szsnvét fejezendi ki a német császár és német nép irányában, ez utóbbiaknak az ultraraontanismus elleni harczukban, A trieri püspök 18 lelkész kinevezése miatt 3600 tallér birságra Ítéltetett. Washington, decz. 2. A congressus helyben­hagyj az államtitkár és a spanyol követ által aláirt jegyzőkönyvet, mely megállapítja, hogy a „Virginius“ és a foglyok kiadandók Amerikának ; az amerikai lo­bogó köszöntetni fog, mihelyt bebizonyul, hogy a „Virginius“ amerikai hajó, elleneseiben az utasok a semlegességi törvény megsértése miatt az amerikai törvényszékek elé lesznek állitandók. Országos ügyek. A Deákpárt vasárnapi értekezletén egyhangú­lag bizalmat szavazott Szlávynak s elnöke utján fel- kéreté a hivatalban maradásra. Szlávy csak akkor marad, ha Széli Kálmánt pénzügyminiszternek meg­nyerheti, mi valószinü. A képviselőház decz. 1-én tartott ülésén Mile- iics indítványt tett, hogy egy bizottság küldessék ki az egyházi és világi adományozott javak megadózta­tása tárgyában. Ezután beadattak a szavazatok az egy­ház és állam közti viszonyra nézve javaslatot készí­tendő bizottság tagjaira. Ezt követőleg a kérvéuyek tárgyaltattak. Az önálló bank felállítását tárgyazó kér­vénynél Horn javaslatott tett, hogy a kormány utasí­tandó, miszerint még ez év vége előtt terjesszen be jelentést a kérvények elintézése iránt. Hosszabb vita után, az önálló bank felállítását illető kérvények egy­szerűen a minisztériumhoz utasittatfak. i Széli Kálmánnak pénzügyőrré kineveztetése bizonyos. Széli bizonyos feltételeket kötött a tárcza- vállaláshoz. A kiadásokat leszállítani akarja. A vasúti bizottság megkezdő a keleti vasút ügyének tárgya­lását. — A Deákpárt vasárnapi értekezlete bizalmat szavazott a Szlávy-kormányuak. Az ülésen a balközép által ajánlott coalitio eszméje elejtetett; a conservativek hihetőleg ki fognak a Deákpártból válni. Vegyes. — A császári jubileum megünneplése alkal­mából a német császár tegnap fogadta berlini nagy­követünket, királyunkhoz külön üdvözlő iratot in­tézett. — A császári jubilaeumi ünnepélyek dec 1-én Becsben mentek véghez; a császár 68 különféle üd­vözlő küldöttséget fogadott. Először a püspökökét, kiknek igen alkotmányos szellemben válaszolt. A dec. 2-iki bécsi hivatalos lap reudeletet közöl, mely a fel­ségsértési perben elítélteknek kegyelmet ad, továbbá a hadseregnek emlékérmet alapit, melyet mindazok, kik 1848 óta valamely hadjáratban resztvettek, meg­kapnak. — — A képviselőbáz tanügyi bizottsága a görög nyelv kötelezett tantárgyként kimoudatását. elhatározta s az előkészítő osztályokat feleslegeseknek mondotta ki. A felsőfehér me gyei muzeumegylet egy felhivásban kéri föl az egyeseket, hogy ügyét vegyék pártfogásba — A keleti vasút kérdésében a kormány vissza fogja vonni a Kerkapoly és Tisza miniszterek által benyújtott törvényjavaslatát, s a pénzügyi bizottság az ügy pontos megvizsgálása mellett — a mennyiben^ kormányt jogilag kötelező követelések nem terhelik, minden kárpótlás és állami beavatkozás ellen fog in­dítványt tenni a háznak. — Marokko uj szultánja elhunyt atyjának há­remét, mely 1000 nőből és pedig felerészben néger odaliszkokból állott, a napokban feloszlatta s a hárem­ből csak egyetlen nöszemélyt, Muley Abbas leányát tartotta meg magának hitvesül. — A számos újvári gr. katli. püspökségnek Nagy-Bányára való áthelyezése elhatároztatott a con- sistorium gyűlésében. A kisebbség azonban e kérdést az esperesi sinodusokon még szőnyegre hozza. — f Özvegy plankensteini báró Räuber Károlyné, szül. hatójkai Pócsa Veronika élte 66-ik évében, szélbüdés következtében f. hó 30-án S.-Szent- iványban elhalt. Tetemei decz 2-án az olasztelki csa­ládi sírboltba szállíttattak, lelkeért az engesztelő áldozat decz. 10-én délelőtt 10 órakor lesz a s.-szentiványi r. k. templomban. — Az 1864. államsorsjegyek húzása Bécsbeu decz. 1-én : Soi­967 szám 37 fő nyerő ţi 1345 T) 17 » n 1741 n 71 „ 7) 408 n 68 „ n 2640 n 75 „ 25.000 írt. 15.000 „ j 5000 Helyi különófélk. * A deczemb. 2-iki jubileum Brassó templomaiban hivatalosan megünnepéltetett. A kath. templomban ez alkalomból nagy mise volt, a szokásos „Gott erhalte“ - val. Hát egyházunk még annyira hátra van, hogy az 1867-ki kiegyezésről mit sem tud, s még folyton fújja „unsern Kaiser unser Land“, s tovább „an des Kaisers Seite waltet — unsre holde Kaiserin“. Jó volna már az egyházba is egy kis alkotmányos érzü­letet beleönteni. Az is visszatetsző volt még jelenvolt románok előtt is, hogy ily alkalommal a magyar királyért németül imádkoznak a brassói r. k. egy­házban. Vagy talán mégis igaz egy t. ez. barátunk ál­lítása, mely szerint a brassói r. k. hívek nagyobb és jelentékenyebb része német. Imádkozzanak az illetők csak bátran magyarul, meghallgatja úgyis az Úristen, — ha őszinte szivből fakadt. Azzal a szokással sem tudunk barátkozni, hogy ilyen alkalmakkor mindenféle felekezetű tisztviselőnek hivatalosan a kath. templomba kell rukkolni és ott ex offo katholikus misét hallgatva, kath. szertartásokat végezni. Az államvallás megszűnt, vallásszabadság lé­pett helyébe s épen azért nem szabadna az egyházat politikai formálitások színhelyévé tenni. Az izraelita imaházban is ünnepély volt, mely alkalomból Steinhardt tanár sikerült szónoklatot tartott. * A keddi jubileumi bálra, melyet a tiszti kar amúgy félhivatalosan rendezett, s mely nagyon fényesen sikerült, a „Nemere“ szerkesztőjét nem hív­ták meg. Nem tévedés, felejtésből történt e visszás mulasztás, nem is azért, mivel a „Reglement“ embe­rei nem tudnák felfogni a sajtónak jelentőségét a mai felvilágosult korban — mert a lajstromkészitésnél ott volt segitségökre az egész bölc9 tanács, melynek fáj dalom volt elég alkalma megismerkedni a sajtó hivatásával. Nem, a kihagyás szántszándékosan, akarattal történt. Nem akarjuk fejtegetni ezen nemcsak tapintatlan, hanem illoyalis és aljas eljárásnak személyes és elvi in­dokait, csak megjegyezzük, hogy a legkevésbé se érez­zük magunkat sértve ez esetben, midőn auspiciumai alatt azon tanácsnak, mely ma-holnap ünnepelhet jubi­leumot annak emlékére, hogy 25 év előtt e szeretett hazára hívta a muszkákat, azon közösügyes bősök,kik­nek kartársai negyedszázad előtt e most jubileumoaó hazában tizszerte vadabbul dúltak a kozákoknál — talán egyesülve a honvédtisztek azon (reményiem csekély) fractiojával, melyben egy szikrája sincs a 48-iki honvédek dicső szellemének: demonstrative ellene nyilatkoznak a „Nemeré“-nek, illetőleg szer­kesztőjének, kinek elvtársai, hívei negyedszázad előtt ott véreztek, a maroknyi hőscsapat, a szászok által bevezetett muszkák sok ezrei ellen — a fellegvárban, honnan halomra lőhették volna e bünfészkét a szá­szoknak, kik most a haza „uj nagyságának“ örvendve, akkor esküszegően ismételvo elárulták őket s csak utolsó töltönyük elfogyta után adták meg magukat a barbar muszkának, ki őket bámulta és tisztelte, más­képpen mint civilizált szász tesvéreink teszik. De mindegy, hívhatják a bureaukraták segítségükre az egész osztrák hadserget s újból még a muszka tábort is: mi rendületlenül fogunk állani a magyar hazafiság erődjében és legyenek meggyőződve elleneink, hogy a mi töltönyeink nem fognak elfogyni. (Beküldetett.) A „K. Z.“ 187. számában rosz- akaratulag, s fórfiatlan módon reflectai a „Nemere* szerkesztőjére. Mit mondana a „K. Z.“ arra, ha azon jambnsok után itólnök meg szerkesztője irodalmi működését, melyeket ő hajdan a hátán hozott be „Pinkeljében.“ Bécsi tőzsde és pénzek Brassóban deczember 4. Pénz 5% metalliques ....................................................................... 69.70 5°/0 nemzeti kölosön ....................................... 74.35 1860-iki államkölcsön ...................................................................102.10 Bankrészvények ....................................................................... 9.89 Hitelrészvények........................................... 231.50 London .................................................................................... 113.80 Magyar földtehermentesitési kötvény ..................................... 76.74 Temesvári földtehermentesitési kötvény ................................. 74.25 Erdélyi földtehermentesitési kötvény . ................................. 74.— Horváth-Slavon földtehermentesitési kötvény ...... -----­Ezüst ..........................................................................................108.20 Cs. kir. arany ........................................................................................ Napolcond’or...........................................................................9.08 */2 Kiadó-tulajdonos és fel. szerkesatő: Herrmaun Antal. I

Next

/
Thumbnails
Contents