Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-11-14 / 67. szám
267 — Az erőszakos eltérítések az erkölcs útjáról napirenden vannak, minek székelyleányaink szomorú példái, s ha az általános elerkölcsteleticdés oly gyors lép tikkel halad mint most, vagy nagyobb mérvet ölt: megérjük a nőnem alsóbb és közép osztálya általános elerkölcstelenodését, s talán felhivá lesz rendőrségünk figyelme, habár késön is az ily cselekvényekre, ha az aljas nyevészkedésivágy székelyleányainkból kifogy, s ha még ez időig legalább látszólag hozzáférhettem asszonyállataiból szedendi áldozatait ki. Komoly, közérdekű ügy székely-leányaink állapota Brassóban, mely a legnagyobb mértékben hívja rendőrségünk figyelmét fel. — Kívánjuk hogy már valahára fel legyen figyelme híva; akkor meghajtunk erélye, kötelességérzete előtt, máskülömben igyekezni fogjuk sarkalni, s hibáit, tévedéseit szemére vetni.! Fi gy el ő. A tizbarczai magyar falusiak erdőségeitől való megfosztása 0. B.-tói. ii. A per — Brassó ily embertelen kegyetlenségei daczára is — folyamatban volt a lefoglalt erdők miatt, Ítélet azonban sohasem hozatott, s a gubernium még is a brassaiak előnyére intézkedett az erdők iránt. 1799-ben elrendelvén az erdők felmérését és Brassó tanácsa mint közigazgatási testület általi felügyelteté- sét; de hogy a használati, és mi több, tulajdonosi jog még ekkor, sőt jóval későbben is a községek kezében maradt, azaz leginkább az érd. főkormányszék 1812. évben 322. sz. a. kiadott azon rendeletéből tűnik ki, melyben az erdőrendöri törvény behozatala iránt intézkedve, második szakaszában a hétfalusi községekre vonatkozó ezen igen fontos helyet találjuk: „Präsentia nihilominus sanctionis präscriptum ad vastas lacorum alpensium silvas exquibus libere communita- tes vitae media querunt baud extendituri, que utpate observato nihilominus pro etiam industrie mânere pos- sunt, falvuni, tarnen relinguitur privatis prossesaribus ratam sibi inde competentem excíndere facere.“ De daczára ezen és sok más a hétfalusiak jogigényeire előnyös kormányszéki és udvari rendeleteknek, Brassó mindig terjeszkedett és foglalt, bárja kellő avatosságot megtartá; igy oz 1819/20-ki úrbéri conscriptioba, melyet két tanácsosa által tetszése szerint készíttetett, az erdőkre nézve a nép szabad használatát a földesúri engedélytől (pedig az csak közrendészeti lehetett) föltételezi, a 6-ik sz pontban erre vonatkozólag ez áll: Az erdők valamennyire távoztak, (a közeliek kipusztultak) de tűzi- és épületfa dolgába nem szűkölködik, sőt földesuraink engedelméből szabad akaratunk és az erdőbeli rendtartás szerint a városba a fát eladhatjuk. All. pontban pedig ez áll: tűzifa bőségesen lévén, majd minden lakósok az égettborfőzést — midőn tiltva nincs — folytatják, s itten és külső helységekben abból kereskednek. Itt tehát a papiroson már jogot formáltak maguknak Brassó circumspectu? köreiben surásokat csuz- tattak be, melyeknek hasznát kizsákmányolni el nem mu- laszták. A foglalásoknak ily furfangosan megkezdett és egyszázadon át következetes kitartással folytatott müve csak jelen századunk harmadik tizedében kezdett érvényesülni és pedig ismét a gubernium iudokolhatlan segédkezése mellett. Ugyanis 1832. jan. 27-én, 1198. guberniális szám alatt a főkormányszék elrendelte, hogy mint minden községi erdők, ugyan a hétfalusiak erdei is felméressenek és silváris rendszabályok alá vetessenek. De ez nem volt más, mint tisztán erdőrendőri intézkedés, mely a nép tulajdonosi jogát korántsem viciálta, sőt annak határozott kifejezést adott azáltal, hogy egy évvel előbb kiadott rendeletében a fökor- mányszék elrendeli, hogy Brassó mint a közigazgatás őre és az erdőrendöri szabályzat felügyelője a hétfalusiak közül adómentes erdőpásztorokat állítson be, a gondatlan evdőpusztitás meggátlása czéljából. A tulajdonosi jog tehát mindig a népé volt. Brassó egészen 1848-ig egy szál fát sem adhatott el vagy vitethetett a tizfalusiak erdeiből, s azt másként nem használta, mint az ajándékfából csinált karácsonfa által, mely mint fennebb kimutattuk, erőszakosan minden jogalap nélkül kirótt fa adóvá nőtte ki magát; de az erdők mind a nép nevére voltak írva, Brassó nevén egyetlen darab erdő se volt birtokivezve, az adóját a nép fizette, ő maga pásztorolta, tilalmazta, sőt az erdőket a községek szabadon el is adhatták, a mint arra számos eladási szerződést is találhatunk. Brassó tanácsa mint e faluk közigazgatási tisztsége, csak közrendészetileg folyt be az erdők kezelésébe, s mint községi vagyont ügyelte fel. A felügyelői jogból később az absolut rendszer alatt tulajdonosi jogot faragott; azonban ez oly jogalap csak, minővel — ha megállhatna — bár melyik volt szolgabiró is lefoglalhatná egykori járása összes erdőségeit. Tulajdonosi jogkövetelés'évcl Brassó 1849 előtt soha fellépni nem mért, sőt éppen Brassó tanácsától birunk 1848-ból egy fontos okmányt, mely a hétfalusiak erdőtulajdonosi jogát ünnepélyesen elismeri; ugyan is Biassó ez időben a hetfalusi regalika haszonbérit is kezelte, 1848-ban özv. Czikkeli Johánnával köt Brassó haszonbéri szerződést, melynek 13. pontja igy szól. „a vágás alatti erdótablák, mindaddig, mig az- erdők felett szorosabb határozatok hozatnak, a lakosok szabad használatában maradnak úgy házi, mint kereskedelmi czélokra. A haszonbérlő a fel nem tiltott szabad erdőkből gazdaságához tűzifát vitethet, de pénzért fát eladni, azzal akár erdőből, akár háztól kereskedni vagy hamuzsirt főzetni nem szabad. Sőt a tiz- falusi nép erdőtulajdonosi joga 1848 ban országos törvényhozási elismerést is nyért, mert 1848 kezdetén e szegény elnyomott nép is felemelte fejét, igyekezett elnémított jogainak érvényt szerezni, e czélból egy népes kiildpttségett menesztelt a kolozsvári hongyü- lésre, melynek tagjai voltak; Miklós Samu, Bong Zsíg- mond, Donáth Pál, Kiss János, Kiss András, Giilás Partin János, Csabai Istváu, Miklós György és Papp István. Ezek kértek nem csak a jogtalanul letiprolt tizfalusi nép felszabadítását, s közigazgatásilag Háromszékhez való csatolását, hanem Biassó által erőszakjo'" san lefoglalt erdeikért kárpótlást is, melyből eredő kárukat 20 nifHió frtra becsülték. Az országgyűlés fölszólította Brassót feleletre, követei nőm is tagadták a hétfalusiak jogigényeit s az erdők visszabocsátásáéf-t csak 300,000 frtot kívántak (befektetés és pásztoriás czímén). Az országgyűlés meg volt győződve a tizfalusiak igazságáról, a kérdést ezek előnyére volt hajlandó megoldani, s erdeiket visszaadatni elhatározta magát; de a csak hamar közbenjött események meg- szakiták a tárgyalásokat; Brassó csak hamar a haza ellenségeinek táborhelyévé, népe annak szövetségesévé lett; jutalmául azért a tizfalusiak roppant terjedelmű és nagy értéket képviselő erdőségeit nyerte, mert 1850-ben saját kebléből származó szász Bezirkerek segélyével az addig a tizfalusiak nevén volt és azok által tényleg is birtokolt erdőkből 62,787 hold és 600 négysz. ölet a maga nevére íratta, pásztorolni kezdette és a tulajdonos falukat szász firma alatt keletkezett úrbéri patens alkalmazásával a szegény népet még azon községi erdőkből is kitiltotta, melyeket egészen 1852-ig minden megszorítás nélkül kasználtak a köz* ségek lakói. Az erőszakoskodás oly szembeötlő, s a minden erdőségeitől s igy egyedüli keresetmódjától megfosztott tizfalusinép nyomora oly végtelen volt, hogy maga — a brassaiakhoz nagyou vonzódó — hg. Schwarzenberg is megbotránkozott azon, s a Bácsfal- viak panaszára a kevéssel azelőtt Brassó által lefoglalt küllérvölgyi 30 holdas községi erdőt azonnal visszaadatni rendelte, s meghagyta, hogy Brassó minden falunak annyi erdőt szakítson ki, hogy a nép abból megélhessen, s a végelszegényedés és elpusztulástól megóva legyen, Azóta Brassó szükmárkulag szokott egy kis tábla erdőt a hétfalusi nép használatára felszabadítani. A bitorló a kegyeskedöt játsza az istentelenül kifosztott tulajdonossal szemben. Vidék. Homoród-vidék 1873. dov. 13. Tiszt, szerkesztő ur! Miután a „Nemere“ ismét fuvalni szárnyra kelt s egy kis szünetelés után ujult erővel kezdte meg pályafutását; miután jótékony fuvása vidékünk légkörében is feltűnően üditő hatást gyakorol: legyen általunk is hévvel üdvözölve s azon őszinte óhajtásunk által kisérve, hogy minél több irányban, minél szélesebb körben iemerjék meg bátor lelkét s tiszta, ön- önzetlen szellemét!! Rövid üdvözletem után a t. szerkesztő ur szives engedelméből a „Nemerédnek szárnyára kötök egy kis Homoródvidéki levelet, hadd vigye magával 'sok felé, de hadd lebegtesse át különösen vidékünkön, hátha lendítene valamicskét a buzgóság meglassult vitorláin s közelebb mozgatná és egy kikötőbe hajtaná olykor olykor a nevelésügynek különben télként bajnokait! A Homoród.vidéki fiók tanitó-egylet évnegyedes harmadik gyűlését az itt is dühöngött járvány miatt csak október 29-éu tarthaté meg H. Oklándon az iskola helyiségében. Fájdalommal kell ide jegyeznem, hogy annyi rendes, pártoló és tiszteletbeli tagjai közül az egyletuek csak 14-en vettek részt e gyűlésben u. m. 10 tanító, 3 pap és unitárius esperest tisztelendő Gyöngyösi István ur, mint tiszteletbeli tag. Elnök Egeni Sámuel röviden üdvözli a gyűlés tagjait 8 megnyitja a gyűlést. Ezntán a mult gyűlés jegyzőkönyve felolvastatott s nehány megjegyzés után megerősitetett, Ekkor kezdetét vette a tárgyalások sora, melynek egész folyamán bizonyos lassúság ömlött el, általán véro e gyűlés az eddigiekhez viszonyítva Iegkevésbbé sem mondható zajosnak. Ennek oka részint a tagok kevés száma, részint pedig és leginkább azon körülmény, hogy e gyűlés nyári — s , igy i&kolaazünetelési-ídőszakru lévéa esendő, nem volt intézkedés téve a szokásos mintatanitásokról, melyek pedig mindig a legélénkebb eszmecseréket szülték egyleti gyűléseinken. Legjelentékenyebb tárgyai voltak e gyűlésnek a könyvtár és hármonia. Könyvtárunk szépen gyarapodik, még eddig leginkább csak ajándékozások által s maga a könyv szekrény is, mint egyik tagtársunk ajándék müve, e gyűlésen létt bejelentve. A hármonia egy ez előtti igen népes gyűlésen nagy lelkesedéssel alakult meg az egyiet tagjaiból s azóta — bár sok nehézségre talált a járvány s több egyéb ok miatt — párszor ének tanuló gyűlést tartott is de alaposabban rendezve csak ezen a gyűlésen lett. Gyűlés végeztével helybeli lelkész és tanító-tag - társ urak egyesitett vendégszerető asztala fogadta a gyűlés tagjait, honnan azon forró óhajtással távozunk: vajha egy közelebbi gyűlésen sokkal többen seregel- nének a nevelésügy szent oltára körül annak baraijai s megmutatnák, hogy nemcsak várni, hanem munkálni is tudják és akarják Isten országának eljövetelét! G y u r i b á. Bukaresti levél. Bük ürest, 1873. nov. 12. Legyen szives tért engedni becses lapjában azon ferde Állítások megczáfolására, a melyeket Málnásy ur ugyan e lap 64-ik számában a bukuvesti magyarokról és egyletünkről közzé tett. Málnásy ur a bukuresti magyarokról, úgy ir, mintha soha ott se járt volna. Pedig itt, született egy itteni tekintélyes iparosnak fia, a milyenek még többen vannak, hogy nem csak Bukurestben, hanem bárhol is diszére válthatnak az iparos osztálynak. Ezek alakították 17 év előtt a „Hunnia“ olvasó egyletet, később a „magyar iparos egyletet“ és a magyar temetkezési társulatot. Tehát nem merőben szolganép ez a bukuresti magyarság, s az itteni müveit román nem is tekinti annak, mert nem egy bojártól hallottam én olyan igazságos észrevételt, hogy egy idegen nemzetbeli sem keresi Romániában életmódját oly igazságosan, mint a magyar; mert ez nem kupeczkedésből, vagy uzsoráskodásból él, hanem szorgalma és az ipar terén kifejtett munkássága által törekszik gyarapodni, vannak ugyan itt számosán a kik szolgálatukkal szerzik meg élelmüket; de ez is igaz kereset; s bizony ezen szolgálatból élő magyaroknak is becsületökre válik az, hogy ők oly igen keresettek; s a legelső bojárok házainál nélkülözheti ennek, tartatnak a magyar cselédek tisztaság, munka szeretet pontos- és igazságos maguk- viseletökért. Málnási ur valami miniszteri rendeletről, beszél mely által magyar egyletünk betiltatott volna; s egyszersmind elnököt és titkárt nevez ki közülünk saját kedve szerint. Látja, fiatal uram, ha valamit közzé akart tenni, jó lett volna előbb a dolgok állásáról tiszta és alapos értesülést szerezni. Ha minket kérdez meg, akkor megtudta volna a valót a mi ebből áll; az említett három magyar társulat egygyé olvadott ezen év tavaszán, a mint ez közölve is volt e lap rendes levelezője által. Az egygyé olvadott magyar egylet egy háromtagú bizottmányt nevezett ki egy háznak megvásárlására, a mi mégis történt Ezen bizottmány még két tagot maga mellé vévén, az alapszabályokat megkészitette, s miután az egylet elfogadta, azokat román nyelvre leforditatván beadta a minisztériumhoz megerősítés végett. De még megerősítése az alapszabályoknak nem történt meg, sőt semmi hivatalos válasz e tárgyban nem adatott ki. Egy ily válasz sürgetéséért Nagy és én felmentünk a miniszter úrhoz; de hogy minket „megszeppentett vagy kikergetett“ volna a miniszter ur: ez merő ráfogás. Hogy azután újabb gyűlés tartatott[s az ismét kérelmezett volna: ezek is csak álmodásai lehetnek Málnási urnák, de nem tények. Fiatal ur! a tényállást szárazán Írtam le azért, hogy önnek alaptalan állításait megczáfoljam, és most azon tanácscsal zárom be helyreigazitó tudósításomat, miszerint máskor közleményeit fektesse alapos adatokra. Szabó Albert.
