Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-10-28 / 62. szám
Brassó, 1873 Harmadévi folyam 62. szám. kedd, október 28. J- Megjelenik ez a lap hetcn- kint kétszer, kedden és pénteken. к г а: Egész évié . . . 6 ft. — Félévre . . • . 3 ft. — Negyedévre ... 1 ft. 50 A szerkesztő irodája : Halp iacz 311. szára, Kiadó - hivatal ugyanott. Politikai, közgasdássati és társadalmi lap, é/ Hirdetési dij: 4 hasábos garmond sorért, Va от в ’ - • j annak helyéért 4 kr. 1 —10 sornyi hirdetés ára mindig ií 40 kr. — Bólyegdij minden !j igtatáskor 30 kr. —; Nagyabb liirdetésoknél alku szerint. — Hirdetések főivé- |j ч tetnek a szerkesztőségnél. Előfizetési felhívás a czimü politikai, közgazdászai és társadalmi lap IV. — 1873. évfolyamára. Előfizetési ár: Oktober—-deczeinber ... 1 fit. 50 kr. A gpieireim83 szeirkesztisége!« Brassó, 1873. oct. 27 A ki a brassói ügyeket a közelebbi időkben figyelemmel kisérte, lehetetlen, hogy észrevétele kikerülte volna egyfelől az itteni magyaroknak azon életszükségből merült bő óhajtásuk, hogy gyermekeik nevelése végett alkalmas iskoláik legyenek, másfelől pedig némely obsenrus vitézeknek ezen czél ellen törő nemtelen hadjáratuk. E szalma sarkantyus bősek már a „Nemere" programijára, bog}7- az iskola ügyeket is tárgyalni fogja, verni kezdették félre a harangot, hogy az iskolájukról senki se merjen szólani ; mivel hogy akkor még Wächter képviselő' nem hirdetvén ki azon profanus igazságot, miszerint a királyföldön a szászokon kívül még mások is laknak, az ők fogalmuk szerint ,,Schu- lena és „unsere Schulen“ egy jelentésüek voltak. Azután is nem szűntek meg mindent megkísérteni a magyar iskolaügy előhaladása ellen, vak- buzgalmokban annyira menve, hogy még a kormány által ide berendezett iskola tanitói, nemzetiségen kivül álló póttanfolyamot is nevetség tárgyává tenni kívánó czélzattal „Rethische Lehr- Curs“ elnevezgetésekkel igyekeztek hatályában gyengíteni. S im most legújabban is azon ,,NeA fejedelem várkastélya. — Beszély a Kaukázusból. — Vacano Mario Emil után Kőrösy László. I. A Kaukázusban születtom Cuba és Derbent között. Szüleim nagyon szegények valának. Jó atyám Velhani, kit az Isten békével környezze, csak egy kis kunyhóval birt, azonkívül volt egy lova és rég; fegyverzete. Élelmünket úgy szerzé meg, bogy vagy a szomszédfejedelemhez szegődött, vagy pedig vadászni indult. Ha pedig esetleg idegenek utaztak arra, úgy azokat ő is megrabolta. Ma már müveit emberek között lakom és belátom, hogy az igaztalanság volt nagyon, de még sem ellenkezett a kaukázusi szellemével, ki az idegent zsákmányául tekinti, mig vele meg nem ismerkedik. Szüléimét az ég sok magzattal áldotta meg, de valamennyinek el kelle távozni hazulról amint azt a kort elérték, hogy önmaguk kereshették kenyerüket. Leánytestvéreim a távoli városokba mentek szolgálni; az egyik Bakuban, a másik Tiflisban, a harmadik Schemahában volt. Fivéreim pedig a nagyobb birtokosokhoz szegődtek és azok nyájait legeltették. Ha már egyszer a gyermek eltávozott hazulról, akkor a hajlékra nézve elvolt veszve, vagy a hajlék az ő irányában. Az anya néha csak elgondolkozott szétszórt fiai sorsáról, do soha szóval meg nam emlékezik róluk. Oh anyai lakom! te még most is oly élénk vomeré“ben nyilvánított senkit nem vádoló ártatlan feljajdulásra, hogy itt, hol másoknak palotaszer ü iskolái vannak a 7000-re menő magyarságnak nincsen iskolája, nem áltálja a legga- ládabb alávalósággal egy a nemzetiségeket het- zelő czikket hozni, a melyben az ő érdekét elősegítő szennyes czél végett, az említett félj aj - dulást nem olvasott közönség elhóditására, nagy hangon vakdalódzik az ellen, a mi magában véve igaz, vagy nem igaz-e, de az említett czikk- ben távolról sincs még egy betűvel is mondva, hogy t. í. az említett iskolák épületében nincs részök a csángómagyar helységek véres verejtékének. Nem csak, hanem captálván a román polgártársak benevolentiáját, fogadatlan prókátorként még ezeket is kegyes védelmébe veszi, érzékeny Lockvogel hangon ömledezvén azoknak senki által még gondolatban is meg nem támadott jógáik védelmében. Nem czélunk ezen szomorú vitézekkel jelen alkalommal sok időt veszteni. Tudjuk jól mi készteti őket önérdekükben csúnya kötelesség gyanánt a vizet, a hol lehet zavarni. Köztudomású dolog a szász atyafiak csendes és békés természetük. A szász nép magában szelíd és jóindulatú nép; másokkal örömest él békében. Azonban van közötte egy osztály, inelv rajta lovagolni szokott. Ezen osztály, lassan lassan minden tekintetét és befolyását kezdi elveszteni. Hogy miért? most nem vizsgáljuk; hanem bizonyoson nem ok nélkül. Éppen ezért nagyon érdekében fekszik, bogy a figyelmet ezen okok felőli vizsgálódástól másfelé vonja, s valami egyébbel foglalatoskodtassa. Ilyennek látszik pedig a nemzetiség felhozása, mely az érzéseket ingerelvén a bővebb fontolgatást akadályozza. Ezért igyekezik ezt nyakra főre a hajánál fogva is az előtérbe czipelni minden aln ások kai vagy bevésve az én emlékembe, habár gyér mekkoromtól fogva nem láttalak, és tán nem is foglak látni többé!— Az a kis kunyhó, a melyben én is születtem, egy pázsitos halmon állott. Alatta és fölötte meg néhány szomszéd háza vonult el. Ez a nehány ház egy kis helységet alkatott, melynek PatrikofF nevet adtak. Kis hajlékunk kákával volt befödve. A kunyhó csak két helyiségből állott, az egyik ÍÍPbhánk volt, a másik pedig kecskeistáló. A szoba egyik szögletében a gabonaörlo állott, a másikban a tűzhely, az ablak előtt pedig anyám varróasztala foglalt helyet. Eo az egész nap künn voltam. Korán reggel kihajtottam a kecskéket és vígan ugrándoztam a sziklák körül. De a komor kőfalak elzárták szemeim elől a körüli tárgyakat és én csak a felhőkre tekintbeték és néha sokáig követéin szemeimmel. Mily nagy tengerek a légben, ezek a tájék rajzát, mely fölött elvonultak, oly hiven levehetik mint a tükör. Folcete kenyér és tej volt a mi élelmi szerünk. Csak midőn atyám pénzzel jött haza, akkor ünnepet tartottunk. Ilyenkor anyám zsírban kisütött, túróval töltött kalácscsal kedveskedett. De sokkal jobban szerettem ennél azt, ha atyám pánczélját megtisztithatám a kunyhó ajtaja előtt,, a vérfoltok-, sár- és rozsdától. Es a récses olyan fényesen kitükröződött benne, mintha egy tüzes pánczéllal játszottam volna. Midőn a tizenkettedik évet elértem, nekem is kálómmal, mint azt a járás esetben is tette. — Ez osztály szolgálatában áll aztán a brassai szellemileg tengő életű lap, mely szerkesztése silány voltát csak úgy fedezheti, ha néha vészkürtöt fii a kedélyek izgalomba hozatalára. De hagyjuk ezen szász társadalmi fekélyeket. Lássa a szász nemzet, eljen velők míg ne- kie tetszik. Ha gusztussá van hozzájuk; az ő dolga. Nem akadályozzuk beuue. Egyet azonban nem mellőztetünk hallgatással. És ez azon, a vélemények félre vezetésére számított folytonos ravasz ezélzás, mi veres fo- ualkint vonul végig ezen kardoskodó machina- tiókon, hogy t. i. a magyarok óhajtása iskolák felesle0 es és méltánytalan, miu tán azoknak elég, és illőleg a község által is segélyezett iskoláik vannak. A „K. Z.“ múlt és deczemberi е&У^ száma egyenesen azon merész hazugságot koczkáztatja, miszerint Brassóban egy növendék sincs, a ki az iskolát ennek hiánya miatt ne gyakorolná. Szükséges lévén, hogy ily ferde állításokkal szemben, ezen igen nagy fontosságú ügyben a valódi tényállás ismertessék, mi, kik közelebbről, épen a „K. Z “ által felhozott reformált népiskola állásáról magunknak hiteles felvilágosításokat szerzettünk, közöljük ezen tapasztalatainkat, hadd lássák és ismerjek meg ezen ügy szomorú állasát azon körökben is, a melyeknek félrevezetésére a czél intéztetve lenni látszik, úgy a mmt van; nem pedig mint ellenei láttatni akarják A mint hitelesen értesítettünk van a brassói reformált egyháznak a hozzája tartozó unitáriusokkal együtt 2000-en felüli népessége. Ezen létszámunk pedig jelenleg mint egy 200 rendes iskola kötelessé. Iskola szobája ellenben ezeknek befogadására, egyetlen tanitó vezetése alatt 1. azaz egy, a melyben elfér az iskola törvény meg kelle válnom a kunyhótól, hogy helyet engedjek két fiatalabb testvéremnek. Egy napon atyám nyergébe vett, hogy vagy Ru- chába valamelyik lókereskedőhöz vigyen, vagy pedig valamely fegyverkészitőnél minttanonezot alkalmazzon. Midőn herczegünk vára előtt lovagolt el, fejedelmünk, Tabló Hengissel találkozánk, ki nagy vadász csoporttól volt környezve. „Jer velünk — mondá a herczeg — mi nem vadászatra megyünk, hanem kémlelni. Azt hallottam, hogy itt közelünkben oroszok cirkálnak.“ „De ez a gyermek-------u mondotta atyám. „Dobd el őt.« „Az én fiam« válaszold az atya, és egyik karomnál megfogva, már kiemelt a nyeregből. „Fusson be gyermeked a várba, mig megérkezünk, ott maradhat az istálóban!« mondá a herczeg. Ekkor láttam legelőször fejedelmünket. A csapat legszálasabb férfia volt ő. Arcza sajátságos világos-barna szint viselt, haja és szakálla feketébb volt a moski márványnál és fénylőbb a selyemnél. Aranyszínű bőr fődé vállait, melyet nagy, aranyból készült boglár tartott össze. Fején nagy turbánt viselt. A lovas csapat kevés idő múlva, eltűnt a begyek között. A herczeg várkastélyát más néven „vörösház«- nak nevezik, azon vörös, széles földsátt'ól, mely annak falaitól a sziklákig kanyargóit. Az őrök miután látták, bogy a herczeg csapatától küldött várkastélyába, nem vonták még föl a lobogót, hanem megvártak engem. (Folyt, követk. )
