Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-01-14 / 4. szám

Brassó. 1873.

Harmad évi folyam 4. szám.

Megjelenik ez a lap hetfen- kint kétszer, kedden és pénteken. Ara:

Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr.

A szerkesztő irodája: Klaslrómutcza 564 szám.

Lakása : Bolgárszeg 1425 sz.

Politikai, közgazdászai és társadalmi lap.

Hirdetési díj:

4 hasábos garinond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy obbhirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél.

Előfizetési felhívás

a

czimii politikai, közgazdászai és társadalmi lap III. — 1873. évfolyamára.

Előfizetési árak:

Egész évre 6 frt. — kr.

Fél „ 3 „ Negyed „ 1 „ 50 „

A „Nemere“ szerkesztősége.

A székely nemzet története megírása ügyében.

(J. L.) A székely, e hún-utód, régibb e földön a magyarnál, egészen demokratiai intézményei, sajátságos törvényei és jogszokásai voltak már királyságunk megalapításakor, nyelvében is sok az önálló elem, szólamai, a népszokások, költészete, zenéjének jelleme, életmódja, a nemzeti genius és erkölcsök eredetiek, csak hozzá illők, szinte egész Európában csak nála feltatál- hatók.

E nép beférkezett ide, örök zöldségü fenyőboritott hegyei közé; itt találta őt a magyar honfoglalók világáramlata, nem érintve, nem döntve meg a teljes jog- egyenlőségen nyugvó polgári nép szerkezetét. Eltűntek mellőle a hunok és besenyők — ők megmaradtak. Eljött a tatár, feldúlta a mongol a magyar birodalmat szerteszét — a székely megmaradt, e nép túlélte mind a két fergeteg pusztitását. Betört e földre a moldovai és havasalföldi, el-elvonult mellette a török, de a székely mindig megmaradt; a német fegyverbe öltöztette őt, őriztette vele szinte egy századig a birodalom keleti részét, majd elvette tőle a szabadságát s kiváltságos kedvezményeit, részint az 1848-iki törvény, részint ő maga jószántából bocsátotta közre. S a polgári és politikai élet mind e nagy változásai között ő változatlanul maradt nyelvére, életmódjára, nemzeti jellemére nézve.

Menynyi viszontagság érte e nemzetet és hazáját ezer évnél régebbi itt lakása óta! Mennyi nagy és szent küzdelemben ontották véroket vitéz gyermekei!' Hányszor csörgöttek végig a határokon rablánczai a zsarnokságnak ! S hányszor derült fel vidám hegyei felett ismét a szabadság szivárványa! Mennyi jó és rósz napot élt e földön a székely, mily derék fialtat szült, s mekkora szolgálatokat tett a civilisatiónak a barbárság ellenében.

S mind e viszontagságok emlékei csak itt-ott krónikákban és egyes levelekben elszórva hevernek. E történeteket együvé foglalva, egy képben egyesítve, egész- szé alkotva sehol sem találjuk. Az erdős bon prágmati- kailag legrégibb népének története máig megírva nincs.

Meddig tart meg ez önmagunk iránti mostoha részvétlenség ?

Hol éri el határát nemzeti közönyünk ?

Magyarországnak meg van írva története, s beb csekély része van abban a székelységnek ! Erdélyről is van elég Írott történet, de a székelyekre ebben sincs elég figyelem fordítva. E történetek irói mind az egyetemesre fektetik a súlyt, pedig a székelység megérdemelne egy önálló történetirási kidolgozást. E bátor és munkás nép élete egy érdekes monographia tárgya lehetne.

Lám a szászok megiratták saját történetöket ! Edert, a tudós apátot egy müvéért jutalomban részesítették, Schnell népszerű szász történelmét megkoszorúzták. Ez mutat nemzeti öntudatosságra. Ily földben terem a nemes honfi erény. A szásznak főbb városai és nagyközségei monograpbiája, polikai és egyházi története, ipara, kereskedése, tanintézetei és műveltsége, szóval lefolyt polgárid életének minden nevezetesb munkássági ága írásba van foglalva.

Mikor követi a székely nép az előtte álló fényes példát? Mikor ébred fel szivében az ösök iránti kegyelet, s múltjának megbecsülése által mikor szerzi meg a jogot, hogy egykor az ö neve is tisztelettel és becsüléssel emlittessék ?

Sajnálnám, ha valaki különködési indokot tujaj- donitna ez eszmének, vagy ha azt vélné, hogy az a

haza köztörténete rovására esnék. Ez oly kevéssé foroghat fenn itt, mint a városok monographiáinál, az egyes nagy férfiak életiratainál. Egy teljes monographia a köztörténet teljességére nagy mérvben foly be, és a haza jeleseinek jól megirt élettörténete mindig a haza egyetemes történet földét gazdagítja és termékeny itijmeg.

A hol akkora földterületnek és népnek, mekkora a Székelyföld és népe, különböző századokban oly egyedi élete volt, a figyelemre s fenntartásra méltó események , férfiak és emlékezetre méltó dolgok figyelmetlen mellőzése erkölcsi kár. Mint a vén fák elkorhadt gyökeréről erős sudarok emelkednek fel, úgy hajt ki a tiszta hazafiság erény- virága a hajdankori nagy férfiak és jeles asszonyok fölelevenitett szép emlékezetéből.

Nagy népek a tudomány és művészet, az ipar és mesterség nagy alkotásaiban örökítik magukat. A romai régiségi emlékek évezredek óta hirdetik s évezredekig fogják hirdetni e város és népe nagy nevét és teremtő szellemét. Grörögországot tudománya és művészete teszi a világ példányképévé ma is . . Mi van, a mi a székely hajdankor emlékét fentartja csak egy század múlva : basilicák, szobrok, valamely tudományágban tett felfedezések-e? Nem, semmi egyéb, mind védve magunkat és szomszédinkat, oltalmazva nyugat civi- lisatióját itt keleten. Szabad alkotmányunk áldott árnya alatt csendes munkásságban elfolyt életünk hasznos és szép tetteinek följegyzése, küzdelmeink és szenvedéseink örökítése, nem egyéb, mint történelmünk megírása.

Tegyük hát meg ezt. Tűzzünk ki nemzeti jutalmat az írónak, adjuk rendelkezésére leveles ládáink régi adatait; az ős székelyszék tegye meg a kez- •deményezést csak 100—100 forinttal; indítsunk körivet gyűjtésre székelyink között, legyenek bár hol a magyar királyság területén; nem hiszem, hogy sok akadjon olyan, a ki ha megtaláljuk, megtagadja a tehetsége sze- rénti áldozathozást.

Kolozsvárit, 1873. jan. havában.

(„J. L.u) JAKAB ELEK.

3f&&42ЖА.

A természettudomány mint a közlekedés előmozdítója.

Képek és vázlatok az életből.

Deák G-erötől.

A legelső közlekedési ut kétségkívül egy keskeny ösvény lehetett, mely az ókor rengeteg vadonjaiban egyik szegényes gunyhótól a másikig vezetett. Ennyi a legelső embereket ki is elégíthette.

De a mint az emberek szaporodtak és szükségeik nőttek: természetesen a közlekedés is élénkebbé vált. Azelőtt egy levágott fatörzsön is áthaladtak a folyón és nagy kövek vagy fatuskókfsegitségével könnyen túl tettek a mocsáron; most azonban már durva hidakat kezdettek készitni és gátakát verni a vizekben. Nemsokára egy üres fatörzset kezdetleges tutajjá alakitnak át, hogy ezáltal gyorsabban haladhassanak a folyókon. Ez a legelső vizi jármű.

Egy fonok vagy ehez hasonló egyéniség alattvalói által viteti magát ezeknek vagy vállaikon vagy egymásmellé rakott fegyvereiken. így származnak az első gyalogbintók.

Egy másik pedig valaminek elhozása, megrendeléséért küldé embereit: ezek a első követek, futárok.

Itt láthatjuk első kezdeteit a közlekedésnek, mely — mint egy folytonos örvény — soha meg nem szűnő s mindig élénk mozgalomban tartja az emberiséget és azon fontos emeltyűk egyike, mely az emberi nemet igazán méltó nagyságának magaslatára juttatá, hol most oly büszkén és dicsőén székel.

Úgy vagyok meggyőződve, hogy igen jutalmazó és tanulságos munka, ha az ember egy — bármily csekély és mindennapi — tárgyat kezdetleges állapotától egész a tökély magaslatáig kísér szemléjében.

Ép ezért néhány ilynemű képet akarunk — az oh asónak előadni a közlekedés köréből, főleg azon eszközökét emélve ki, melyek által a közlekedés óriási léptekkel terjedett el az egész világon. Еж eszközöket a természettan szolgáltatta. A természettan alkalmazta ugyanis az emberi és állati erőt a közlekedésben ; a természettan segélyével hozott létre a technika mindig tökéletesb szerszámaidat, készített szekereket és hámakatcsolnakokat és hajókat stb. ; a természettan tette a viz, tűz és levegőnek erejét a közlekedés előmozdítójává, az egyesítette á természet leghatalmasabb erőit s tudta felhasználni azoknak gyermekeit: a gőzt, villanyosságot sat. sat.

Hogy pedig olvasóim a természettannak a téren való teljes értékét beláthassák s hogy értekezésem ne váljék az emberi szellem fölfedezései és vívmányainak puszta, száraz, untató előadásává: a mennyire szükségesnek látom, szemlém történeti, mütani és ipari oldalára is ki fogok terjedni.

1) Igás állatok és szekerek.

A miveltség legalsó fokán álló emberek a végre, hogy a gunyhóik felépítéséhez szükséges fát vagy más nehéz tárgyat kellő helyre szállíthassák, a szánkát használták fel. Kezdetben igen egyszerűen egyik végéhez akasztották a tárgyat s aztán előre húzták vagy csúsztatták. Később fagyökerekböl font köteleket kötöttek reá. A csúszás könnyítése végett idővel kerek ágakat tettek a tereh alá : ezek első kezdetei a gépészetnek (mechanica)

Ezen első szánkákat épen olyanoknak képzelhetjük, minők a mi téli szánaink fatalpai, melyeket később midőn nagyobb terhek szállítására akarták használni, akként módosítottak, hogy a szántalp nem csúszott többé,

hanem hengergett, forgott a földön. E hengerfák viszont idővel kerekekké változtak, melyek tengelyeik körül forogtak. S midőn aztán, kezdetben mindenesetre csak rudakat, de később deszkákat, sőt talpat alkalmaztak a tengelyekre, akkor az első szekér készen volt.

Az időt, melyben a szekeret föltalálták, nem tudjuk meghatározni. Ugyanez az eset „az ember legnemesebb társának“ —- a lónak — megszeliditésével is. Egy körülmény azonban arra mutat, hogy a legelső, bár igen tökélytelen szekeret emberek húzták és hogy a szekeret nem a már megszelídített lóért találták fel, hanem hogy a terehszállitást a már emlitett módon emberi erő által is eszközölhessék.

E körülmény ugyanis az, hogy a legrégibb égyip- tomi pyramisokon láthatni már küzdő szekereket, de azok elébe nincsenek lovak fogva, hanem emberek. — Csak is az arab pásztornépeknek Égyiptomba való betörése után lesz itt a ló ismeretes s fordittatik attól kezdve harczi és közlekedési czélokra egyaránt. Az araboknál mind a ló, mind a teve kétségkívül sokkal elébb volt használatban, mint a föld minden többi népeinél , valósziniileg azonban csak lovagoltak rajtok, mert a szekeret sokkal később vették alkalmazásba. A legrégibb görög történetírók egyike — Herodotus — azt Írja például, hogy Xerxesnek egész táborában csak az arabok voltak az egyetlen nép, mely tevéken lovagolt. Más népek : scythák, médek, numidiaiak jóval elébb használják a lovat, de mindig csak lovaglásra.

így tehát az emberi műveltség két főtényezöje, melyeket mi alig gondolhatunk szétkülönözve, t. i. a szekér és ló — mint házi állat — teljesen függetlenek egymástól, egészen különböző időben és különböző né peknek lettek sajátai, mig végre egymással örökre egyesültek.