Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-02-15 / 13. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 13. szám. (sőtörlök. február 15. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 fi. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása : Szinház-ntcza 404. szám. — Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Brassó, feb. 10-én. Miután most a választási reform tárgyalása alkalmával az incornpatibilitás kérdése — amely már is különböző elöharczokra adott okot—elfog döntetni, kötelességünknek tartottuk a „Nemere“ olvasóit az ezen kérdés feletti nézetekkel megösmertetni. Incornpatibilitás annyit teszen, hogy bizonyos viszonyok között élő egyének ne választathassanak meg országgyűlési képviselőkul. Az ilyen egyének között első sorban állanak az állam hivatalnokai, mivel ezeknek exi- stentiája és jövője a kormánytól függvén, önálló nézetekre nem képesek, elfogultak ; egyszóval a kormánynak gépei, a kik a német közmondás szerint annak a nótáját fájják, a kinek kenyerét eszik. E mellett még az ország- gyűlésen, párt gyűléseken és bizottmányokban a drága időt elpazarolják, minek következtében az ország véres verejtékéből minden hónap elején csak amúgy isten nevében húzzák a szép fizetést. Milyen hatalmas érvek mind ezek arra, hogy az irigyelt sorsú állam hivatalnok az ország képviseletébői kizárassék. De nézzük a dolgot egy kissé közelebbről, — talán még sem olyan fekete az ördög , mint a milyennek festik. Hazánkban az államhivatalnokok nagyrésze nem éhenhalástól való félelmében vállal hivatalt, hanem azért, mert kötelességének tartja tehetségeit a haza szolgálatában érvényesíteni ;, és igen sok az állam hivatalnokai közül, szolgálata által a hazának saját anyagi jóllétét illetőleg áldozatot hoz. Az olyan hivatalnok pedig, ki az államot hazafiságból szolgálja, egy- átalában nem gépe a kormánynak, hanem önálló férfiú, ki a haza ró vására kormányának bizonyára nem csinál concessiókat. Es itt még az is tekintetbe veendő, miszerint azon eset ritkán fordul elő, hogy egy olyan hivatalnokot, ki hivatala nélkül megélni nem tud, a nép megválasszon képviselőjének. A mi az' idő elvesztegetését illeti, megkívánjuk emliteni, miszerint becsületes, tehetséges ; és szorgalmatos ember a legtöbb esetben úgy hivatali, mint képviselői kötelességeinek megfelel. E mellett azon idő melyet a hivatalnok az országházában, pártgyüléseken és bizottmá- j nyokban eltölt, az országra nézve nincsen el- ! veszve, mert ha képes és becsületes ember, mit úgy hivatalos állása mint megválasztatása biztosit: ott is az ország javának előmozdításán működik. Ezenkívül még az is tekintetbe veendő, hogy az administratiót érdeklő kérdésekben, az abban működő hivatolnokon kívül igen kevés képviselő tud felvilágosítást adni ; az pedig legtöbb esetben lelke a közügyek vezetésének. De még más oldala is van a dolognak. Hogy a képviselőház a parlamentáris életnek iskolája, azt mindnyájan tudjuk. Azt pedig hogy az államhivatalnokainak parlamentáris képzettségre szüksége ne volna, egyenesen tagadjuk. Legalább minisztereinktől azt ugyancsak megvárjuk. Most már vagy azt kellene mondani, hogy államhivatalnokból miniszter nem lehet, vagy azt, hogy a miniszternek páriámén taris képzettségre szüksége nincsen, vagy pedig végül, hogy megengedjük, miszerint magát mint képviselő kiképezhesse. Tehát a hivatalnokokkal készen vagyunk ; azok nem lehetnek képviselők. De hát mások is vannak még sokan, a kik a kormánytól függnek. Vasúti concessiónariu- sok, consortiumok tagjai, állam javak bérlői, és isten tudja még- kik, — hisz majd minden ember szeretne a kormánynál valamit kivinni. Ezek már épen nem lehetnek képviselők, mert ezek a leiköket is eladták a kormánynak. Pedig ha jól meggondoljuk, az ezen egyének és a kormány között levő viszonyt az országgyűlés által hozott törvény szabályozza, a melyet áthágni egyik félnek sem áll jogában; és e mellett, még minden előforduló nevezetesebb esetekben az országgyűlés maga határoz. Hanem, hogy ezen uraktól mint erkölcsi kötelmet meglehetne várni, miszerint saját ügyeikben ne proká- toroskodjanak: ez már tagadhatatlan. Az elősorolt incompatibilis esetek a jelenről szólallak, t. i. azon hivatalnokokról, kik j épen szolgálatban állanak, és olyan egyénekről . a kik a kormánytól bizonyos viszonyok folytán I in actu függenek; de hát mi történjék azokkal, a kik a jövőre számítanak, kik csak azért con- currálnak, hogy mint képviselők könnyebben hivatalt nyerjenek, vagy másként előnyben részesüljenek ; de még olyan.а к is lehetnek, kik egyenesen ministerek szeretnének lenni. Ezen úri emberek, úgy hisszük, nagy mértékben elvannak fogúivá. Ezekre nézve nem maradna egyébb hátra, minthogy az ország házába léptök előtt erős esküt tegyenek, miszerint legalább busz évig megválasztatások után semminemű hivatalt el nem vállalnak, és kerülni fog- ják mind azt, a mi oly viszonyban hozná, a mely által a kormánytól bár legcsekélyebb részben is függővé válhatnának. Egy tréfás ember a napokban azt mondotta, hogy ha csak az említett körülmények között lehetne valaki képviselő, akkor az or- szágházából bátran kilehetne vinni a padokat, hogy a még maradandók, az öreg Deák vor- tenzersége alatt, contredansot járjanak. Természetesen ez csak tréfa volt, mi legalább úgy fogtuk fel. Valami iskolás gyermek azt állította, hogy ha felfelé húzzák a haját akkor fáj ; később azt tapasztalta, hogy akkor is fáj ha lefélé húzzák, ilyen lehet az incompatihilitás kérdése is. Dicsérjük az urat, hogy emberi számítás szerint, sem hivatalnokok, sem vasúti conces- sionariusok, sem pedig képviselők nem leszünk. *) *) A fentebbi czikk érdekes tárgygyal érdekesen foglalkozik. Készünkről örömmel közöljük, babár mi e kérdésben most még nem foglalunk állást. Szerk. » A babona lépcsői. (Folytatás és vége). Mégis mielőtt e vidéket elhagynék — lépjünk azon pompás terembe, hol mély csend uralg. Egy liberiás inas ajkaira tett ujjaival adja tudtunkra, hogyan viseljük magunkat, és csendesen nyitja fel azon szoba ajtaját, mely varázsfényben dereng. A nyugágyon egy festői redökben gazdag szőnyeggel gondosan betakart sápadt ifjú nő fekszik, becsukott szemekkel. Körülte áhitatos csendben több férfi és nő, közel az ágyhoz egy fiatal ember áll, ki élénk figyelemmel kiséri a szendergőt, néha-néha üterét tapogatván. A fiatal orvos megett egy öreg ur áll, kinek hasonlóan hideg tekintete a szendergőt kiséri, — ki ajkait fölnyitván a legédesebb bangón igy szól : „csaknem két óra hosszat fogok aludni, kilencz óra előtt négy és fél perczczel fel fogok ébredni.“ Ismét mély csend. „Orvos“ kiálltja aggodalmasan a szendergő, „tegye le ön gyorsan, mi kabátja zsebében van, az arany éget, és a gyémántok éles sugarakat lövőinek agyamra.“ A legmélyebb bámulat kifejezése közt egy piros dobozt vesz ki zsebéből a fiatal orvos, és a körül állóknak adja át, kik azt fölnyitván egy ragyogó gyűrűt találnak benne. Egy éltesebb fiatal nő bámultában ájuldozik, mig az öreg ur gunyósan mosolyog. Az alvalátó most mély álomba merülni látszik. A fiatal orvos egy levelet von ki zsebéből és az alvó mellére teszi, ki azt minden késedül mezé» éa fenuakadás nélkül végig olvassa. Ismét szüuet. Az alvó képén egy áklástelyjes mosoly vonul végig, miközben a legédesebb bangón igy szól: „Oh hold, szende nyájas hold, miként örül lelkem, hogy ismét a te fényes virányodon barangolhat !“ „Most“, susogja a fiatal orvos öreg collegájának, „most érte el az alvalátás legmagasabb fokát, az alvalátó most tisztán szellemi lény, ki minden földi benyomások, igen még a leghevesebb fájdalom iránt is érzéketlen.“ „Helyes“, válaszol az öreg Aesculap, „most tehát helyén van a tudomány és a kétkedők meggyőzése érdekében egy hathatós próbát tenni. Égessük el az alvó talpát izzó vassal és nézzük meg, hogy érzéketlen marad-e valóban. Nállam van égető eszköz és fájdalomcsillapító kenőcs is.“ A fiatal orvos állitá, hogy a nő a fájdalmat, melyet fölébredése után fog érezni, a tudomány magas érdekében elfogja szenvedni. Ekkor hirtelen hideg borzadály futja át az alvót, fölébredve fölsóhajt és roszullétről panaszkodik. Az öreg orvos éles pillantást vetve reá, szerszámait, kalap és pálcáját véve távozik, a publicum boszus pillantásaitól kísérve. Scálánk ismertetett lakói nem könnyen válnak meg azon dolgoktól, melyek élénk phautasiájokat oly kellemesen gyönyörködtetik, mégis bizonyos tisztelettel viseltetnek az anya — természet törvényei iránt, és ha azt mondjuk, hogy babonások, igen szívesen állítják, hogy vannak még elegendöleg fel nem fedezett természeti erők, melyek az olyasféle jeleneteknél hathatósan működnek. Abban tökéletes igazuk van, bogy a természetvizsgálat problémája nincs teljesen megfejtve, de másfelől az is igaz, bogy a természetben soha semmi sem történik visszásán, sőt ellenkezőleg természetesen. Tiszteljük phantasiájokat is, melynek korántsem akarunk ellensége lenni ; csak onnan kel kizárnunk hová nem tartozik, hol tévútra vezet t. i. a természeti tünemények vizsgálatánál. A phantasia szép valami, hanem az igazság százszorta szebb. Az aestheticai I természet szemlélgetésben — melyl ényegesen különbözik a j tudományos vizsgálódástól — elég tápanyagot talál a phan- j tasia s bizonyosan mindig azon tarka lepkéhez fog hasonlítani, mely ezer meg ezer illatos virág közt röpkedve, a gazdag változatosság miatt nem tudja melyikre szálljon. Hagyjuk liât öt békében virágról virágra szállni, mi pedig utunkat folytatva, emelkedjünk még fennebb és vessünk egy rövid pillantást azon országba, melyet varázs I fénynyel világított köd borit, s melyben minden tárgy ösz- I szefolyó vázolatban jelenik meg. Ez a terrnészetbülcsek országa, melynek nehány évtized előtt még sok, ma pedig már csak nehány gondolatokba mélyedt vándor lakósa van. Ezek csodálatos rendszerükben egy felállított elvből magyarázzák ki a természet jelenségeit sokszor a legnagyobb erőszakkal is, mig ellenkezőleg ma éppen megfordítva kell vizsgálódnunk, hogy az igazságot világosságra hozhassuk. Idő és hely parancsolnak, azért hát csak röviden utazzuk be még scálánk azon tájékát, bol a természettudományi mükedvellök — dilettánsok — laknak. Ezeknél azon igen élénk hajlammal találkozunk, mely nem fölötte nehéz utón igyekszik a természeti erők nagyszerű működéséről ismeretet szerezni. S minthogy az ilyeneknek nincs elégséges hivatásuk, ismeretük és kitartásuk a fáradságos vizsgálódáshoz, azért vezetőre van szükségük, kinek választásától függ a mükcdvellő helyes vagy téves utón való haladása. Hála azonban felvilágosult korunk geniusának, a helyes irányban vizsgálódók és vezetők száma napról-napra
