Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-02-08 / 11. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 11. szitui. Csütörtök, február 8. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. «лсд&ац yjjawaMHHHii Brassó, feb. 6-án. Elvégre az országgyűlés komolyan készül a választási reform tárgyalását megkezdeni. A kormány erre vonatkozólag előterjesztette a javaslatot, az országgyűlési pártok körei megvitatták azt, és a sajtóban is ez képezi a közérdekeltség és eszmesurlódás sarkkövét. A népképviselet magasztos elve fekszik a választási törvényben, mely önkormányzatra tanitja a népet, politikai érettséget és polgári öntudatot fejleszt mindenütt. 1848-ban megalkották a választási törvényt, de 23 év lefolyása alatt uj világrend állott elő, és most annak uj életet kell biztosítani. Nézzük meg a törvényjavaslat miként tett eleget annak. Az 1848-iki VJk és az erdélyi 1848 ik II. törvényczikkelyek módosítása és pótlása képezi a választási javaslatot. Az 1848-iki választási törvény három rendelkezést foglal magában. Meghatározza a választási jogosultság feltételeit, elősorolja a választókerületeket s azok főhelyeit, és végre a választási eljárást állapítja meg. Ez a beosztás és az abban foglalt szellem vonul át az egész javaslaton, a lehetőleg fenntartva annak egyes pontjait, és a viszonyok változása szerint megtéve a kellő módosításokat. E módositásoknak egy része teljesen nem kielégítő, — miután az elodázliatlan szükség csak ideiglenes jövőre állította elő, másrészt pedig a formaságokban igen messze megy. A javaslat első fejezete a választói képességet egész szabatosan határozza meg, és az 1848. V. és az erdélyi II. t. czikkely megállapítása szerint azt nagyban és egészben érintetlenül hagyja. A második fejezet szól az országgyűlési választók névjegyzékéről. E fejezetben egészben véve sok megtartatott a 48-iki töményből és lényeges módosítások is történtek azon. Egyik legnevezetesb pontját képezi e szakasznak a census, mely a választókra nézve az eddigi marad, — csakhogy most szabatosabb kifejezést nyert. A választók összeírására s a választási eljárásra nagyobb mérvű módosítások tétettek. A törvénynek ezen része teljesen át van alakítva, és a főczél benne az, hogy általa a választások tisztasága és gyors lefolyása biztositassék. A választók névjegyzékének elkészítése ösz- szeiró küldöttségek által történik, mely küldöttségeket a törvényhatóság közgyűlése választ. Nagy előnyére fog válni e fejezetben tett módosítások keresztülvitelére: a választók állandó névjegyzékének behozat a- 1 a. A névjegyzék állandósága abban áll, hogy a választó nem köteles magát minden alkalomО . ! mal külön beíratni, s jogosultságát ismételve igazolni, hanem ha egyszer a névjegyzékbe fel van véve, bennmarad mindaddig, míg jogérvé-i nyes határozattal ki nem tömhetett. Ez képezi a második fejezet kiváló módo-j sitását, mely által annyi visszaélésnek lesz eleje véve. A választási eljárásról szól a harmadik fejezet. A javaslat itt nem tér el mindenben a jelenleg érvényben levőtől, de annak határozatain számos és lényeges módosítást eszközöl, nevezetesen: az átalános választások országszerte ugyanazon napokra rendeltetnek ; e napokat a belügyminiszter határozza meg ; továbbá a választási előkészületek és a választási idő folyama lényegesen megrövidittetett az által, hogy a szavazásnak egy küldöttségnél való öszpontositása helyett minden ezer választóra egy szavazatszedő küldöttség jut; s ezzel kapcsolatban a szavazás tartama két napra szorittatott. A leglényegesebb pontját e szakasznak — és mondhatni az egész reform javaslatnak a szavazás módja képezi. E szerint a szavazás | képviselőjelöltek szerint elkülönítve történik ; és igy minden képviselőjelöltre a választók községenként, s a meghatározott sorrendben szavaznak. A szavazás élő szóval nyilvánoson történik. Ez a része a törvényjavaslatnak tulajdonkép nem módositás, hanem a megszokott választási módnak folytatása és annak törvénnyé emelése. Az 1848-iki törvény e tekintetben hallgatott, és a nyilvános szavazásnak adott tért. Jelentékeny sok visszaélésnek van akadély vetve a választási igazolványok által.' Ugyanis csak annak van joga szavazni, ki az illető községek névjegyzékében előfordul s választási igazolványát előmutatja. Ilyenektől a szavazási jog- meg nem tagadható, és egyszersmind kellő biztosíték adatik arra nézve , hogy csak a jogosult szavazzon — sa két Ízben vagy más nevében való szavazás megmítoltassék. Es most egészben véve e törvényjavaslatot kimondhatjuk, ha az törvénnyé válik úgy a mint van : csak ideiglenes törvény leend és egy átalánosabb választási törvény megalkotását teszi szükségessé, mely a nagyobb fontosságú koreszméket felkarolja, miután ebben csak a választási eljárás módozatára nézve tétetett néhány sürgősebbnek vélt intézkedés. E nemű intézkedések közé tartozik a javaslatnak azon pontja, mely a szavazás módjára nézve a nyilvánosságot állapítja meg. Ez ellen van kifogásunk, mert ily nagy horderejű kérdésnek helyes és megfontolt megoldására hiányzik az' idő ezen ülésszak alatt. Miután e kérdés eddig is mellőzve volt, holott oly magas erkölcsi és társadalmi érdekeket érint, annak határozott eldöntését csak az uj törvénytől lehetne várni ; de ez nem fogja a javaslat szerint tenni, hanem csak egy országos joggyakorlatot erősít meg. A nyilvános szavazásról tudjuk ugyan, hogy az épen a szabadelvüségnek Ilii kifejezése — és hogy különösen egy oly országban, melyben nem nyert érvényt az átalános szavazatjog, tehát a szavazóknak bizonyos kötelezettséget kell ismerniük a választási joggal nem bírókkal szemben, — de azért nem találjuk meg a menedéket, a mit a titkos szavazás nyújt, minden lehető jogtalan terrorizmus ellen. A népakarat kifejezését kívánjuk elérni a választások által, tehát oda törekedjünk, hogy a kivitel módjára a leggyakorlatibb eszközököt válasszuk meg. Ilyent pedig a nyilvános szavazásban aligha találunk népünk értelmi és erkölcsi fejlettségének x> Szegény tatár! Nem arról a tatárról beszélek, a kit a prázsmári szász azért szánt, mert a feleségét elrabolta vala. Az a tatár a Dsingiskán egész táborával ellenségünk volt, és sok kárt tett hazánkban; azért nem is tudtam sajnálni azt az egyet sem, kit a gondviselés a prázsmári asszonynyal áldott meg. — Azok a régi tatárok, kik állítólag kutyafdvel dicsérték istenüket, nagy részben már csak a történelem emberei, mert részint a muszka által leigáztattak, részint más népfajokkal annyira vegyültek, bogy о kutya fejíiségöket mint önálló eredeti népfajt nem lebet többé feltalálni. Ha tudnám, hogy némelyeket kutyafejü hitökben nem sértek, azon történetírók nézetét pártolnám, a kik azt állítják, hogy az egész kutyafejüsége a tatároknak csak félelem szülte nezete volt az általuk nyomorgatott népeknek ; mit annál is inkább elhiszek, mivel némely német történetirók a mi őseinket, kik Árpád, Zsolt és Taks alatt a jó szomszédokat látogatták , kutya fejüeknek és csúnya frátereknek Írják, holott ma ugyancsak nem tartanak ku- tyafejíieknek ; legfölebb azt ha nem bánnák, hogy az ők kutyáik legyünk. Akkor ők minket pompás hozzá értéssel osztályoznának. Kitelnék belőlünk a mészáros kutya, a jó szaglásu vizsla, pudli, a melyik abroncson ugrik és egy májosvégért bukfenczet hány ; hát még kopó mennyi volna, és ha fel tudnának osztani jobb és balpártra, még fel is falnók egymást az ők örömükre. De saját kutyafejemmel most veszem észre, hogy megint ősi bűnömbe estem : mind egyebekről beszélek, nem arról a miről kellene. Hanem hát azt mindenki tudja, hogy kutyából nem lesz egy könnyen szakma. Úgy van, a tatárról akartam beszélni. A napokban beszólok egy barátomhoz, és látok ott egy turbános keleti embert. Első gondolatom az volt, hogy ez valami ázsiai keresztyén pap, ki valahol az isten háta megett az istennek házat akar építeni. Kopó módjára hirtelen kereken szimatoltam a szobát, és az istenházára való megkántálás- tól magamat megóvandó, már kifelé fordítottam szekerem rudját. A barátom alkalmasint felfedezte arezomon gondolatimat, mert nevetve szóllitott meg: „jere jere, hogy mutassalak be. egy közép ázsiai atyáukfiának, egy tatárnak, Mollah Iszhák urnák.“ Es a tatár igen szép inagyarssággal állította, hogy ő tiszta talár, közép ázsiai kliivai születésű, és hogy olyan tatár mint ő, még kilencz millió van oda haza. Gyermek az ember, még ha öreg is. Egy perezre egészen megmelegedtem örömömben, gondolám: teremtő isten ha nekünk kilencz millió atyánkfia volna, bárha közép Ázsiában is ; de csak hamar eszembe jutott, hogy bi zony úgy állunk mi, mint egy magános kőszirt a ten gerben. — De mégis igen örültem a tatárnak. Ott van az ö hazája, hol hajdan őseink laktak, és valószínűleg ugyan azon néptörzs gyermeke, a melytől mi származunk. Pár szavából láttam, bogy a tatár igen miveit finom ember és igen örültem Ígéretén, hogy az estét ott, hol én is jelen lehetek, barátságos körben kívánja eltölteni. Estvo csakugyan találkozánk. A tatár hozott magával egy török dervist is, a ki igen érdekes egyéniség volt A dervis sas orrával, olajszin férfias arczával és öszbeve- gyült szakálával nagyon megnyerő alak, de érdekes az öregnek múltja is: ő a Ganges partján született, és hazájában a tüzimádók papja volt. Viszontagságok folytán ha zajából elvetődött, a tüzimádást szegre akasztá. és beállott dervisnek, Allahnak és Mohamed nagy prófétának örök dicsöitésére. Az öreg minden dervissége daczára felvilágosodott ember; ö ugyan nyilvánosan imádta és imádtatta a tüzet, de saját meggyőződése szerint azt azért tisztelte főként, mivel azzal pipát lehet gyújtani, és a bús jobb sülve, mint nyersen. Most szentek sírját látogatja, utóbb a budai muzulmán szent Giil Baba sírjánál járt, és úgy találja, bogy a nevezett szent a zarándokokra nézve felséges helyet keresett végperczeire, mivel Magyarországon, és főként Budán igen jó borok vannak. A korán ugyan tiltja az igazhitűnek a bor élvezetét, de csak az igazbitiiek jelenlétében ; a magyarok társaságában Allah is szemet huny az efféle aprolékosságok iránt. De mi több, a vén zarándok még a borvizet is respectálja, hanem persze nem csak úgy szárazon magára. A kolbásznak bárhogy a tisztátalan disznó húsából és beléből készül, mégis nagy barátja. Oda haza Kis Ázsiában, mint mondá az öreg, a bor- ivás nagy titokban kell hogy történjék, mert van ott egy hatalmas ur, a Kadi (az öreg szerint Kazi) ki a borivó dervist keményen bünteti. Az öreg dervis megjárta Bécset is, de daczára annak, hogy mint indus ott indo german atyafiainál volt, nem igen jól találta magát, mert még szállást sem akartak adni s ha enni kórt, mindenütt azt mondották: nix nix.
