Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-12-12 / 99. szám
Másod évi folyam 99. szám. l’sMrfôk, dííczember 12. Brassó. 1872. Megjelenik ez a lap helen- kint kétszer csötörtökön és vasárnap. А г a : Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Nagypiaez 322 szám. Lakása : Bolgárszeg 1425 sz. и Politikai, közgazdászai ős társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy óbb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Bolonyai lakósok kérvénye a Bolouya külvárosrészben az elrendelt községi iskolának fellállitása ügyében. Mélyen tisztelt képviselőház! Mésf az 1869 dik év őszén valánk bátrak a nagy méltóságú m. k. közoktatási minisztériumhoz egy alázatos kérelmet 159 családatya nevében felterjeszteni, melyben azért esedeztünk: méltóztatnék Brassó városának Bolonya külvárosrészében egy közös elemi iskolát felállittatni. Ennek ma már 3. éve, és daczára hogy Istenben boldogult felejthetlen b. Eötvös József miniszter ur átlátva ennek szükségességét, a törvények értelmében a brassai tanácsnak ugyanazon évben elrendelni méltoztatott, miszerint az a fenn kért iskolát haladéktalanul állítsa fel: mind a mai napig semmi, legkisebb eredménye sincs! Az országos kormány rendeletéinek ily páratlan ignorálása, azon könnyen kimagyarázható okból történik, hogy a 7000 lelket számláló magyar lakoság Brassóban ne juthasson oly intézet birtokába, melyben fiatal sarjadékát nemzeti nyelven és sajátságai szerint neveltethesse; hogy legyen köréből száműzve mind az, a mit fajunk öntudatának ébresztésére, szellemi tehetségeinek fejlesztésére és kiművelésére eszköz gyanánt használhatna fel. Ennek kifolyása a fennirt 159 kérelmező polgár rendőri faggatása ; a közös iskola elrendelése óta a két nemzet közti meg- hasonlás ! Bárha a nemes tanács ugyan azon évben kimutatta felekezeti iskoláinak számát, de bizonyosan elfeledte a minőséget, el Bolonya és a belváros közti 2—3 nyolczad mértföld távolságot, mert; az 1870-dik év tavaszán a mélyen tisztelt képviselőház előtt ezen ügy tárgyaltatott, a nagy- méltóságu közoktatási miniszter ur utasítva Ion a törvénynek érvényt szerezni, ki is annak haladéktalan foganasitását újból elrendelni méltóz- tatott. Vártunk, reméltünk! és mi történt! Egy kis tanács a magos országgyűlés határozatát a naefvméltósáofu miniszter ur világos rendeletét i ! <DJ О О örök nyugalomba helyezte! Mélyen tisztelt képviselőház! Nemzet,isé- 1 günket a felekezeti iskolákban veszélyeztetve látjuk: a szász, román, vagy a katli. német-magyar Itanodát használjuk-e gyermekeink neveltetésére? Ezen fennálló felekezeti népiskolák gyarlók, j a törvény követelményeinek meg nem felelők ;és az összes létszámnak csak 40°/0 képesek magában foglalni ; azért alázatos kérésünk oda irányul: méltóztatnék a melyen tisztelt képviselőház az iskolatörvénynek érvényt adatni, a már I több alkalommal elrendelt községi iskolának föl- ; állítását mielőbb elintéztetni , a városi tanácsot a közraivelődés ellenében elkövetett mulasztásá ; i ért pedig felelőségre szórhatni. A mélyen tisztelt képviselőház szine előtt kérünk az 1868-dik évben alkotott és szentesi- ! tett iskolatörvénynek gyakorlati életet, hogy annak áldásait minden egyes honpolgár városünk- j ban egyenlően élvezhesse és abban gyökerező jogait kiki tiszteletben tartsa. Mely alázatos kérésünk megújítása után maradtunk a mélyen tisztelt képviselőháznak (következnek számos aláírások.) Országgyűlés. A képviselőház ülése decz. 5. ELNÖK: Ö felségének az országgyűléshez inté- 1 zett kegyelmes kir. leiratát bejelenti és felolvastatja, ezzel kapcsolatban előterjeszti a miniszterelnök két levelét. — A legfelsőbb elhatározások szövege a következő : Kedves miniszterem Szlávy! Önt ezennel magyar miniszterelnökömmé kinevezem, s az egyes miniszteri állomások betöltése iránti javaslatait elvárom. Kelt Budán, 1872. decz. 4. Ferencz József s. k. Gróf Lónyay Menyhért, s. k. Magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán személyem körüli miniszteremmé báró Wenckheim Bélát, országos pénzügyi miniszteremmé Kerkápolv Károlyt; belügyminiszteremmé Tóth Vilmost; igazságügy miniszteremmé Pauler Tivadart; közmunka és közlekedésügyi miniszteremmé Tisza Lajost; vallás és közoktatásügyi miniszteremmé Trefort Ágostont* horvát-, szlavón-, dal- mátországi miniszteremmé gróf Pejacsovich Pétert újólag kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásaikban megerősítem, végre földmivelés, ipar- és kereskedelem-' ügyi miniszteremmé ifj. gr. Zichy József fiumei s ma- gyar-horvát tengerparti kormányzót ezennel kinevezem, a honvédelmi minisztérium ideiglenes vezetésével egyelőre miniszterelnökömet bízván meg. Az illetőkhöz intézett kézirataimat további intézkedés végett ide zárom. Kelt Budán, 1872. deczember 5-én. Ferencz József, s. k. S z 1 á V у József, s. k. A miniszterek erre, a háznagy kíséretében megjelennek, s a házban zajos éljenzéssel fogadtatnak. SZLÁVY József, ki korábbi székét foglalá el, az uj minisztériumot egy beszéddel mutatá be, melyből közlünk részleteket1. „Magunkéinak vallva ama törvényjavaslatokat, melyek már is le vannak téve a ház asztalára, legelőször is szükségesnek tartjuk, a fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslat bevégezését; a Királyföld rendelését; a határőrvidék polgárosítása következtében elmaradhatlau törvények meghozatalát : mind a hármat, mint olyant, mely az ország szervezetének befejezéséül szolgál. Ezeken kívül főfeladatunknak, olyannak, melynek kiváló munkásságunkat kell igénybe vennie, tartjuk az ország pénzügyeinek rendezését. E czélból már legközelebb bátrak leszünk egy kölcsön iránti törvényjavaslatot mutatni be a t. háznak. Mivel az 1873-ik évi költségvetés ez év lefolyta előtt tárgyalható és befejezhető nem lesz, felhatalmazást kérnek a jövő év első negyedére az adók tovább szedésére és az államkormányának további vezetésére szükséges eszközök beszerzésére. Az egyes adónemeknek reformálására vonatkozó törvényjavaslatoknál azon irányt kívánja a minisztérium követni, hogy lehetségessé váljék az ország folyó és g> Kossuth Lajos Duschekről. Kossuth Lajosnak Simonyi Ernöhez intézett leveléből közöljük ezeket : Yukovich halála igen keservesen hatott rám. Pusztulunk, fogyunk, mint bontott kéve széthull nemzetünk. Vukovick oly űrt hagy maga után, mely örökre betöltetlenül fog tátongni. — Roppant veszteség! Különös egy faj ez a mi fajunk. Igazán különös. Anyi ember él még, ki szemtanúja vagy részese volt a nemzet azon nagy erőfeszítésének, melynél Duschek hűséges erélye a leghatályosabb tényezők közé tartozott; mégis oly formán vagyunk már vele, mintha századok homálya terülne el az akkori és a jelen kor között. A nagy nyilvános tettek kiáltó tanúsága észre nem vétetik, de a lappangva tért nyerő kósza gyanúsítás, mely nem tudni honnan jő és hová megyen, hitelre talál. A nagy nyilvános tény ez : Duschek nem foglalkozott politikával. О tisztán és egyedül hivatalnok, lelkiismeretes, buzgó hivatalnok volt, ki feladatának élt. 8 neki nagy, neki oly feladata volt, mely a nemzet nagy erőfeszítésénél a mozgató rugó hatásával birt. Az ő feladata volt gondoskodni, hogy az ország védelme költséghiány miatt a viszontagságok semmi változatai közt fenn ne akadjon. Ез ö gondoskodott. A kétségbe- ojtessel határos nehézségek közt is soha nem lankadó erclylyel sikerteljesen gondoskodott. Ez tény, melyhez sem elferdítés, sem kétség nem fér. — Es e nagyhorderejű tónynyel szemben előáll egy Horváth Mihály és valami, nem tudni ki által összefir- kalt kósza jegyzetek alapján, kétségbe veszi egy oly férfiú becsületességét, a ki mellett hivataloskodásának kézzelfogható bámulatos erdményei a honvédelmi harcz első pereztöl az utolsóig, oly nagy nyilvános tényben nyújtanak kiáltó tanúságot. Es e kiáltó tanúság, mely a hála kötelességet rója a nemzetre, nem vétetik figyelembe, hanem egy ten- dentiosus történész insinuatiója még a halott fris sírjánál is viszhangot kelt. Nagyon szomorú ! Ez engem annyira bánt, én ezt — mint magyar annyira szégyenlem, hogy meg akarok egy pár tényt említeni. Ha Duschek becsületes lelkében oly vétkes gondolat, a milyennel gyanusittatik, csak fel is villant volna sőt ha ő ily vétkes gondolat nélkül is azon — fájdalom! nem ritka — gyönge jellemek közé tartozott volna, a kiknek jó szerencsére és siker reményére van szükségük, hogy a kötelesség elöl ki ne térjenek, neki egy igen könnyű alkalma volt volna nemcsak (mint mondani szokás) saját bőrét tisztességesen biztonságba helyezni s a bécsi urak előtt magának fényes érdemeket szerezni, de sőt magát az egész honvédelmi harcz folyását is már 1848-dik év deczember végével lehetetlenné tenni. Midőn azon időben a fővárost elhagyni voltunk kénytelenek, s midőn ennek folytán- a reménytelenség nem egyik hires hazafit megtántoritott, az osztrák pedig azt hitte és Európaszerte kérkedve hirdeté, hogy mindennek vége van ; arra, hogy mindennek valóban vége is legyen, nem kellett volna más, mint az, hogy Duschek az ország ingó értékének s különösön a pénzsajtó gyárkészletnek becsomagolásával kétszer huszonnégy óráig elkéssék. — Egy kissé lanyhább erély, egy kis idővétel evésre, alvásra, pihenésre, szóval: egy kis „ártatlan elkésés“ és mindennek vége van helyrehoz- hatlanul. Egész lajstromát lehetne idézni a hírneves hazafiaknak, kiknek semmi másról, csak saját becses személyük bepakoiásáról kellett volna gondoskodniok, — mégis elkéstek ! Némelyek elkéstek annyira, hogy csak akkor értek Debreczenbe, midőn a Duschek hü buzgalma által irtózatos nehézségek közt előteremtett „ner- vus rerum gerendarum“ segítségével „névtelen félisteneink“ kiseperték az osztrákot hazánk földéről messzire, messzire! egészen az oroszok czárjának zsámolyáig. — Mások még akkor sem értek Debreczenbe, ezek legalább őszinték voltak : nem mentették magukat, mint amazok, azzal, hogy elkéstek. Duscheknek az ország vagyonát kellett megmenteni, neki a pénzsajtókat, egész gyárakat kellett darabokra szedve elcsomagolni, s Szolnokig vasúton (mely nagyon „kétes“ kezekben volt), onnan a rettenetes télben szánon, tengelyen Debreczenbe átvarázsolni, hogy a haza védelmét folytatni lehessen, — de ö nem késett ám el! A ki öt látta Pesten, Budán, Szolnokon, nemcsak rendelkezni, hanem étien, szóraján, álmatlanul saját kezével dolgozni, nem mint egy, de mint tiz napszámos; a ki tudja, hogy minden hazafias eltökélés, minden hősies elszántság hasztalanná vált volna, ha akkor, midőn a nemzet sorsa perczek felhasználásának pókhálószálán függött, ezen egy ember, nem mondom hűtlenné válik a haza iránt, hanem csak több mint emberi erélyt nem fejt ki a reá hárult feladatok teljesitésében ; — s a ki tudja, hogy a minőnek mutatkozott akkor, olyan maradt mindig, jó és balszerencsében a végső perczig: — annak valóban lehetlen el nem szomorodni, ha látja, hogy még egy ily férfiú emléke sincs biztonságban a nyomorúságos insinuatiók ellen. Sok dolgot mutatott fel azon időben a magyarok hazája, mely a csodával volt határos. Nem egy kicsiny hitii, bár különben becsületes ember (kik közül némelyik azóta furcsa változatokon ment keresztül) kiál-