Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-02-01 / 9. szám

— 36 — hol ez tán a viszonyok nyomása alatt megtörtént volna — erejének teljes megfeszítésével iparkodik a műveltség legmagasabb fokán álló nemzetek magaslatára emelkedni. ; A két utolsó évtized folyamában a nyugot-európai nemzetek ipari jelentősége által előidézett világkiállítások nagyrészben kiindulási pontjai és indokai voltak azon nagyszerű lendületnek, mely az újabb időben majdnem valamennyi nemzetnél az ipar emelkedésében, a termelés | és gazdagodás növekedésében észlelhető volt. Minden nemzet megismerte erejét és gyengéit a kü­lönböző termelési alakban, diadalokat aratott, uj piaczokat hódított, de egyszersmind okulást is merített és ösztönzést talált kitartó erélyes munkálkodásra. Mindezen kiállítások azonban valamint székhelyükre nézve hazánktól igen távol estek, úgy szervezőtökben is sokkal inkább eltértek hazai viszonyainktól, semhogy azo­kon Magyarország összes termelési tevékenységének teljes képét feltárhatta volna. Pedig ily általános időnkénti áttekintés szükséges arra, hogy az egyes iparosok és egyéb termelők kellőleg tájékozhassák magokat: mert e nélkül hiányzik a tiszta és kétségbe vouhatlan megismerés az iránt, hogy miben va­gyunk leginkább hátra, hol és mi módon kell a létező hiányokat helyrehoznunk. De a külföld is sok részben té­ves nézetekkel és hiányos ismeretekkel bir még Magyar- ország állapotáról, hazai termelésünk nemeiről, minőségé röl és mennyiségéről. Minderre az összes eddigi világkiálliiásoknál sokkal kedvezőbb alkalmat nyújt a bécsi világkiállítás melyre lajthántuli szomszédaink minket a többi müveit államokkal együtt meghívtak. Vajha ez alkalomtól egyetlen egy oly hazai ténye­ző se tagadná meg részvétét, a ki magát az emberi muu- kásság bármely terén a jelesebbek közé számíthatja. Mert a mezőgazda, az erdösz és bányász, kik földünk gazdag kincseit kiaknázzák, a kézműves és gyáros, kik azokat ezernyi módon átalakítják és értékükben növelik, a mű­vész, a ki az anyagnak eszményi alakot ad és ez által a nemzet szellemi tőkéjét gyarapítja: mindezek egyaránt hi­vat vák bizonyságot tenni azon tevékenységről , melyből hazánk anyagi és szellemi fölvirágzásának kell maid ki­fejlődnie. A kiállításra s az abban való résávételre vonatkozó összes hirdetések és egyéb közlemények az alólirt végre­hajtó bizottság által fognak annak idején köztudomásra hozatni. Kelt a január hó 17-ón tartott ülésben. Az országos m. világkiállítási bizottmány végrehajtó bi­zottsága nevében : Steinacker Ödön, Korizmics László, titkár. elnök. X y i 11 -1 é r. Felkeres. Már volt szerencsém e lapok hasábjain a n. e. kö­zönséget általában értesíteni arról, hogy ügyvéd Kenyeres Adolf úrtól irodáját f. évi jan. 1 -én átvettem, s működésemet meg is kezdettem. Jelen sorok által bátor vagyok minden egyes meg­bízót, — a kiknek nevezett ügyvéd urnái bárminő peres ügye volt, — teljes tisztelettel felkérni, miszerint, méltoztassa- nak magukat velem pereik tovább folytathatása tekinteté­ből akár szóval, akár Írásban minél elébb érintkezésbe i tenni. — Irodám ugyanazon helyiségben van, hol tisztelt elődö­mé volt. O s i к i Endre, h. ügyvéd. Bécsi tőzsde és pénzek Brassóban Jan. 30. Pénz.. Osztr. nemzeti adósság ezüstben........................................ 62 90 » » „ papírban........................................ 72 40 1 860-ki sorsj. kölcsön 100 frl..............................................107 ____ N emzeti bank részvény , , •........................................859 ___ H itelintézeti „ .......................................................347 80 L ondon....................................................................................113 75 E züst.........................................................................................112 25 Napoleond’or...................................................................... 9 2 cs. k. arany........................................................................... 5 40 hha ..................................................................................... 10 40 Magyar földteherm..................................................................ад ____ B ánáti............................................................................................. ... E rdélyi . 77 25 Porosz taller ...................................................................... 1 72 lkesár..................................................................................... 1 85 Rubel..................................................................................... 1 fe5 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Orlláfl Fei'CHCZ. Mit zonyilvány Popp G. J. es. kir. udvari fogorvos urnák Bécsbe Bognergassa 2. sz. Az ön által készített Anathcrin-szájvizet megvizsgálván, teljesen ajánlhatónak találtam. Opoltzer, a bécsi cs. kir. kóroda rektora és tanára, szász k. udvari tanácsos stb. Egészséges fogak. A fogak és foghus tisztítása épen tartása és a szájbüz eltávolítása végett Dr. Popp G. J. cs. kir. udvari tanácsos által gyártott Anatherin - szájvíz a legsikeresebb minden eddig ösmert gyógyszer kö­zött, mivel átalán semminemű egésségnek ártalmas anyagot nem tartalmaz, a fogak rothadását és borkő­képzését gátolja, fogfájástól, szájrothadástól őriz és ezen baj ha netán beállott volna rövid időn enyhíti, és végkép megszünteti. Or. Popp €*, J. növény fogpora annyira tisztítja a fogakot, hogy an­nak mindennapi használata által nem csak az oly nehezen távolítható fogkö távolitatik el, hanem a fo­gak máza fehérségben és finomságban mindig nő. Egy tégely «ira 63 кг. о. értekben. Kapható itten Brassóban: Miller J. gyógysze­rész, S. P. Majlat. Th. C. Mánián, Dnschoin János, Fabiak Ed. gyógyszerész és Jekelins Fcrdiuandnál. Rozsnyón : Feymanu : Kézdi-Vásárhelytt : Ba- bit'S Ed. gyógyszerésznél. Fogarasban: Megay G. A. gyógyszerész; Kő­halomban : Melás J. gyógyszerésznél és Kovásznáu : S Binder A. gyógyszerésznél. 21 1—3 L_ ELADÓ BIRTOK. Háromszéken Sepsi-Málnáson az Oltfolyama mellett a tusnádi fürdőtől más fél óra és Sepsi-Szt. György vá- rossától ugyan annyi távolságban magában a málnási fürdő helyiségben mindenütt béépithetö 1600 □ ölet számítva egy holdra 8 hold területű, összesen 83 hold szántó és ka­száló helyet magában foglaló fekvő birtok, egy csinoson beépitett curialis laktelekkel, több más a faluban lévő lu- ezernás és más czélra használható kertekkel, három zsellér telekkel, az ezen összes birtok utáu a még osztatlan köz­ségi erdőkből járandó 300 hold erdős területtel szabad kéz­ből örök áron eladó. A vétel árról, a fizetési határidőkről, valamint a bir­tok átvételéről értekezhetni levélben vagy személyesen S.- ázt.-Györgyön lakó országos ügyvéd — Künnle József urnái. 19 з_з * (ff 0-4 > VICTORIA biztosító tnrsasáy Kolozsvárit 5.200,059 fr. 54 kr. biztosítéki alappal biztosításokat fogad el: I. Tűzkárok ellen. II. Szállitmányi áruk — Utón elkárosodása ellen. III. Jég-károk ellen — mindennemű terményekre. IV. Végre minden módozatokban, 6 8 — 0 az ember életére ; , nevezetesen biztosit : a) halálesetben fizetendő tőkéket ; b) a biztositónak még életében fizetendő tőkéket ; c) gyermekek számára nevelési, kiliázasitási vagy férjhezmene- teli tőkéket ; d) nyugdíj vagy életjáradéki összegeket ; e) temetkezési költségeket ; í) közvetíti az általa alakított túlélési csoportokat. |py Életbiztosítási példák. “íi^ I. Halálesetre biztosított 200 forint tőke évenkénti díja a biztosító 0 — 30 — 40 — 50 éves korában kezdődőleg 34 írt. 60 kr. 45 frt. 40 kr. 63 írt. 40 kr. 95 ff. 20 kr. H. Kiliázasitási 1000 forint tőkéért, mely a gyermeknek 20-ik évében fizettetik ki, évenkénti díjban esik, ha a kedvezményezett gyer­mek a bélépéskor 2 — 4 — 6 — 8 éves 34 frt. 20 kr. 42 frt. - kr. 51 frt. 20 kr 64 frt. — kr. III. Ha egy jelenleg 25 éves egyén 60 éves korától kezdődőleg évenkénti 1000 frt. járadékot kiván magának biztosítani, fizet évenként 81 irtot o. é. IV. Hogy egy jelenleg 28 éves férj és 22 éves neje valamelyikük elhalásakor a túl élő részére 2000 forint legyen biztosítva, fizetni kell díjban : 62 forint 60 krt. évenként. Minden miveleteknél a biztosítók még az évi Iiyeremcny felében is részesülnek. V. Hogy egy 38 éves egyén halála esetére 100 forint temetke­zési költséget biztosítson fizet évenként, ‘/2 évenként, ‘/4 évenként, havonként, 3 frt. 15 kr. 1 frt. 63 kr. 82 krajezárt 28 krajezárt. Egyéb módozatokra nézt s különösen is mindenekben bővebb felvilágosítással szolgálnak a társasági felügyelők, vidéki ügynökök és helyben A „VICTORIA“ biztosiló társas«ág főügynöksége Brassóban. KAMNER EDE. Nyouiafntf lloiuer és Kainncrnél.

Next

/
Thumbnails
Contents