Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-10-20 / 84. szám

334

En pedig mostani politikai helyzetünkben jelen kormányunkat támogatni kívánom, mert meggyőződésem, hogy nekünk nem személy változásra, de más rendszabályokra van szükségünk; hogy más rendszabályok nélkül czélszerübb eljárás és időbeosztás nélkül, ami bizonyos tekintetben tőlünk is függ, sem ők, sem önök, sem bárki más jobban kormányozni képes nem lesz.

Senki sem sajnálja jobban, mint én, és senki sem kárhoztatja oly mélyen ama sajnos tapasztalásokat, az eljárásnak azon nemeit, melyeket a választások alkalmával észleltünk. Nemzetem erkölcsi szempontjából óhajtanom kell, hogy társadalmi életünkből ezen beteg test kiküszöböltessék. De az igazság kívánja kimondanom, „illiacos intra muros peccabatur et extra.“ Éterén egymásnak nincs mit szemünkre vetnünk. De én e szomorú tapasztalásokból más következtetésre jutottam; nem arra, hogy szemrehányást tegyünk egymásnak, de hogy kezet fogjunk arra nézve, hogy minél előbb alkossunk egy jó választási törvényt. Én a magam részéről kijelentem, hogy mindenkivel szivesen kezet fogok arra nézve, hogy az uj választási törvényben a politikai hatalomnak befolyása, mely különben is hatálytalannak mutatkozik, mellőztessék. És bár egy törvény sem volt még képes a czélt tökéletesen elérni és csupán erkölcsi eszközökkel lehet társadalmi téren a bajt orvosolni, kezet fogok azokkal is, kik legalább erkölcsi bélyeget fognak sütni a vesztegetések minden nemére. E téren, uraim, bár ez még nehezebb, igyekezni fogok egy módot találni, hogy választó népünk jóhiszeműsége bizonyos vétkes lázitások csábjai ellenében is megóvas- sék. —

Épen mert az eljárások helytelensége csak egyes fájdalom gyakori — de az összeséget nem érintő esetekre vonatkozik, afficiálhatja ugyan az eljárás loyali- tását, semmi esetre azonban az eredmény törvényességét. Nekünk politikai szempontból nem szabad a választások törvényességét kétségbe vonatni engednünk.

Én csak méltánylattal fogadom, ha egy párt létokát és létjogát egy erkölcsi magasabb öntudatban keresi és találja, de legyenek a t. képviselő urak azon oldalról (a szélsőbalra mutatva) szívesek rólunk is feltenni, hogy hasonló önérzettel bírunk és ha csakugyan azon hitben és meggyőződésnek élnénk, hogy e helyeknek törvénytelen birlalói vagyunk, nem önök intelmét várnók, hogy e meggyőződésnek érvényt Szerezzünk.

Egy szokatlan, mondhatnám praecedens nélküli utat választottak a ,t. képviselő urak: kimondatni a föbbség által, hogy törvényellenes és saját feloszlatását kérni a koronától.

Ez már maga azt bizonyítja, hogy önök nem is számítottak arra, hogy feliratuk a korona színe elé jusson; manifestumokkal nem is a koronához kívántak önök appellálni, hanem a nemzethez; ez önöknek alkotmányos joga, melyet részünkről senki tagadásba nem vehet s a nemzet Ítéletét mi elfogadni kötelesek vagyunk. De bevárhatjuk ezt teljes lelki nyugalommal, mert fönforognak oly viszonyok és lehetnek oly okok, melyek panaszra és elégületlenségre támpontot nyújtanak. Sokan pontosabb administrate, gyorsabb, egyszerűbb igazságszolgáltatást kívánnak; vannak, kik az osztályok közti anyagi érdékeknek szabadabb és mielőbbi kifejtését, kiegyezését kívánják. Vannak, kik a nemzetiségek és vallásfelekezeteknek egymásközti és az állam iránti viszonyait szabadabban kívánják rendeztetni, és elismerem az ország nagy része igen nehezen tűri az adó nemeknek egy némelyikét, melyekre nézve, hogy gyűlöltekké váljanak, sokat tett az elmúlt rendszernek helytelen eljárása, de miket mi mindnyájan is majdnem kivétel nélkül contribuáltunk. Abban az egy ben azonban, hogy a kiegyezés müve, a mely véget vetett a kényuralomnak és a foradalom esélyeinek, mely a nemzetet a bizonytalanság veszélyétől megmentette, az alkotmányos működést lehetővé tette, legalább oly mérvben, mint a melyben azzal annak előtte nem bírtunk soha, hogy a kiegyezés s ezzel hazánk sorsa újabb experimentatiók veszélyeinek ki ne tétessék : abban meg vagyok győződve a hazának túlnyomó nagy többsége a közérzület fösulya művelünk van.

Nem szivesen teszem, de lehetetlen azokx-a nem reflectálnom, a mik itt e házban a végrehajtás tisztaságára és a közönségben létező bizonyos nyugtalanságra nézve elöhozattak. Sem az általános eseteknek bírálatába bocsátkozni, sem pedig a kormánynak védelmére fellépni nem kívánok;, mert hiszen tapasztaltuk, hogy a kormány minden concret esetben magát még pedig teljesen védelmezni képes; én inkább csak azon általános felfogást kívánom jelezni, melyet hogy a t. ház ily kérdések irányában elfoglalna — óhajtanám.

A kezelés tisztasága, az államhatalom eljárásának szeplőtelensége, köztünk pártkérdés nem lehet. És ha ’ ’ azon szomorú eset, — melytől Isten

. . — hogy e házban az erkölcsi szigor és tisztaság kérdésessé válnék, akkor én is megvagyok győződve hogy velem együtt az egész párt nem tekintve politikai összeköttetést és rokonszenvet, azokkal fognánk kezet, kik e kérdésben nem ismernek kíméletet, nem ismernek tergiversatiót.

De épen úgy nem lehet pártkérdés köztünk az igazság szempontja sem, és azon tekintet, hogy a magyar állam hitele és becsülete alaptalan és könnyelmű gyanúsításoknak és rágalmaknak hatása alatt ne szenvedjen, különösen mai nap, midőn fájdalom! — az anyagi nyeremény után hajhászat oly tág körökben létez, hogy az ember szinte megfélemlik tőle. S midőn a közönségben —• megdöbbenve látván az aránytalan vagyonosodás felmenő s leszálló esélyeit — a gyanúk iránt bizonyos receptibilitás mutatkozik, és észlelhető a könnyenhivöségnek azon neme, a mely nem keresi a kutforrást, hanem inkább a hírnek pikkánsságát, s ha mulattatónak találja, elfogadja s hirdeti, a nélkül, hogy komolyan horderejét önmaga megfontolná.

A társas életnek ily beteg jelenségeivel szemben vigyáznunk kell ; hogy a haszonlesés által felzaklatott szenvedélyek és az irigység politikai czélokra fegyverekül ne használtassanak, ma-holnap oda ne jussunk, hogy a becsületére tartó ember kénytelen legyen a közérdekek kezelésétől visszavonulni nehogy az, mi legszentebb előtte, becsülete, melyet nem pótolhat sem uralom, sem dicsőség, sem fény: az ármány és haszonlesés védtelen martalékává váljék.

A társas életnek ezen beteg symptomái ellenében én az orvosságot csak azon utón látom, melyben a baj keletkezett; azon utón, hol a hangadó és sulylyal bíró körök és kidönösen a törvényhozás factorai épen oly szigorral és részrehajlatlansággal fejezik ki roszalá- sukat úgy a lehető visszaélések, mint a lehető gyanúsítások iránt.

f

Es ezzel befejezhetném szerény előadásomat, megvallom azonban egész őszintességgel, hogy még egy pár szóval kívántam volna reflectálni azokra, miket Komárom városa t. képviselője múltkor a hadsereg ügyének rendezésére nézve előadni méltóztatott.

Én csak egyre fogok szorítkozni, és ezt is főleg ezért hozom fel, mert jelzi azon álláspontot, melyet én átalában közjogi viszonyainkra nézve elfoglalok.

Nagy érdekkel és hatással volt rám nézve azon érvelés, hogy a mostani rendszer mellett lehet teljes katonai fegyelem, de nincs a lelkesedésnek, a szellemi erőnek azon behatása, mely nagy tettekre és nagy áldozatok teljesítésére képesíti a katonát. Én abban egyet értek, hogy a katonai hadképesség elérése tekintetéből mai nap a rideg fegyelem mellett még egy erkölcsi rugó is megkivántatik ; de attól tartok, hogy nem fognánk megállapodhatni ezen érvelés mellett és hogy azután könnyen oly térre jutnánk, hol a társországok közjogi igényeivel és a nemzetiségnek lelkesedési aspi- ratióval fognánk szemben állani.

Mai nap a szabadelvű pártok előtt — pedig ma az eszmék hatalma kétségkívül nálunk van, — a történelmi jog és a legitimitás elve már csak Magyarországban fogadtatik el, másutt világszerte repudeáltatik. Az eszméknek ezen áramlata ellenében, és az államok tö- mörülési processusával szemben, e kérdésben egy főeszme culminál, és az abban áll, hogy magyar államunk és nemzeti létünk függetlensége legfőbb garantiáját ama szövetségben találja, melyet a paritás és az alkotmányosság elvének alapján a monarchia másik felével kötöttünk. És hogy e szövetség ránk nézve kielégítő és hasznos is legyen, szükséges azt oly attribútumokkal felruházni, melyek az állam képezetének, Európa államainak családjában a nagy hatalmi állást biztosítsák, ennek elérhetése végett nélkülözhetlennek tartom a hadsereg közösségét és közös administratióját.

Az elmúlt centralisatiónális korszakban az akkor űzött helytelen politika mellett, ezen összeköttetésnek és az ezáltal elért nagy hatalmi állásnak csak terhei és hátrányai nehezedtek az újabb generatióra, mely ennek következéseit észlelte tartományok veszteségében, szóval mind abban, mik a magyart közjogilag és államilag ezen viszonytól elijesztették. Erős azonban ama meggyőződésem, hogy ha a kiegyezés által létesített szövetségnek következtében, melyet a paritás elvén a mi befolyásunknak hatalma is markiroz, a viszonyok állandóságot fognak nyerni, ha — mint most teljes kilátásunk van rá — egy helyes külpolitika alatt ezen nagyhatalmi állásnak nemcsak oltalmát, de hasznát és előnyeit is fogjuk élvezni; ha tapasztalni fogjuk, hogy ezen nagyhatalmi állásnak oltalma alatt saját magyar érdekeink ép úgy mint kereskedelmi érdekeink a külföldön támogattatnak : a közvéleménynek e részbeni idegenkedése át fog változni és akkoron a közös hadsereget nem mint saját érzületünkön hozott áldazatot, hanem mint saját érdekünkben elfogadott oltalmat fogjuk elismerni. És ha a közös hadügy kezelői a köl

esönös fegyelemnek és a közösség érzetének fejlesztése mellett arra is fogják irányozni törekvésöket, hogy a magyar katonában a liazafiság iránti érzés is ébrentar- tassék. a mi iránt igen lassú bár, de mégis mutatkozik haladás, akkor én meg vagyok győződve, hogy a magyar katona nem fogja magát úgy éi'ezni, mint egy idegen intézmény tagja, de úgy mint a magyar hűségnek a magyar vitézségnek és a magyar hazafiságnak egyik képviselője, egy oly szövetségi intézményben, melyet a magyar nemzet saját oltalma és érdeke kedvéért alkotmányos utón önállóan, öntudatosan elfogadott és fentar- tani kíván.

Országgyűlés.

Október 15-iki ülés.

BATTHYÁNYI Ferencz gr., a főrendiház jegyzője átnyújtva a főrendiház által elfogadott györ-sopron-eben- turti, sopron-pozsony-lundenburg-vágvölgyi és a vojtek- német-boksányi vasúti törvényjavaslatokat. Továbbá átnyújtja a horvát-szlavon-dalmátországi ügyek érdekében kiküldendö országos bizottság négy főrendi tagjának megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet. Az utóbbi tudomásul vétetett, a vasúti törvényjavaslatok pedig a király elé terjesztetnek szcntcsités végett. A jelen ülés jegyzőkönyve felolvasása után az ülésnek vége lön.

Délutáni ülés.

TISZA Lajos közlekedési miniszter benyújtja a vasutak kiépítéséről szóló szentesített törvényezikkeket, melyek kihirdetés végett a főrendekhez küldetnek át. A mai ülés jegyzőkönyve felölvastatván, hitelesíttetik.

A legközelebbi ülés, a ház megállapodása szerint, november 4-én reggel 10 órakor lesz.

Vidé к.

A háromszéki leányárvaház.

Az árvaház eszméje napról napra nagyobb tért nyer, s oly előszeretettel karoltatott fel, kiváltképen a lelkes K. Vásárhelyi s vidéki nők által, hogy már már az eszmei kor homályszerü bizonytalanságából kiemelkedve, valóságnak kezd látszani. — Előre bátran derék nők ! Nemes a munka, melyben fáradnak, most pillanatra se lankadjon erélyök, s. hamar lesz, hogy az árvák há- lakönyeiben szép fáradozások jutalmát látni fogják.

Tájékozást azoknak, kik részletesen is tudni óhajtják: mi és milyen az az árvaház? addig is, mig szabályai megállitva s kinyomatva kézen foroghatnának — röviden megírom itt a legszükségesebb tudni valókat arról.

Az árvaház lesz egy — nehány szobából s hozzá való kertből álló — hely, a hol egy úgynevezett árvaanya felügyelete és gondozása alatt egészen mások segélyére szorult teljesen szegény árva leánykák lakhelyet, ruhát, ételt és nevelést nyernek, hogy úgy el legyenek látva épen, mintha szülőik, még pedig értelmes és jó szülőik lennének.

Az árvaháznak lenni kell anynyi pénzalapjának, melynek kamatjából kiteljék az árvaanyának s egy-két szolgálónak fizetése, az árváknak ruházata s mindennapi élelemmel ellátása, s még némely tanítási költségek. A házat nem is irom a költségek közé, mert azt adni kell a városnak, melyben lesz az árvaház, föl sem teszem, hogy azt akármelyik város bármi áldozattal is ki ne állítsa.

Az árvák felvétetnek mihelytt árvaságra jutottak azonnal, és ott maradnak az árvaházban addig, mig fel- nevekednek, szükséges tanulásukot végzik, és megérnek annyira, hogy jó házaknál szülői gondozás nélkül is meg tudnak állani, helyöket mint jó gyermekek, vagy háztartási segédek, vagy szolgálók hűséggel és hasznosan bétölteni, s egyátalán a társadalomnak jó erkölcsű munkás, hasznos tagjai lenni.

Az ilyen árváknak olyan jó nevelésük lesz, hogy szivesen kiviszik őket jó házakhoz; egyiket szobaleánynak, mást gyermekek felügyelőjének, még gyermekének is fogadhat némelyet egy egy nemes szivü emberbarát. Ilyen helyeken aztán biztosságban lesznek az árvák, mig szerencséjük akad, hogy jó helyre férjhez mehetnek.

Enynyi átalánosságban, a mit tudni mindenkinek szükséges, s tudni egyelőre akárkinek elég az alapítandó árvaházról. Látni való, hogy ez egyike a legnemesebb czélu s legjobbtevő intézményeknek a világon.

Az árvaházok kicsiben szoktak megkezdődni, s azután maguktól növik ki magokat, s erősödnek meg. Elsőben egy két árvát tud — lehet — eltartani a mi árvaházunk is, de idővel bizonyoson eltartja mind. Az ilyen szent ügyek Isten vezetése alatt vannak, ki a jót erőről erőre segiti.

Vissza ne rettenjen hát senki azon gondolattól,