Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-10-10 / 81. szám

322

5) az észjogra és encyclopaediára, valamint a protestáns egyházjog előadására Jenei Viktor: 6) a büntetőjogra dr. Groisz Gusztáv: 7) a magyar közjogra s köz- igazgatási és pénzügyi törvényismére dr. Korbuly Imre:

8) a kath. egyházjog és hübéijogra dr. Csiky Viktor:

9) a nemzetgazdaságtan és pénzügytanra dr. Berde Áron

rendes tanárokul, — továbbá 10) a római jogra: dr. Farkas Lajos; 11) az alkotmányi és közigazgatási politikára: dr. Concha Győző rendkívüli tanárokká; b) az orvosi karhoz: 1) a leiró- és tájboncztani tanszékre: dr. Czifra Ferencz; 2) a kórboncztanra: dr. Genersich Antal; 3) az élet- és szövettanra: dr. Török Aurél; 4) a különös kór- és gyógy tanra: Máchik Béla; 5) a sebészetre: dr. Brandt József; G) a szülészetre: dr, Maiz- ner János; 7) szemészetre: dr. Schulek Vilmos; 8) az államorvos tanra : dr. Fodor József nyilyános rendes

tanárokká; — továbbá: 9) az általános kórgyógy- és gyógyszertanra: dr. Ajtai Sándor; 10) az állatjárványtan és állati rendészetre: Mina János: 11) az élet és kórvegytanra : dr. Plósz Pál rendkívüli tanárokká ; c) a bölcsészeti és mennyiségtan-természettudományi karhoz: 1) a classica philologiára: Szamosy János és Homan Ottó; 2) a magyar nyelvre: Imre Sándor; 3) a német nyelvre: Metzl Hugó; 4) a bölcsészeire : Szász Béla; 5) a neveléstanra: Felméri Lajos; 6) a hazai történelemre: Szabó Károly; 7) az egyetemes történelemre: Ladányi Gedeon; 8) a történelmi segédtudományokra: Finály Henrik; 9) a felsőbb mennyiségtanra: Martini Lajos; 10) a kísérleti természettanra: Abt Antal; 11) a vegytanra': dr. Fleischer Antal; 12) az ásvány- és földtanra: dr. Koch Antid rendes tanárokká.

A szászokról.

A bécsi „Wanderer“ f. évi 251. számában igy nyilatkozik a brassói képviselőválasztás elleni panasz sorsának említése alkalmából: A panaszügy kimenetele

nagy örömükre szolgálhat a szászoknak; de az utolsó másfél év sok viszontagságaiból merítsék azon meggyőződést, hogy a várok századai letűntek és hogy az újkor áramlata nem törődik várok és kastélyokkal. Mig a szászok nem tudnak ezen nézetre vergődni, addig ezen kellemetlenségek mind nagyobbak lesznek, épen nem a szász nemzet előnyére. Az általános emberi jognak, az egyenjogúságnak eszméje gyökeret vert mindenütt az országban, csak a szászoknál nem létezik; ellenkezőleg ép oly természetű ezen eszme, hogy a szász kedélyt elkeseríti. Ki mondhatná, hogy ez jól van? S ha itt-ott egy nemesebb szász jellem el is ismeri az egyenjogúság elvét, akaratja ellenszegül, ha nemzetének műveltségére és a nemszászok nagy tömegének „mive- letlenségére“ gondol. Ki állíthatná, hogy ez jobb? Mily szomorú — mondhatjuk rettentő — helyzetet készitnek maguknak azon évekre, midőn az idők áramlata végre még is csak elnyeli minden magán és kiilönjogaikat és többi csiny-binyjaikat.

Városok alapítóinak, a cultura fénysugarainak nevezik magukat, s azon nevetséges kérdést fitogtatják: milyen volna most Erdély képe, ha a szászok nem volnának. Mi bizonyosan nem kicsineljük érdemüket, de ilyen szólamok merő humbug. Ama kép sokkal kedvezőbb lehetne! Brassó 700 évi fenállás után is alig

25.000 lakossal biró város, noha mindóta a legjelentékenyebb közlekedési pontok egyike volt kelet felé. Ha kezdet óta más szellem élne a szász nemzetben, ma Brassó világváros lehetne — én miniature. A humanitás sőt a szászok érdekében nem véljük helytelennek ezen futólagos megjegyzéseket tenni egy elfogulatlan lapban, annál is inkább, mivel a honi szász sajtó ily eszreveteleket liatarozottan elitéi, sót ol\an fcifiakat, kikhez ily belátások férnek, a német ügy árulóinak rágalmazza.

Bukuresti levél.

(A németnyelv éledése, nagyszerű maneuver, dohány- egyedáruság.)

Bukurest, 1872. oct. 4.

A bojárok nagy része beszéli már a német nyelvet! De kérem ne tessék ezalatt holmi olyan germani- satió félét érteni, mint a magyarországi — tisztelet a magyar minisztériumnak, ki kitartókig törekszik meggátolni e járványt, — mert ott a körülmények évek óta erőszakolták azt ránk, mig itt csak úgy kicsiben most van csirájában, de már ez is sok ott, hol pár évvel ezelőtt csak hírből ösmerték a németet, hol a német szó kiejtése gunytárgy volt, hol nem tudtak képzelni a földffömbön más czivilizált nemzetet a franczián kívül, a mely nemzetet bálványoztak és utánoztak is ez időig, ott most németül is beszélnek.

Mik voltak a főtényezök itt e nevezetes fordulatra?

Szerény véleményem a következőkben nyilvánul : Senkisem vonhatja kétségbe azt, hogy minden uralkodó

igyekszik saját népe nyelvét —• ha az nem anyauyelve . — elsajátítani, vagy megfordítva a nemzet törekszik j uralkodója nyelvével birni; itt az utóbbi eset forog fenn ; j megengedem, miszerint az udvari nyelv egyelőre — miután Károly herczeg egy szót se tudott románul, a ! román főurak pedig németül nem beszéltek — a franczia ! volt. Azomban a bojárok lassan sajátokká tették a német nyelvet, lehet a herczeg kedvéért ; e szerint tagadhatatlanul Károly herczeg is egy tényezője ennek a ha- ; ladásnak, ha ugyan annak lehet nevezni; továbbá a vasút is meglehetősen lendített ezen, mert a hivatalnokok igen nagy része német, habár a könyvvezetés és egyéb hivatalos actio románul történik is; végre a katonatisztek közül is többen lueszéinek németül ; ezek s más fontos okok fejlesztették a németnyelv terjedését.

Említésre méltó, hogy rég vagy soha nem volt Romániában olyan nagyszerű maneuver, mint milyen a napokban lesz, mintegy 25 ezer ember működik közre, egyik részét maga a herczeg, másikát Floreszku és Salamon tábornok vezényli, az összpontosítás hallomás szerént nem messze Bukuresttöl Gilavanál történik. A militia csaknem felerészét a határőrökből átalakított gyalogság képezi igen meglepő egyenruhában, bocskor, fehér darócznadrág és báránybörsapkával, többnyire havasi gyerekek zord külső és nagy termettel ; a vadászok képezik ugyszólva a katonaság tekintélyes részét, lelkét, csinos egyenruhájok és bátor katonai jártasságuk egy államnak sem válnék szégyenére; az egész katonaságnak díszére szolgál a csak most felállított honvédség, megjegyzendő azomban, miszerint ezek közé csakis birtokosokat, kereskedőket, háztulajdonosokat és többefféléket, kik egyszersmind egy bizonyos kort — talán a 28-ik évet — elérték, vesznek föl; általában az egész katonaság ruházata egy idő óta jó és csinos.

Hat hét óta itt monopólium van, melyet egy consortium vett bérbe az államtól ; a dohány a magyarföldihez arányitva igen drága, meglehet valamivel jobb minőségű; pénzügyőrök (finanezok) nincsenek, mondják ugyan, hogy léteznek, de titkosak; külömben úgy látszik mint mindenbe úgy ebbe is beleszoknak az emberek, habár egyelőre komoly eshetőségekre volt kilátás.

Ifj. Homoki Ferenc z.

A zágoni nőegylet tárlata ügyében.

Zágon, okt. tí.

Az igazság érdekében kénytelen vagyok még egyszer pár sorra való helyet kérni az ügynek.

E lapok 79-ik számában, a hol én Tanú név alatt a zágoni tárlatot leirtam, írja Zágoni név alatt valaki a tárlat árnyoldalait. Ezt nem hagyhatom szó nélkül.

Ha lett volna is valóban árnyoldala a tárlatnak : azt a tárlat s átalában a nőegylet iránt jó indulattal érző ember alig emlegetné fel; mert egy most kezdődő jó czélu nőegyletnek legelső ily nagy fontosságú lépését árnyoldaláról fogni fel s tárni a világ elé — mondja akárki — mutat e jó indulatot? Hát melyik jó érzésű ember nevetné ki a madarat, midőn először repülni indul, s röptében tévedez ? a gyermeket ha olvasni tanulni mosd kezd, s vagy egy hangot elvét, a világ bírálatának teszi-e ki valaki?

De nem is volt valóságban egy is azon árnyoldalak közül, melyeket Zágoni felemleget. Ugyanis

1. a kiállítás azért katároztatott olyan időre, mert annak indítványozója a tárlat egész lefolyásán jelen akart lenni, —- a mit nem tehetett volna, ha későbbre lesz a tárlat, nélküle pedig a tárlat nem a lett volna, mi volt, sőt nem is lett volna.

De alap nélküli beszéd az, hogy igen rövid időre határoztatott ; mert látszott, hogy a ki akart, tudott ki- állitni tárgyat a tárlaton, — s volt kiállítva annyi, hogy végig nézvén rajta, épen nem lehetett jó indulattal azt mondani, hogy nem volt elég idő kiállítandó tárgyakot készitni. Maga a tárlat gazdagsága hát egyenesen meg- czáfolja azon állítást, hogy éretlenség volt oly rövid időre határozni azt.

2. hogy a tárlat felügyelősége követelő lett volna a közreműködőkkel szemben, s némelyek kiállított tárgyait az illetők csínyből ajándéknak jegyzőkönyvezték s a kiállító akarata nélkül kisorsolták — ez röviden nem igaz. — Egyetlen eset volt eféle a Vájná Dénesné pogácsájával és sajtjával; azt pedig nem csínyból írták ajándéknak, hanem azért, mert a cseléd ki azt beadta sokszori kérdésünkre is csak ezt felelte mindig : az asz- szony ajándékba küldötte a bárónőnek. E szóra írták ajándéknak, nem csínyből. Senkivel szemben követelő nem volt a tárlat: mindenki még egyszerű gyümölcsét is visszakapta, ha úgy jelentette bé, s az említett egyetlen eseten kívül e félét senkitől senki nem hallhatott s nem is hallott.

3. értetlen, és a jóban is roszat kereső különös indulatra mutat azon állítás, hogy sokak a pénzjutalmat dicsérő oklevélért visszaajándékozván, kijátszottál^: az egylet gyengeségét.

Névszerint tudom mind azokat, kik a pénz jutalmat visszaadták, csaknem mindeniknek szavát hallottam midőn visszaajánlotta, — és én egyről sem merném azt mondani, hogy azért adta vissza a forintot, mert a kevés, s mert oklevelet akart kapni, mely tán értékesebb a forintnál. Visszaadta minden visszaadó a pénzt azért, mert akarta, hogy a pénz adassék a népből valóknak kiknek egy forint is becses jutalom, — és visszaadták a visszaadok, kik többnyire mind egyleti tagok voltak, azért, mert az egylet iránti nemes kötelességérzet és jó indulat azt tanácsolta nekik. A bíráló bizottmány aztán jutalmazta őket oklevéllel. Tessék megnézni Zágoninak a bíráló bizottmány jegyzőkönyvét, s látni fogja, hogy a pénzjutalmak kimentek a nép közé, honnan nem is adattak vissza, mivel valódi jelentésük megvolt.

4. teljesen valótlan állítás az, hogy a bíráló bizottság nem gyűlt össze. Összegyűlt igenis, s tekintélyes és értelmes tagokkal rendelkezett, s ha ítélettételében nem is találta el mindenütt a teljes igazságot: de „ösz- szevissza szedett bizottság törvénytelen szabályellenes eljárása“ czimet, azt hiszem annak minden zágoni előtt tudva lévő és ösmert tagjainak másodszor nem adná Zágonin kivid egy zágoni sem. Aztán minő beszéd az, hogy oly dolgokat is jutalmazott, melyek férfiak által hozattak létre ? Hát a bizottmány tudta: ki csinálta ezt vagy azt a czikket? S hát ha egy jutalomra méltó czikket férfi állított ki, azt ezért nem kellett jutalmazni? Ott a kiállított tárgyakra Ítéltetett, a jutalom, nem a személyekre, a mi — azt hiszem — helyesebb eljárás, mint megfordítva.

íme! kedves Zágoni! ha jó szemmel, mely a jót keresi, s jó szivvel, mely csak a jót szereti, nézzük a zágoni tárlatot, nem hogy keresetlen árnyoldalai tűnnének föl, de csinált árnyoldalai is mind elenyésznek.

Adja az Isten, hogy minden kezdeményezés ily híven helyesen és minden igény iránt méltányos eljárással menjen véghez, a mint ment a zágoni tárlat! — En részemről, s velem minden jó érzésű és a közjót s nemes irányú törekvéseket lélekből pártoló ember a zágoni tárlatot teljesen sikerültnek, nemes munkára buzdító szép példának mondom, mely dicséretére szolgál lelkes kezdeményezőjének, becsületére a zágoni nöegy- letnek, érdemére a sok jóban oly élénken mozgó Zá- gonnak. Demeter Sámuel.

F a 1 li i V á s

a székelyföldi árva leány ház megalakulása érdekébe n.

A nemzetek czivilizatiójával midőn egy részről a vagyonosodás és jóllét átalánosságban emelkedik, másrészről az egyéni nyomor itt-ott sötétebb árnyalatokban kezd nyilatkozni; de épen a nemzetek fejlődő mivelt- sége az, mely kellő időben belátva a bajt, a társulati szellem ébredése által a nemzet testén keletkező sebeket beheggeszteni siet. Ös aristocrat rendszerünk alatt a magyar nemzet ismeretes pátriarcliális szellőmé, vagyonosb osztályaink csend-élete, falun lakása bizto- sitá a nyomorultabbak irányában az emberi kegyelet érzelmeinek ama következményeit, melyek a szegényt s elhagyottat megmentették a véginségtöl: de ma már midőn a közélet viszonyai tetemesen megváltozának, a gazdag és szegény közt az ös patriárchalis viszonyok s maga a közvetlenség is megszakadtak; ma már csak az emberiségi irányú társulatok pótolhatják ki a szerves összeható erők működése által, mind azt a mit ekkorig az ezer és millió ponton külön-külön ragyogó embeiü érzelem saját kis körében teljesített. Napjainkban egy lelkesedett és kegyeletteljes mozgalom kezd mindenfelől nyilatkozni az árva-intézetek felállítása körül; királyságunk különböző pontjain lelkes áldozatokkal sietnek a nemzet fiai s leányai menházakat alapítani a menedéktelen árvák számára, megadni az apa s anyátlanoknak az apa gondozásait az anya vigaszta- ; lását s megmenteni a mindentől elhagyott árvában az l embert. És midőn az ország minden pontjain már ; kezdenek is világítani az életmentő pharoszok, csak a jobb sorsra oly dicső múltja által érdemes Székelyföld legyen magára és elhagyatva? Nemzetünk ön maga ellen bűnt követne el, ha figyelmét ez irányban is nem fordítaná királyságunk ezen végvidékére.

A maros-vásárhelyi jótékony nő-egylet, meghajolva a kor intő szózata előtt, meghatározta egy székelyföldi árva leányház megalapítására kezdeményező- leg lépni fel, s meghozva ez irányban pénz alapjához mért áldozatát, alólirt elnöklete alatt kiküldött egy bi-