Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-09-12 / 73. szám

290

országok országgyűlése, bogy az 1808. XXX. törvény- czikkely némely pontjai az ezen törvényben körülirt módon átvizsgálás alá vétessenek.

Az elősorolt tárgyakon kívül egyéb halaszthatatlan intézkedések is igénybe fogják venni Önök törvényhozási tevékenységét.

Meg vagyunk győződve, hogy e nemzedékekre kiható sokoldalú működésre sietnek felhasználni a kedvező viszonyokat.

A trónbeszédben, melylyel a múlt országgyűlést berekesztettük, megelégedéssel érintők barátságos viszonyainkat a külállamok irányában. Azóta e barátságos viszonyok fenmaradásának és mindinkább megszilárdulásának újabb biztosítékait vettük.

Reméljük, hogy a béke áldásai között sikerülni fog Önöknek a megkezdett átalakítás nagy munkáját nemcsak folytatni, de a Mindenható segedelmével szerencsésen be is fejezni,

E reményben, ez óhajtással üdvözöljük Önöket, kedvelt füveink, Magyarországunk Főrendéi és Képviselői ez országgyűlés kezdetén, melyet ezennel megnyitott nak nyilvánítunk !

A székelyföld.

A territoriális különlegességeknek, s az ebből folyó érdekek törik-szakad kielégítésének nem vagyunk barátai. Különösen nem akkor, ha e specialitásokon az idő szele már keresztül fújt, s ha nem egy töi'ténelmi múlt külön fejlődésének szükségkópi következményei. Azt tartjuk, hogy az államnak legkevésbé áll érdekében a ktilömbözö szükségletek teremtése, s ezek érdekeinek kielégítése.

Nem az az állam fogja fel valódilag érdekét, mely szüntelen a részeket legyezgeti, s ezekre pazarolja legjobb erejét. Ennek rendesen a nagy egész adja meg az árát. Hiába mondják sokan, hogy a hol a részek egészségesek, ott boldog, megelégedett az egész is. Ez lelfbt igaz, lehet helyes felfogás az anyagi világban, a nagy természetben, de az államok életében soha.

Azoknak a fótiaknak, kik egy állam sorsát intézik, felül kell emelkedni egyik vagy a másik rész sze- retetén, szemök előtt az egésznek javát, boldogságát ezélzó intézményeknek kell lebegni. Még akkor is midőn alkotásaik párciális érdekeket elégítenek ki első sorban, az összállam fogalmáról nem kell megfeledkezniük, s a részekért nem kell oly valamit tenni, mely az egész keretébe nem illő. Korunk törekvéseiben lehetetlen felnem ismerni az egyetemességet ezélzó irányt. Ma a kormányok nem egyes osztályok, egyes részek, hanem az egész, különösen a nagy tömeg érdekeinek védelmezői, őrei.

Nem is ily értelemben kívánok felszóllalni a székelyföld érdekében. Kiváltságolt állapotokat, különlegességet egyátalában nem kívánok részére. De a mit egyiknek megadunk, ne tagadjuk meg azt a másiktól. Ha egyformán áldozunk vagyont, vért, életet, jogosan megkívánhatjuk, hogy egyformán osztozkodjunk a jótéteményekből is. A szegény székely ember kopár, terméketlen bérczei után, — melyekből csak a legnagyobb erőfeszítéssel képes a legszükségesebbeket előteremteni, — ép úgy megfizeti adóját, mint a dúsgazdag bánáti vagy bácskai birtokos. Hazaszeretet, s a közáldozatok terén sem áll hátrább mint más. S ha nem tehet még is úgy és annyit, mint kinek módjában all, oka bizonyára nem ő, hanem a mostoha viszonyok, a körülmények, melyek vasmarokkal tartják vissza, s kárhoztatják tehetetlenségre.

Nem egy darab földterületről van itt szó, mely csaknem elhagyottan, kiaknázatlanul áll, melynek ter-' mészeti kincsei legnagyobb részben még a földgyomrában hevernek érték nélküli állapotban. Hisz a föld egyforma érzéketlenséggel ad hazát bárkinek is. Nem! hanem egy életrevaló, természetes észszel gazdagon megáldott népről, mely ha él, s életéről tanúbizonyságot ad néha-néha, csak saját ügyességének köszönheti, és senki másnak.

A székely nép magára volt hagyatva még eddig,: vagy ha történt valami érdekében, az számításba sem jöhető kevés. Az alkotmányos szabadság napja felvi- radt az egész magyar államra 67-ben. Uj korszak kii- ; szöbén állottunk. Húsz év keserves szenvedéseit együtt éltük át, s a székely nép nem volt utolsó, mely remélt egy jobb jövőbe; mikor ez megérkezett, Örömtől sugárzó arczczal hangoztatta, hogy ismét urai lettünk magunknak. Őszinte ragaszkodással fogadta el a kiegyezési müvet, mint oly alapot, melyen egyedül lehetséges a jelen körülmények között hazánk felvirágzásán munkálni , s küldött oly képviselőket az első magyar országgyűlésre , kik őszinte barátai voltak Deák politikájának.

Az első három évtől nem remélt sokat, mert mee volt győződve, hogy a legelső lépés, melyet az országgyűlésnek tenni kell, államunknak közjogi rendezése, a külbiztonságnak megszilárdítása; meg volt győződve, bogy a nagyszabású államjogi miivek rendezése igénybe fog venni minden időt. Mindezeket tudta és várt, a nélkül, hogy türelmetlenkedett volna. Hanem mikor 69-ben másodszor választotta meg képviselőit Deák szellemében, midőn a közjogi alkotások ideje nagy részt lejárt volt, azon reménnnyel, azon kilátással tette, hogy itt az idő, midőn saját érdekeinek is szóba kell jönni az országgyűlésen. Ismét csalódott. Hiába várt, az alkotmányos élet következményeinek semmi nyoma a székelyföldén. Valóban meglátszott úgy az országgyűlés , mint különösen a kormány működésén, hogy a székelyföld nagyon távol fekszik Pesttől; a panaszolja vágyak, az óhajok nem hatottak el odáig, s ment minden a régi kerékvágásban. Ez a körülmény buktatta meg a mostani választások alkalmával a kormánypártot, de nem Deák politikáját — Deáknak s elveinek ma is őszinte tisztelője csaknem az egész székelyföld. S ha az ő szellemében vitetödött volna keresztül az elv, a rendszer a belélet terén is, a székely nép ma is a régi zászlók alatt harczolna.

Maguk az erdélyrészi, s különösen a székelyföldi képviselők sem feleltek meg a közóhajnak, az általános várakozásnak. A nyilvános élettéren, — mint egyedüli illetékes forum előtt — egy kettőt kivéve, nem hallatták szavukat, nem említették fel azon sérelmeket,melyek orvoslásra várnak. A múlt országgyűlés végén tettek ugyan annyit, hogy egy memoi'ándumba foglalták azokat a halasztást nem szenvedő ügyeket, melyek kis hazánk testén mint meg annyi sebek égnek. Annyi következménye volt a dolognak, hogy hiányos, felszeg állapotok még nagyobb világosságba helyeztettek, de orvoslásuk már késő volt. Ismeretes még báró Bánfy Albert emlék irata a miniszterelnöknek ajánlva. Nézetem szerint egyik eljárás sem volt helyes. Nem olyanok a mi bajaink, melyeket egyszerűen közigazgatási utón ellehetne intézni. Egyedüli fórum csak az ország- gyűlés lehet, mert azok törvényhozási elintézést kivannak. Itt kellett volna tehát a képviselőknek szavukat felemelni a maga idejében, a honatyák előtt kellett volna nyiltan, őszintén megvilágositani helyzetünket, feltárni sebeinket, hadd lássák azok, kik egyedül lehetnek hivatott orvosok bajainkat illetőleg. Nem kívánok tovább menni a történelmi fejtegetésekben. Azok már a múltéi, segíteni nem lehet azon, a mi megtörtént. De annyi tanúságot meríthetünk belőle, hogy az állapot már tart- hatlan, a székelyföld érdekében már valahára tenni kell, ha csak nem akarunk az alkotmányos életből merő paródiát csinálni. Ezeket előre bocsátva, melyek inkább a múltat illették, közelebbről tüzetesen hozzá szólunk a székely viszonyokhoz, megvilágositjuk annak a népnek az életét, mely eddig oly elhagyatva volt, s kopogtatni fogunk legalább szavunkkal ott, hol szükséges.

Hnnf y.

a szászokkal, arra nézve mi örvendünk, ha -a ,,Kr. Z.“- nak igaza van. Ali arról, mint a dologhoz nem tartozóról nem is szóllottunk.

A sajtónak hivatása a közügyeket szemmel kisérni s visszaélések ellen a közönség nevében felszólalni. Közérdekű magán ügyekbe is szabad ugyan avatkoznia, de ez. nem kötelessége.

Gyűlöletes, irigy rágalmazónak nevez bennünket a „Kr. Ztg.u

Az igazmondók már megszokták, ily czimeket. nyerni azoktól, kik az igazat nem szívesen hallják. Különben olyan hitványságokat nem gyűlölet, de megvetés illeti, s az egyedüli, mit a szászoktól irigylünk — ellenei.

Egyébiránt tudja a Királyhágón inneni és túli magyarok nagyobb része, hogy nagyon kevés 'rágalom van abban, mit kedvezőtlent a szász vezérek politikájáról mondanak.

Elvannak Ítélve ők, s igy nem Ítélhetnek a mi journalisticai becsületünk felett.

Másról máskor. Ha.

Brassó szept. 8-án.

A „Kr. Z.“, az a megkoppasztott szclkakas a különlegességek roskadozó laktanyáján, mely egészen be- lerozsdásodnék, ha a „Nemére“ nem forgatná meg néha- néha -—- ismét nyikorgóit néhányat légtisztitó és szellőztető fuvalmainkra. A Xantus Jánosról nagyon hiteles forrás után közlőit csikkünkre ugyan nagyot recseg a 140. számban. Azzal kezdi, hogy felcsap saját panegyrieusának s ugyan eldicséri a szász kolomposo- kat, kikre — mint mondani szokták — rá is fér a dicséret. Elmondja, hogy a szászok majdnem 8 száz év óta vannak az országban, mit mi is erezünk, volt ugyanis idejük azalatt sok mindenfélét összekaparitani. Megjegyzi, hogy a szász nép tömege becsületes és hűséges, hogy csak egyesek képeznek kivételt. Erről mi is megvagyunk győződve, csak sajnáljuk a népet, hogy ép ezen kivételesek jutottak a vezérszerephez ! ! A szabadság barátainak mondja őket — talán mert szeretnék, hogy minden szabadságukban álljon! A hazáért vívott százados véres harezokra vonatkozólag : ezekről a más nemzeteknek inkább illenék beszélniük. A szászok liarcza többnyire lázadás volt, küzdöttek ezelőtt mint most, hogy szabadalmaikat megóvják — az egyenlőséggel szemben. A mi a mostani vezérfényeket illeti, tartunk attól, hogy a nép későn fogja belátni, hogy lidérezfény után indult.

De lássuk, hogy czáfol a „Kr. Z.u

Mi elbeszéltük, hogy Xantus János Segesvártt és Brassóban a városi hatóságoknál nem találta hivatalosan teljesítve a minisztérium hivatalos rendeletét. Ez az egyszerű tény, mely ellen még a „Kr. Ztg.u sem mer szót emelni, s a mely méltán jogosított fel a kifejezett vélekedésekre. Hogy privatim mi történt Xantus és

A császárok találkozása Berlinben.

A császárok együttlételéről következő főbb [távirati tudósítások érkeztek eddig.

Berlin, sept. 5. Sándor ezár, a trónörökös és Wladimir nagyfejedelem ma délután fogadtattak a pályaudvaron Vilmos császár, a trónörökös és többi hercegek és német fejedelmek, Bismarck és a miniszterek által. Díszszázad volt felállítva és a vonat megérkeztekor a zenekar az orosz néphymnust játszódta, A két császár a díszített utczákon át vonulva a néptől lelkesen üdvö- zöltetett.

Béri i n, sept. f). Az orosz cár azonal ide érkezése után meglátogatt Augusta császárnét, nem sokára ennek, a koronahercegné és a többi császári hercegnék látogatását kapta. A délután folyamában az orotfz cár hosszabb látogatást lett Vilhelm császárnál és azután a császári hercegek nél.

Bérli n, szept. 6. Az orosz császár ma fogadta Wrangéi és Moltke altábornagyokat ; a nagyherczeggel Wilmos császárnál és a badeni nagyherezegnél látogatást tett; az ausztriai császár megérkezése után az összes herczegek részvétével ebéd lesz. Bismarck és Gortsakoff herczegek az orosz császár által hosszast) kihallgatáson fogadtattak, később Bismarck látogatást tön Berg gróf Lengyelország helytartójánál.

D res da, sept. 6. Az austriai császár és a szász korona!)erczeg ma d. u. 2'/4 órakor nientek el innen Berlinbe. A király, a koronáiig, és neje kisérték el a császárt kocsin Pillnitzböl Dresdán át a vasúthoz, a hol György berezeg, a hadügyminiszter, a tábornoki kar és az austriai követség tagjai voltak jelen, és egy dísz- század volt felállítva zenével. A császár a „Ferencz József császár“ porosz testőrgránátos-ezred egyenruháját viselő. A király és koronaherczeg austriai formaruhákban voltak öltözve. A diszszázad megtekintése után a közönség éljenzésekben tört ki. A királytól, a korona- herczegnétül és György herczeg nejétől való szívélyes elbucsuzás után ö felsége és a szász koronaherczeg a császári disz-vaggonba léptek, mire megtörtént az elmenetel.

B e )■ 1 i n, sept. 6. Az austriai császár, a szász koronaherczeg kíséretében ma este 6 órakor ide érkezett. A potsdami uj pályaudvar elfogadó terme austriai, magyar és német szinü zászlókkal volt diszitve. A peronnon a 2-ik testörgránátos ezred egy zászlóalja volt diszőrségül felállítva, zenével és kibontott zászlóval. Vilmos császár, a koronaherczeg legidösb fiával, valamint a királyi ház többi herczegei — mindnyájan austriai egyenruhában, a Szent-István-rend nagy szalagjával, és az arany gyapjas-renddel — már hat óra előtt megjelentek a királyi elfogadó szobában ; jelen voltak ezeken kívül: a meklenburgi, badeni, weimari nagyherczegck, a coburgi, anlialti, altenburgi herczegek, valamint több, ittlevö német fejedelem, hg. Bismarck, a Szent-István rend szalagjával, az osztrák-magyar követség attachói, gróf Károlyi nagykövet, és az első követség! tanácsos, báró Munch, ki Roederannig utazott a császár elé. Megjelentek még : Wrangéi és Moltke

tábornagyok, a tábornoki kar, és a legfőbb udvari méltóságok.

A vonatuknak a pályaudvarba megérkezésekor a diszszázad teljesité a katonai tisztelgést, és az ezred zenekara az ausztriai néphymnust játszá. Ferencz József császár, saját porosz gránátos ezredének egyenruhájában öltözve, kiugrott a waggonból, a feléje siető Vilmos császárhoz ment, szívélyesen megölelte és megcsókolta azt; erre Vilmos császár üdvözlé a szász ko- ronaherczeget ; ezután mindkét császár ellépdelt a felállított díszszázad homlokozata előtt, mire Vilmos császár átnynjtá a magas vendégnek-a „Ferencz császár“