Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-08-29 / 69. szám

Brassó, 1872. Csütörtök, aiigiistus 20. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Nagypiaez 322 szám. Lakása: Bolgárszeg 1425 sz. Másod évi folyam 69. szám. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. О—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. A belgrádi ünnepélyek. F. hó 21., 22. és 23.. napjain folyt le Bel­grádiban Milán fejedelem nagykorusitási ünne­pélye. Eddig még csak távirati tudósítások fek­szenek előttünk; de azokból úgy látszik, hogy a szerb nép ezen örömünnepét egyszersmind Magyarországelleni tüntetésre torzították épen a magyarországi szerbek. Az eddigi értesüléseket a következőkben foglalhatjuk össze : Már szerdán megnépesült, uj képet öltött Belgrád városa. Még soha nem látott ember tömeg özönlött az utczákon. A fejedelem ezer­szeres zsiviókkal és hurrával fogadtatott. Min­denfelé a Milánhymnusz zengett. Nagyszerű fáklyásmenet rendeztetett; s a kivilágítás lélek­emelő képet nyújtott. Csötörtököu, az ünnepély napján 101 ágyu- lövés közt kiragasztatott a fejedelem kiáltványa a néphez, melyet itt közlünk : Kiáltvány szeretett népemhez. — A Szerbia ural­kodójára nézve törvényileg előirt teljesen kórusáéhoz érve, az alkotmány értelmében és mint Szerbia örökös fejedelme átvettem ma isten kegyelméből és a nemzet akaratából az ország kormányát. Szerbek! Midőn fia­talon és tapasztalatlanul ezelőtt négy évvel a trónra léptem, azon örömben, melylyel akkor engem fogadta­tok, őseim és érdemeik iránt való tiszteletetek kifeje­zését láttam, azon érdemeikért, melyeket Szerbia körül szereztek, minden} törekvésüket a trón föntartása és meg­szilárdítására fordítván, mi által nekem egy virágzó és megelégedett országot adtak. Testvéreim! Irántam és családom iránt tanúsított hüségteket nem viszonozhatom másképen, mint ha ün­nepélyes fejedelmi szavammal megígérem nektek, hogy minden iparkodásommal oda fogok törekedni, hogy az Obrenovicsoknak méltó utódja, fejedelmi elődöm, a hal­hatatlan Mihály, nemzeti eszméinek hu folytatója legyek. Legyen Mihály magasztos szelleme a mi megvilágítónk, azon csillag, mely bennünket fényes czélunkhoz, Szerbia szép jövőjére vezéreljen. Azóta engedelmességtek és hazafiságtok j óltevő melegében nevelkedve, ma egy ked­ves kötelességet teljesítek, midőn fejedelmi köszönetemet nyilvánítom a nemzet képviselőinek, a honvédségnek, az állandó hadseregnek, az egyházi rendnek, a tisztvi­selőknek , szóval az egész nemzetben mindazoknak, a kik ama nehéz pillanatban az Obrenovicsok sarjadékát közfelkiáltással elfogadták. Különös elismerés él ben­nem azon érdemdús és hazafias férfiak iránt, a kik a nép bizalmából kormányzókká lévén, engem azóta gon­doskodásukkal vezettek. A nép és kormányzóság egyetértéséből származott alkotmánynak jótéteményeit érintve, örülök, hogy a kor­mányt mint alkotmányos fejedelem vehetem át. Tartsuk kötelességünknek valamennyien nemzeti intézményeink ezen alapjának gondos föntartását, a mely fejlődésünk biztosítékát foglalja magában. Ezen nagy nemzeti tény képesít engem, hogy egyesülten a nemzetgyűléssel a népjólét kifejtésén minden hányban működhessem. Habár nagy is azon haladás, melyet országunk minden irányban tett, mégis sok nehéz kérdés megol­dása vár reánk, hogy a mü tovább folytatását bizalom­mal adhassuk át a jövő nemzedéknek. Különösen az állami tisztviselők hivatvák engem ezen nehéz feladatom teljesítésében támogatni. Midőn ma őket hivatalaik- és méltóságaikban megerősítem, ajánlom nekik, hogy szakadatlanul lelkiismeretesen fe­leljenek meg azon kötelességeknek, melylyel a haza javára megbizattak. De minden törekvésünk elégtelen lenne a nemzet közremüködese nélkül. Ezért felhívom a szer- beket mind, legyenek segítségemre azon hazafisággal, mely őket mindig kitüntette. Azzal, hogy én titeket minden, még a legnehezebb körülmények közt is, mind a rend barátait, mint a tör­vényes hatalomnak engedelmes polgárokat, és mint a törvények hü végrehajtóit ismerlek, megszereztétek Szer­biának az általános tiszteletet. Törekvéseinknek nem csak arra kell irányulni, hogy ezt csonkitlanul föntart- suk, hanem, bogy még növeljük. Szomorú volna, ha csak legcsekélyebbet is vesztenénk abból a mit apáink | megszereztek, és kevés érdem reánk nézve, ha nem gyarapitanók azt. Maradjatok tehát folyvást ezen üdvös utón, bízza- j tok fejedelmetekben, a ki szilárdan el van tökélve, hogy magát egészen boldogitástokra szentelendi ; az isteni ; gondviselés bőven jutalmazandja meg hazafias törekvé­seinket s kedves hazánk gyorsan foglalandja majd el a polgárosult államok közt azon állást, a melyre őt a szerb nemzet számtalan erényei följogosítják. Kelt Belgrádon, aug. hó 10/22-én 1872. Milán IV. Obrenovics, Szerbia fejedelme. Magyarországról 216 küldött jelent meg,' kik a hivatalos programúi szerint mint küldött­ségek fogadtattak. Azonkívül még 1714 ma­gyar szerb jelent meg. A magyarhoniak jobban tüntetnek Milán mellett mint az idevalók, kik i szigorú rendőri felügyelet alatt állanak. A fák­lyásmenet nagyon silányul ütött ki, legfölebb 100 szövétneket hordottak. Hallani lehetett:' „Éljen KaragyorgyevicsD kiáltásokat is. A hg. és a kormány tüntetésektől tart. Az útlevél rendeletek s láttamozás miatt izgatottság uralkodik a magyarszerb körökben és némelyek macskazenét terveztek Kállay szá­mára, mely abban maradt. A város ünneplés kidiszitésére a régi — s a jövendő, vagyis inkább reménylett Szerbia czimerei használtatnak. A diadalkapuk egyikén e felirat volt: „Terjesszkedjenek ki határaid ; ezt í kívánják az összes szerbek az összes országok­ban.“ Az ünnepélyek alkalmával egy kép ősz-1 togattatott, mely a középen Milant tünteti elő, I a mint esküre emeli felkarját, s igy szól : „Bosz-j niát, ILerczegovinát s O-Szerbiát meg kell hó­ditanom!“ Milán alakját szerb harezosok veszik körül, mig a képen fölül a keresztre feszitett Jézus látható, ki dicssugarakat lövel le s igy szól: „Én kint szenvedtem a keresztfán, mosta szerbeken a sor, hogy a kereszt diadalát kiküzd- jék.“ Jobbról látható egy mecset, melybe a villám üt; egy sárkány és kigyó (a törökök jel­képei) a légben lebegnek. A város által adott lakomán harczias áldó mások mondattak. Krestics Becskerekről és Pau- lovicli Pancsováról a fölött panaszkodtak, hogy a szerbek Magyarországon el vannak nyomatva s ennek példájául a karloviczi cougressus felosz­latását emliték föl. Még a következő távsürgöny fekszik előt­tünk : Belgrád, aug. 23. A fejedelem tegnap fogadta a volt kormányzótestületet, mely sze­rencsét kívánt és Szerbia helyzete fölött jelen­tést nyújtott át, akkor a czár képviselőjét Dol- goruki herczeget, végül a diplomatiai kart fo­gadta, melynek nevében a brit consul tartott üdvözlő beszédet, melyben az ország kedvező helyzetéről és a volt kormányzótestületről meg emlékezvén azon reménynek adott kifejezést, hogy a fejedelem Szerbiát boldoggá fogja tenni. A fejedelem feleleteit azzal fejezte be, hogy igye­kezni fog e;; érzelmeket igazolni és a garantia- hatalmak bizalmát kinyerni. Az idegenek mint magánszemélyek fogadtattak. A katonai szemle fényesen sikerült. Az ünnepély rendzavarás nélkül folyt le. Xantus és a szászok. Xantus János a bécsi világkiállítás magyarországi bizottmányának mcgbizásából beutazza az országot a kiállítás számára ethnographiai kimutatást összegyüj- tendő. A városi elöljáróságoknak minisztériumi rendelet­ben meg volt hagyva, hogy tegyék meg az előmunká­latokat, szedjék össze az adatokat és bocsássák Xantus rendelkezésére. Xantus Segesvárra érkezik, a polgármesterhez megy és kéri tőle az ethnographia készüléket. A pol­gármester erről nem tud semmit, a többi hivatalnok se­cundum ordinem erről nem tudnak semmit. — Xantus mondja a hivatalos számat. Keresik s végre megtalál­ják az árva rendeletet, melynek teljesítésére semmi sem történt. Xantus eljön Brassóba, elmegy a főbíróhoz s itt a nóta da capo kezdődik, de valahogy még is előkerül a rendelet, melyet a magyar miniszter Magyarországon magyarul mert írni. Ha németül lett volna fogal­mazva, talán csak tettek volna valamit, de igv itt is csak annyit működtek ez ügyben mint Segesvárit. Végre is Grötthez utasították, ki olyan adatokkal rendelkeznék. Xantus útmutatót kért Götthez, de a szászoknak (kik Dobolyi Sándor szerént mindig kitűn­tek a magyar nemzet iránti hü és változatlan ragaszko­dásuk által) a magyar minisztériumi biztos számára nem volt idejük — alkalmasint nagyon el voltak foglalva a közügyek buzgó és lelkiismeretes gondozása és keze­lésével. Ezen eljárás közelebb szemügyre véve, különös reflexiókra szolgáltat okot. A cultura népe, mely a ci- vilisatiót privilégiumnak véli, nem akarja adataival el­látni a civilisatió legjelesb elömozditóját, a világkiállí­tást ! Mik lehetnek indokai? Meg akarja teljesen tagadni a magyar kormány iránti engedelmet? Tudja talán, hogy elfogulatlan ethnographia kellemetlen fényt derí­tene homályos viszonyaira? Vagy talán külön szász- országi osztályt szándékszik rendezni a bécsi világ­kiállításon? Az osztrák bizottság talán örvendene ennek, a magyar kormánynak pedig — mint látszik — vannak bizonyoe okai a tür-óei’«. H». Brassó, aug. 25. A lövelde, a szász „Schützenhaus“, a Wáchterfé- lék akropolisa megható szép testvéresülési — tehát nem szász — jelenetnek volt tanúja e hó 24-én, Lajos napja előestéjén. A néptanítók idei póttanfolyamának több mint 160 magyar, román és német hallgatói elhatároz­ták, hogy tanfelügyelő és királyi tanácsos Réthy Lajos nevenapját megünnepelik. S az ünnep méltó is volt mind az ünnepelt mind az ünneplökhez. Folyamának vázlata ez : Szombaton estve 8 óra után a tekintélyes sereg négyes sorban a legszebb katonai rendben indult ki a rom. kath. iskolák udvaráról és vonult fel bolgár­szegbe Réthy Lajos lakához, melynek udvarán magyar és román dalt énekelvén, a tanfelügyelőt a barátságos összejövetelre hívták meg. Ez hivatalos ügyben távol lévén, a tanitók az előadó tanárokkal a lövelde nagy termébe vonultak, mely jól ki volt világítva és zenétől hangzott. Meg voltak hi va Réthynek több magyar, ro­mán és német barátja és ismerőse kik közül számosán jelentek meg. 9 órakor megjött a tanfelügyelő nehány barátjával és lelkesülten fogadtatott. Tiszteletes Mol­nár János református lelkész és a póttanfolyam veze­tője szép, lelkes beszéddel üdvözölte a buzgó tanférfit, ki nyájasan köszönt. A vacsora alkalmával felköszön- töttek Csia, Hausmann, Herrmann, PapjD s több román tanító, a magyar és roman énekkar pedig felváltva énekeltek. Csia Sándor tanfolyami előadó beszédéből nehány eszmét megemlítünk : Nemzeti és családi ünnepély ez, a nemzetiségeket látjuk mint testvéreket családi körben. Veres, fehér, zöld lobogó alatt egyesítsen bennünket a szabadság, egyenlőség, testvériség. Valamint a hegynek képe kü­lön szempontokból különféle, úgy együtt-létünk jellege is másnak látszhatik Medgyesről és másnak Pestről tekintve. — Az egész estély nem nagyon jó bor mellett nagy harmóniában folyt le; a hangulat nagyon derült, de nagyon tisztességes volt. Ejfél felé távoztak a ven­dégek és tanitók, magukkal vive kedves órák szép emlékét. Mi pedig ismételjük üdvóhajunkat ezen minden nemzetiség előtt érthető szózatban : Vivát Rethy !

Next

/
Thumbnails
Contents