Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-08-22 / 67. szám
2GT (Gyilkosság.) A felső-tömösi pénzügyőri laktanyában e hó 16-kán estve két ittas pénzügyőr között he- ; vés szóváltás fejlődött ki. Veszekedés közben az egyik fegyvert ragadott, hogy gyűlölt társát meglője; de ez az életveszélyt kikerülendő, egy darab fát ragadott fel és azzal verekedni akaró ellenfelét agyonütötte. A bűntettes elmenekült s mint hírlik, az erdőn főbe lőtte magát. (Mennyi eledel kell egy embernek?) Egy teljesen felnőtt, egészséges ember táplálására naponként 36 szemei* étel kell. Kiszámították továbbá, hogy egy rendes testalkotásu ember évenkint 1500 font ételt és italt igényel. Egy nem mértéktelen bajor sörivó ki naponta 3 iczét iszik meg, évenkint nyolcz mázsa sört fogyaszt el, mi felét képezi az egész megkivántató táplálkozási menynyiségnek. (A tolvajok osztályzása.) A lopás bűntényének qua- lifikáczióját s öt fokozatát egy külföldi lap igen elmésen és találóan igy állítja meg : 1) a ki egy milliót lop a financier; 2) a ki egy fél milliót, az már törvény- szegő; 2) a ki százezer forintot lop az hunczut; 4) a ki ötvenezerét lop, az gazember ; végre 5) a ki egy pár csizmát vagy ilyesmit sikkaszt el, az már akasztófára való tolvaj ! (Pesten az „Europa“) vendéglőben közelébb egy indiai herczeg volt szállva. Neve Hissan s egy öles magas férfi. Londonból jött, hol az angol királynő előtt kijelenté, hogy elösmeri alárendeltségét s hazánkon át ment vissza keletre. Az „Európádban saját szakácsa főzött neki, ugyancsak paprikásán. Különben a paradicsom-levest, hideg halat csak úgy ette, mint mi szoktuk, de a csirkéknek nemcsak tollát rántá le a szakács, hanem a bőrét is. (Modern életkép.) „Az anyai gyöngédség megható példáját láttuk — írja a „Vácz“ —- a dunai sétányon; a kedves mama felpiperézve vitte pincsikutyáját ölében, mig siró gyermeke egy piszkos szolgáló karjain kínlódott a nélkül, hogy a gyöngéd mama figyelemre méltatná.“ Fel tehát magyar hölgyek, okuljatok a példán! Van egy ország, Eldorádó, Ott a nőnek lakni ám jó; Sétál büszkén, mint a páva, Ölében pincsikutyája. A cseléd nyomában lépdel A hölgy siró gyermekével. Kis pincsinek jól van dolga, Szolgálóé gyermek gondja. Ha még egyszer kén születni, Ugyan mi szeretnél lenni, — Erre felelj ember fia: Gyermek-e, vagy — pincsikutya ? (A „Hon“) 188. száma reggeli kiadásában a tanügyi hírek közt megjegyzi, hogy a „Nemere“ rendes tanügyi rovatot nyitott meg, a melyet Kiss Jakab tanító fog vezetni.“ Erre kinyilatkoztatjuk, hogy rendes tanügyi rovatott nem nyitottunk, (ezt közönségünk sem látná szívesen) s a mit ez ügyben időnként közlendőnek vélünk, arra nem kell külön rovatvezetőnk. A „Hon“ egész megjegyzése — egy roszakaró „Honfinak alaptalan élcze. Szerkesztőség. A rémitő óriás. Gleïzes János Antal 1840-ben megjelent müvében „Thalysie ou la nouvelle existence“ melyben a hústól való tartózkodást tünteti fel egy uj élet alapjául, a cho- 1 éráról igy szól: 1837 ! nevezetes év, melyben az állatok meg lettek boszidva. Egy óriás, roppant bunkóval felfegyverkezve, előrohan India legszélsőbb határairól, az éj szaki sarkig hatol és minden gonoszt és igazságtalan megsemmisít. Az emberi nemnek három negyedét eltiporta. Megígérte hogy újból eljön és egészen lekaszálja, ha az nem változik meg. Nem sokára csakugyan ismét megjött. Sebes utazóként jelent meg, mint előbb Indiából kiindulva és Europa határain mutatkozott. О maga volt-e, vagy gyermekeinek egyike, kit kiküldött, hogy figyelmeztesse az embereket, mielőtt utolsó csapását rájuk mérné? Nevezetes volt látni mely elöintézkedéseket tettek, hogy előle menekülhessenek, mert ekkor okultabbak voltak mint azelőtt ; de minden óvatosság hasztalan volt. A lég felső rétegeiben lebegve, mintha kéjutazást tenne, lábai alatt látott minden főt, és megjelölte azokat, kik az enyészetnek voltak szentelve. Talán ugyanazon óriás volt, mint akkor, s ha kevésbé rettentőnek is látszott, az embereket mégis kimondhatlan félelemmel töltette el és egyszersmind azon borzasztó indidatra lelkesitette őket, hogy egymást meggyilkolják; talán azt vélte, hogy e módon ép oly biztosan czélt ér, gyilkolásra ösztönözve őket, mire büntetéskép a döghalálnak kellett következnie. Megjelenésének idejében valódi rombolási düh uralkodott ; a népek felkeltek s vér után kiáltoztak és Európa nemzetei készek voltak, egymásra rontani. Ezen állapot nem volt tartós, hanem eltűnt a betegséggel. Mi a járványt magát illeti,—mely csak azért látszott jönni, hogy az összes gyógytudomány meztelen i tehetetlenséget leleplezze —, az indokul szolgáljon nehány elmélkedésre. Honnan van pl. hogy a ragályanyag, mely minden vizsgálódás alól kivonta magát, ily nagy erővel működhetett ? Honnan volt az, hogy némely ember villámsebességgel letereltetett, mig mások szerveit mind sértetlenül tartották fenn? A betegség e különböző fellépése csak parányi állatok jelenlétéből magyarázható meg, melyek a megromlott nedvekben léteznek és a betegnek testi alkotása szerént, a légkör hátrányos befolyásaitól elősegítve, nagyobb vagy csekélyebb gyorsasággal és számmal fejlődnek. A kórság ekkor annál rettentőbb erővel lép fel, ép úgy mint a manzanilló-nedv hatását megkettőz- tetik azon férgek, melyek benne képződnek. Ebből világosan látható, mily veszélylyel jár oly anyagokat testünkbe venni, melyek nem neki valók. Meg kell gondolni, hogy ezen megszelidithetlen kór, mely minden emberi erőlködésekkel dacolt, magától megállóit a fenyvesek alján, mint hajdan Görögországban a döghalált is ilynemű fák tartoztatták fel. Tisztelet a növényeknek ! Száműzzük azon nevetséges véleményt, mely a növények élvezését e betegség egyik okának tekinti ; hisz egyedül a növények óvhatnak ellene legbiztosabban mind Európában mind Indiában. Mig a cholera Marsaillesben uralkodott, a dinyék fügék és baraczkok, egyáltalában minden gvümölcs élvezése szigorúan tiltva volt. Ennek következménye volt, hogy az idegen munkások, körülbelül 300-an, minden segédeszközök nélkül a városban maradván, ezen nagyon megolcsósodott gyümölcsökkel éltek, mi annyira üdvös volt reájuk nézve, hogy az egész betegség tartama alatt csak egyetlen egy halt meg közülök, és erről is bebizonyult, hogy mértéktelen pálinkaivás által okozott gyomorlobbnak esett áldozatul. Épen igy van a dolog a poslázzal, mely ama kórral rokon : Mexicó forró részein a „terra caliente“-n nem lehet sértetlenül átvonulnunk, ha nem szorítkozunk a gyümölcs élvezetére. Hasonlóképen állítja Niebuhr Ai’abia leírásában, hogy a száradt szőlő biztos óvszer a mérges szél ellen, melynek neve Samum. Még egy megjegyzést csatolnék ide. A cholera finom, tűnő alapanyaga, melyet nem lehet vegybontás alá venni, az emberiség jelentékeny részételragadta; tegyük fel, hogy hatálya még nagyobbodik, mi valamikor valószínűleg megtörténik, noha a kórjelenetek fogyni látszanak, akkor kétségkívül minden, mihez hozzá férhet, t. i. mi nagyobb méi’vben változott állati anyaggá, mint az em bér szervezetével megfér, minden a megsemmisülésnek lesz szentelve, és csak a Hinduk maradnak életben, hogy a földet ismét megnépesitsék. “ Szerző később egy jegyzetben hozzá teszi: „Midőn azt mondottam, hogy minden, mi rósz volt, elveszett, nem akartam azt értetni, hogy minden, mit elveszet rósz is volt. Számos kivételt lehetne találni. De ezen esetben is a járványt, melyet vaknak és belátásnélkülinek kell gondolunk, hamis jelek vezérelték. Olyan ember is, ki nem épen büntelt, bírhat heves természettel és éles nedvekkel. S ekkor könnyű volt, hogy ő is áldozatul esett. De állításom teljes igazolását találjuk, ha körülnézünk, mi történt közelünkben. Palermo vonaglott a szörny körmei közt, a nélkül hogy belátná, miszerént az erejét magában a népben találta. A szelidebb természetű Nápoly kevséb bajt szenvedett. De jaj Calabriának ! Ide a pusztító viharral és földingás közt vonult be és a megrémült lakosoknak vesztüket hirdette. Látom őket szikláikra menekülni. Istenem, mily félelemmel kerülik a halált, melyet oly kéjjel osztottak!“ Helyi különfélék. Királyunk ö felsége 42-dik sztiletésenapját városunk minden felekezete a legáhitatosabb ünnepélyes isteni tisztelettel ülte meg. Az idei póttanfolyamra Brassóba jött néptanítók szép rendben és teljes számmal jelentek meg — felekezetök szerint — saját egyházaikban. A magyar lapok nemrég boszankodva emlitek, hogy királyunkért mint szerb vajdáért imádkoznak nyilvánosan — elfeledtem hol. A helybeli r. k. plébánia-templomban apostoli királyunk I. Ferenc József О felsége születésnapjának alkalmából f. hó 18-án tartott ünnepélyes „hivatalos“ nagymise után pedig igy énekelt a minden felekezetbeli közönség : Gott erhalte, Gott beschütze Unsern Kaiser, unser Land! Österreichs Geschick vereint ! An des Kaisers Seite waltet Unsre holde Kaiserin. Ideje volna, más hymnust énekelni, mely kifejezné, hogy: Éljen Magyarország apostoli királya! Egy-két kíllOöalisztüftk a fennemlitett hivatalos misén mutatott magaviseletére azon megjegyzésünk volna, hogy a seregek urának, ki előtt a királyok porba hajolnak, tartozunk egy kis subordinatióval. Ne tegyék túl magukat holmi földi csillagocskák a mennyei csillagok vezérén! A helybeli ev. ref. népiskolánál a jövő 187%-ki tanév szeptember 1-én kezdődik, a tanulók beiratása pedig f. hó 31-ikén záratik be. Kéretnek tehát a t. ez. szülök, kik fiú- vagy leány-gyermekeiket ezen iskolába akarják föladni, hogy az emlitett időig a beira- tásra vonatkozólag intézkedjenek, mert a későbbi jelentkezők egy presbyteriumi határozat szerint nem vétethetnek fel. A 23 honvéd zászlóalj idei őszi gyakorlatai f. hó 21-én kezdődtek; egy hét múlva Sepsi-Szt.-Györgyre mennek contractera. A Illlllt számunkban megjelent „Életbiztonság Brassóban“ czimü ezikkre megjegyezzük, hogy nem nehány, de négy ven-ötven szász ifjú volt jelen a verekedés alkalmával. A megsebesült magyar különben már felkelt ágyából. Értesültünk továbbá, hogy Brassóban csak egy magyar királyi vasúti főmérnök van, ez pedig tanúja sem volt az emlitett szakáltépésnek, melynek tárgya egy vasúti vállalkozó volt. ' Jflef/h írás a „Kolozs-clobokamegyei tanker, néptanítók egyletének“ Kolozsvárit, 1872-ik évi September hó 11 — 13-ik napjain tartandó rendes évi közgyűlésére. Elérkezett, az idő, melyben alapszabályaink 11— 12-ik §§-ai értelmében egyletünk első évi működéséről számot adás, a tisztviselők megválasztása s egyszers- mint törekvéseink sikeresebbé tétele tekintetében szükséges lépések megállapítása végett egyletünk alapitó, rendes és pártoló tagjait az egylet székhelyén tartandó közgyűlésre meghívni szerencsések vagyunk. Mivel azonban közgyűlésünk az egylet beléletére tartozó teendőkön kívül oly kérdésekkel is foglalkozand, melyek a népnevelés mindenik munkása s barátja előtt érdekkel birandnak, mivel továbbá — egyletünk központi helyzeténél fogva — az erdélyi részekben működő néptanítók s tanügybarátoknak a találkozásra s kölcsönös eszmecserére alkalmat nyújtani óhajtunk: szivesen látott vendégeink lesznek, közelről s távolról, mindazok, kik a népnevelés terén foglalkoznak, avagy e közügynek barátai. Gondoskodni fogunk vidékről érkező vendégeink elszállásolásáról. Azok, kik e tekintetben szolgálatkészségünket igénybe venni óhajtják, szíveskedjenek ezen óhajtásukat legkésőbb szeptember hó o-ig bérmentes levélben, vagy levelezézi lapon, a rendező bizottság elnökével Szász Lajossal (lakik Kolozsvárit, a bel-farkas- utczában) közölni. Később beérkező bejelentések alig vétethetnek figyelembe. Az elszállásolás, annak idején, szintén a nevezett rendező bizottsági elnök lakásáról eszközöltetik. A gyűlés s azzal egybefüggő egyéb teendők átalános sorrendé a következő: Sept. 11-én d. u. 5 órakor: Előérlekczlet a ref. fötanoda nagy halltermében. „ 12-én d. e. 10 órakor: Közgyűlés a városház nagy termében. „ „ d. u. 1 „ Közebéd. „ „ „ „ 3 „ Kirándulás a kolozs-monostori gazdászati tanintézethez. , Mintalailitások megszemlélése. , Zár-közgyűlés a városháza nagytermében. 13-án d. e. 8 A közgyűlés részletes ügyrendé, a közebéd s a minta-tanitásolc helye az elöertekezleten tétetik közzé. Azok, kik a közgyűlésen értekezést tartani, vagy indítványt tenni szándékoznak, szíveskedjenek ezen szándékukat, a közgyűlés előtt 8 nappal, az értekezés czi- mének, illetőleg az indítvány tartalmának közlése mellett, az egylet elnökénél bejelenteni.
