Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-06-09 / 46. szám
182 , I felállításában nyer, mely hogy csak a törvényhozás utó lagos jóváhagyása reményében kezdi meg áldásos működését, egyenesen az ellenzék imparlamentáris eljárásának köszönhető. Kern sokára itt lesz tehát az idő, midőn sok székely ifjú fejtheti ki szép tehetségeit e szükebb körű hazában; mit eddig a pesti egyetem távolsága s költséges volta miatt vajmi kevesen tehettek. Nem beszélek többet, hiszen az elért eredmények minden szónál szebben beszélnek. Л jövő képviselő választások alkalmával mind ez eredmények koezkára lesznek téve. A ki mindezekkel elég merész játszani, ám lássa, nem fogom bé votizáló száját. Nem is ezekhez intézem szavamot, hanem Háromszék értelmiségéhez. Nyissák tel előre, inig nem késő — a választó polgárság szemét. Mutassák fel a népnek azt, a mi van, s figyelmeztessék a jövő rázkódások esélyeire. Magyarázzák meg a népnek alkotmányos életünknek nagy vívmányait, melyeket a béke napjaiban nyertünk meg egy kard csapás nélkül. Emeljék ki mostani választásuknak rendkívüli fontos voltát. Ne értsenek félre. A tiszta meggyőződés nemes érzetét tisztelem, s követésre méltónak tartom. Azt mondom, hogy minden választó polgár erős meggyőződéssel, közeledjék a választó urnához, oly meggyőződéssel, melynek alapja tiszta tudat, a tényekbőli helyes következtetés. Ha ilyen meggyőződéssel találkoznak, tiszteljék, elnémítani ne próbálják. Csak ott lépjenek fel meggyőzőig, felvilágositólag, hol a nép akaratja nem elveknek, hanem egyesek polczra jutásának szolgája. Itt hallassák szavukat. Hiszem, hogy a szavaknak meggyőző ereje, az eredmények elösorolása, sokakét kifog ábrándítani, sokakét megfog győzni azon ut helyességéről, melyen nagy hazánkfia Deák Ferencz már öt éve vezérli népét. H u n f y. L a |) s z e ш I c. A „Pesti Napló“ vezérczikke egy Erdélyből szóló feleletet hoz Kossuth levelére, mely igen okadatolt pontokban kimutatja, hogy hova vezetne azon irány, melyet a turini jelszó fenyegető határozottsággal és szenvedélyes hévvel az ellenzék magatartásául kitűzött. A parancsszó nem kevesebb, mint megbuktatni a Deákpártot. Ebben látja Kossuth a parliament bukásával az alkotmány felforgatását, vagy a baloldalnak kormányra jutását. E két eshetőség bármelyike az ő politikáját csak is elősegítheti, sőt kiszámítása szerint győzelemhez is vezeti. Vonjunk tehát Kossuthnak forradalomra czélzott politikájából következtetést. Erdély belviszonyai a Deákpárt 48-as politikájának alapján a jelenben a legkedvezőbb alakban fejlődnek, mert a vasúti hálózat által — mit Kossuth országpazarlásnak bélyegezett — Erdély a kereskedelem főpiaczaival öszszeköttetést nyer; az igazságszolgáltatás a különféle pressiók deformis állásából független kezekbe áttéve tekintélyt és erkölcsi erőt nyert; nevelésügyünk a körülményekhez viszonyítva látszólag megjavult; de meg a nemzetiségi kérdés is, csak a béke és józan politika, vagy is a reformok eszélyes utón való keresztülvitele, nem pedig a felforgatás theori- ája szerint nyerheti el megoldását. Ellenben Kossuth 48-asa nem hagyott hátra a két testvérhazában egyebet, mint kínos emlékű romokat, elpusztult vagyont, megcsonkított családokat, — mert politikája nem a reformálás lehető módjában keresett álláspontot, hanem az egyéni ér! dek tekintetei vezérelték az akkori kormányfő eszméit. Küzdjön az elleuzék a reformatio üdvös terén — de mig ő a közjogi kérdésben merev programmja mellett megmarad, addig hiszszlik, hogy Erdélynek hü fiai a tiszta látásban megmaradnak, s azért a Deákpárt, mint a reformok keresztülvitelének tényezője nem bukhat, mert a turini jslszó Erdélyben viszhangra nem talál. A „Heform“ midőn Horvátország ügyét ve- ! szi megfontolt tárgyául vezérczikkében, beveze- ! főleg kimondja, hogy Horvátország nagy jelentőségű viszonyát Magvarországhoz államférfim felfogás szerint szeretné megitéltetve látni, minek kifolyásai a kormánycselekvények legyenek. S a mint e felett hosszú érvelést nyit a czikk, a többek közt elmondja, hogy mi gyakran, ha a horvát állapotok keservein gondolkozunk, mintegy óhajtjuk, ha e társországtól szép szerivel szabadulhatnánk, melyhez nemzeti érdekeink nincsenek közvetlenül kötve; de miután ők az elszakadás esetén mén’ is csak szomszédok maÖ radnának, ez óhaj teljesülését bekövetkezni nem engedhetjük, mert a horvát unió felbontása a puszta foederalismust — ez pedig nemzetünk életveszélyét rejtené magában. Ez okból vétkezik az ellenzék saját nemzete ellen, midőn a pánszláv irányú nemzeti pártot meggondolatlanul legyezgeti, s a fölött örvend, hogy ellenzé- keskedő terveinek kivételére a 31 nemzeti párt képviselőjével a jövő országgyűlésen tetemes erősbödést fog nyerhetni. Az „Ellenőr“ Pulszky Ferencz a gyöngyösiekhez tartott beszédét bonczolgatja, s beszédét úgy tekinti, mint gázolását nemzeti történelmünknek, miután történelmi nagyságunk főbb momentumait, mint a Kupa, Bocskay, Bethlen, Tököly, Rákóczy stb. villongásait — pusztán badar rajongásoknak tekinti. Miután pedig Pulszky F. ur levelének folyamában Jánus-féle alakot mutat, s nincs megelégedve az eddigi vívmányokkal, ily nézet pedig mint nem orthodox- jobboldalihoz illő, arra a következtetésre vezet, hogy P. F. ur nem áll a legszilárdabb elvek alapján, azért vigyázzon a jobboldal, mert értekező könnyen Eiankenbewegungot tesz, s elköveti rajta és rajtunk azt a csínyt, hogy felcsap baloldalinak. A „Ilon“ arról elmélkedik vezérczikkében, hogy noha Tóth Vilmos miniszter választási törvényjavaslatát nem vitte is keresztü1 az országgyűlésen, azt keresztülvitte a jobboldali ösz- szeiró és központi bizottmányok utján. Ha ez igy van — írja a czikk — minek akkor a törvényhozás? A jobboldaliak nem gondolták meg, hogy Tóth Vilmrs bukott törvényjavaslata qua- lificatiójának elfogadása által az alkotmány rovására az absolutismusnak szolgáltak. Ezen eljárásból látjuk — végzi a czikk — mily prae- cedenst alkotott a miniszter kedvéért a jobboldal szenvedélye, mi által az alkotmány veszélyeztetve van, azért készülnünk kell megvédeni az alkotmányt a jövő országgyűlésen. A „Pesier Lloyd“ a mostani választásokról igen alapos észrevételeket tesz. Nem hiszi, hogy sokan, kik ellenezték a választási törvény re- formatióját, látva, mik történnek a jelen, csak kezdetben levő választási eljárásnál — ne térjenek észre, s ne sajnálják, hogy egy üdvös reformnak létesítését meghiúsították. Csak kezdetén vagyunk, s már is csatérekké válnak a választási gyülhelyek. Ha ily irány képezi az ellenzék alkotmányos liiszek-egyjét — akkor sajnos, csak zavart óhajtott, mert ily üzelmeket a kormány közbejötté nélkül tovább fejlődni, nem lehet megengedni. — Óvjuk meg a néperköl- csiségét! mert késő bánatnak szomorú lehet a vége. Orbán Balázs és Ugrón Gábor egy plakáton kiadták politikai hitvallásukat Udvarhelyszék baloldali polgá- raüioz. Mindjárt kezdetben igy szólnak a „székely atyafiak“-hoz: „Fel székely atyafiak fel! hiv a király szava, hogy válasszatok uj képviselőket, mivel a régiek nem tettek semmit, sem az országért, sem a trónért.“ Erre a proklamatióra egy székely ember aggodalmait kinyomatta. Közöljük ezek közül a következőket: Köztudomású dolog, hogy 1867-ben a magyar nemzet a királylyal kibékült. Az osztrák-németekkel is ugyanakkor egy 10 esztendőre szóló szerződés Íratott meg, — ennek alapján a király megesküdött a törvényekre, és 1867-junius 8-án mégis koronáztatott, — a király- es velünk szövetségre lépett örökös tartományok és országok bizalmát és szeretetét a magyar nemzet ezen kibékülés által megnyerte. Most a proklamatióban Inában keressük azt, hogy Orbán Balázs és Ugrón Gábor urak akarják-e a királylyal megkötött szerződést és a békességet fenntartani, erről az illető urak hallgatnak, hanem megtámadják a helyett a hadsereget s honvédséget, pedig tudni kell székely atyafiak azt, hogy a hadsereg és honvédség úgy amint most fennáll abban a 10 esztendőre kötött szerződésben benne van. Aggodalmam tehát az, hogy miután a proklamátiót kiadó urak nyíltan nem merik Ígérni a királylyal kötött egyezség megtartását, hanem azt alattomban megtámadták, ha az ország sorsa csakugyan az ö közökbe kerülne, akkor mi történik velünk szegény emberekkel ? — Vájjon nem kell-e újból az agyagfalvi gyűlésre menni? hogy azután a sok.it igérö és nagyszájú hazafiak — a népet odahagyván, mint 1848 és 1849. években — egy gyilkos és pusztító háborúba keveredjünk! Azt minden becsületes magyar ember akarja, hogy ! magyar hadsereg legyen, de kérdés, hogy az oláh, szász, rácz, tót, zsidó, német és több más nemzetiségek fiai — magyarok mind? lehet-а azokat is magyarul koman- dirozni? s lehet-e háború nélkül, s ha igen, nem lesz-e veszedelmes azt a sok nemzetiségből álló magyar hadsereget külön szakitani? hogy aztán egy külháboru esetében véletlenül még össze is veszszenek? Azt pedig már még a falusi ember is tudja, hogy a német császár külön személy, a mi királyunk sógora a bajor király, továbbá a szász király külön személyek és igy nekik külön országaik lévén, külön hadseregeik is vannak, hasonlóképen a belga és hollandi népek, testvérrokon nemzetiségek, s igy nekik is külön katonaságuk veszedelem nélkül lehet. Egyébaránt megjegyzem, hogy a kormány már elrendelte, miszerint a honvédség is ágyúval és műszaki csapatokkal felszereltessék, ezen kívánság tehát már a baloldal nélkül is teljesült. Hasonlóképen az 1848 évi honvédek, azoknak özvegyei és árvái részint már nyugdíjaztattak ; részint segélyben részesültek ; az 1848. évi árvák pedig ma már 24 év múlva oly nagyok, hogy azoknak ieleslegcs most a szegény adózó nép filléreiből egy garast is adni ; én valóban nem értem, hogy tudna ily módon a baloldal takarékos lenni? A proclamatióban felhozott példák tehát bennünket nem nyugtathatnak meg. Ami a székely nemzet ezredéves ősi szabadságát illeti, megvallom nem nagyon örvendek annak, hogy azt a baloldali urak akarják visszaszerezni ; mert attól félek, hogy visszavezetik a népet ezer esztendővel és aztán hiába taníttatja a szegény falusi ember gyermekét, mert abból többé királybíró nem lesz, hanem pap, mester, kántor, vagy a falusi jegyző sovány kenyerén kell rágódnia, mint ősei tevék, ha esze van és tanulni mert. Talán mégis jobb ez a mostani, a jogegyenlőségen alapuló szabadság. Hogy pedig most elég nagy szabadság van, kitűnik abból is, hogy ezt a kormányt és jobboldalt erősen megtámadó proclamatiót azok az urak saját nevök alatt ki merték adni ; próbálták volna meg ezelőtt nem 1000, 100, hanem csak 50 esztendővel, bi- i zonyosan elzárták volna azokat az urakat. Egyébiránt nem vagyok ugyan a rabonbánok egyenes ivadéka, de annyit mégis tudok, hogy a székely nemzet szabadsága ezer esztendőnél még valami 400 esztendővel régibb. Meg vagyok győződve, hogy a mi kivihető, azt volt képviselőink is kieszközlik, ami pedig nem kivihető, azt Orbán Balázs és Ugrón Gábor urak sem fogják kieszközölni. Román lapszemle. „Patria“ 57. szám junius 2-ikén Leckét ad a pri- kulicsféle embereknek, kimutatván: mennyi kárt okoztak a román nemzet ügyének a 67-kiXH-ki t. ez. megtámadása által. A hatalom •— legyen az absolutistikus, vagy alkotmányos — soha sem fog fegyvert adni azon elemek kezébe, melyekről tudja, hogy halálos ellenségei. S a majoritás ezt nem képzelgésből teszi, hanem a számos élettapasztalatokból merített meggyőződés folytán, mert meg van győződve : hogy Magyarország épsége, függetlensége, alkotmánya és szabadsága — az ellenzék által koezkára van téve. Ugyanazért a 67-ki alapot védnie kell s azokat, kik az Ausztriávali kibékülést ellenzik — ellenség gyanánt tekintenie, — kikkel következésképen többé — szóba sem áll. A magyarországi választási törvény már régen kiterjesztetett volna Erdélyre is, ha az erdélyiek 67-nek nem lettek volna nyílt ellenségei, — az erdélyi gör.-kath. egyház régen megkapta volna autonómiáját, ha annak kapitány Vilmát kereste, de az nem volt található. A hölgyek — köztök Vilma is — a bástya egy sötét zugában vártak reá. \ ilnia — keptelen lévén e pillanatban érzelmeit eltitkolni —nénjének kivallotta bitzmoor iránti szerelmét, s midőn meglátta őt közelíteni, elébe futott és kezét nyujtá neki. Szólni akart, de a fájdalom lezárta ajkait. Éljen ön, éljen ön . . . érettem!“ kiáltá végre fuldokolva. Most már a kapitány sem birt magán erőt venni. Könnyek csillogtak szemeiben, mialatt lassan suttogá : „Kedves, kedves Vilmám !“ Azután gyengéden karjánál fogva vezette mrs. Cavendischhez. „Éljen ön boldogul Mis Mac-Slane, akár élek, akár halok, — le gyen ön áldott e boldog pillanatért, mely engem felmagasztal. “ (Folytatása következik.)
