Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-06-09 / 46. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 46. szám. Vasárnap, június 9. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — кг. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Kolozsvár, janius 2-ári. Őszinte szó Háromszék választó polgáraihoz. Most, midőn a kép viselő választási mozgalmak országszerte izgatottságot idéztek elő, midőn nem messze van már a nap, mikor minden választó polgár a legszebb alkotmányos jogával lép a szavazó urna elébe, midőn annak a fontos, különösen a székelységet nagyon közelről érdeklő kérdésnek eldöntése forog koczkán, hogy továbbra is megmaradjunk-e azon alkotmányos mii napszámossaiként, melynek alapját szikla erős fundamentumra raktuk le, s melynek barátságos fedele alatt már is élvezzük mindazon előnyöket, melyek annak építése idején kínálkoztak, — vagy kirúgva lábaink alól az alapot, egy egészen terra incognitára lépjünk, melynek békövetkezhető esélyeit még képzelettel sem érjük fel, annál kevésbbé a józan ész hideg számításával, — most mondom mindenkinek morális kötelessége, szavát latba vetve figyelmeztetni a polgárokot annak a becsére, fontosságára, a mi van, s arra is, a miután némelyek oly ábrándos képzelemmel futnak, mint gyermek a szappan buborék után. Háromszék józan értelmiségéhez kívánok szólam; azokhoz, kiknél nem az Ígéret csábitó fénye imponál ; kik ezek, s az elért eredmények között különbséget tudnak tenni. — Hiába való volna úgy is azok előtt hallatni szavarnot, kik némely felkent álproféták szavait már a priori készpénz gyanánt fogadják, kik a szabad meggyőződés nemes intentióját elnémítják magokban a csillogó phrázisok kedvéért. Azt mondják, a jelennek a múlt táplálója. -— Midőn valamely lépést teszesz a jelenben, szállj vissza a [ múltakba, onnan véve magadnak elveket irányul jelen teendőidre nézve. — Menjünk vissza tehát mi is a régen elmúlt századokba, mert a történelemnek minden lapja oly tanulságos. A székely nemzet a fennálló állami rendnek, alkotmányos életnek a múltban rendszerint mindig lm őre, tántorithatlan támasza volt. — Volt anyi természetes esze, hogy átlássa a békésfejlődésnek áldásos voltát. De valamint most, úgy mindig voltak ámitói, hon- boldogitó eszmékkel saturált rajongói. — S ha sikerült ezeknek a népet olykor-olykor a csendes fejlődés, zavartalan nyugalom öléből az ábrándok régiójába ragadni; ha sikerült kapa és kasza helyett kardot nyomni kezébe a fennálló alkotmányos rend megdöntésére, — a történelem szomorú tanúbizonysága szerint mindig a nép adá meg az árát ; mely ár nagyon is drága volt : a fejedelmi bizalomnak elvesztése. Említsem - e azon elszakadási kísérletet, melyet egyesek önző érdekeik, hatalomra jutási viszketegök kielégítése czéljából dicső Mátyás királyunk uralkodása idejében szítottak a nép keblében? — Emlitsem-e azon merész játékot, melyet egyes demagógok, nagyravágyók, Zápolya idejében űztek a székelység érzelmeivel? Vagy emlitsem-e afejdelmi korszakot, melynek minden napja arról tanúskodik, hogy a mely perczben sikerült egyeseknek a fennálló rendtőli szakadás hitvány üszkét e nép közé vetni, attól kezdve az isméti megtérésig sok nem szeretem napokban részesült. Olvassátok a történelem lapjait, tekintsetek a múlt időknek már lezajlott századaiba, mert többet mondanak nektek minden prófétáitoknál. — A múlt meg- vesztegethetlenül tárja ki előttetek eseményeit, mig vezéreitek nagyon is otthoniasok a két kulacsos szerep játszásában. Azt mondja egy példa beszéd: „Jobb egy irigy, száz szánakozónál.“ —-, Való igaz. — A mely nép szánalomra méltó állásba helyezi magát, s ebből kifolyólag megbocsátásra van szüksége, az ily népnek életképessége nagyon is kétes. — A székely nép ily állapotban már volt. — Adja isten, hogy soha se legyen többet. Adja isten, hogy állami magatartása soha se szolgáltasson okot a trónról jövő ily szavakra: „Mind azokat a vétkeket, valamit ők vagy magok, vagy más személyekben akármi magunk ellen akár egyéb rendbeli emberek ellen a zűrzavar, bábom sok változásokban, melyek az elmúlt tizenkét esztendők alatt Erdély országot rontották, tudva vagy tudatlanul akármi helyeken cselekedtek, vétettek, ártottak volna, mondom mindazokat mii ő nékiek megengedjük megbocsátjuk.“ *) Ne adja isten, hogy a székelységnek irigye legyen, de mentse meg a szánakozóktól is. *) Bocskainak leveléből, melyben az udvarhely- székieknek akármi módon tett vétkeit megbocsátja. Fontolja meg tehát előre Háromszék választó polgársága a követendő lépést. Ot éve már, hogy hazánk vissza nyerte önrendelkezési jogát. — Öt 'éve már, hogy az absolutismus gör- nyesztő jármát a szabad alkotmányossággal váltotta fel. Ot év még egy ember életében sem sok, nagy szabású tettek véghez vitelére, — egy nemzet életében pedig, mely örök életre van hivatva, épen kevés. — Ha egy párt támogatva a nemzet többségének bizalma által, ez öt év alatt semmiből rendezett viszonyokat, állapotokat teremt ; ha józanon számitó munkásságával, s e munkásságból folyó eredményekkel képes Európának töllünk nagyon is régen elfordult jó véleményét visszaterelni; ha képes volt a külföld előtt Magyarország lçtezhetésé- nek jogsultságát, szükségességét ismét bebizonyítani; ha mondom egy párt képes mindezeket a semmiből megteremteni: az a párt még is csak jó utón jár. Nem a pillanatnyi fellobbanás, hanem a józanon számitó ész képezi kiindulási pontját. Még ellenfelei sem tagadhatják meg a Deákpárttól, bogy nem ez elvek voltak irányadók minden alkotásánál. — Tekintsük meg az öt év felmutatott eredményeit, azonnal meggyőződünk ennek igazságáról. A Deákpárt érdeme, hogy Magyarhon népei ma már testvérekként tekintik egymást, békességben élve a közös édes anya kebelén. — A veszélyes nemzetiségi tanok, — melyek annyi keserű napot szereztek úgy nekünk, mint a nemzetiségeknek, istennek hála elveszítették élőket, gyújtó hatásukot. Ha akad is még egy-egy túlzó, ki a meghasonlás üszkét szeretné e népek közé dobni, utálattal fordul el tölle a nagy tömeg, mert erős meggyőződéssé vált lelkében : „A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely.“ Legalább annyi előnyökkel kínálkozó nincs, mint ez. Emlitsem-e nemzeti hadseregünköt, melynek gyakorlataira külföldi fejedelmek küldik el képviselőiket, hogy halljanak valamit arról a seregről, mely nem ötven év kitartó munkásságának eredménye, mint a porosz Landwehr, — hanem egy pár év szülötte? Emlitsem-e az óriási haladást, mely elhanyagolt népnevelésünk terén — nyomon szembe ötlő ? Emlitsem-e azon nagyszerű vivmányt, melyet Erdély a kolozsvári egyetem TÁBCEA* Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás). IX. A bástya ostroma. Mindnyájan munkához láttak, s őt perez múlva mind a heten honfitársaiknál voltak. Köztök volt Ca- vendisch őrnagy is. Fitzmoor volt a legutolsó. Mindnyájan el valának látva élelmi szerekkel, Fitzmoor és Uavendisch azonkívül még lőszert is hoztak. Mig az őrnagy nejét és Vilmát karolta át, a többi a kapitányt ostromolta kérdéseikkel. De az elhallgatta mindazt, mi legnagyobb becsületére vált volna; bajtársai egésziték ki elbeszélését. Mialatt a bástyára felmentek, eszébe jutott Fitzmoornak, hogy nincs elegendő élelmi és lőszerük. Azonnal visszafordult és az arsenal felé sietett, melyet a sipoyk nagy részben már feldúltak. Mindaz- által sikerült a kapitánynak hosszas kutatás után néhány töltényt, lőport, hat pisztolyt, három kardot és két lőfegyvert találni. Mindezt egy halmaz kő alá rejtette. Azután egy, az arsenalban holtan lelt sipoy öltönyét vette fel; ezen ruha alatt sikerült neki — ki különben is igen jól beszélte a bennszülöttek nyelvét — Vellore utczáin áthatolni. Midőn a kórház udvarára érkezett, hol élelmi szert remélt találhatni, majdnem lelövetett két európai által, kik öltönyéről indusnak hittek öt. De szerencsére még elég jókor átlátták tévedésüket s a kapitányhoz csatlakoztak. A laktanyában lelték Cavendischt, kit — mivel senki sem volt már látható — nevének kiabálása által csaltak elő rejthelyéböl. О is ráhagyta magát venni, hogy Fitzmoort kövesse, miután maga is átlátta, hogy mig itt minden elveszett már, amott még sok volt reménylhető. Innen a kapu felé sietett a kis csapat, hol sipoykra bukkantak, kik által hirtelen körülvétettek, azon pillanatban midőn már elveszettnek liivék magokat, azon szerencsés ötlete támadt egyiknek, hogy a vizen át jussanak a kapuhoz. Sajka hiányában egy az utsza valamelyik szögletében talált asztalt, néhány léczet és kötelet szedtek elő, miből gyorsan egy tutajt rögtönöztek. Bár a zaj által a sipoyk minden oldalon figyelmesekké tétettek és a tutajra több lövést intéztek, a nagy sötétségben egy sem talált. — S most a hálálkodások hosszú sora következett ; még mistres Cavendiscli is megfeledkezve angolos tartózkodásáról — megölelte a kapitányt. A legbecsesebb köszönet volt reá nézve azonban Vilmáé. — Miután a visszontlátás feletti kitörő öröm némileg csillapodott, ismét helyzetőkről kellett gondoskodni, mely még mindég kétségbeejtő volt. A nap felkeltével a kis erősséget körülövedző megszámlálhatlan sokaság volt látható. Megadásra — a hinduk általánosan ismert hit- szegése következtében — gondolni sem lehetett. És most elkezdődött a tüzelés. 1200 sipoy ostromolta a bástyát a város felöl, és öt száz az árok oldaláról. Ilely- zetők által segélve, előnynyel védték magokat az európaiak. Lövésők nagyobb része talált. A sipoyk háromszor intéztek támadást, de mindig veszteséggel voltak hátrálni kénytelenek. így mult el a nap. 1800 bennszülött, kik néhány nap előtt európai tisztjeikkel élükön sokkal nagyobb sereget is meggyőztek volna, magokra hagyva, nem bírtak elég bátorsággal, 30 angolt határozottan megtámadni. Az angol kormány birt akkor annyi tapintattal, hogy a bennszülötteket nem ta- niták meg az ágyuk kezelésére, s igy azok csak holt eszközök voltak kezeikben, minek épen semmi hasznát sem vették. Mindemellett is az európaiak helyzete pillanatonként nyomasztóbb lett, mert lassanként az élelem is fogyni kezdett. X. A szerető szív csodái. A mint a nap eltűnt, félbeszakadt az ostrom s az európaik tanácskozni kezdtek teendőik felett. Fitzmoor a felkiáltásnál hiányozván, keresésére indultak, midőn egy sarokból — hol irt — előlépett igy szólván társaihoz : „Most irtain össze élelmi szereinket, alig lesz elég holnapra. Nincs tehát más reményünk, csak az arcoti örsereg. Tudom, hogy majdnem lehetetlen hozzá jutni, mindazáltal Isten segítségével mégis megkísértem.“ Ünnepélyes csend állott be a szavakra. Vilma, az önfeláldozás uj bizonyítékát látva, elsápadt és felé közeledett. „A sötétséget használva leszáltok az árokba. A sajka, melylyel tegnap a sipoyk üldöztek, nem lehet távol. Meg fogom találni.“ „És a kaimánok?“ kérdék mr. és mrs. Cavendisch. Azt mondtam, hogy csak Isten segítségével ! „De önre szükség van itt; most rajtunk a sor magunkat feláldozni.“ Erre élénk vita támadt az ifjú tisztek között, de Fitzmoor megmaradt szilárdul feltett szándéka mellett. Egy vén tiszt, ki jól beszélte a hindu nyelvet, kísérőjéül adatott. Mindenki átlátta, hogy ez volt az egyedüli mód megszabadulásokra, de mégis megrendültek a szivek meggondolva e vállalattal járó veszélyeket. Sipoy öltönyöket véve fel, megkezdődött a búcsuzás, hol még a hadfiak is gyermekként sírtak. A
