Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-06-02 / 44. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 44. szám. Vasárnap, június 2. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása : Szinház-utcza 404. szám. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (I —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Választási mozgalmak Brassóban. M. hó 30-ikán Bömches és Wächter, az eddigi képviselők, beszámoltak választóik előtt a Nr. 1 termében. Fölállott az öreg Bömches ; elmondta, hogy most már nyugalomba vonul, miután 40 egynéhány esztendőn át működött a köztéren. Visz- szapillantást vetett saját pályájára és indokolta, hogy mért csatlakozott ő a magyarok politikájához. Csupa loyalitás volt az egész. Beparancsolt biró uraimék, és az ablakokat verdeső hősök elmulasztották éljenezni ; ellenben a jelen volt magyar közönség úgy ellágyult, hogy fáklyás menetről kezdettek beszélgetni az öreg részére. Meg is lett volna —• akármi legyek, ha nem — ha az öreg beszédének vége kétessé nem tette volna a hatást. Azt mondá ugyanis, hogy a legközelebbi országgyűlésről és a szász nemzet sérelmeiről tisztelt társa fog beszélem. Mit, hát az öreg egyetértésben van Wäch- terrel? Hát ő tudja előre, hogy amaz mit fog beszélni? No akkor bizonyosan nem lesz igaz, a mit előre híreitek, hogy Wächter roppant mérges dolgokat fog beszélni ! Mikép egyezhetnék bele ez a szelid öreg aféle pogány mérgeskedésbe? És fölállott Wächter és reszkess Byzantium! Mell ki! Fej föl! Toppints, rikolts, liado- názz! Ez már előadás! Vajon hitte e Őri valaha, hogy Wächterböl akkora szónok kerekedik? így mondta, színfal tépő hatalommal. De hát mit mondott? Kedves olvasó, ne kívánd az én 1 kros- réztollamtól, hogy ily egetverő dolgokat híven le tudjon Írni. Megjelenik hétfőn a „Kronstädter Ztg.“; az megígérte, hogy akkor hozni fogja az egész beszédet. Akkor aztán hivő olvasó, övezd le saruidat és olvasd. r En csak annyit mondok előlegül, hogy mit Bismarck, Moltke, Attila, Nagy Sándor? Hát tudtak-e azok úgy legyőzni, leverni valakit, mint a hogy leverte hősünk Bittó minisztert, a brassai kir. ügyészt, a magyar minisztériumot és Magyarország törvényhozását ? Tessék csak megolvasni a hétfői Kroustäd- tert, ha ugyan hozni fogja hiven! Szörnyű eredeti lett volna az egész, ha ugyan Bausznern néhány nappal elébb nem rágja vala a csepiit Kőhalomban. Biró uraimék és a többi hoclioztak pogányal- . Mi pedig, csoda látni ment magyarok, rém- ségesen kétségbe estünk hazánk, nemzetünk sorsa felett. Teremtette! Hiszen a íranczia parliament- ben nem volt ilyen tomboiás a poroszok ellen, mikor Grammont herczeg a háború megiuditá sára izgatott: mint ahogy tomboltak biró urai mék satöbbi, valahányszor Wächter ütött egy et- egyet a kormányra. Mi lesz velünk, ha biró uraimék és a többi hadat találnak izenni Magyarországnak és Wächter lesz a fővezér? Wächter vagy Bausznern? Jaj! Marad-e ép ablak a világon? De már ezekbe a pogány dolgokba nem egyezhetett bele a loyalis öreg Bömches, a kinek penziója tán még nincs is folyóvá téve ! Gondoltuk magunkban: megállj Wächter; ad neked Bömches mindjárt ; megvédelmezi az országot és a magyar nemzetet. Bömches pedig ott ült, hallgatott és egy szót sem szólott. Csupán ezért maradott el részünkről a fáklyás zene. Szólott azonban Diick ur. Nem az a Dück, a ki akaratja ellen lett törvényszéki elnökké ; hanem az a Dück, a ki Vilmost a sasot császárrá koronázta Berlinben, itthon pedig ama nagy győzelmi ünnepélyt rendezé. Fölemeld szavát és fölszólitá Wächtert, hogy: ez a legény ám a talpán, válasszuk meg újból képviselőnek. Wächter pedig mondá: wart, a pisi’! Elébb következik az országgyűlés ma a lövöldében ; azután következik a birodalmi gyűlés kokelparti Mediaschon; azután beszélünk a képviselőválasztásról ! Mondá és elfogadtatott! Este aztán a lövölde termei ki voltak világítva, — a lövöldéé, melynek építéséhez sok pénz járult német, magyar, román zsebből; de azért fölépítése után „sächsischer Verein“ lett belőle. Ott hogy mit csináltak, azt mi nem tudhatjuk, mert csak igazhitüeknek volt megengedve a bemenet. A „Kronstädter“ azt mondja: egyhangú volt a lelkesedés; a „Nemere“ múlt száma pedig azt mondja: „rég tudjuk, hogy egy húron pendülnek.“ Megelőző nap is volt választói értekezlet; az itteni németek (nem szászok) tartották a „Napnál“. Oda szabad volt bemenni akárkinek. Mindamellett három hős megjelent gyűlés előtt a vendéglősnél és megfenyegették, hogy úgy merje oda adni termét a németeknek, hogy minden ablakát beverik. A két város-szolgát pedig, a kik hivatalos dolgukon kivül elhordozták a németek összehívóit, azzal fenyegette a főbíró, hogy elfogja csapni, mivel „rettenetes bűnt követtek el a szász nemzet ellen.“ Még jellemzőbb, bogy az értekezlet összehívóját minden kép leakarta beszélni egy városi főhivatalnok, egyebek közt azt az érvet is használván, hogy: „mit akartok ti németek itt különszakadni tőlünk? Hiszen mi is németek vagyunk; a nagy Németországhoz, zum grossen Deutschland tartozunk.“ Epen ez a különbség — mondá a megszólított — mert mi németek vagyunk, de a magyar királysághoz tartozunk. Ezek a mi derék németjeink nem gondolják meg, hogy ha Wächter és Bausznern csakugyan le találják vágni a magyar kormányt és magyar törvényhozást, milyen rósz sorsuk lesz nekik hűségökért. 1® üb d Ж Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás). VII. Egy tánczeslély Vclloreban. Vellore Indiának egyik legfestÖibb fekvésű városa. Mór stylusban épitett házai; sötét bástyái; a mély és széles vizárok, mely magas, tornyokkal ellátott falát keríti és melyben százanként tartózkodnak a kaimánok — mindez a városnak idegenszerü kinézést kölcsönöz. Stratégiai szempontból is nevezetes hely, a mennyiben kelet India főörhelyeinek mindegy kulcsa. Tippo-Sahib a nagyhiríí mysorei szultán fiai, atyjók halála óta a vellorei palotában fogva tartattak. Az őrség egy királyi angol és két bennszülött (sipoy) ezredből állott. Az eddig Mysorebon állomásozó kilenczedik ezred előbb érkezett meg, mint azt Cavendisch őrnagy mondta vala, — de Vilma bánatára, atyja Mac-Slane őrnagy nem követhette ezredét, mert ugyanakkor egy más csapatot vezényelt, melynek tisztei részint betegek, részint pedig távol voltak. Fitzmoort sejtelme nem csalta meg; mert a tábornok uj rendelete a sipoyk között veszélyes mozgalmat idézett elő. A bennszülöttek leikébe az elégedetlenség és engedetlenség szelleme lopódzott, mi gyakran szigorú büntetéseket vont maga után. A kapitány, ki igen jól ismerte katonáit, s ki azoknak nemcsak parancsnokuk de barátjuk is volt, tudta, hogy elégületlenség uralkodik a rajpotok és mahrattok közt. Értekezett is azonnal az örnagygyal e felöl, de ez épen akkor tétetett át egy ezredtől, mely az elpuhult és erőtlen alsó bengaliai bennszülöttekből állt, e miatt nevetségesnek tartá az intést. Wardell őrnagy különben sem viseltetett igen barátságos indulattal Fitzmoor irányában, mert az ő és Thompson György közti meghasonlást észrevette, és igen jól tudta, hogy az öreg Thompson —- ki a tartomány kormányzójára nagy befolyást gyakorol — különösen szereti György fiát és pártfogolja annak barátjait. Az őrnagy pedig egy polgári magas hivatalt igyekezett megnyerni, hogy az indiai élet által megrongált vagyoni állapotját megjobbithassa. Továbbá Fitzmoorban — mit nem vallott ugyan soha be — vetély társát látta. Vel- loreba tétetvén át az ezred Fitzmoor és Thompson között vetélkedés támadt a bájos Vilma bírásáért. Selml a világon nem nyílik oly tág tér a pletykára, sejtegetésre mint Indiában, hol mintegy elszigetelve csak nehány ösmerösének él az ember. így lett csakhamar köztudomású dolog a kapitánynak Vilma iránti szerelme is, bár az lehetőleg titkold,. A hölgy Ösmervén a kapitány szemérmes tartózkodását, maga keresett alkalmat, hogy irántai rokonszenvét kimutassa. Mig Györgygyel szemközt tréfás és vigkedélyü, a kapitány társaságában komoly volt. György vagyona, neve és atyjának befolyása folytán az indiai angol sereg összes tisztikara felett elönynyel birt. Mint szép lovag, kitűnő tánczos, müveit és szellemdús társalgó és rettenhetlen vadász által az egyszerű Fitzmoor háttérbe szorittatva érezte magát általa. Csak Vilma nyugtathatta volna öt meg, de ezt tenni nem állt hatalmában. Egy Wardell őrnagynál tartott tánczestélyen Vilma Sir Györgygyel tánczolt. Ez utóbbi egy adómát beszélt el neki, mit Vilma igen mulattatónak tartva jó izüen kaczagott felette. Fitzmoor távolról szemlélte őt. Fles tördöfés gyanánt hatott e jó kedv a bús komor férfiú szivébe, minek következtében elhagyá a táncztermet és palotát. Két óránál tovább bolyongott az utszákon fájdalmától űzetve, midőn hirtelen egy kanyarulatnál egy 5—6 emberből állő társaságot vett észre, kik közt Go- pault és Mookerjee fakirt vélte felismerni. Közelebb lépve a bennszülöttek különböző oldalon eltűntek az esti homályban. Kevéssel tovább hasonló csapatra bukkant, mely ugyanazon módon közeledtére elszéledt. Mélyen elmerülve tért vissza a palotába és a tánczterenibe lépett, hol Vilma — ki már régen kereste — megpillantva öt, szemeit elforditá róla. Még az estély előtti nap eligérkezett Fttzmoornak egy négyesre, épen akkor tánczoltálc azt s Vilma tánezosa nem volt jelen. Es ez mélyen sebzé a hölgyet. Midőn a*kapitány igazolni készült magát e miatt, megjelent György és felkérte Vilmát a cotillonra, mit az elfogadván, az ifjú tiszttel karöltve távozott. Fitzmoor vigasztalhatlanul egy sarokba vonult és feltette magában, hogy öt perez múlva elhagyja a termet. Elmúlt azonban egy fél óra, es ö még mindég jelen volt. Vilma megbánva tettét felkereste öt: „Jöjjön uram — szólt hozzá békéltetve — mig a 'többiek tánczolnak, mi beszélgessünk. Tehát ... én igen megnehezteltem önre.“ Reám ? ! és miért ? Igen uram, önre ; — ön elfeledkezett a négyesről, melyre Ígérkeztem. Hol volt ön, ha szabad kérdenem? „Biztonságáról gondolkoztam“ feleié Fitzmoor komolyan. E szavak vissza emlékeztették Vilmát mindarra, mit érte a kapitány elkövetett; elfelejté haragját és élénken igy szólt: „azt sejthettem volna! — de én nem vagyok még sem oly háladatlan, mint ön talán gondolja. Megmérhetlen bánatot okoz ez nekem, mert ön azon férfi, kinek figyelmére legtöbbet tartok.“ E pillanatban lejtett elő előttük Thompson, kit Vilma tekintő-
