Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-05-30 / 43. szám

Brassó, 1872..

Másod évi folyam 43. szám.

Csütörtök, május 30

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer

csötörtökön és vasárnap.

Ára:

Egész évre . . 6 ft.— kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr.

A szerkesztő szállása : Szinház-utcza 404. szám.

NEMERE

Politikai, közgazdászati és társadalmi lap.

инидмдя«^мииидндияияиимишаиии1дндяийииддв№таяийишими1дииииндимишдшва

Hirdetési díj:

4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. fi—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél.

Az országgyűlést Összehívó királyi leirat a bel- ügyministerium utján a törvényhatóságoknak már szét- kiildetett.

A királyi learat szövege következő:

Mi első Ferencz József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya, stb. és Magyarország Apostoli királya.

Kedvelt híveink !

Uralkodói kötelmeinkhez tartozván az ország törvényeinek hü és pontos végrehajtása felett őrködni :

miután az 1848. évi IV-dik t. ez. 1. §-a az országgyűlést évenkint Pestre egybehivatni rendeli;

s miután számos, függőben lévő kérdés mielőbbi megoldását a nemzet erkölcsi és anyagi érdekei sürgősen követelik:

ministertanácsunk előterjesztése folytán elhatároztuk, hogy az ország főrendéit és képviselőit a folyó évi Szent-Mihály hó 1-én megnyitandó országgyűlésre szab. kir. Pest városába egybehívjuk.

Minek folytán nekiek ezennel komolyan meghagyjuk, hogy haladéktalanul megtegyék mindazon intézkedéseket, melyek a törvény értelmében szükségesek arra nézve, hogy az 1847—48-ik évi pozsonyi országgyűlésen alkotott V-dik és az 1848-ik évi kolozsvári országgyűlésen hozott П-dik t. ez., végre az 1868. évi 43. t. ez. 4 §-a által rendelt módon és számban megválasztandó képviselők a fennkitett országgyűlésen megjelenhessenek, s a törvényhozás működése a mondott napon és helyen akadálytalanul megindittathassék.

Kikhez egyébiránt császári és királyi kegyelmünkkel kegyesen hajlandók maradván.

Kelt Budán, 1872. évi pünkösd hó 11-én. FERENCZ JÓZSEF, s. k.

Gróf. Lónyay Menyhért, s. k.

Horváth Boldizsár programmbeszédéből.

A 69-iki választások alkalmával Horváth B. akkori igazságügyminiszter adott legrészletesebb programmot a teendők felől.

Most nem miniszter többé; de programm beszéde, melyet régi választói előtt Szombathelyen tartott, most is országos esemény, országos figyelem tárgya.

Lapunk teréhez képest csak kivonatban közölhetjük e remek beszédet.

Az olvasó ennyiből is, gazdagon fog részesülni ama magas államférfim nézetek élvezetében.

Itt következik:

A kormány az 1848-ki törvények alapján alakult. E kormánynak tehát fő- s alaphivatása nem lehetett egyéb : mint érvényt szerezni az 1848-diki törvényhozás nagy elveinek mindkét irányban; t. i. mind föl- és kifelé, mind pedig le- és befelé.

E hivatását föl- és kifelé az által teljesítette a kormány, hogy a törvényhozás utján létrehozta azon törvényeket, a melyek visszaszerezték a nemzet államiságát s önrendelkezési jogát azon korlátok közt, a melyeket a pragmatica sanction alapuló államjogi kapcsolat vont elénk.

Az alakra és módozatra nézve, a mint az eszközöltetett, lehetnek és vannak még mindig eltérő vélemények az országban. Nem vagyok oly szigorú politikai ellenfeleim iránt, hogy pálezát törjek nézeteik fölött ; de annyi mégis bizonyos, hogy a szellemi és anyagi jólét fokozatos emelkedése, a haza föl virágzásának ezernyi és ezernyi jelenségei, a melyekkel a közjogi kiegyezés óta találkozunk, oly megbecsülhetlen eredmények, a melyeket az alak mellékszempontjából koczkáztatni nem volna politikai eszély.

És hogy miként fogta föl hivatását a kormány a másik irányban, t. i, le- és befelé, — ennek legvilágosabb bizonyítéka a trónbeszéd, a melylyel ö felsége a király a lefolyt országgyűlést 1869. évi ápril 20-án megnyitá. Ama kormánynak, a melyek több mint négy éven át voltam szerencsés tagja lehetni, belügyi pro- grammját leghívebben jellemzik a trónbeszédnek következő szavai: „Föladatunk a nemzet összes erejét

gyorsan és határozottan a benső átalakulás nagy munkájára irányozni; helyrehozni az események által okozott mulasztásokat; szakitni a múlt azon hagyományaival, a melyek a korszerű haladásnak útjában állanak; átalakítani az ország intézményeit a kor szelleméhez s az uj viszonyok szükségeibe" képest; minden irányban fejleszteni a nemzet szellemi és anyagi súlyát: hogy azon állást, a melyet az újabban rendezett közjogi alapokon az államok sorában elfoglalt, mint a nyugati kultúra egyik őre s tényezője, méltóan betölthesse.

T. polgártársaim ! Mi Önálló állammá lettünk anél- j kűl, hogy a múltból átvehettünk volna egy önálló ál- j lamnak megfelelő szervezetet. Befejezetlen vagy primitiv szervezet mellett tehetünk ugyan kisebb-nagyobb mozgást; de egészséges, erőteljes állam életet nem vagyunk képesek kifejteni. Intézményeink egy része még most is a feudális kor jellegét hordja magán, s nem felel meg az uj viszonyok szükségeinek ; mig másrészről hiányzanak lényeges intézmények, a melyeket a modern államélet szempontjából nem nélkülözhetünk. Tehát államszervezetünk mielőbbi kiegészítése részint e régi intézmények átalakítása, részint pedig hiányzó intézmények megalkotása által egészséges fejlődésünknek legelső életkérdését képezik.

Súlyt helyezek magasabb politikai szempontokból is. Európa hatalmi viszonyainak átalakulását én nem tartom befejezett miinek. Isten tudja, minő válságok következhetnek be ránk. E válságokkal bátrabban nézhetnénk szemközt, ha már befejeztük volna szervezetünket; mert annál több védelmi erőt, ellentállási tehetséget lennénk képesek kifejteni.

Minél több biztosítékot nyújt valamely állam a szabadság és a rend érdekének, — ezt pedig egy szervezetlen állam nem képes ny jtani, — annál nagyobb és erősebb a cohaesio, a mely az államot a belső szétbomlás vagy külső szétbontás ellen biztosítja.

S aztán megvallom, ha netalán bekövetkeznék egy szomorú korszak, a mely Európát ismét a hódítások hadjáratával borítaná el, remegnék a gondolattól, ha valamely hóditó hazánk elleni kis érletét a civilisatio terjesztésének ürügye alatt indíthatná meg.

Igen uraim, nekem az a meggyőződésem, hogy valamint mi a vezérszerepet e geographiai területen, a melyet hazánknak nevezünk, a múltban is nem számerőnk túlsúlya, hanem erkölcsi fölényünk s államalkotó képességünk által tartottuk fön: úgy jövőnk talizmánja is ebben rejlik; s vádoljanak bár engemet ismét idea- lismusról, de hazaíiui aggodalmaim nem bírnak nyugalomra vergődni addig, a mig be nem következik az időpont, a melyben czáfolatul azok ellenében, a kik még mindig azon gunynyal illetnek bennünket, hogy az üres frázisok népe vagyunk, fölemelt homlokkal azt mondhatnám: „ime, intézményeinkre mutatok, ezek hirdetik, hogy a trónbeszéd szavai szerint a nyugati kultúrának őrei és tényezői közé tartozunk.“

A mint tehát méltóztatnak látni, én a régi-vagyok. Nem hoztam magammal uj jelszavakat: a régi programm az, a melyet ismételve föltárok önök előtt. Vajha uj programmal kellene fellépnem jeléül annak, hogy a régiben foglalt vágyaink mind teljesedésbe mentek már. De fájdalom, az elért eredményeket mind számra, mind fontosságra nézve majdnem túlszárnyalja az, a mi még ama programúiból a jövőre fenmaradt.

Ragaszkodom most is e programúihoz lelkem egész melegével, a meggyőződés teljes erejével. Mindenek fölött pedig ragaszkodom a közjogi alaphoz, a mely még mindig ostrom tárgyát képezi. Ragaszkodom ahhoz : mert J még nem akadt senki, a ki annál jobbat tudott volna fölmutatni. Ragaszkodom hozzá: mert habár alaki tö-j kély s az elmélet szempontjából nem emelkedik is minden bírálaton fölül, de azon gyakorlati eredmények után, a melyeket csak eddigelé is fölszinre hozott, elég jónak bizonyult arra nézve, hogy lehetővé tegye, sőt elősegítse a nemzet regeneráczióját, nemzeti s államéletünk megszilárdulását. S ragaszkodnom kell a létező közjogi alaphoz elvégre még azon okból is : mert nemzetközi jellegénél fogva egyoldalú elhatározásunk által úgy sem volna módosítható.

Igaz, jöhetnek események, a melyek nemcsak lehetővé, sőt szükségessé is fognák tenni e nemzetközi

szerződés megváltoztatását. Ily események sorába tartoznék, ha a kiegyezésnek azon alapföltétele, hogy az alkotmányosság a monarchia mindkét államában íonáll- jon, Ausztriában megszüntetnék; vagy ha a szerződést a másik érdekelt fél, t. i. maga Ausztria óhajtaná módosítani. Csakhogy arról : mit léptessünk akkor a megszűnt szerződés helyére, minővé alakítsuk át a két állam viszonyát egymáshoz, ma még időelötti dolog volna akár tanácskoznunk, akár határoznunk. Ez az akkori nemzedék föladata lesz. Mindamellett jóstehetség nélkül is megmondhatjuk, mit fognak ez esetben tenni utódaink. Azt, a mi az akkori körülmények közt lehetséges lesz, s azt, a mit a nemzet akkori érdekei követelni fognak.

En azonban, őszintén megvallom, nemzetünk érdekében épen nem óhajtanám az ilynemű esélyek bekövetkezését, azon egyszerű oknál fogva : mert nekünk, hogy a konsolidáczió munkáját szerencsésen befejezhessük, nélkiilözlietlen szükségünk van Ausztria barátságára, szövetségére, támogatására; anynyira szükségünk van, bogy a monarchia fönmaradása Magyarországra nézve — kivált ma még — legnagyobb életkérdés; már pedig a monarchia léteiének és jövőjének egyetlen biztos alapját azon dualisztikus államforma képezi, a melyet mi hoztunk létre. Fönállt a monarchia egy ideig mint egységes állam. Nem tarthatá magát ez alapon s első sorban a mi ellenzésünk dönté meg azt. Másik ál- lamform alehetne a foederáczió ; de e laza kapcsolat a mi geográfiái helyzetünkben s Európa mai Uszonyai közt nem volna egyéb, mint a szétbomlás kezdete. Ha tehát nem elégítene is ki bennünket a dualisztikus államforma, mégis el kellene fogadnunk azt, mint legjobbat mindannyi közt.

S már most uraí/m, teraioeKatosnok ingják Önök találni, hogy ha nézeteim az ország sorsát érintő fökér- dések iránt a régiek maradtak, akkor pártállásom sem változhatott. Ama nagy férfiú követője vagyok ma is, a ki magas erkölcsi befolyásánál fogva döntő tényező volt a kiegyezés létrehozása körül. Azon politikai iskola hive vagyok még mindig, a melynek alapitója, vezérszelleme Deák Ferencz.

Csalódásban vannak azok, a kik azt hiszik : hogy a Deák-párt a közjogi kiegyezés létrejöttével befejezte müvét s hogy a belreformok vezetését most már más pártnak kell átengednie. A kik e tévhitben ringatják magukat, azok nem ismerik a deákpárti politikának, sem kiindulási pontját, sem azon czélt, a mely e párt szemei előtt lebegett a kiegyezésnél. Engedjék meg tehát uraim: hogy tisztázhassam a nézeteket e kérdés körül.

A közjogi kiegyezés nem volt kizárólag loyalitási eljárás a fejedelem, sem pedig puszta rokonszenvi aktus a monarchia másik állama irányában. Annak indokai s czélja, első fősorban, saját nemzetünknek érdekeiből volt merítve s abban állott: hogy megzsüntesse elvégre a támadásokat állami s nemzeti lételünk ellen, hogy bezárja azon boldogtalan korszakot, a melyben e nemzet összes erejét századokon át az önfentartás nehéz küzdelmei absorbeálták ; hogy lehetővé tegye ez erőt ezentúl a belreformokra, a benső átalakulásra, s különösen az 1848-iki elvek életbeléptetésére, szóval az ország szellemi s anyagi jólétének fejlesztésére, a nemzet konsolidacziójára fordítani.

Ebben állt imáim a Deák-párt politikája a kiegyezéskor, s miután e politika végczéljától még távol állunk, a Deák-párt politikai életfeladatát még nem tekintheti befejezettnek. A közjogi kiegyezéssel e párt sajátlag csak alapját tévé le azon műnek, a melynek létrehozására vállalkozott. E mü az ország regenera- cziója. A Deákpárt nem abdicálhat addig, a mig a nemzetet a közjogi kiegyezés eme czéljához el nem vezeté.

A Deákpártnak e szerint, sajátszerü pártviszonyaink közt, kettős feladata van. Feladata egyrészről megvédeni azon közjogi alapot, a melynek felforgátása a nemzet erejét elvonná a benső átalakulás mimkájától s az ország sorsát újabban a bizonytalanság esélyeinek tenné ki; s feladata másrészről kezdeményezni, sürgetni, támogatni minden belreformokat, a melyek a modern állam megvalósítására, a nemzet szellemi és anyagi súlyának gyarapítására vezetnek.