Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-04-28 / 34. szám
firassó, 1872. Másod évi folyam 34. szám. Vasárnap, april 28. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörlökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — кг. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. nemere; Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy óbb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Brassó, april. 27. „Választási mozgalom“ sajtóban és a nép között, ez a jelszó ma! Minden oldalról érkeznek a kijelölési hírek: egyik kerületben jobb — másikban balpárti jelölt lépett fel ; folynak az értekezletek, repülnek a programmok és az eget- földet rázó nagy Ígéretek. Most van az aratás ideje, a kortesek kifá- radhatlanok, mert most vagy soha ! Milyen szép időszak, milyen dicső dolog, hogy fog folyni a bor, és a válssztónak lelkes „éljen“ kiáltását még a kiváncsi szellő is mily biztatólag fogja kisérni — lengetvén a képviselő jelölt lobogóját. Hiában ! ez régi szokás; igy volt ez ezelőtt századokkal — és igy lesz még jó sokáig. Jól is van ez igy! Egy kis keleti barbárság nem áll nekünk rosszul, mig majdan hozzánk is eljön a világboldogitó német civilisatió, Bor helyett iszunk sört! Sokan hihetik el, hogy az átalakulás leg- hamarább minket ér, pedig nagyon csalódnák, mert mi átvagyunk már hatva a világboldogitó culturától. Nálunk a magyarhoni baibar szokások ismeretlenek, az igaz, hogy törvényeit is csak hírből ismerjük, mert azok nem Ínyünk szerintiek. Nálunk régen szép rendben, kommandó szóra ment minden, a cultura hősei bureokrati- kus sistemájok által reá szoktatták a népet az isten által felállított felsőbbség1 előtti szigorú en- gedelmességre. Falusbirák és jegyzők vak eszközei és feltétlenül engedelmeskedő satellesei voltak az inspektoroknak, kiknek akaratából a misera plebs nyakára rátoltak a mit szívok és zsebök diktált. Áldott jó szokás és szokásból lett gyakorlat, hova tűntél el, boldogságunkat Phaeton szekerén hova ragadtad? Hisz a „régi jó időben“ a képviselőt is parancsszóra választotta a nép! Ha a fő Kajafásnak kedve lett volna hozzá, kinevezhette volna a képviselőt; természetes csak azért, hogy a népet a választási fáradalmaktól megkímélje. Az utóbbi idők látszólagos kortesfogásai megtagadhatnák ezt ugyan, mert a mily pártküzdelmek folytak az ó és i 1 j u szászpárt között, ezen a földön (szász) páratlanok. Igaz ugyan , hogy nem képzelhetünk parlamentáris életet pártok nélkül ; de azért legyen megbocsátva a mi gyengénk, mert ha mi az itteni pártok közt folyt küzdelemre gondolunk, az több mint nevetséges, űrivel a küzdelem után nem akad oly bátor férfi, ki magát ifjú szásznak merné nevezni. Hogy a két párt közt azonban van valami különbség, azt sejtjük; dehogy mi az? azt még senki sem tudja; hanem azért örök titoknak nem fog maradni, mert majd egy század múlva egy második Dr. Teutsch, megirandja azt a szászok történetében (Geschichte der siebenbürger Sachsen) elődjének történetírói igazságszereteté- vel és Öröklendő jó akaratával. Más történetíró csakis az unióra emelt to- asztokról fog említést tehetni, mert r ióta tényé lett az, ők hallgatnak, némák' mint a sir. A múltakhoz hasonló, nagyszerű pártküzdelmeket, melyeknek eredménye volt,hogy Maagev helyett Trauschenfels, e helyettmeg Wächter lett ismételten képviselő, — újból várhatunk. Mily dicső küzdelmek valának ezek nagy eszmékért, és mily áldásdusak annak következményei! A jelszó maradt a régi ; „szász leend itt a képviselő“ mert a többi mind korcs nemzedék. A más nemzetiségű azt sem tudja, mi az a Mutterland meg Tochterland; ezen felül még any- nyira cultiválatlan, hogy arra sem elég fogékony, hogy belássa, mikép neki a szász, mint kultúra hőse nyakán kell hogy üljön. Sok minden furcsa dolgot beszélnek itt most, sok minden furcsa dolgot, hallatlan merényletet! Meg akarják kisérteni némely vakmerők, hogy vájjon nem sikerülne, egyszer már a barbárok közül is választani képviselőt. Még olyanok is találkoznak, kik ezen hallatlan merényletet jogosultnak tartják. Ezek meg abból a nézpontből veszik fel a tárgyat, hogy szász atyánkfiáitól elég volt eddig az áldozat, hogy ők, kik e választó kerületben talán legcsekélyebb számmal laknak, azért a bárdolatlan tömegért ne kényszerittessenek tovább is a haza nehéz gondjai alatt görnyedni. Méltányos tehát, hogy eddigi áld ásd us I munkájokat köszönjük meg, és hagyjuk őket pihenni. A jelöltek még eddig ösmeretlenek; de reméljük nem sokáig fogják magukat titokteljes homályban tartani. Miután a román activisták pártja Brassóban vette eredetét, igen természetes, hogy az ők ré- skökről is egy jelölt föl fog lépni. Hogy a magyarok is fognak igyekezni örök időktől óta elhanyagolt érdekeikeket képviselhetni, ez is feltehető. Valószínűleg — pár nap alatt a jelöltek nevét is bemutathatjuk olvasóinknak. Beák Ferencz képviselő jelöltsége. A fővárosban e hó 22 ikéu mindenfelé választási gyűlések tartattak. A belvárosi választók újból — most negyedszer — Deák Fereuczet kérték fel képviselőjelöltnek. A párt testületileg’ kereste fel Deák Ferenczet, hol Schwendtner Mihály pest belvárosi apát plébános üdvözölte meleg szavakkal, melyre Deák Ferencz körülbelül következőleg válaszolt. Hálás köszönet e megtiszteltetésért. Most negyedszer szólítanak fel Pest belvárosának választó polgárai e nehéz pályára. Engedjék, hogy e negyedik felszólítást úgy tekintsem, mint annak zálogát, hogy eddigi eljárásomat helyeslik, hogy az elvekben, melyeket követtünk, osztoznak, hogy azt a politikát, melyet országgyűlési működésűnkben zsinórmértékül vettünk, továbbra is fenn akarják tartani. (Általános helyeslés.) Nem hiszem, nem szabad hinnem, hogy az országban legyenek emberek, kik a hazát szándékosan bajba akarják vinni, veszélybe akarják dönteni! Szabad országban a vélemények különbözők lehetnek, a vélemények szabadok. Föl kell tennem mindenkiről, hogy azért ragaszkodik a maga nézetéhez, mert azt tartja az országra nézve a legüdvösbnek. En is azt In szem, hogy a kiegyenlítés, amely megtörtént, az alap el vek, melyek politikánkban vezéreltek, jelen körülményeink között az e g y e d ü- 1 i e к, melyek ha z á n к f e 1 v i r á g z á s á t eszközölhetik. (Elénk helyeslés.) Lehet, hogy egyik-másik tárgyban tévedtünk ; a tévedést helyreigazítja az idő, de az fámciá* Berlini levél. 1872. april 18. Ha az idegen tavaszszal valamelyik berlini előtt a szerfölött szeszélyes időjárás miatt panaszkodik, azt nyeri feleletül: „hát nem tudja kérem, hogy a tavasz itt csak a naptárakban lelhető fel?“ E felelet igazságát a mareziusi több ízben esett hó, a múlt bét végéig csak nem szakadatlanul tartott eső és hideg szél eléggé bizonyítja. A természet hü maradván eddigi szokásához, nem tekinti azon számos háznélküli családot, melyek e hó elsője óta*) a lelketlen bérlők zsarolása által a szabad ég alá vannak száműzve. Ezen praktikus urak olyan időben, melyre a magyar ember azt szokta mondani, hogy „az ebet sem kell a házból kiűzni!“ legfennebb csak azon róka szavaival élnek, mely a vad fergeteg elöl egy szénaboglya odújában keresve menedéket, igy kiáltott: „Szegény emberek! a kik most is a szabad ég alatt vannak!“ csak is azon különbséggel, hogy egy ilyen két lábú berlini róka egy bárom emeletes boglyának utszára nyiló hat ablaka mögött sokkal kényelmesebben találja magát. *) Berlinben nem a nálunk szokásos Sz.-György napot tartják a tavaszi költözködés batáridejéül, hanem April l ét. A kegyes ég azonban enyhitni látszik a szegény há- zatlanok nyomorán, kik a vízvezetékek és gátak üregeibe vonultak a fütyölő szél csípő hatalma ellen s miután magát viharos hetek alatt kedve szerint kitombolhatta: hirtelen egy pár szép, száraz tavaszi nap köszönte bé, mire az egész város föllélegzeh Az „unter den Linden“ öreg bársai festöileg terjesztik szét lombosodó ágaikat ; a kettős ablakok egyesekké válnak, a bérkocsikat födetlenekké teszik; az omnibusok teteje megnépesül és a kikelet annyi ezer más jelenségei hirdetik Berlinnek a kedves tavaszt. Mert előtte a legelső szél és eső nélküli nap már egyenlő a tavaszszal. Ha csak nehány óráig tart is a nap heve, legott általános bókokat viliét meg neki az üde tavaszi szellő, természetesen a berlini ember nyelvén, ki a rég nélkülözött szelid légárból többet és mohóbban törekszik elnyelni, mint a különben sokkal „istenibb“ bajor vagy bockserböl. A Frigyes — és lipcsei utszákon, melyeknek kirakatai s nagy számú közönsége nagyon érdekes látványt nyújtanak, a sokaság rendes üzleti lótás futása sétaszerüvé lassudik s felöltőjét a legelső enyhe légfolyam hátáról balkarára fújja. „A hársfák alatt“ alig áthatolható ember tö meg élvezi a kikelet első kellemes napját. A nők csak nem mindnyájan a divatos ibolya és kék szinü ruhákban haladnak nagyobb részt világos szürkésen öltözött kísérőik mellett. A Vilmos-utsza egyik járdányán, melyen a rendkívüli tolongás miatt csak mint népes búcsún lehet tovább tovább haladni, egy hatalmas alak magaslik ki az azt környező kisebb halandók közül. Fején sárga csikós fehér katona sapka, szájában égő szivar; öltözete katona pgyenruha, oldalán vékony diszkard. E kétségtelenül 6 lábnyi magas férfias alakban, még mielőtt arczának történeti vonásait közelről szcmlélhetnők, Bismark berczeget ismerjük fel. A külügyéri hivatalt oda hagyva, minden kiséret nélkül egyedül teszi meg napi sétáját, daczára az utóbbi időben róla elterjedt merényletnek. Maga e herculesi test sem volt képes a lefolyt 56 évvel és a réá nehezült óriási munkával daczolni. A her- czeg az utolsó bábom óta tagadhatlanul nagyon megvénült, a mit egyetlen könyv és mííkereskedés, érez és gipszöntöde kirakataiban sem hiányzó korábbi arczképei- böl lehet következtetnünk. A fövege alól előtűnő szegényes hajzat világos szürke lett, bajuszának két vége pedig majd nem teljesen fehér. De a szigorú — mondhatnék — mogorva arezon ott ül a régi harczkész dacz, bizonyos derült árnyalattal vegyülve. Alig van egyetlen egyén, ki őt azonnal föl ne ismerné s megállva, kalaplevétellel ne üdvözölné. Az ilyen egyszerű, önkényes tisztelet valóban a legnagyobb jutalom, melyet halandó ember magának kívánni tud ! Ugyanazon idötájban — délutáni 2 3 óra közt — midőn Európa első politikusa szokta napi sétáját tartani, szebbnél szebb fogatok robognak a brandenburgi kapun keresztül s vagy az állatkert nyílegyenes utain, vagy az állatkertet környező utszákon tűnnek el. — Egy könnyű, kettős fogatú kocsi oly sebesen halad, hogy a sétálóknak alig van idejök a benne ülő előtt kalapot emelni. Ez a császár és király, ki a ruganyos selyem ülés egyik szögletéből alig győzi a j°bb és balról jövő üdvözléseket vi-
