Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-01-06 / 2. szám

Brass«, 1871. Eis« évi folyam 2. szám. Péntek január 6. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer, Kedden és Pénteken. Ára: Egész évre . 6 ft. — kr. Félévre . . 3 ft. — kr. Negyedévre . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői és kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. A királyföld vagyona és iskolák se­gélyezése. A mint múlt lapunkban említettük, a szász nemzeti egyetem folyó hó 10-én meg­kezdi üléseit. A tárgyak egy nevezetes részét iskolák felállítása fogja képezni. E tekintetben volnának némi megjegyzéseink. Nem gondolnék, hogy legyen még va­laki, a ki abban a nézetben volna, hogy a királyföld vagyona a szász nemzet kizá­rólagos tulajdona lenne, hanem ha mégis akadna, a ki ilyen szűkkeblű nézeteket táplálna, nagyon bajba jöhetne akkor, a mikor megbíznák, hogy ezen vagyont a szász nemzet fiai között ossza fel. Már csak azt is, hogy ki szász, bajos meghat tározni; de hogy ki hányad ízben szász, ez már lehetetlen, mert ily nemű családkönyvek nem vitettek, és más ösmerteto jelekről sincsen gondoskodva. A királyföld vagyona országos dona- tiok jövedelméből alapult, és az csak azér-1 neveztetett szász nemzeti vagyonnak mivel akkor csak is a szász nemzeti birt politikai jogokkal a királyföldön, de miután a kivált-1 ságok megszűntek, és a hazának mindenj polgára egyenjoguvá vált, minden javadal- ! makban és terhekben a terület minden la­kójának egyaránt kell részesülnie. . i E kérdés felett, úgy hisszük, igen sok vita nem leend; inkább a lesz vita tárgya, hogy hova és milyen iskolák állíttassanak. Lehet, hogy meghatározza az egyetem, hogy bilit Nagy-Szebenbe egy ipariskolát és a már segélyzett és közelebbről Brassó­ban és Beszterczén felállítandó földmivelési iskolákat még dúsakban adományozza, és még a szabadelvűségben annyira megy, hogy az ezen iskolákban német nyelven előadott tantárgyak hallgatására a más nem­zetiségek gyermekeit к feljogositja. Ily nemű iskolák, Jftiet, a szász nemzet czéljainak megfelelnének; de a más nemze­tiségek semmi hasznát sem vennék, mert vagy nem értik a nyelvet, vagy nincsen módjuk előlegesen kiképezni magukat. Egy- átalában ilynemű iskolák azokat nem elé­gethetik ki. A jelen korban megkívánhatja minden­ki, hogy saját anyanyelvén oktassák; a mellett az is állhat, hogy a más nemzeti­ségeknek szükségei is mások. A mig a szá­szoknak ipar és földmivelési iskolára van szükségö'k, úgy lehet a magyarnak és ro­mánnak még megfelelő népiskolája sincsen. Hiába nézi ő akkor az említett két szép iskolának falát, mert annak ajtai még abban az esetben is, ha az ottaui tannyelvet ér­tené, zárva maradnának előtte. A barczasági magyar falvak, mit min­denki tud, 48-ig jobbágyközségek voltak, de azokban a regaléknek máig a város az ura; minden községi és egyházi terhet a szegény ember maga kell hogy hordjon 48 óta is; csoda hát, ha árva leiköknek nin­csen még csak megfelelő népiskolájok is? Nem biza, de csoda az, hogy ez a nép ak­kor, a mikor minden Brellék meg volt arra, hogy tökéletesen tönkre menjen, még él. De hagyjuk ezeket a kevéssé örvendetes dolgokat és térjünk vissza az iskolákhoz. A mint már említők, a barczasági ma­gyar falvak gyengén állnak népiskolák dol­gában, de nem saját hibájuk ez, hanem a körülmények mostohasága, mert szeretik azoknak lakói nagyonis az iskolát, de mind hiába ha nincs pénzerő, a mivel felállítsák, » Petőfi Sándor leg'szebb verse. A „Magyar Újság“ újévi száma egy levelet közöl; melyben érdekesen van előadva Petőfi két ver­sének története. íme utánközüljiik az egész levelet: „A magyar nép felejthetetlen emlékű, lángkeblü nagy költője Petőfi Sándor, sokszor és több ízben a pillanatnyi hevély által ihletetten irta dalai nagy ré­szét, a körülmények behatása alatt. Úgy jött létre „Ivásközben“ czimü bordala, és eddig még világot nem látott „legszebb verse“, melynek létrejöttének története, úgy hiszem érdekelni fogja mindazokat; kik Petőfit ismerték, vagy irányában kegyeletes em­lékkel viseltetnek. Az 1843-ik évben Petőfi Sándor mint közrendü színész Debreczenben egy fütetlen kis szobában la­kott; olvasni, időzni és francziából a Kisfaludy-Tár- saság részére regényeket fordítani feljárt az úgyne­vezett ócska collegium XIX-ik szobájában levő olva­só köri helyiségbe, bol a többek közt egy estve, Ko­vács József — ki több verseire dallamot szerzett — és több vig cziuiborák pénzt tettünk össze — con- feráltunk, hogy a rideg életű költőnek egy kedélyes estvót szerezzünk; volt kenyér, kolbász, bor, zene és vidor ifjúsági jókedv. Petőfi harmadmagával volt az ifjúság vendége, elbeszélte előttünk élte addigi történetét, tanulói s katonai viszontagságait, mi ver­seit szavaltuk, és Kovács József által több verseire szerzett dallamokat énekeltünk, melyek tetszését meg­nyerték. Un ez időben mint akkori könytárnok яLep­ke“ czim alatt egy ifjúsági írott heti lapot szerkesz­tettem, melybe T otöfi, Bulyovszki, Székely dolgoza­tokat adtak. Éjféltájban felszólítottam a bor és ifjúi jó kedélyünk által felvilanyozott Petőfi Sándort, hogy Írjon valamit a holnapután megjelenendő „Lepké“-be. Papirt kért és felirta a czimet: „Ivásközben.“ Motto: Soknak kárt Teszen a bor, szent igaz; Soknak árt A tivornya, semmi az; Félre most az éthikával Nincs itt pap. Csokonai. Ezután következik az ismert bordal egészen e ver sei étig: „Hadd igyam hát! hogy forogjon Kerekem, Meg sem állok, csak a kancsó- Feneken. Bárha mindjárt, a mint Falstaff szólana, Bárba, — mondom, — egy mértföldig tartana.“ — Eddig Írván, eredeti kéziratát most is bárkinek felmutathatom, bort kért, ivott és felolvasta, általunk a legnagyobb lelkesedéssel fogadott, ivásközben Írott fentebbi bordalát s általadta a „Lepke“ számára. Midőn a vidám társaság éjfél után eloszlott, Pe­tőfi, mini máskor is gyakran, hálásra bent maradt, s ágyamat einem fogadván, pár nagy könyvet tön feje alá, s a bosszú fenyölóczára leheveredett és újólag szóba hozatván az általa most Írott bordal, kérdezte: mit mondok hozzá? Azt feleltem, bogy az egész na­gyon szépen sikerült darab, de nem jól végződik, mintha még hiányoznék belőle valami, egy szóval a végződése nem csattanós, miként más verseinél ta­pasztaltam. Hát hol és hogy hagytam el? kérdezé. Felolvastam ekkor a két utolsó strófát. Felkelt, ke­zébe vette az eredeti kéziratot, szótlanul leült az asztal mellé, és ezt irta utána: Hol is hagytam! . . . tudj a gólya ügy, — igaz, -- A malom volt az utósó, Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr.— (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségbe« és Römer és Kamner nyom­dájában. ) és a már fennállókat jó karba tegyék. Ide fordítsa a szász nemzeti egyetem figyelmét, itt van mit tenni, itt meg lehet mutatni, hogy a traditionális szükkeblüség ma már nem létezik. A Barczáság 30,000 lélekre menő ma­gyar ajkú lakossága nem sóhajtozik akadé­miák vagy istentudja minő magos oskolák után. Jelenleg minden vágyai abban össz­pontosulnak, hogy Hosszufaluban, mind a bétfalu számára eg}^ felsőbb népiskolát ál­lítson fel. Ezt ajánljuk a szász nemzeti egye­temnek atyai gondoskodásába. Nem mondjuk mi azt, hogy áldozzon a szász nemzeti egyetem a barczasági ma­gyarság javára akkor, lia másokon, kik még inkább szűkölködnek, kiván segíteni ; legyen segítve másokon is, és mi örömmel fogad­juk, lia román testvéreinknek a bét faluban szintén segítségükre lesznek egy hasonló fel­sőbb népiskola felállításában, ha ők ilyennel nem bírnának. Ez az én nótám is olyan, mint a csár­dás: szomorú az eleje, de vigabb lesz a vége. Ha mindenütt olyan követeket választottak a szász egyetemre, mint Brassóban, megle­hetünk győződve, hogy a szász föld egy uj korszakba lép. Nem kivánnak ezek szász országot, hanem az egyes municipiumok sza­bad fejlődését; megvetik a kornak már meg nem felelő kizárólagosságot, és leghőbb óhaj­tásuk a többi nemzetiséggel szeretett test­vériségben élhetni. Ha a többi követek is, bár részben, ilyen férfiak lesznek, akkor teljes bizalmunk lehet, hogy méltó kíván­ságunk a szász nemzeti egyetemben visz- liangra talál, és forró óhajtásunk, a hosszu- falusi felsőbb népiskola, létesülni fog. B. Vagy nem az? Mit is mondtam a malomról? ... én bizon Hogyha présbe csavaritnak, sem tudom. Annyi szent, ... a szemem bója Oly nehéz, Mint malomkő, — tán az álom Környékez? . . . Elég is ma a tivornya, — ágyba hát! Almodozzuk folytatását; — jó éjszakát! Petőfi Sándor. Pár év múlva Pestről Szatmármegyébe utazván, meglátogatott Er-Mihályfalván, azzal köszöntvén be, — miután megkérdezte: van-e bor és kolbász? — hogy bárom nap és bárom éjjel nálam fog mulatni. Ez idő alatt — mert szavát be is váltotta — felhoztam és elszavaltam előtte „Ivásközben“ czimü bordalát,melyről, mind mondá, egészen megfeledkezett, megmutatván eredeti kéziratát, magának lemásolta, elvitte Pestre. Ugyanez alkalommal felkértem, hogy mostani együttlétünk emlékére is írna egy verset. Azt felel­te: „jól van! most fogom Írni „legszebb versemet,“ és csakugyan az elővett papírra ezen czimet irta: „Legszebb versem.“ Sok verset írtam én már össze, S nem mindenik haszontalan, De amely hírem megszerezze, A legszebb vers még hátra van! Legszebb lesz az, ha majdan Bécscsel Hazám boszuja szembe száll, S én villogó kardom begyével Száz szívbe ezt irom: Halál! Petőfi Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents