Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-01-13 / 4. szám

Brassó, 1871.

.'ни 4. szám.

P

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer,

Kedden és Pénteken.

Ára:

Egész évre . 6 ft. — kr.

Félévre . . 3 ft. — kr.

Negyedévre . 1 ft- 50 kr.

Szerkesztői és kiadói szállás:

Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon.

Hirdetési díj:

3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr.— (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtaláskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és líamner nyomdájában.

Mi történt a székelyekért?

Ha feltűnő tulajdonai vannak a székelynek, nincs-is ok panaszolni, hogy figyelemben nem részesülne. A királyhágón túli közvélemény nem valami sokat tart Erdélyre; de a székely nemzetiség rokonszenv tárgya. Pesti magyar társaskörökben jó ajánlat az, ha valaki székely nemzetiségűnek mondatik. Köztudomásúlag Deák Ferencz maga előszeretettel nevez némely képviselőt kiváló- lagosan székelynek. Petőfi egész lelkesedéssel énekli, hogy:

„Csak nem fajult el még a székely vér;

Minden kis csöppje drága gyöngyöt ér.u

Gyulai kevesebb lelkesedéssel, de még igazabban :

„Vitéz s furcsa nép valának régentén a székelyek; Most is furcsák és vitézek-—isten őket áldja meg.“

Ez figyelem és megbecsülés jele mind. S még az is figyelem jele—én megbecsülésnek is veszem — hogy némely hazai re- actionarius körökben a „Verfluchter Zakel“ legnagyobb szidalom gyanánt használta tik.

Ezen általános figyelem következtében történtek is igen jelentékeny lépések a székelyekért.

Már több éve annak, hogy a sajtó fölvetette a székelykivándorlás ügyét. Valóságos kalamitásként tüntették fel, hogy évről- évre nagyszámú székelység vándorol ki a Dunafejedelemségekbe és annak csak egy része tér vissza. Egész irodalom fejlődött ezen kérdés körül. Társadalmilag is megindult a működés, s a nemes Kralováusky György példájára sokan adakoztak a székely kivándorlás megszüntetése czéljából.

Ugyanide sorolható az, hogy Magyar- ! ország némely megyéjében társulatok ala- jkultak székely családok kitelepítése czéljából; és egyes vállalatok igyekeztek székely munkásokkal látni el magokat.

Államilag is történt az alkotmányos időszak beállta óta, és pedig először az, hogy a törvényhozás megengedte a pálinkafőzést kis üsttel.

Es ugyancsak állami intézkedés a közoktatási miniszternek iskolaállitási buzgalma, így Székely-Keresztáron már fölállott az állami tanitó-képezde ; Csikba felső népiskolát, Kézdi-Vásárhelyre alreáliskolát, Udvarhelyre vagy Maros-Vásárhelyre felső reáliskolát szándékozik állitani.

Utóbbi miniszter gondoskodása kiterjed ugyan más vidékekre is, de ezen téren a párhuzamos emelkedés nincs hátrányára az egyes részeknek ; ellenkezőleg kölcsönösen emelőleg hat.

Ezekben elősorolván mindazt, a mi tudtom szerint kiválólag a székelyekért történt ; I jövő czikkemben ezen intézkedéseket veszem j biráiat alá. R é t h i Lajos.

Nyílt levél a szerkesztőséghez.

Brassó, január 8-án.

Folyó hó 6-ról keltezett vezérczikkében, mely lényeges tartalmában az úgynevezett szász nemzeti vagyont tárgyalja, azon reménynek ad kifejezést ura- ságod lapja, hogy összes brassói követeink a „Nemerétől“ kijelölt szabadelvű álláspontot fogják képviselni.

Ezen bizony nagyon örvendenénk, de azt hiszem, hogy a „Nemerének“ nem lehet és nem szabad megfelejtkezni arról, miszerint a brassói követek,

kivéve Zaminer erdoszmernök urat, mindnyájan az úgy" nevezett fiatal szász párthoz tartoznak, a mely a nyilvános élet terén, az utolsó években, a brassói magyarok és ezek párthiveivel mint ellenség állott szembe.

Azért most az ideje, midőn mindezen kérdéseket a nemzeti egyetemen szőnyegre kell hozni, hogy — elnézve a számos személyes indokoktól — az elszakadásnak alapul szolgáló elvi különbözési pontokat emlékezetünkbe visszaidézzük, hogy a tágasbb olvasókörök is megtudják, mennyire, vagy mily ke véssé elleneink : vagy ha a „Nemerétől“ kimondott reménység valósulna, minő kérdésekben számíthatunk rájok.

A brassói magyarok és ezek párthívei a városban és vidéken mindenkor a következő elveket képviselték :

1- ször. Amuniczipális élet súlypontja a királyföldön is az egyes székek és kerületekbe essék.

A nemzeti egyetem, melynek leglényegesebb feladata a lesz, hogy a nemzeti vagyont czélszerüen kezelje és értékesítse, semmiképen se terjesztkedjék oda, hogy magát szász fiókországgyiiléskép viselje.

Emlékezetbe hozzuk, hogy a brassói kerületnek ezen követelménye az eléggé ismert és annyi megtámadásra felhasznált feliratában is tüzetesen ki van mondva.

2- szor. M i n d e n m u n i c i p á 1 i s i n t é z m é n y , mely mesterkélt eszközökkel egy nemzetnek vagy társadalmi osztálynak a tiil- súlyt előre biztosítani akarja, elvetendő.

Nem tagadom, hogy e tekintetben az országosan elfogadott törvényhatósági törvényt sem lehet szabadelvűnek nevezni.

3- szor. A nemzeti vagyon sajátja a király f ö 1 d minden lakosának.

4- szer. A Comes kinevezése alkotmányunk mostani állása következtében a kormánynak természetes joga.

E négy pont közül, melyek a fiatal szász párt és a magyarok s ezek párthívei közt Brassóban támadt ellenségeskedésnek lényeges tárgyai voltak, a fiatal szász párt vezérei által eddigelé egy is soha nyiltan el nem ismertetett; még magát a 4-ik legYá&CKA.

Az én gyermekkori jó barátom.

1848 és 1849 szomorú évei voltak a magyarnak; az akkor ejtett sebek és veszteségek még igen sok családnál máig sincsenek behegedve. De nekem, akkor 13 éves gyereknek, kinek ez ideig egyéb bámulni valója nem volt, mint hogy milyen nagysze- rüleg adja Celestin a notredami toronyőrben Quasimodo szerepét, vagy hogy milyen furcsán néz ki a kirchenprádénál a Carl Ferdinand ezredbeli tiszt fehér frakkban, szűk, paszomántos kék nadrágban és spádéval felfegyverkezve, vagy az a nagyszerű esemény, hogy Jósikáné ő excellencziája kívánságára az ut- czán a pipázás megtiltatott, s a jó polgárbácsiknak mentői szebb volt a pipájuk, a városszolgák annál jobb szívvel vették el; — megvallom, nagy örömöm telt bennök. Milyen pompás dolog volt az országgyűlés ideje! Mennyit kiabáltunk: Unió, vagy halál, szabadsajtó ! Hány házfalára irtuk fel az utczán kapott tintával, ezen mély értelmű szavakat. Az égig emeltük a derék szász követeket, a kiknek akkor unió vagy halál kellett, s később híven szavukat tartva, inkább életben maradtak, csak hogy az unió ellen armai jobban dolgozhassanak. Kedves volt hallgatni, mikép magyarázták meg némelyek, mi az unió, meg a szabadsajtó. Az unió átalán több tetszésben részesült, mert az azt tette, hogy nincsen sem gróf sem báró, mind egyformák leszünk, azaz, hogy mind grófok

meg bárók, mert azoknak mégis jobb dolguk van, mint a kéményseprőknek. A szabadsajtó már távol sem olyan nevezetes dolog, mert Topler bácsinak volt sajtója, s ha nem lett volna is, ő ott sajtolta szöllőjét, a hol neki tetszett.

Úgy néztem a preceptoromat, mint egy félistent, mikor órálta: „Nem kell nekünk ez a király, a ki igy s úgy, hanem más kell.“ Igaz ugyan, hogy nagyanyám erre azt mondá: „Jó, jó, úgy jártok ti még, mint a békák a gólyával“, — hanem persze a nagymama semmit sem tudott, a preceptor ur pedig az országgyűlésről jött; a ki pedig onnan jött, az mindent tudott.

Milyen felséges dolog volt az a toborzás ! — Naphosszat kisértem a vig nagybajuszu huszárokat, s csak az az egy búsitott, hogy miért nem vagyok egy arasszal nagyobb, s miért nincs, habár csak egy piczinyke, bajuszom. Természetes, hogy ezen bánatomon hirtelen nem lehetett segíteni, úgy hát vigasztaltam magam egyébbel: megnéztem a nemzetőrség gyakorlátait. Pompás százados lett a pékmesterből, és Kristóf, Urbánnak későbbi rendőrigazgatója, harczia- j son nézett ki horihorgos lólábával.

Az atyám helyett gyakran el kellett mennem ! az örtanyára. A szomszéd lakatos és káplár bácsi el fogadott az öreg helyett; Szatmári polgártárs collatiét! csinált az őrség közt, bort hozatott. Hát polgártárs, j isten katonája, neked is töltsék? Igen bátyó, hiszen tán én is szolgálom a hazát. — Igazad van fiam — eszem a lelkedet — mond az öreg s tele tölti a poharam. Egy hasos kalapos, ki félt, hogy a porcziója nem jut ki, nem hagyhatta szó nélkül, hogy engem

az öreg csordultig szeretett. — Minek tölt annak a gyereknek annyit? még meggajdul, aztán állhat kegyed silbakot helyette. A mesturam, úgy tetszik az akkor uj kegyed szót először használta, mert nagyon nézett maga körül, hogy mind liallották-e ; de az öreg Szatmári keveset ügyelt erre az okos beszédre; megtoszitott könyökével: igyál fiam, s mondj aztán nekünk valami jó újságot. Ittam s elbeszéltem, hogy Windischgräz herczeg nagyon neheztel reánk; levelet irt a királynak, hogy ö a magyarokkal nem tud háborúzni, küldje öt a muszka vagy bárki ellen, csak hogy legen rendes katonaság; de ő a magyarokkal semmire sem tud menni, mert a mennyi van, mind részeg; ő hiába készit akár milyen szép haditervet, mert azok mind elrontják, még csak nem is lőnek sokat, hanem mint a bolondok belefutnak, s mindjárt a puskatusával kezdik. Az ő tudománya szerint pedig csak a végén járná meg az eféle pajkosság. Mind elhitték, még én is. Mondottam azután más mérges históriákat is. A vége az volt, hogy mindnyájan megegyeztünk abbn, hogy párja nincs ez világon az magyarnak.

En permanens mesemondója lettem az öl-tanyának. Ha ott meguntam átmentem a Fiskusba ; ott voltak a huszárok, azokat is mind ismertem. A jó öregeim csak csóválták a fejőket, hogy milyen jó katonás útnak indult a fijok; de mikor sok gondolkozás után előálltam, hogy én dobos akarok lenni, volt ilyen olyan ágról szakadt, madárijesztö, léhiitö, csavargó, mindjárt megtanitlak én declinálni ezt a mogyorófa pálezát. Nem elég, hogy bátyád elment, az is olyan volt, mint egy pipaszár; tudom annak se sok