Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-03-24 / 24. szám
— 94 — kívüli kiadásai : 55,099.706 o. c. írtban ; hitel- és pénztármüveleti kiadásai: 55,790.505 írtban állapíttatnak meg. A rendes kiadásokból esik a kir. udvartartás költségeire : 3,G55.000 írt. : ö felsége kabinet irodájára 608.229 írt.; Közösiigyi kiadásokra 23,713.792 írt. ; államadóssági járulékra 32,723.200 írt. stb. stb. A bizottsági jelentések után következik a „napirend : a gazd. bizottság jelentésének tárgyalása a ház márczius havi költségvetése ügyében.“ A báz márczius havi költségvetése 81.050 írt. 8 krban állapittatik s a háztól észrevételnélkül fb- gadtatik el. Márczius 18-án napirenden voltak az 1871. iki „államköltségvetési törvényjavaslati tárgyalások.“ Az átalános vita Horn ur leczkéjével, melyet a pénzügyminisztertől és Széli Kálmántól feleletül kapott, véget ért. Horn ur volt t. i. a szónok, ki nem hajlandó a budgetet elfogadni, mert ö, jóllehet hogy csak a tárgyalás előtti nap vette a nevezett törvényjavaslatot kezébe, a pénzügyi bizottságot, „mely már hónapok óta foglalkozik e budgettel,“ kénytelen fölüle- tes eljárással vádolni. Horn ur nézete szfirint a kép, melyet a budgéttörvény az ország állapotáról mutat hazugság. A részletes vitában, mely a külpolitika körül folyt, a szélső bal és a balközép álltak egymással szemben. Az első roszalja a kormány magatartását a lefolyt háború alatt, s Irányi — kit Simonyi támogatott, egy határozati javaslatot is adott be ez értelemben. A balközép — nevezeteseu Jókai és Tisza Kálmán, az olajágot lengették. A két vitatkozó fél közt az utóbbi a következetesség előnyével bir. Tisza a háború megindulásakor is a kormányt támagatta, most is azt teszi. A vita nem fejeztetett be s a legközelebbi ülésbpn egy uj elem is — a jobb oldalról — fog a csata sorba állani. A képviselőház f. h. 18-iki ülésében tartott beszédekből következőket közlünk : Jókai Mór: Egyedül Magyarország van azon helyzetben Európa minden országai közt, hogy mindig igazat kell mondani, képviselőknek úgy, mint a kormánynak, mert minekünk, mint Krisztusnak és apostolainak, minden erőnk egyedül a beszédünkben van. Szóló nagy zavarban van Irányi beadott határozati javaslatával szemben, mert az abban követelt külügyi politika okvetlenül háborúba vezette volna a nemzetet, nert az ilyen dolgokat szentelt j vizzel keresztül vinni nem lebet. Ki ezen követeléssel lép föl Németország ellenében, annak felkötve kell lenni a kardjának, szárazon kell lenni a puskaporának. Szóló mindenkor a be nem avatkozás, a non interveutio mellett van. Ezen nézettől lehet két eltérés. Az egyik lehet az, mely azt mondja : hogy ha mi oly nagyon békét akarunk, akkor mi szükség nekünk ezen rop pant nagy hadsereget tartani, bocsássuk haza katonáinkat, mondjuk ki Európa előtt : mi 30 esztendeig nem avatkozunk semmiféle európai dologba. A másik pedig az lehet, ha valaki azt mondja : hogy ha mi már tartjuk ezen nagy hadsereget, vegyük is hasznát, értékesítjük ezen sok meglevő bombát : a német nemzet most jön haza a háborúból kifáradtan, hozza a hátán a sok pénzt, szinte leroskad alatta, — álljunk oda, kőnnyitsíink egyet rajta. Igaz, hogy a hála érzete kötelez bennünket megemlékezni, hogy egy időben a franczia nemzet menedéket, oltalmat nyujttott számüzötteinknek és azért nekünk is kötelességünk társadalmi utón minden módot megkísérteni a franczia nemzeten ejtett sebek begyógyitására, de ezen a helyen mint képviselő szól', s mint ilyen helyesli a kormány politikáját. A semlegesség politikáját Magyarország érdeke kívánta és ha sikerült volna is, a mint némelyek hiszik, hogy Magyarország föllépése romba döntené Németországot, úgy az azon romokhoz félvezető zsámolyul Magyarország alkotmányának romja szolgálhatna igen könnyen. Ne dühösködjünk im Németország ellen, hanem inkább tanuljunk tőle. ütvén évig készült minden téren, s ekkor aztán, midőn kihívta az ellenség, megverte azt karddal, megverte ekével, megverte könyvvel és megverte pénzzel. Van egy szempont, mely támogatni látszik a határozati javaslatot, hogy t. i. Magyarország és Ausztria egy erős szövetségest fognak birni, ha Franczia- ország önkényesen magához csatolná. Ez azonban nem csábította el szólót, mert van Ausztria Magyarországnak is egy hatalmas szövetsége s ez saját népeinek szövetsége, nyerje meg azoknak összetartását, haza- szeretét és e szövetség erősebb lesz Francziaországé- nál, Angliáénál. Tisza Kálmán sem tartozik Beust gr. pártolói közé. Csak hogy szóló roszalja még azt is, mit a háború alatt tett. Mert midőn a birodalom a szoros semlegesség mellett nyilatkozott, azt Beust grófnak meg kellet volna tartani, nem pedig fészkelődni, mozogni, nyugtalankodni és ezáltal a birodalmat komI Pr0Qüttálui. Szólónak nincs tudomása arról, hogy Oroszország Ausztria-Magyarországot eltiltotta volna, hogy ne menjen segítségére Francziaországnak, <le megjegyzi bimonyinak, hogy oly gyenge alapon, egy hazájára nézve oly meggyalázó helyzetet, mint ez volna, mint igazságot nem hirdetne. Szólót megnyugtatja e tekintetben az, hogy a háborút épen Magyarország szabadelvű összkivánata ellenezte, mig ellenben a háborúba belemenni Bécs- ben azon part akart, mely a muszka abszolutizmussal sympathizál. Azt mondani tehát, hogy azért maradtunk békében, mivel a muszka a szabadelvű pártnak azt megparancsolta, egyátalában nem lehetséges. A Simonyi Ernő által felhozottakból, igaz, egy dolog- kétségtelenül kitűnik, hogy t. i. küliigyériink nem követ egy határozott irányt. Ez mindenesetre baj és veszedelem, de még sem oly gyalázat és veszedelem, mint ha állana az, hogy muszka tilalom gátolta a birodalom mozdulását. De ha nem is helyesli Beust egész politikáját, egy lépését helyesnek tartja és ebben védelmére kel Simonyi megtámadása ellen. Ezen lépés az, hogy nem követelte a prágai béke megtartását, mi annyit tett volna, mint ellenezni a német egységet. Ami azt illeti, hogy Simonyi szerint Jókai beszéde szép, de nem politika, megjegyzi, hogy ha a non interventio elvét követni akarni nem politika : akkor az, ha valaki azt akarja, hogy interveniáljunk, de a békét ne tegyük koczkára, tiszta költészet ; költészet két irányban, mert képzelődés egyfelől és pénzelvesztegetés másfelől, mert a sereget a háborúra mégis szervezni kell, hogy a föllépésnek valami nyoma legyen. Habár о vitát itt helyén látja, azt még sem óhajtotta. Mert habár senkinek nem lesz oka, bennünket e vitáért megtámadni, mégis arra kell törekednünk, hogy ne adjunk senkinek okot a megtámadásra, hanem még ürügyet se, tudván, hogy az igazán adott ok sokkal kevesebb háborút csinált, mint az odadobott ürügy. Szóló részéről meg van győződve, hogy a kormány a háború alatt teljesen jó nyomon járt, úgy járt el, a mint azt hazánk érdekei parancsolták. Elvállalja a reá, mint egyes képviselőre eső felelősséget, mert vagy igaz az említett porosz-orosz szövetség, vagy nem. Az első esetben nem leszünk roszabb helyzetben, mint voltunk a múlt nyáron ; ha pedig nem igaz azon szövetség, nem szabad nekünk nemcsak okot, de még ürügyet sem adnunk a háborúra. Hogy legyen orosz-porosz szövetség, vagy nem, az nem mi rajtunk áll. De annyi bizonyos, hogy » Történeti, földrajzi és statistikai jegyzetek a Barczaságról. Teörök Károlyiéi. (Folytatás.) Brassó Erdélynek nemcsak legnagyobb és legnépesebb, de egyszersmind egyik legcsinosabb városa. Alapítását krónikásaink, ha állításaiknak hitelt lehet adni, a tizenkettödik század végére teszik. Német neve „Kronstadt“ és czimere egy koronás gyökér. Hogy honnan jött e korona Brassó nevébe és czimerébe, történeti adataink reá nincsenek. A hagyomány úgy vélekedik, hogy ezen emlékezetessé vált koronás gyökér, egy lengyökér lett volna, melyeit a város építésekor a földben találtak. Más irók ellenben azt tartják, hogy ezen koronás gyökér a földben termékaranyból találtatott. A brassói bolgár eredetű románok Brassó elnevezését „bolgár“ szóból származtatják, melyet ők ide lett bételepédésök alkalmával hoztak magukkal és azért nevezték Brassót is „Brasioviu“-nak el, mivel Bolgáriának azon helységét, honnan kivándoroltak „Brasiov“-nak nevezik. Ez oly merész állitás, mely még a fentebbi hagyománynál is kétségesebb, és éppen ezért semmi valószínűséggel sem bir. Brassónak fekvése oly regényes, hogy e tekintetben hazánkban egy város sem mérkőzik vele. Tőle délre már csak hegy és erdőség emelkedik ; előtte egy nagyszerű térség terül el, a szép Barczavidéke, csinosan épült magyar és szász falvaival s itt-ott még most is látható régi váraival. A várostól jobbra kisebbszerii hegylánc húzódik el, melyen számtalan gyümölcskertek diszlenek, balra pedig az 1100 lábnyi magasságú „Czenk“ hegye sötétlik, mely Brassónak főéke és koronája. E hegy, mely meredek s erdős oldalával mintegy a városra látszik borulni, oly szabályozott alkotással bir, hogy némelyek azt szeretik állítani, miszerint a városra néző erdejét valaha emberi kezek ültették volna. Aljában kis havasi patak csörgedez, melynek hosszában Brassónak legszebb sétánya nyúlik el, honnan a kilátás a városra meglepően festői, valóban költői. Tetejére a város felől csak gyalog ösvény segélyével juthatni fel; szekérutja sehol sincs. Hátsó része merőben sziklás s részben kopár és bokros. A Czenk kiállóbb csúcsának déli oldalán hajdanában erős vár állott, melyet a „keresztes“ urak, vagy az úgynevezett német lovagrend vitézei építettek, kiket II. Endre magyar király 1211-ben telepített a Barczaságra s oly széles kiváltságokkal látott el, hogy ők a nekik adományozott földdel, mint szabad tulajdonukkal korlátlanul rendelkezhettek s csak is a királytól függtek. Hanem ezen jó urak csakhamar visszaélvén a magyar nemzet és a ma gyár király nagylelkűségével, nehány év múltával az országból kiüzettek, mivel a már akkor is divatban lévő „status in statu“ elvének liodolva, az államban „külön“ államot szerettek volna alapítani. — A czenki várnak ma is látszanak sok helyüt- nyomai. A felismerhető nyomok teriméjének átmérője körülbelül 100. öl, körmérete 300—330 öl, alakjuk pedig egy félkörhöz hasonlítható. Történelmi múltjára nézve csak annyit tudunk, hogy az 1345-iki mongol s az 1421-iki török dulást szerencsésen kiállotta s Brassó belémenekíilt lakóit telyesen megvédette. Mig végre 1454-ben a nagy „Hunyadi János“, mint az ország kormányzója, a brassóiaknak megengedő, hogy e várat lebontsák s falaiból a várost megerősítsék. Később e helyen egy „Drauth“ nevezetű városi tanácsos kápolnát építtetett, melyet a villám a múlt század elején lesújtott. E kápolnáról származik a Czenknek mostani német elnevezése : Kapellenberg. Ezen a hegycsúcson 1869-ig egy toronyalaku épületecske állott, melyet 1849-ben a muszkák építettek oda, hihetőleg mintegy emlékül azon szomorú időknek, midőn ők édes hazánk rovására, a magyar szabadság eltiprásábau, mint eszközök fáradoztak. A fájó érzés nem sok kegyelettel viseltetett e törpe muszka emlék iránt, mert annak jelenleg már nyoma, pora sincs meg a szédítő magasságban. Es ti sze gény muszkák, kik vak eszközei voltatok egy ön- kényii hatalom bűnös parancsszavának, bizonyára nem tudtátok felfogni véres fáradozásaitok azon gyászos következményeit, melyek a „nép szava —• isten szava“ kinguny olásával egy nemes és szabadságszerető nemzetet az élők sorából könnyen kitörölhettek volna. Igen, ti nem tudtátok felfogni, hogy mit tesz az, ha egy nemzet szabad és önálló, és mit tesz az, ha szolga és rabigában szenved, mint ti. A lelkiismeretlen zsarnok tanácsadók és a fejedelmi kegyhajhászó álnok uszályhordozók még most is azt hiszik, hogy a nemzetek és népek csak „páriák“ a földön, és nem ők vannak a népért, hanem a nép van ö érettők. Földi isteneknek tekintik magukat, mint az őskori bálványimádók szentéi, pedig jól tudhatnák, hogy a népek türelme csan addig tart, mig a jármot és szenvedéseket elbírhatják, mert azontúl aztán kitör az elfojtott fájdalom és kész a véres forradalom. Vagy nem ? Hát' „mikor tamad vihar?! „Ha leigázott nepek milliói, A nehéz sorsot kezdik érzeni, De törvénytől és erőtől megfosztva, Nem tudnak jobb jövőt reményleni, És a kinzott lelkek, Átkaikat egekig bocsátják, Az egek bőszükén, E sok átkot visszahangoztatják : Ekkor támad vihar! A Czenk sziklacsucsa alatt látható egy jókora nagyságú barlang is, melyről a nepmonda azt taitja, hogy ez hajdanában egy óriási kígyónak lett volna fészke, meïy szörnytől a városi lakosság jobban remegett, mint a tatár és török dulásoktól. E kígyónak utolsó martaléka, a város birájának fia vala, mely neki is vesztét okozá. Azon a helyen, hol aztán e regebeli rémkigyó megöletett s elásatott, most is lehet a ■váios falának keleti oldalán, nem messze a kötélverök bástyájától, egy befestett óriási kigyó alakot látni ; azonban, hogy mennyiben bir e rémkigyó története valószinü- séggel, vagy nem, annak megbirálása a képzelem Ítéletétől függ. Én részemről az egész regét, csak „vénasszony mesének“ tartom. (Folytatása következik.)
