Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-03-17 / 22. szám

— 87 — K ü I f ö 1 (I. Wcttmgen, 1871. márcz. 8-dike. (Folytatása.) Kiscledóvokat rendesen társulatok, vagy ma­gánszemélyek állítanak*, természetes a törvény által eló'szabott szabályzat szerint. Szükség esetén az ál­lamtól nyernek megbatározott pótlékot. A magánnevelés itt is előfordul ; azonban ke­vés esetben. Ennek módozata nincs a szülök és ne­velő önkényére bizva, a nyilvános oktatás törvényes és szabályszerű követelményeinek kell, bogy meg­feleljen. Azon növendékek kik magán az az bázi nevelésben részesülnek, nyilvános vizsgát kell, bogy tegyenek a községi iskolával egyidöben. Ha a szülök ilynemű oktatást kívánnak gye­rekeiknek, azt az igazgátótanáes elöleges engedélyé­vel tehetik. Ha a kerületi sch. inspektor nem találja kielé­gítőnek a nevelő működését, jelentést tesz a felöl az igazgatótanácsnak, mely kötelezheti a szülőket a nevelő elmozdítására, vagy a gyerekek nyilvános is­kolába küldésére. Bocsánat, hátán kellőuél tovább időztem e tárgynál ; azért tevém ezt, hogy annál világosabb le­gyen az : miszerint az államnak joga van nemcsak az egyházak hanem a családok szentélyébe is be­hatni a nevelésért. Ez mutatja tisztán ama jogot, midőn oly nép gyakorolja azt: mely mindenben a szabadságnak örvend. Taudij. Azon növendékek, kiknek szülői a köz­ségben nem adókötelesek, vagy vagyonokért egy más községnek adóznak: félévi tandij.nl fizetnek 5 frank.: szegények legfel ebb 1 frankot­Az iskolalátogatás ellenőrzése. Minden tanév kezdetén a községtanács és papihivatal együttesen elkósziti a kimutatást az iskolaköteles növendékekről és átadja azt a községi iskolaszéknek. Az iskolaszék ezen lajstrom szerint egy legfölebb 2 nap alatt be­rendezvén az iskolát, viszont készít kimutatást, me­lyet 2 példányban a tanítónak — egyben a kerületi inspektornak ad át. Az absentiákért kíméletlenül büntetnek; múlt­kori levelemben volt szerencsém kimutatni az össze­get, mely azokért gyűl be. Rendesen egy fél napért 20 — 60 centimesig büntetnek; gyakori elmaradásak­nái ez mindig töhbszöröztetik. Vagyontalanak fog­házi büntetést nyernek. Minden kerületnek van egy scbulinspektora, a kik viszik a felügyeletet mindennemű iskolaügyfelett. Eljárásukról a kerületi iskolatanács minden ülésén jelentést tesznek. Ezen inspektorokon kívül minden kerület bir egy fötanitónöt, a dolgozó iskolák különös felügye­lete és igazgatása végett. A főtanitónők kötelessége: a kerületébe tartozó' dolgozó-leányiskolákat féléven­ként legalább egyszer meglátogatni ; az igazgatás fö­lött őrködni, a kerületi iskolatanácsnak a felöl jelen­tést tenni; a tanítónők értekezleteit vezetni, azoknak szükséges utasításokat sőt oktatást is adni. Mindenik egy-egy kis tanfelügyelő. A mi szépnemünk köszö­nettel tartozhatik a törvényhozásnak, hogy közülök ilyenekről nem gondoskodott. Az összes nevelésügyet vezető inspektorok fe­lett áll egy „kantoninspektor“, ki a kerületiek eljá­rása fölött őrködik és azok eljárása felöl közvetlen jelentést tesz az igazgatótanácsnál. A kantoninspektort választja az igazgatótanács­saját kebeléből, 4 évre, 3500—4000 frank fizetés mellett. — Iskolai vagyon. Minden község mely iskolával bir, rendelkezik egyszersmind egy sajátos — a köz- ségi, egyházi és szegényekétől elkülönített — iskolai vagyonnal. Forrásai melyek által időről — időre nö­vekszik, a következők : a) házassági pénz, rende­sen 25 frank, b) ha nő vagy férfi házasság alkal­mával idegen községbe megy át, űzet az iskola ja­vára 105 frankot, c) polgári jog megnyeréséért — valamely idegentől, 500—700 frankig; d) az örök­ség és adomány adójából törvényes illeték; e) oly községi alap jövedelméből mely a szükségeseken felül nőtte magát, bizonyos illeték ; f) törvényes tan dij; és végül g) sajátos „iskolai adó“ azon czim alatt (schulsteuer). A hol az évi szükségletet az iskolai jövedelem­ből nem fedezhetik, következő pótlékot nyer a köz­ség; a) rendkívüli pótlék a községi pénztárból; b) fölebb emelt iskolai adópótlék; c) a tauitófizetésre államsegély, de soha se építkezésre, miután azt a nép előállítja. # (Vége következik.) Azon farsangi keresztes hadj á- r a t, melyről angol és belga lapok pár hét előtt annyit írtak, egyelőre elmarad, mert Fiús pápa Ci- vitavcchia felé fogja útját .venni, s onnan saját ha­jóján Corsicába fog utazni, hol Thiers állítólag asy- lumot kínált a szémbelödő aggastyának. Garibaldi megválasztása a franczia nemzeti gyűlésbe az igazoló bizottság által „meg- semmisittetett. E méltatlanság epés к i f а к adá­sok r a birta Hugo Victort, ki az igazságnak meg- felelöleg ki is nyilatkoztatta, hogy Garibaldi volt az egyedüli franczia csapatvezér, ki nem gyözetett le E szavak nagy vihart eredményeztek s a szó meg- vonatott Hugó Victortól, ki boszuságában lemondott a képviselőségről. A párisi zavargásokra vonatkozólag kitűnik annyi, hogy a lázongok élén egy ismertebb nevű radikális férti sem áll, s hogy a lapok kivétel nélkül roszalják e mozgalmat. Szerintők Franczia- országban csak oly köztársaság lehetséges, mely ment a radikális befolyástól. Mint egy távirat jelenti, Napoleon császár egy erélyes tiltakozást intézett Thiers-hez a miatt, hogy a nemzetgyűlés ünnepélyesen letette öt és dynasti- áját a franczia trónról. E tiltakozás Wilhelmshölién kelt. f. G-án. Napóleon letevését egyébiránt a franczia kor­mány azonnal tudatta minden községgel, következő sürgöny által : „A belügyminiszter a megyék főhelyeinek pol­gármestereihez. Bordeaux, 1871, márcz. 2. éjjeli há­rom órakor. Kérem önt a következő sürgöny köz­lésére : A nemzetgyűlés márcz. 1. ülésében egy kép­viselő. megkísértvén a császári kormányt védeni, nagy izgatottságot idézett elő. Számos képviselő erre kö­vetkező napirendet indítványozott: A franczia nemzetgyűlés befejezettnek tartja ez ügyet s a jelenlegi szomorú körülmények között nem várt tiltakozásokkal szemben megerősíti III. Napóleon és dynastiája bukását, mely az átalános szavazat által már kifejezést nyert s egyúttal fele­lőssé teszi őt Francziaország nyomoráért, az in- vasióért s az ország földaraboltatásáért. Csak hat képviselő szavazott a napirend ellen. Jules S i- m on.“ — Amerikai lapok most egy kimutatást tesznek közzé ama fegyvermennyiségröl, mely az egyesült államok területérül a háború tartama alatt Franczia- országba szállíttatott. Eszerint múlt évi szeptember­től fogva egész az idei január 4-ig mintegy 622.000 fegyver, 33.000 karabély, 50.000 pisztoly és 34 millió töltény szállíttatott Amerikából a franczia ki­kötőkbe. Mindezen fegyverek majdnem tiz millió dollárba kerültek. Legújabb. P é t e г V á r a d, márcz. 12. A kar]o- vitzi pat.riarchatus székhelyén a szerb egy­házközségi képviselőség Stojkovicshoz in­tézendő feliratot 38 szavazattal 4 ellenében elvetette s az 1870. évi bizalmatlansági ha­tározatot megtartotta. Berlin, márcz. 12. Vilmos császár 16-án érkezik ide; a hadsereg diadalmas bevonulása azonban, melyre nagyban foly­nak az előkészületek, május elsejéi' e ha- lasztatott. A koronázás ideje még bizony­talan. — Marseille, márcz. 12. A tenderé- szeti megtakarításokra vonatkozó rendsza­bályok Toulonban már életbe léptek; a középtengeri hajóraj leszereltetik s csak három pánezélos és két póstahajó marad de la Graviére tengernagy alatt. Az ágyu- naszádok szintén leszereltetnek. Páris, márcz. 15. Garibaldi a kö­vetkező sorokat intézte az itteni lapokhoz: „Mondják meg önök a párisiaknak, hogy velők fogok lenni a napon, midőn le ohaj- tandják mosni szép országuk földjéről a zsarnokság és papság szennyét, és hogy szerencsétlenségükben még inkább szere­tem őket.“ Vers ailles, márcz. 12. A porosz koronakerczeg eltávozta előtt komoly meg­hasonlásba jött Bismarkkal, kinek ellenében hasztalan igyekezett a szerinte Németor­szágra nézve veszélyes békefeltételeket enyhiteni. Páris, márcz. 12. A kormány Algírba 100.000 főre menő állandó tábort szándé­kozik felállítani, mely évről évre kiegészít­tetnék ; oly roppant katonai iskola lenne ez, hol a hadviselés összes ágai előadat­nának. — Karlsruhe, márcz. 12. A badeni nagylierczeg tegnap este érkezett meg ; rop­pant néptömeg várt reá az in dóháznál, mely leirhatlan lelkesedéssel kisérte palotá­jába, hol a nagylierczeg az erkélyről rö­vid szavakban köszönte meg népe rokon- szenvezését. Prága, márcz. 12. Az egyetemi hall- . gatóság kihágásai ma ismétlődtek. Linker tanárt és Höffer dékánt a tanulók és utczagyerekek kifiittyölték s lakásáig kö­vették. — Páris, márcz. 12. Rochefort halálán van. — A nemzeti gyűlés feloszlása rövid időn- várható s ezután plebiscitum lesz, köztársaság e vagy monarchia, s ez esetben melyik dynastia? Bécs, márcz. 12. Beust elbocsáttatá- sát rövid időn, általánosan várják. München, márcz. 12. A város az egyházi békeünnepély alkalmából lobogók­kal van földiszitve. A király a templomba menetelkor lelkesedéssel iidvözöltetett. Drezda, márcs. 12. A szász koro- i naherczeg ide érkezvén, lelkesedéssel fo­gadtatott. A városi képviselőség borostyán koszorút nyújtott át. Berlin, márcz. 11. A császár Ami­ens, Rouen és Nancy-n át tér vissza; ez utóbbi helyen 14-én nyugnap; 11 és 12-én hadiszemle. A császár Berlinbe 18, sőt ta­lán már 17-én érkezik vissza. Bécs, márcz. 12. A „N. fr. Pr.“-nek távirják Klagenfurtból: A kerületi főnök az orsz. kormányzóság részéről utasítva lett, hogy a német békeünnepély tartását betiltsa. A franczia sebesültek javára adakoztak szerkesztőségünknél : Csató János .......................................... . 1 frt. — kr. Jakab Istvánné Bácsfalu 1 — Г) Bortsa Anna ......................................... 1 — Ti Istók György ............................. — T i 30 T) Mezei Kata................................................. — 30 Istók Kata................................................. — 20 Istók Anna................................................. — 20 Köpe János................................................. — Я 30 Л Köpe Ferencz .......................................... — T i 20 n Köpe Mihály.......................................... — Ti f 20 Л Magyari Péter.......................................... — Ti 20 n Veres Kata................................................. — 20 Bortsa István.......................................... — 20 Bálint György ......................................... T 20 T) Bálint Mihály.......................................... — Ti 10 T) Bálint Fereucz.......................................... — 20 Bálint György ifj. ..... — T) 15 Ti Berecki Fereucz .................................. — 15 Bortsa Mihály.......................................... — 10 Fejér Mihály.......................................... — T) 10 T) Szén Mihály.......................................... — Ti 15 Ti Csiki Kata ................................... — 50 Vajda János.......................................... — Ti 40 T. Kis Kata................................................. — 10 Veres András ......................................................................... — 40 Marczi Márton.......................................... — 15 Gocsmán Mihály ............................................................. — T i 10 Ti Sipos Anna...................................................................................... — T) 10 Ti Bortsa András.......................................... — 5 Vadadi Rafael.......................................... 1 — A brassói csizmadia segéd társulat 10 V) — V Összesen . 19 frt. 25 kr. és egy tallér. Eddigi adakozások a 18. szám szerint 261 ft. 4 kr. Összesen . 280 ft. 29 kr. 42 ezüst huszas 1 tallér és egy 50 ftról szóló úrbéri papiros. А „Хешere“ eredeti táviratai. Feladatott Pesten 16-án estve 6 óra. Érkezett 16-án 9 óra. »< О felségük király királyné tegnap itt megérkeztek. Zágráb­ból fényes küldöttség fog tiszte­legni itt lélók alatt. Páris csen­desebb. I

Next

/
Thumbnails
Contents