Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-03-14 / 21. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 21. szám. Kedd, márczius 14. ашвж Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — кг. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : KenyeresAdolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon. NEMERE. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos gannond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy óbb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamnernyom- dájában. Brassó, 1871. márcz. 12-ike. Az állandó hadsereg roppant nagy térti; bogy az a birodalom jövedelmének legnagyobb részét emészti meg, azt igen jól tudja mindenki; hogy pedig a birodalom jövedelme szaporítására az adóknak minden lehető neme alkalmaztatik, és hogy ezeknek mindegyike a legmagosb fokra csigáztatott, érezzük mindnyájan. Az állandó hadsereg felhagyásáról a jelen európai viszonyok között szó sem lehet; az a körüli költségek lejebb száli- tása is lehetetlen, mert e tekintetben is minden lehető megtörtént, úgy hogy ez irányban többet kivánni nem volna helyes. A katonának, a kinek komoly kötelességei vannak, és a haza polgárai biztonságáért az ellennel szembe szállani készen kell állnia, szerény szükségei fedezve kell hogy legyenek. Szükséget szenvedő katonaság ritkán ‘tanúsított vitézséget, és attól önfeláldozást várni igazságtalan is volna. Katonáink zsoldja és a tisztek fizetése pedig, a többi miveit államokkal összehasonlítva, egy átalában nem nevezhető túlságosnak. A mint az utóbbi események mutatták, minden jelentékenyebb állam, 'a régibb időkhez képest hasonlithatlanul nagyobb gyakorlott és jól szervezett katonai erők felett kell hogy rendelkezzik. Ha meggondolja az ember, hogy majdnem 1848-ig a hadsereg kiegészítése részben a fegyházak kiürítésével eszközöltetett, részben pedig, kevés kivétellel, a nép söpredékéből fogdostatott kötéllel, el kell esmérni, miszerént az általános hadkötelezettség és különösön a honvédség életbe léptetése által rendkívüli a haladás. Hogy a honvédségnek megfelelő hadsereggé kiegészítéséhez még sokra van szükség, az országgyűlésen eléggé kiemeltetett, hanem úgy látszik, hogy ez a jelen körülmények között lehetetlen. A tapasztalat mindazonáltal úgy mutatta, hogy mi ma lehetetlen, az holnap lehetségessé válik. Pár évvel ezelőtt a honvédségnek oly módon szervezése is, a mint csakugyan létesült, lehetetlennek látszott, és ime megtörtént. Ennek folytán remélhető, hogy annak teljes kiegészítése is rövid időn meg fog történni. Azt mondják rólunk, hogy született katonák vagyunk. Ebben az állításban sok igazság van, és ez addig a mig a csatában leginkább elszántságra és személyes bátorságra volt szükség, állott is teljes mértékben; de a jelenkorban ezen kellékekhez még nagy gyakorlottság, rendtartás s. a. t. egyátalában még a közembernél is a fej- lődöttségnek egy bizonyos neme szükséges. -—• A közoktatás terén oly törvényeink hozattak, a melyek ha teljes mértékben életbe lépnek, az átalános mivelődést a lehető legmagosb fokra emelendik; ez pedig bizonyára az, a mire egy hadseregnek mulhatlan szüksége van. A mai korban egy durva, nyers tömeggel, legyen az bármily nagy számú, keveset lehet kivinni. Váljon nem lehetne e a gyermeket már az iskolában egyszersmind katonává is kiképezni? Egyenes férfias magatartásra, szabatos mozdulatokra s. a. t. minden embernek szüksége van. Ha ezt mindenki gyermekkorában megtanulná, nem volna ártalmas. A katonaviselt embert szinte mindig föllehet esmérni, az másokkal szemben külsőleg sok előnynyel bir. Melyik gyermek nem játszik jó szívvel katonásdit? A hajlam tehát megvan, csak azt a rendes kerékvágásba kell hozni, és a gyermekek katonákká képződnek, a nélkül hogy észre vennék. Minden néptanító képes arra, hogy a katonai gyakorlatokból legalább annyit, a mennyire egy közembernek szüksége van, elsajátítson, és fel lehet tenni, hogy a haza iránti szeretetből mindenik meg is tenné, hogy a szünorákban, a gyermekeket rend- beállitsa, megnézze mindeniket, hogy a tisztaságra és ruhájában a rendre van e gondja, és azután egy pár fordulatot tétessen velők. Ilyen formán minden gyermek már a népiskolából mint képzett közlegény lépne ki. Az ily módon kiképzett fiatalakból könnyen lehetue lövészegyleteket képezni, és igy rövid időn a hazának minden polgárát képzett katona volna. A katonai oktatást felsőbb oskolákban is lehetne folytatni. Felsőbb néposkolákban , algymnásiumokban és alrealtano- dákban, kiképeztetbetnének a fiatalok altisztekké. A felgymnásiumi valamint a felreal- osztályokban pedig tisztekké. Ezek mellett egy katonai akadémia azok számára, kik különösen hivatva vannak minden lehető kivánalmaknak megfelelni. & Történeti, földrajzi és statistikai jegyzetek a Barczaságról. (Folytatás.) A mi Barczaság területi nagyságát illeti, ez az idők hosszú során át több változásokon ment keresztül. Kezdetben, midőn e vidék magyar falvai még nem tartoztak a Barczaföldéhez, akkor ennek területe csupán a szász és szomszédos olábfalvakra terjedt ki, mig a magyar falvak ide lett csatolásával azon terjedelmét nyerte, melyei egész 1862-ig birt. Ekkor azonban tetszett „Schmerlingnek“, az akkori hatalmas bécsi belügyministernek a Barcza- ságot egy kis uj alkotás alá venni, a miért is ő azon elhatározását vévé foganatba, bogy a barczasági oláh falvakat a Barczaság kebeléből kivette és Bogaras vidékéhez csatolta, melyek mind e mai napig annak egyik járását — a „zernestit“ — képezik. Schmer- lingnek ezen intézkedésére azon politikai körülmény szolgáltatott alkalmat, hogy az által a fogarasvidéki oláhoknak túlnyomó többséget biztosított az ott lakó más ajkú nemzetiségek felett. Jelenleg a Barczaságnak egy „városa“, tizenhárom „szász“ és tiz „magyar“ falúja van, mely utóbbiak névszerint: „Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, üatrang, Zajzon, Pürkerecz, Krizba, Apátza és Újfalu“. 1 Az_ elősorolt tiz magyarfalu, „Újfalu“ kivételével, hajdan a törcsvári várhoz tartozott, mely „fiskális dominium“ vala s melyet „II. Utászló“, a gyenge és tehetetlen magyar király, 1498-ban, ismert pénzszükségei miatt, Brassónak adott zálogba 3000 forintért s ezzel együtt az emlitett kilencz magyar falu is, földjei és erdeivel együtt, Brassó kezébe ment át. E zálogosítást a későbbi királyok és fejedelmek kisebb-nagyobb évi zálogbérfizetése mellett szintén helyben hagyták, mig végre „II. Rákóczy György erdélyi fejedelem Törcsvárt és falvait 1650- ben Brassónak 11.000 forintért örökös birtokába bo- csájtá, mit az országos rendek 1651-ben április 25. én jóváhagytak s a szerződést törvénybe ig- tatták. — Ily potom áron került a kilencz magyar falu a Barczaság kebelébe, illetőleg Brassó birtokába, mely felett ö, az olcsón megvásárolt királyi jogczimnél fogva, egész az urbériség felszabadulásáig 1848-ig, földesúri jogát és hatalmát igen érezhető mérvben gyakorolta. A tizenhárom szász falu a bevándorolt szászok telepitvénye, melyek kezdetben önálló községi szervezettel bírtak, kivévén azon rövid időt, midőn a „német lovagrendnek“ (keresztes vitézeknek) tizeddel s tán egyébb szolgalmányokkal is adóztak. Brassó felsőbbsége alá csak később kerültek, mivel maga Brassó is sokkal későbbi telepitvény s mint város csak a 13-dik század első felében kezd szerepelni. Ezen falvak Erdély legszebb helységei közé tartoznak. Némelyek közülök, mint Eeketebalom. Rozsnyó és Földvár mezővárosok, sok kisebbrendü magyar városainkat is felülmúlják csinosság és rendezettség tekintetében. Ezen egyébbiráut nem lehet nagyon csodálkozni. — A szászok kedvező állapotára nemcsak ismert munkásságuk, takarékosságuk és szerény életmódjuk voltak hathatós befolyással, hanem a múlt idők kosz- szú során keresztül élvezett kedvező társadalmi és politikai viszonyaik, jogaik és kiváltságaik is annyi feltűnő előnyöket biztosítottak számukra a más két „egyesült“ nemzettel szembe, hogy ők mind ezek birtokában könnyebben fejleszthették gazdaságuk és iparuk, következőleg anyagi lóllétüket. Hogy többet ne említsünk, a múlt időkből csak egy tényre hivatkozunk, a „felülés“ vagy „kato- naállitás“ kötelezettségére, mely oly csekély „véradót“ követelt a testvér szásznemzettöl, hogy ennél kevesebbet tán ő maga sem kívánhatott. Mint ugyanis tudjuk, „II. András“ királynak 1224-ben kiadott „kiváltságlevelének“ egyik pontja azt rendeli: hogy a szász nemzet a haza oltalmára csak 500 katonát tartozik kiállítani ; külföldre, ha maga a király vezeti 100-at, ellenkező esetben 50-et. Bizony, ily csekély erővel alig lehetett volna megvédeni e sokat szenvedett kis hazát. Voltak idők, midőn a magyar és székely sergek többet voltak karezban, mint kedves övéik tűzhelyeinél, mert a haza csak töllük várhatott biztos védelmet és lelkes önfeláldozást, miután a honvédelmi kötelezettség nemzetünknek nemcsak egy bizonyos részére, de az egészre kiterjedőit. Ha veszély volt, mindenki kötelességének ismerte helyét elfoglalni, mint jelesül a derék székely nemzet fiai, kiknek mindegyike, a „főnemes“ úgy, mint a „lófö“, vagy veres és zöld „darabont“ (pixidarius) fegyverkötelezett vala. Ily viszonyok és körülmények között aztán nem volt csoda, ha a szász nemzet, felhasználva biztos védelem alatt helyzetének előnyös mivoltát, oly anyagi jóllétre tuda szert tenni, mely feltűnően meglátszik úgy községein, mint templomain és iskoláin egyaránt. Nem panasz vagy szemrehányáskép említjük fel ezeket, mert hiszjóí tudjuk, hogy ezen állapotok régi politikai viszonyainknak valanak kifolyásai; sót hisszük, mert erős meggyőződésünk, hogy az a nemzet, mely a liarcz mezején nagy és bátor tudott lenni, az a békés fejlődés idejében is az leend, és, ha szerencse csillaga és maga magát el nem hagyja, mind azt, a mit tennie kell, megteendi; mert nagy költőnk mondásaként, néked nemzetem „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell!“ (Folytatása következik.)
