Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-03-03 / 18. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 18. szám. Péntek, márczius 3. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és péűteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. Csik-Mártonfalva Februárius 27-ike. Tisztelt szerkesztő ur, becses lapjának nehány számában előfordult a székelyekért czimzett, kitünően a tárgyhoz szolló czik- kekből láttam, ezen öserejében lévő a haladásra megkivántató minden kellékekkel felruházott nép sorsa megfelelő mértékben tekintetbe kiván vétetni. A kivándorlást illetőleg osztom az említett czikkekben felhozott nézeteket. Fiatal és különösen nőszemélyek kivándorlására a legnagyobb figyelem fordítandó, ezek külföldön nagyon kevés kivétellel, (vannak atyánkfiái kik külföldön is diszére válnak nemzetünknek) vagy elvesznek, vagy pedig ha vissza is térnek, a társadalomnak haszontalan, igen sok esetben káros tagjaivá válnak. Idősöbb egyének csak nagyon ritkán és ha vagy egy kiis vándoról, az rendesen olyan hogy igen sok kár nincsen benne. Nagyobb mértékbeni kivándorlásra az utóbbi időkből nem is emlékszem. A székely ugyan a mint a tapasztalat mutatja megtud élni mindenütt, sőt életrevaló ügyessége által vagyont is szerez, de azt is tudja mindenki, hogy kedves hegyei völgyeitől, szóval őseinek dicső emlékekkel telt fészkétől, a kol a népvándorlások őskorában a félvilág feletti uralma szétfosz- lásával visszamaradt nehezen válik meg, a miért is némély vidékek valóban tulnépe- sültsége daczára magyarországnak az alföld lakói által imádott páratlan dus rónáira leendő átplántálása lehetetlen. A székelynek ott kell maradni a hova a sors és események helyhezték. Állapota nagyrészének nem is szomoritó, Marosszék udvarhelyszék és háromszék kitűnő gabonatermő helyek és különösen háromszéken a mezeigazdászat meglehetős magos fokon áll és merem álitani miszerént a háromszéki székelynél földjét a haza összes területén senki sem műveli meg külömbül, és lakói aránylag az egyesek csekély birtokához nagyon örvendetes eredményeket tudnak felmutatni. S Szt.-György és Kézdi-Vásár- liely pedig tekintélyes kereskedelmi központokká küzdötték fel magukat, és ipar tekintetében is, az utóbbi időkben nagy előhaladást tettek. Csikszék és Gyergyo a legnépesebb része a székelyföldnek, az egyesek birtoka ennek folytán sokkal csekélyebb mint a más székekben, és á falában silányabb és terméketlenebb. Itt már a földterményeire kevésbé lehet számítani, azért itt más kut- forások után kell nézni, és ilven kutforrás az ipar. A mint az e tárgyban hozoft czikkek írója igen helyesen m gjegyezte, a székely nagyon alkalmas iparosságra, még nem tanult ipart is folytat, és szükségeit a háza megépítésétől kezdve, ie ruházatáig, cselédei (családa) segélyével fedezi. Azon mesterséget pedig a melyet tanult, szeretettel folytatja és munkája nem válik szégyenére, sőt a már művészettel kapcsolatos mesterségeknél is kitűnőségeket is tudnék elősorolni. Az olyan iparosokban kik maga a a Csik és Gyergyóí székelynép szükségeit fedezzék, miután a népnek egyszerű életmondja és vagyontalansága mellett, szükségei nagyon csekélyek, talán nem is szűkölködünk, és ha az ily nemű iparosok közöttünk túlságoson elszaporodnának nem volna elegendő munkájok és ennek folytán előnyei nem bírnának. A székelynépnek olyan ipart kell teremteni a mely külpiaczon képezzen áru- czikket, és mégis a helyi visszonyoknak megfeleljen. Franczia és Olaszország, Anglia, Schweicz és Németország némely vidékei, és egy egy tömegben sokkal nagyobb népesség mint a mennyi a Csik- és Gyergvó- lakosságának száma, egyetlen egy iparág által tartja fenn magát. Szakértőktől értesültem, hogy szalmánk szalmamunkára nagyon alkalmas, nem volna e jó a szalmaipart nállunk életbe léptetni, a szomszédtarmonyákban ezen czikk- nek kótségkiviil nagy keletje volna. Apróbb famunkákkal máig is saját hazánkat is a külföld látja el, a hol egész vidékek csak gyermekjáték készitésből élnek. Nyers terményeink mind durva álapótban szálit- tatnak el, nem volna e czélszem ha kecskéink és más álataink bőreit magunk ké- szitenők ki, az abból előállítandó áruezik- keknek u. m. bőröndöknek, útitáskáknak s. a. t. bizonyára piacza nvilna keleten. A mint Brassónak kulacsait, tulipános ládáit és más áruezikkért Indiáig elviszik épen úgy elvinnék a mi szalma, fa, és bör- készitményeinket is. Méltán kérdezné valaki, hogy az említett és hasonló üzleteket miként lehessen életbe léptetni. A kezdet minden esetre bajos és bizonyára egy pár év beletelne a mig ezen iparágok virágzásba jönnének. Nézetem szerént nálunk az említett, vagy hasonló iparágokat csak is a magos kormány segélyével lehetne életbe léptetni, és erre nézve két ut volna. Olyan egyénekpf hozatni a kik az illető iparágat tökéletesen értik, és ezek vezetése alatt ipar oskolákat állítani fel, vagy pediglen mit még előnyösöbbnek tartok, egy pár életre való fiatal embert küldeni azon helyekre, a hol a behozandó ipar virágzik, és ezek használtatnának aztán tanítóknak. Felsorolt eszméim lehet, hogy mindenben nem megfelelők, de reméllem, hogy azok által mások is goldozkozásra indíttatnak, és talán a magas kormány is figyelemre veszi ügyünket.* * i) . . . y . *) Nagyon köszönjük a jelen érdekes czikket és kérjük Íróját, hogy jövőre is tisztelje meg a Nemerét becses soraival. $zerk. Az én gyermekkori jó barátom. (Folytatás és vége.) A 11-ik zászlóalj állított volt magának egy bandát, természetesen a Pharao fiaiból. Ezek, a mint tudjuk az egyik csárdától a másikig csak elkutyagolnak, de hoszabb útra gyalog egysem indul jó szívvel ; hát ők bizony szegények szép lassan lovat szereztek maguknak, úgy hogy Piskinél már teljes lovas bandát képeztek. Hogy milyen jól néztek ki a lóhátán hedegővel, gordonnal meg a nagy dobbal, — lehet gondolni. Hej de mikor csatára került a dolog, lámpással sem lehetett a bándából még egy lábot is kapni. Hogy történt hogy nem Piskinél, vagy nem gyanitották a nyulszivü lovasok, vagy valamelyik tiszt tréfát csinált velük és olyan helyre álitotta fel őket hogy húzzák a Rákóczit, a hol a csata kezdetével egy egy golyó is ténfergett. Hát egyszer jön a bandda eszeveszetten vágtatva, elől a na?y(l0^03> uSy tánczolt a nagy dob, hogy szinte keresztül szökött a fiádénak a fején, nyomában a gor- donos; úgy nézett ki a tánezoló gordonnal, mintha a nagy anyja a hajába csipeszkedett volna s mindkettőjüket a forgószél hajtauá, utánna a többi. A ki ezt a Lüczow vad hajhászatott és azokot a megró mült barna arezokat látta, ölte meg a kaczagás. A mint a Il ik zászlóalj felé vágtatnak, kérdi tőlök Jancsi: hát mia csárász morochar? Jaj! oda vagyunk — kiált vissza a nagy dobós, miuden elveszett, a nagy dobot és megliitték. Evei eltűntek, és többé nem voltak láthatók. Szegény fiuk, őket az Isten nem teremtette a csaták számára ! Sokat Írhatnék még az én kedves Jancsimról; de tudom, hogy a szerkesztőnél tömérdek, sokkal érdekesebb, tárcza vár, hogy nyomda alá kerüljön, azért igyekszem a végére érni. Benn voltak a muszkák. A mindenható legjobban fogja tudni, miért küldötte a nyakunkra. Minden oldalról csak rémes kirek jöttek, végül Kolozsvárit is megjelentek. Ámbár hogy nem tölök indult ki a cultura és czivilisatió, nagyon jól viselték magukat; ha határtalan csekély szükségük fedezve volt nem zsaroltak senkin. Szép meleg nyári napok voltak. Egy reggel a mint az udvarra kimegyek, látom hogy valaki rendezget, takarít. Mindjárt megesmórtem, daczára annak, hogy át volt öltözve egykori ruhájába, az annyira takaros hostátiak öltözetébe. Az ón kedves Jancsim volt. Megöleltük, megcsókoltuk egymást; első dolga volt a bátyámatán kédozösködni. Mondám, hogy mit- sem tudunk róla ; elhalványult és megtelt a szeme könnyel. Akkor ón sem maradok honn, mégint el megyek. De hiába, szélyel vertek a muszkák, nem találkozhattunk. A mig mi beszélgettünk, szüleim a cselédektől i megtudták, hogy Jancsi haza került és behivatták. Bementünk mindketten. Jancsi búcsúit, sirt, hogy ő a bátyám nélkül jött haza. Mi kellett szegényt hogy vigasztaljuk. Minden áron elakart indulni, hogy felkeresse. Az öregnek minden beszéllő tehetségét össze kellett szednie, hogy szándokáról leverje. Komoly nehéz napok voltak, nagyot vesztett a nemzet; mint tudjuk, keserves esztendők következtek. Jancsi éjelenként bujdosott az erdőkön haza de magával hozta teljes felszerelését, és máig is hiven őrzi úgy fegyverét mint honvéd öltözetét. A bátyám — mint pár héttel a Jancsi hazajövetele után megtudtuk — Fejérvártt volt fogva; de csakhamar megszabadult és hazajött. Ekkor már Jancsi és mi is meg voltunk nyugodva. A viszonyok változtak; Jancsi megházasodott, maga gazdája lett; fekvőinknek egy részét átvette; az atyjáról maradott tehenek öregségükre az övei lettek. — 1865-ben láttam Jancsit utoljára. Estve érkeztem Kolozsvárra; reggel mindjárt hozzá mentem. Szép tágos udvara közepén álott; a boruyakat kieresztette és gyöngyörködött bennök. A mint eleibe állottam, egy darabig nézett. Hát mi a Jancsi, nem ösmersz kérdém? Oh hogy a jó isten áldja meg, de
