Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-02-24 / 16. szám
Brassó, 1871. Péntek, február 24. Első évi folyam 16. szám. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Á r a : Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — кг. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, „Nagypiaczon. NEMERE. Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyomdájában. Brassó, február 22, Örömmel értesültünk, liogy a brassói román kaszinó elhatározta, társalgónk által folyó hó 25-re feledhetetlen vallás és köz- oktatásügyi miniszterünk b. Eötvös József emlékére a r. kath. templomban rendezendő' gyászünnepélyben testületileg részt venni. A íranczia - német harcz alkalmával a magyar és román nemzet érzelmei és rokon- szenve egy és ugyanazon pontban találkoztak. Mindkét nemzet finom tapintattal látta át, hogy a harczoló felek közül melyiknek óhajtandó a gyó'zelem, az emberiség szabadsága érdekében. Együtt remegtek a francziák győzelmiért és együtt sújtotta a bánat mindkettőt a dicső nemzet hanyatlásával. A mit a népek a franczia nemzet pillanatnyi elzsibbasztása által veszítettek, ki kell pótolniok és kipótolhatják azt — sőt többet is — a magok erején. A velünk és körülöttünk lakó nemzetek érdekei azonosok, és a fenyegető veszélyek is ugyanazok. Jelenleg két nagy, hódításnak indult, állam van Európában: orosz és porosz. A veszély, mely ezen, minden ellenkező érdeket letiporni szándékozó államok törekvéseiből ered, mindnyájunkat egyaránt fog sújtani. Magyarországnak és az azt környező tartományoknak az a feladatok, hogy min- denik saját önállóságát fenntartva, a veszélyes és bizonytalan jövővel és az óriási ellenségekkel szemben egymással szövetkezzenek. Hogy Magyarországnak hóditási tervei nincsenek és nem is lehetnek, azt mindenki jól tudja. A szomszéd népek önállósága és alkotmányos kormányzása pediglen saját szabadsága érdekében életkérdés rá nézve. Az említett nemzetek szövetkezése annál égetőbb kérdés, mivel a veszély beálltát jelen körülmények között senki előre nem láthatja. Tartsuk szemünk előtt az egyszeri ember ■ tanácsát, ki végóráiban fiai számához aránylag vesszőt kötött össze, és az így alkotott gúzsot kezökbe adta, mondván, hogy törjék el. A gúzs nagyon szijjas volt, és azon mindenik ereje hajótörést szenvedett. Ekkor az öreg a gúzsot szétbontotta és az egyes vesszőket a legkisebb fia is játszva törte szét. Nagyon jól tudják aúpen ezen népek ellenei, hogy az egyes vesszőkkel könnyen elbánnak ; de az egyesült vesszőkből alakult gúzson megtörik erejök. Ezért kecsegtetik az egyik és másik gyermeket, hogy majdan megaranyozzák vesszejét, remélvén, hogy ez által a fiuk elcsábitva, a gúzs nem alakul meg. De vigyázzon az, a ki a hitegetőre figyel, mert a vége az lesz, bogy a csábitó őt magát veri meg az aranyos vesszővel. Ne higyje azt egy kisebb nemzet is, hogy önállóságát egymagára megvédi: tekintsen körül, és nézze meg az óriási ellenségeket, a melyek egyike előtt ma a világ első nemzete a legnagyobb áldozatok mellett is porba dőlt, — és meg fog győződni, hogy csak a hasonló helyzetűek szövetkezése mentheti meg. Különösen mi magyarok és román atyánkfiái, részint mint egy haza gyermekei, részint mint békés szomszédok, lássuk át, hogy mint a szabadság és alkotmányosság végbástyái egymásra vagyunk utalva. Legyünk egymás iránt nyíltak; mondjuk meg egymásnak őszintén sérelmeinket; ne vegyünk álokokból alkalmat egymás iránti durczáskodásra : mert a sors egy helyre és olyan viszonyok közé teremtett, a melyek közt egymás jóakaratára és testvéri szeretedére mulhatlanul szükségünk van. Ezer éve élünk együtt román atyafiak ! Osztoztunk ez idő alatt kevés örömben, de sok szenvedésben. Ha életet ígért a gondviselés, együtt kell élnünk ezután is. Működjünk egyesitett erővel és őszinte jóakarattal ; ismerjük fel, hogy sorsunk annyira kapcsolatos, miszerint egyikünk szabadsága és jólléte,valamint elnyomatása és szenvedése a másiké nélkül nem képzelhető. Midőn elhozzák önök gyászukat az általunk gyászolt nagy szellem hamvaihoz, engedjék kifejezni azon reménységünket, hogy a jövőben, beláthatlan jövendőn át, csakis közös gyásza és közös innepe lesz a magyarnak és románnak. A magyar képviselőház 16-kán tartott ülésében elfogadtatott az államszámvevöszék költségvetése, és megkezdődött a vallás és közoktatásügyi minisztériuménak tárgyalása. Maga a miniszter már elébb bejelentette, bogy a tárgyalásban nem vehet részt, hanem Tanárki államtitkár által képviselteti magát. Az ezen alkalommal elmondott nézetekből a következőket emeljük ki : Schwarz Gyula szerint szakítani kell azon gondolattal, miszerint politikai közegeink képesek lennének a törvényt realizálni, s hogy képesek lennének a kebelökből kifolyt iskolaszékekkel tanítókat választatni, s azokat kellőleg fizetni, midőn főleg maguk az iskolatanácsosok, községi iskolai székek tagjai nyíltan és hivatalosan panaszkodnak, liogy az iskolai tanács tagjai nem járnak a gyűlésre, midőn bebizonyított tény, hogy legtöbb iskolaszékbe alig jár el más valaki, mint épen azon vallásfelekezeti lelkészek, kik a községi iskolának természetes ellenfelei és midőn a tanfelügyelők magok panaszkodnak, hogy alig birnak évnegyedes gyűlést tartani, mert az illető tanácsosok megköszönték ugyan a megválasztást, de azóta feléje sem néznek az iskolaszéknek. A népnevelés bajain szerinte úgy lehetne segíteni, ha a magyar állam nem avatkozna a vallásfelekezetek jogaiba, igyekeznék a saját költségén felállítandó községi iskolák vezetését, a mennyire csak lehet, saját vezetése alá venni. Igaz, hogy az államköltségvetés illető rovata sokkal nagyobb volna és az állami adóból kellene e czélra nagyobb összeget fordítani, de másrészt a községek pótadóval nem ter- heltetnének. О reméli, bogy a magyar nemzetnek volna annyi ügyszeretete a közmivelődéshez, hogy egy 8 —10 —15 milliónyi nemzeti kölcsönt az egész közoktatás reformjára megszavazna, ha ezt a közoktatási miniszter az országgyűléstől kérné. A tanfelügyelőkre áttérve, kiemeli, hogy ő a tanfelügyelőket elkerülhetleniil szükségesnek tartja. Azonban kívánná, hogy tanfelügyelőknek jövőre alkalmasabb egyének neveztessenek ki s nagyon szeretné, ha az uj közoktatási miniszter a mostani felügyelők nagyobb részét tömegesen csapná el. Ivánka Imre közhelyeslés mellett a következő nézetnek ad kifejezést: Hazánkban két párt van, mely a haladást irta zászlójára. A kormány kívánna előre haladni, de £ Az én gyermekkori jó barátom. (Folytatás.) De egyszer mégis csuful jártam a requirálással. Egy szász faluba érkeztünk, honnan a lakosságnak nagy része, azt hive, hogy mi burkusok vagyunk, elfutott. A sem volt, kitől valamit kérjünk, hát itt-ott, a hol egy tyúkot megcsíphettünk, úgy a bogy tudtuk, megsütöttük s megettük. En gondoltam magamban : lehetetlen, hogy ezek az emberek, kiknek gazdaságuk olyan jól el van látva, mindent el tudtak volna vinni; kell itt még holmi enni valónak lenni, csak utána kell nézni. Megindultam és kezdettem a hazakat jobban szemügyro venni. A csűröket is nagy figyelem alá vettem. A mint igy udvarról-udvarra járok, meglátok egy eresz alatt egy nagy hombárt, tudja olyan szuszékot, a melyben gabonát tartanak. Magos volt, olyan mint egy kis ház. Gondoltam, ebben már csak kell hogy legyen valami. Nagy kínnal a puskámmal felemeltem a fedelét, az oldalához támasztottam a puskámat és nagy bajjal bemásztam. Sejtelmem csakugyan nem csalt; a hombárban volt egy derekas szalonna, több pár sonka, egy néhány fazék papirossal bekötve és egy pár pulyka. Szépen helyet foglaltam a hombár fenekén, a fazakakat kioldottam, egy részében zsir, a másikban szilvaiz volt. Gondoltam, elviszem a szalonnát, a két pulykát meg egy fazék szilvaizet. A szalonnát az egyik sonka helyén a karomba húztam és megkísértettem kimászni. A mászás közben a hombár mes:- mozdult, födele lecsapódott és én meg voltam fogva mint egy egér. Megkísértettem mindent, hogy kijöhessek, de lehetetlen volt, kiabáltam, rúgtam a hombár oldalát, hiába minden, megizzadtam a nagy munkában, leültem és pihentem. Egy idő múlva megint hozzá fogtam a dörömbözóshez, nem volt semmi sikere. Keservesen telt az idő szomorú fogságomban. Egyszer hallok egy pár ágyulövést, arra a trombita - riadót, ‘ pergett a dob. Puchner a nyakunkon volt. Újból megkezdettem a döngetést, mind hasztalan ! Hallottam a huszárokat elvágtatni, a gyalogságot dobszóval elhaladni. Helyzetem nagyon kellemetlen volt; a kétségbeesés verejtéke folyt rólam. Egyszerre beszédet hallok a hombár közelében, utczu neki, újból hozzá fogok a döngetés és kiabáláshoz. Most a beszéd a hombár mellett folyt. Vájjon ki az ördög lehet ebben a hombárban — kérdi az egyik hang. Hadd, hogy tánczoljon a szegény pára, most úgy is farsang van, jó helyre szállásolta be magát, ott a szél sem éri. Ismét kiabáltam. A künnlevők nevettek. Jere menjünk, mond az egyik. Megállj — mond a másik — itt egy puska van, még pedig mienk-féle, fekete szij van rajta. En ismét rimánkodtam. Az egyik hang azt mondja: meg kell nézni, nehogy vagy egy pajtásunk legyen ebben a fránya áristomban. Recsegett a hombárfödél s az én fejem nem sokára megjelent a hombár felszínén. Homeri kaczaj fogadott. Hát te Pucliner elöl húzódtál ebbe a kaszamátába? kérdi az egyik. Valószínűleg buvósdit játszik vagy - egy szép szász loánynyal, mond a másik. Mindkettő fogta a hasát úgy nevetett. A tűz égesse meg ezt az elátkozott egérfogót, ugyan megtréfála, hanem már jó hogy kimenekültem. Itt van sok minden : sonka, szalonna, szilvaiz, pulyka. No hát lökj ki onnan valamit, ne prédikálj, mint valami pap a szószékből. Visszaereszkedtem a hombár mélyébe s egy-egy pár sonkát ki löktem a bajtársaknak. A szalonnát felöltöttem a hátamra, mint egy kabátot, a pulykákat a válamra
