Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-01-06 / 2. szám
Brass«, 1871. Eis« évi folyam 2. szám. Péntek január 6. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer, Kedden és Pénteken. Ára: Egész évre . 6 ft. — kr. Félévre . . 3 ft. — kr. Negyedévre . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői és kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. A királyföld vagyona és iskolák segélyezése. A mint múlt lapunkban említettük, a szász nemzeti egyetem folyó hó 10-én megkezdi üléseit. A tárgyak egy nevezetes részét iskolák felállítása fogja képezni. E tekintetben volnának némi megjegyzéseink. Nem gondolnék, hogy legyen még valaki, a ki abban a nézetben volna, hogy a királyföld vagyona a szász nemzet kizárólagos tulajdona lenne, hanem ha mégis akadna, a ki ilyen szűkkeblű nézeteket táplálna, nagyon bajba jöhetne akkor, a mikor megbíznák, hogy ezen vagyont a szász nemzet fiai között ossza fel. Már csak azt is, hogy ki szász, bajos meghat tározni; de hogy ki hányad ízben szász, ez már lehetetlen, mert ily nemű családkönyvek nem vitettek, és más ösmerteto jelekről sincsen gondoskodva. A királyföld vagyona országos dona- tiok jövedelméből alapult, és az csak azér-1 neveztetett szász nemzeti vagyonnak mivel akkor csak is a szász nemzeti birt politikai jogokkal a királyföldön, de miután a kivált-1 ságok megszűntek, és a hazának mindenj polgára egyenjoguvá vált, minden javadal- ! makban és terhekben a terület minden lakójának egyaránt kell részesülnie. . i E kérdés felett, úgy hisszük, igen sok vita nem leend; inkább a lesz vita tárgya, hogy hova és milyen iskolák állíttassanak. Lehet, hogy meghatározza az egyetem, hogy bilit Nagy-Szebenbe egy ipariskolát és a már segélyzett és közelebbről Brassóban és Beszterczén felállítandó földmivelési iskolákat még dúsakban adományozza, és még a szabadelvűségben annyira megy, hogy az ezen iskolákban német nyelven előadott tantárgyak hallgatására a más nemzetiségek gyermekeit к feljogositja. Ily nemű iskolák, Jftiet, a szász nemzet czéljainak megfelelnének; de a más nemzetiségek semmi hasznát sem vennék, mert vagy nem értik a nyelvet, vagy nincsen módjuk előlegesen kiképezni magukat. Egy- átalában ilynemű iskolák azokat nem elégethetik ki. A jelen korban megkívánhatja mindenki, hogy saját anyanyelvén oktassák; a mellett az is állhat, hogy a más nemzetiségeknek szükségei is mások. A mig a szászoknak ipar és földmivelési iskolára van szükségö'k, úgy lehet a magyarnak és románnak még megfelelő népiskolája sincsen. Hiába nézi ő akkor az említett két szép iskolának falát, mert annak ajtai még abban az esetben is, ha az ottaui tannyelvet értené, zárva maradnának előtte. A barczasági magyar falvak, mit mindenki tud, 48-ig jobbágyközségek voltak, de azokban a regaléknek máig a város az ura; minden községi és egyházi terhet a szegény ember maga kell hogy hordjon 48 óta is; csoda hát, ha árva leiköknek nincsen még csak megfelelő népiskolájok is? Nem biza, de csoda az, hogy ez a nép akkor, a mikor minden Brellék meg volt arra, hogy tökéletesen tönkre menjen, még él. De hagyjuk ezeket a kevéssé örvendetes dolgokat és térjünk vissza az iskolákhoz. A mint már említők, a barczasági magyar falvak gyengén állnak népiskolák dolgában, de nem saját hibájuk ez, hanem a körülmények mostohasága, mert szeretik azoknak lakói nagyonis az iskolát, de mind hiába ha nincs pénzerő, a mivel felállítsák, » Petőfi Sándor leg'szebb verse. A „Magyar Újság“ újévi száma egy levelet közöl; melyben érdekesen van előadva Petőfi két versének története. íme utánközüljiik az egész levelet: „A magyar nép felejthetetlen emlékű, lángkeblü nagy költője Petőfi Sándor, sokszor és több ízben a pillanatnyi hevély által ihletetten irta dalai nagy részét, a körülmények behatása alatt. Úgy jött létre „Ivásközben“ czimü bordala, és eddig még világot nem látott „legszebb verse“, melynek létrejöttének története, úgy hiszem érdekelni fogja mindazokat; kik Petőfit ismerték, vagy irányában kegyeletes emlékkel viseltetnek. Az 1843-ik évben Petőfi Sándor mint közrendü színész Debreczenben egy fütetlen kis szobában lakott; olvasni, időzni és francziából a Kisfaludy-Tár- saság részére regényeket fordítani feljárt az úgynevezett ócska collegium XIX-ik szobájában levő olvasó köri helyiségbe, bol a többek közt egy estve, Kovács József — ki több verseire dallamot szerzett — és több vig cziuiborák pénzt tettünk össze — con- feráltunk, hogy a rideg életű költőnek egy kedélyes estvót szerezzünk; volt kenyér, kolbász, bor, zene és vidor ifjúsági jókedv. Petőfi harmadmagával volt az ifjúság vendége, elbeszélte előttünk élte addigi történetét, tanulói s katonai viszontagságait, mi verseit szavaltuk, és Kovács József által több verseire szerzett dallamokat énekeltünk, melyek tetszését megnyerték. Un ez időben mint akkori könytárnok яLepke“ czim alatt egy ifjúsági írott heti lapot szerkesztettem, melybe T otöfi, Bulyovszki, Székely dolgozatokat adtak. Éjféltájban felszólítottam a bor és ifjúi jó kedélyünk által felvilanyozott Petőfi Sándort, hogy Írjon valamit a holnapután megjelenendő „Lepké“-be. Papirt kért és felirta a czimet: „Ivásközben.“ Motto: Soknak kárt Teszen a bor, szent igaz; Soknak árt A tivornya, semmi az; Félre most az éthikával Nincs itt pap. Csokonai. Ezután következik az ismert bordal egészen e ver sei étig: „Hadd igyam hát! hogy forogjon Kerekem, Meg sem állok, csak a kancsó- Feneken. Bárha mindjárt, a mint Falstaff szólana, Bárba, — mondom, — egy mértföldig tartana.“ — Eddig Írván, eredeti kéziratát most is bárkinek felmutathatom, bort kért, ivott és felolvasta, általunk a legnagyobb lelkesedéssel fogadott, ivásközben Írott fentebbi bordalát s általadta a „Lepke“ számára. Midőn a vidám társaság éjfél után eloszlott, Petőfi, mini máskor is gyakran, hálásra bent maradt, s ágyamat einem fogadván, pár nagy könyvet tön feje alá, s a bosszú fenyölóczára leheveredett és újólag szóba hozatván az általa most Írott bordal, kérdezte: mit mondok hozzá? Azt feleltem, bogy az egész nagyon szépen sikerült darab, de nem jól végződik, mintha még hiányoznék belőle valami, egy szóval a végződése nem csattanós, miként más verseinél tapasztaltam. Hát hol és hogy hagytam el? kérdezé. Felolvastam ekkor a két utolsó strófát. Felkelt, kezébe vette az eredeti kéziratot, szótlanul leült az asztal mellé, és ezt irta utána: Hol is hagytam! . . . tudj a gólya ügy, — igaz, -- A malom volt az utósó, Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr.— (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségbe« és Römer és Kamner nyomdájában. ) és a már fennállókat jó karba tegyék. Ide fordítsa a szász nemzeti egyetem figyelmét, itt van mit tenni, itt meg lehet mutatni, hogy a traditionális szükkeblüség ma már nem létezik. A Barczáság 30,000 lélekre menő magyar ajkú lakossága nem sóhajtozik akadémiák vagy istentudja minő magos oskolák után. Jelenleg minden vágyai abban összpontosulnak, hogy Hosszufaluban, mind a bétfalu számára eg}^ felsőbb népiskolát állítson fel. Ezt ajánljuk a szász nemzeti egyetemnek atyai gondoskodásába. Nem mondjuk mi azt, hogy áldozzon a szász nemzeti egyetem a barczasági magyarság javára akkor, lia másokon, kik még inkább szűkölködnek, kiván segíteni ; legyen segítve másokon is, és mi örömmel fogadjuk, lia román testvéreinknek a bét faluban szintén segítségükre lesznek egy hasonló felsőbb népiskola felállításában, ha ők ilyennel nem bírnának. Ez az én nótám is olyan, mint a csárdás: szomorú az eleje, de vigabb lesz a vége. Ha mindenütt olyan követeket választottak a szász egyetemre, mint Brassóban, meglehetünk győződve, hogy a szász föld egy uj korszakba lép. Nem kivánnak ezek szász országot, hanem az egyes municipiumok szabad fejlődését; megvetik a kornak már meg nem felelő kizárólagosságot, és leghőbb óhajtásuk a többi nemzetiséggel szeretett testvériségben élhetni. Ha a többi követek is, bár részben, ilyen férfiak lesznek, akkor teljes bizalmunk lehet, hogy méltó kívánságunk a szász nemzeti egyetemben visz- liangra talál, és forró óhajtásunk, a hosszu- falusi felsőbb népiskola, létesülni fog. B. Vagy nem az? Mit is mondtam a malomról? ... én bizon Hogyha présbe csavaritnak, sem tudom. Annyi szent, ... a szemem bója Oly nehéz, Mint malomkő, — tán az álom Környékez? . . . Elég is ma a tivornya, — ágyba hát! Almodozzuk folytatását; — jó éjszakát! Petőfi Sándor. Pár év múlva Pestről Szatmármegyébe utazván, meglátogatott Er-Mihályfalván, azzal köszöntvén be, — miután megkérdezte: van-e bor és kolbász? — hogy bárom nap és bárom éjjel nálam fog mulatni. Ez idő alatt — mert szavát be is váltotta — felhoztam és elszavaltam előtte „Ivásközben“ czimü bordalát,melyről, mind mondá, egészen megfeledkezett, megmutatván eredeti kéziratát, magának lemásolta, elvitte Pestre. Ugyanez alkalommal felkértem, hogy mostani együttlétünk emlékére is írna egy verset. Azt felelte: „jól van! most fogom Írni „legszebb versemet,“ és csakugyan az elővett papírra ezen czimet irta: „Legszebb versem.“ Sok verset írtam én már össze, S nem mindenik haszontalan, De amely hírem megszerezze, A legszebb vers még hátra van! Legszebb lesz az, ha majdan Bécscsel Hazám boszuja szembe száll, S én villogó kardom begyével Száz szívbe ezt irom: Halál! Petőfi Sándor.
