Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-09-26 / 77. szám
308 — ni ki mindazok irányában, a kik ezen tanfolyam sikerét elősegítették. Ezek közé taztoznak első sorban azon igen tisztelt egyének és testületek, a kik a 124 néptanítót szálással, részben koszttal is szívesek voltak ellátni. Hálával említem fel továbbá az itteni honvéd tisztikar azon nemes eljárását, bogy a néptanítók katonai gyakorlatukban és lövészetben tanítására altiszteket rendelt ki, sőt a töltényeket is saját költségére szolgáltatta. Kötelességem fölemlíteni továbbá Dr. Otro- b á n Nándor lionvéd-dandár-orvos urat, Z i к é 1 i Károly földbirtokos, O p r i s i u Péter főtávirász Roszkozni Elek rom. katli. lelkész és R о i d 1 F а г к a s gymn. tanár urakat, a kik különböző szükséges ismeretágakból egészen díjtalanul, tiszta honfiságból tartottak előadásokat a néptanítók számára ; továbbá Spitzer Adolf magán növelde-tulajdonos urat, a ki jól berendezett tornászati helyiségeit a ^néptanítók számára megnyitotta. Es mindenek felett és előtt kell hálámét kifejezni Főtisztelendő és Méltóságos Möller E|d u- a r d apát, esperes és plébános ur iránt, a ki előadások tartására a rom. cath. iskolahelyiségeit szives volt átengedni. Fogadják miudezek a nép növelésügy nevében legmélyebb köszönetemet. Brassó 1871, Szept. 24. Róthi Lajos, __________ tanfelügyelő. K özgazdászait rovat. Brassói piacz September 22. 1871. Tiszta búza köble (G4 kupás) ft. 8.80- 9.20. Elegy búza ít. 6.—. — Rozs ft. 5.60—G. — . Árpa ft. 4 — 4.40.— Kukuricza frt. 5.60—6.40 Borsó ft. 9.60—10.40. Fuszujka ft. 6.40. — Lencse frt. 10. — Fekete borsó fr. 4.—. — Zab fehér frt. 2.30, fekete frt. 2.20—2.40. — Lenmag frt. 10.50. — Kendermag ft. 4.—. — Pityóka fr. 2.40 —2.50. Haricska frt. 5.50. — Köles ft. 5.20. — Köleskása ft. 9.60—10. Árpakása fr. 10.—. Gyöngy- kása fr. 11—20 frt. — Zsemlekása ft. 12.80. Kukuriczaliszt mázsája fr. 6.20. — Búzaliszt Nr. 00 fr. 14, Nr. 0 fr. 13, Nr. 1 fr. 12, Nr. 2 fr. 11, Nr. 3 fr. 10, Nr. 4 fr. 9, Nr. 5 frt. 7.50. Kender mázsájafr. 18—25. Keményítő f. bras. fr. 20—24. — Szurok fekete frt. 11.—. — Repczeolaj mázsa fr. 35. — Firneisz fr. 38. — Photogen fr. 13.50. — Petroleum I. 16.50 II. fr. 15.50. Deget vastag frt. 3. -, vékony frt. 8. — Gyertya fagyu fr. 34.50. — Takarék-Gyertya frt. 35.50. — Szappan sárga fr. 24. — Szappan szurok fr. 22. — Szappan tarka fr. 23. —. — Fagyu nyers fr. 23. — Fagyu olvasztott frt. 31.50. — Szabna ó frt. 45. — Füstösszalona fr. 45—50. — Szabna paprikás ft. 46. — Sonka fr. 50. — Szalámi ft. 60—64. — Háj uj fr. 44. — Háj ó fr. 45. — Skumpia fr. 5.60—6. Gu- bics frt. 11. — Szattyán frt. 74. Szentdomokosi réz frt. 55.— — Réz ócska frt. 40. — Sóshal egy lóte- her frt. 80. — Hamuzsir frt. 15 —16.—. — Viasz mázsa frt. 95 —100. Gyapjú, czurkán íehér okája 95 — 1 frt. — Gyapjú sztogos fehér feketével okája 80 kr. — Gyapjú bárány czurkány fejér frt. 1.10. — Gyapjú bárány havasi fejér frt. 1.25, — fekete fr. 1.20. — Gyapjú czigája fejér frt. 1.30 -1.50. — Gyapjú czigája mezőségi ft. 1.10—1.30. Gyapjú czigája fejér havasi frt. 2 30. Ivecskeször okája — kr. — Kaskávái 90 kr. — Túró vedre frt. 3.40. — Sajt frt. 3.10. — Orda fr. 2.80. Lenmagolaj kupája fr. —. — Vaj tehén frt. 1.40—1.50. —Vaj juh 90 kr. —Lábzsir 80 kr. — Hájzsir frt. 1.20. — Méz kr. 95 — 1 frt. Szesz fokja 16 kr. — Abaposztó f. singe 58 — 68 kr. — Keresztén y falvi posztó fehér singe 32—36 kr. — Rozsnyói fehérposztó singe 33 - 36 kr. — Babavári brassói fehér singe 58—62 kr., szürke singe 48—54 kr., sötétszürke singe 64 — 66 kr., fekete singe 64—66 kr. Szőrvég fekete frt. 36 egy vég, szürke frt 26—27, fehér frt. 30—34. Rozsnyói flánel singe kék kr. 42 — 45 , veres 44—46, fejér 40—44 kr., kék stráfos 42—44 kr. Flanel brazsói közepes jó nehézféle fejér, zöld, veres, mellértes, strafoskék kr. 50 — 78. — Mól don 54—64. — Szürke poszto frt 1.60—1.80. Kék poszto keskeny frt. 1.40-1.50. — Szederjes frt. 1-50 1.80. — Zsidó posztó szederjes két sing szé.llességü frt. 2,—2.10, világos, kék frt. 2.-. — Mellértes veressel frt. 2.10. — Szederjes mellértes frt. 2.—2.15. — Három pecsétü szederjes frt. 2.60, keskeny frt 2.40. Cserge tarka Nro. 1 darabja frt, 3.20, Nr, 2 frt. 3.80, Nr. 3 frt. 4.20, Nr. 4 frt. 5.40, Nr. 5 fr. 6.40, Nr. 6 fr. 7.50 ; cserge fehér Nr. 3 frt. 4.50, Nr. 4. ft. 5.60, Nr. 5. ft. 6.50, Nr. 6. ft. 8.50 Nr 7 fr. 9.80. Közönséges pokrócz darabja frt. 1—1.50. __ K özönséges pokr. nagyobbféle gyapjú frt. 1.60—4._. Kordován (14 fontos) kötése ft. 28—30. — Csuklya fehér 1 kötés ft. 28—30. —Marhakor párja fr. 20— 35. Kecskebör fr. 3.50—5.60. — Juhbőr párja fr. 2 — 3.20. — Cserhaj öle frt. 9.20. — Tűzifa fr. 10-11. Lenmag-pogátsa 10 a nehézségű egy darab 36 kr. — Marhahús fontja 20 kr. — Diszuóhús 24 kr. — Berbécshus 14 kr. Értékpapiros és pénzárak Brassóban Sept. 22. Pénz. Árú. Hitelintézeti sorsjegyek . 182 — 183 — Osztr. nemzeti adósság ezüstben . . . . 67 68 8() n » >, papírban . . . 57 — 58 20 Magyar jutalmi sorsjegyek.................... . 98 — 99 „ „ földteherni. ......................... 79 — 80 — Erdélyi „ .............................. 76 — Bánáti .............................. . 75 — 76 1839—ki sorsj. kölcsön '/,.................... . 286 288 50 . 286 288 50 1860—ki 500 frtos 5°/0 sorsj ..................... . 98 — 99 — « 100 „ „ „ . . . . . 113 — ti5 50 1864-ki 100 „ .................................. 1 34 — 135 — Cs. kir. arany................................... 5 70 5 74 Ezüst...................................................... . 120 — 126 — Osztr. inagy. 8 frtos arany.................... 9 60 Napoleond’ör ... .................... 9 55 9 60 Vereinsthaler ... .................... 1 80 1 84 Porosz tallér........................... 1 80 1 80 {kosár .......................................... 2 10 Kubel .......................................................... 1 80 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Kenyeres AdolfRendkívüli összeállitás; csak nyerni lehet, minden résztvevő játszik löö darab különféle sorsjegre, mintegy 40 húzásra, a főnyeremény: 250.000. 200.000! 80.000, 00.000 tallér; — 100.000 frank s. t. b. A huszonöt havi részlet lefizetése után minden részvényes kap 5 darab eredeti sorsjegyet azon sorsjegyekből, a melyekre játszót, vagy pedig a tőzsde árat készpénzben. A nyeremények a résztvevők között a húzás után 14 napra kifizetődnek. A társulati kötvények folyó évi Oktober 1-én bocsáttatnak ki, ezért hát tisztelettel felkérjük azokat, a kik részt óhajtanak venni ezen előnyös játéknál, — a hol a legroszabb esetben is pénzét vissza kapja — a kitűzött ideig azon öszveget — a mely társulatba lépni óhajtanak, annál is inkább beküldeni, hogy az általunk törvényszerüleg kiállított kötvényeket elég jókor megküldhessük ; ily kötvényeket postai utánvétellel is szívesen küldünk, ily esetben elégséges megjelölni, hogy melyik társasághoz kíván tartozni ; minden búzásról a résztvevőknek a huzási lajstromot megküldjük, s kívánságra bár mily e szakmába vágó ügyben felvilágosítást adunk. A részlet fizetésnek Brassóban saját iródánkban kell megtörténni, vagy pedig az oly könnyüszem postautalványban. Társulataink a következők : A) csak 10 frt. 25 havi részlet fizetés mellett lehet játszani, 20 darab frt. 50 magyar sorsjegyre, 20 „ „ 1864-beli, 20 „ „ Braunschweigi, 40 „ „ Bukaresti. Egyszersmint mindenkorra frt. 1 bélyeg. 147 5 8 Brassó, Klastromutsza 562 szám 0Л9 олэ gXs оХэ gХэ Társulataink a következők : В) с s а к 8 frt. 25 havi részletre. 20 darab frt. 50 magyar sorsjegyre. 40 „ „ Braunscbweigi. 40 „ „ Bucaresti. Egyszersmint mindenkorra 64 kr. bélyeg. C) csak 6 frt. 25 havi részlet mellett. 20 darab magyar 50 frtos. 20 „ Braunsch weigh 40 „ Bucaresti. 20 „ Sachsen-Meiningen. D) csak 5 frt. 25 havi részlet. 20 darab Magyar 50 frtos. 20 „ Rudolf. 40 „ Bucaresti. 20 „ Sachsen-Meiningen. E) c s а к 4 frt. 25 havi részlet. 40 darab Bucaresti. 20 „ Braunscbweigi. 40 „ Sachsen-Meiningire. F) csak 3 frt. 25 havi részlet. 40 darab Bucaresti. 20 „ Rudolf. 40 „ Sachsen-Meiningire. Egyszersmint mindenkorra bélyeg 50 kr. Werzár Testvérek Nyomatott Höiuer és Kamuiméi.