Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-08-25 / 68. szám

Brassó, 1871. Első évi folyam 68. szám. Péntek augusztus 2f>. wmagsataaaaarat'aagn’дсаа суоюгаюзстсгаудгга-'Л -ал Megjelenik ez n lan heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre ■ • 6 ft. kr. Félévre . . . • d tt. — Ur. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvéd i irodája, |Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj : 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 — 10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyom­dájában. Brassó, augusztus 23. Mennyiszer halljuk és mennyiszer ol­vassuk, hogy a magyarok, és magyaror- szágnak minden nemzetei, mily nagy mér­tékben hátra maradtak a művelődésben. Sok keserű igazság van ebben az ál­lításban ; bizon mi csakugyan elvagyunk maradva. De ha meggondoljuk, hogy ha­zánk századokon keresztül folytonos csa­ták színhelye volt, és hogy az utóbbi két­században olyan kormányok alatt éltünk, a melyek fennálbatását csak is a butaság biztosította ; nincsen miért csodálkozzanak és sajnáljanak jó barátaink. Hogy a háborúk a mivelödést gátol­ják, nem kivan magyarázatot. Hogy az ab­solut kormányoknak nem áll érdekében az átalános mivelödést emelni tudva levő do­log, De hazánkban ezen gátokan kivül a rósz akarat és bizalmatlanság az útra kelt népnevelésnek más. torlaszokat is állít útjába. Feledhetetlen báró Eötvösünk által ki dolgozott népnevelési törvényünk az egész miveit Európában elesmerésre talált ; csak a hazában tekintettek arra gyanús szemek­kel. Egyoldalról úgy tüntették fel mint a vallásosság a felekezeti élet megrontóját más­felől, mint a, nemzetiségek ellen intézett at­tentatot, / Es voltak igen sokan a kik a törvény elleni lázitóknak hitelt adtak, az ellenszenv az uj és üdvös törvény ellen némely he­lyeken csak nem ellenszegülésé fajult, még egy pár olyan eset is fordult elő, hogy vé­res fők követték áldást hozandó nyom­dokait. — A szentesített törvény végre is érvény­re kell hogy jöjjön. így volt a népnevelési törvénynyel is. Báró Eötvös istenben boldogult vallás és közoktatási ministerünk áthatva azon eszmétől, hogy a haza csak akkor lehet nagy és szabad, ha a népnevelés gyökeret ver, és a műveltség felekezet és nemzetiség klilömbség nélkül annak minden fiai közös kincsévé válik ; nem késett a népnevelési törvényt életbe léptetni. A törvényhozatala után rövid idő alatt kivoltak nevezve a tanfelügyelők, azon hi­vatalnokok kiknek kötelessége a népneve­lési törvényt életbe léptetni. A korra mikor a tanfelügyelők álla- másaikat elfoglalták, a roszakarat megter­metté volt vad gyümölcseit. A nemzetnek legdrágább kincse szellemi művelődése fe­lett őrködő hivatalnokai az államnak, csak nem mindenütt ellenszenvre és bizalmatlan­ságra tanáltak. A katholikus azt mondotta, hogy a vallástalanság terjesztői, a protestáns meg. hogy mindent catliolikusá teendő. Nem ma­gyar nemzetiségű hazánkfiai pedig azon meggyőződésben éltek, miszerint a kormány ezen őrködő és végrehajtó közegei főfela­data mindent magyarizálni. Hogy ilyen viszonyok között mennyi­re nehézé tétetett a törvény életbe léptetése mindnyájan tapasztaltuk. Hogy mekkora harezot kelle vivni a rosszakarat ellen és mily tapintatoson kel­lett fellépni, hogy az alaptalan de megrög­zött bizalmatlanság eloszoljan lehet gon­dolni. — A czél vidékünkön legalább nagy rész­ben el van érve ; a catholikus nem fél, hogy megfosztatik vallásos érzületétől. Tiz községben a hol a magyarok némelyikben magyarok és románok közösön alkottak községi iskolát egy lélek sem catholisált. Román testvéreink átlátták, hogy nyelvük ép agy tiszteletben tartatik ; mint mi a mi­énket tiszteletben tartatni kívánjuk. A magos kormány elesmeréssel is volt vidékünk lakói jóindulata iránt, ’a legtöbb község iskola építésre és tanítói fizetésre tetemes államsegélyben részesül ; ezen ki­vül majd minden iskola elláttatott kitűnő tanszerekkel. Felnőttek oktatására nagy öszvegek osztattak ki. Jelenleg“ városunkban a vidék és tá- volabb helységek néptanítói össze vannak gyűlve pottanfolyamra, és a ki ezen pot- tanfolyam működését megtekinti hamar meg győződhetik arról, hogy nem szándé­ka kormányunknak sem a vallásos érzület lanyhitása sem pedig más ajkú hazánkfiai magyarosítása, hanem hogy mind három nemzetiség egy fedél alatt három illetőleg mindenik saját anyanyelvén részesül a tu­dományok elsajátításában. Báró Eötvös ministerünk egy alkalom­mal igy nyilatkozott: „A tudatlanság olyan mint a sötétség, nem láthatja egyik is a számára kijelölt utat; innen van hogy egymásba ütközünk, igyekezzünk minyájan az általános mívelö- dés emelésében, és meglátandjuk, hogy mindnyájan mint szerető testvérek minden súrlódás nélkül mozoghatunk egymás mel­lett. — Törekedjünk mivelödni, hogy szégye­nüljön meg a rosszakarat, és tűnjön el a bizalmatlauság. Küzdjük le a rosszakaratot és bizal­matlanságot, hogy legyünk miveitek, na­gyok és szabadok. Némely emlékeim a régi*jó időből. (Folytatás). 2. A prókátor. Szomorú tapasztalatokat tett Cs. barátunk. A leányoskázaknál neki az ötödik kerékéhez hasonló becsülete kezdett lenni. A pajkos leányok kikaczag- ták, az asszonyok pedig szép szóval kidobták. A férfiáknál tudományákból kifogyott, és azok az ócs­ka históriáért nem jószivvel fizettek bort. Csak egy hely volt e világon, a hol Cs. bará­tunkat placsintával várták. Az egyházfinak volt egy istemgazában zápon maradott piszeorru nagyszájú hárpialeánya. No itt már minden ember meg adta a tiszteletet, a teinsurból ki nem fogytak. Az öreg egyházfi magos sovány zöld képű frá­ter vala. Mint mondák sok pénzt kapart össze ; de fösvény olyan volt, hogy csodájára jártak. A fele­sége korán meg halt, azt mondák jól járt, legalább nem koplal. A mikor Cs. barátunk a háznál volt, az öreg- fösvény szive nagy kint látott, mert Sári leányasz- szony igy hívták az öreg egyetlen magzatját, egy cseppet sem sajnálta a pinezét meg kamarát. Ha látta jönni Cs. barátunkat kétféle hideg rázta, az egyik bánanatába, hogy mennyi mindent rak az majd gyomrába, a másik örömébe mert gyanította, hogy ez lészen Sári lánya férje. Hogy a vendég hogy érezte magát, azt gya­níthatni abból, hogy háromszor nyelte le minden fa­latját, pedig rakott elébe Sáry leányasszony, pecse­nyét meg túrós lepént bövébe. A bort sem sajnálta egy cseppet is teile ; de az öreg mindig nagyot sóhajtott mikor látta, hogy egyik poharat a másikra töltötte. Meg is mondotta volna, hogy megárt, hej de megharagszik s ki veszi el lányát. Az egész társaságban csak Sári volt boldog, a prókátorra zöld fogával oly szerelmesen mosolygott, hogy annak szegénynek a háta is fázott. Az öreg aztán estve felé a házból ki balloga, úgymond jobb, ha a fiatalokat egy magukra hagyja Ilyenkor Sári közelebb húzódott a prókátorhoz, elbeszélte mennyi szöllöje, háza, kertje, bora, meg tallérja van az öregnek, meg a házban levő kék ta­karos nagy ágy, barna locza, tulipános furtlábu szé­kek, meg a czimtányérok mind csak reá néznek. A szegény prókátor számította gombját : elve­gyem, ne vegyem, ez képezte gondját. Egyfelől sem mitse dolgozni és meg is jól élni, másfelől elevenen gyehennára menni. Bizon nem gyerekjáték ez a ki nem hiszi kisértse csak meg. Susogtak a szomszédok és adtak a prókátor­nak szép biztató szót. Jaj barátom angyal az mondá az egyik, jól vigyázz ha szél van, mert különben mint papiros sárkány repül fel az égig. A másik meg mondá :• hej de jól lessz dolgod, a világon te kapod a legnagyobbik csókot. A harmadik erösité, hogy nagyon jól választott, azt küldje csak a táblá­ra : ki porol az hetvenhét prókátort. Nagy gondba volt Cs. barátunk, szerette volna az ördögöt találni, hogy megkérdje hát pajtás mit csinál junk, de biz ö aztot meg találni nem tudta ; a helyet a hol Sári volt az messze futotta. Végre a prókátorra rá disputába a világ, hogy az másként nem is lehet, vagy Sári leányasszonyt, vagy a nyakába egy követ. Meg volt az esküvő, meg a lakadalom bus volt a prókátor, egész a szánalomig. A szegény prókátor most a nyomorúságba, me­gint érdekkel birt a szép asszonyokra. Hej de Sári asszony úgy őrizte fejét mint a hétfejü Sárkány, és úgy kellett élni mint parancsolták, mert göcsöt ka­pott ö sárisága a legsimább kákán is. Azért árva Cs.-nek jól ügyelni kellett, mert ha rajta érte jaj volt a fejének. He hát a mi Cs. barátunk sem volt bikkfából faragva, s néha az ő esze az Árgus szemét és ki játszta. — Egy éjszaka Sári hirtelen meg ébred, valami rósz álma lehetett szegénynek. Hallgatodzik, micsoda hát hol van az a vén akasztófa, a prókátor mindig rengeteg hortyogott s ime a szobában most telyes csendesseg volt. Sári asszonynak meg állott a szive, maga sem tudta mérgébe vagy ijedtébe. Ennyi tiszta volt, hogy a prókátor vagy szépen el sompolyga, vagy pedig mi szint oly nagy baj, megütötte a gu­ta. Sári asszony nem sokat tétovázott, mint egy szár­nyas egér a férje ágyához ugrott. ínnyé láncz hordta véu kötele, e bizon szépen megszöke. No de meg álj átkozott gazember a hajad egyenkint szedem ki ezzel a két kezemmel. Hirtelen a parázsba egy kénköves szálkát gyúj­tott, s aval a szobában kereken matatott ; magára vette sárga szoknyáját, felhúzta magos sarkú czipök-

Next

/
Thumbnails
Contents