Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-08-11 / 64. szám
Brassó, 1871. Első ovi folyam 84. szám. Péntek augusztus 11. Megjelenik ez a lap hetenkiüt kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : KenyeresAdolf ügyvédi kódúja, Nagypiaczon. NEMERE Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyomdájában. Turner, tímár, Sinczky; vagyis: Brassai szabad alkotmány 1871-ben. Kezdem Sinczkyn. — Egyik nap köze- lebről át akartam menni a felső külvárosból az alsóba, Bolonyából Bolgárszegbe. Utam a sétatéren keresztül volt egyenes ; tehát oda tartottam. Midőn azonban a magaslatra értem, pandúrok álltak előmbe és kijelentették, hogy vagy viszatérek, vagy fizetek. Hogy-liogy ? Csak úgy, hogy Sinczky ur tíizi játékot rendezett s erre a czélra le van foglalva az egész felső sétatér. De hát ki foglalta le ? A rendőrség. — Megnyugodtam a változhatatlanon ; lekerültem a belvárosba, több mint félórával megtold- ván sietős utamat. A Nagy utcza végén uagy csoport munkással találkoztam, a kik felettébb bé- kételenkedve jöttek. Tudakozódva értésemre esett, hogy ezek Bolgárszegben laknak ; nappal a Temesfelé fekvő gyárakban szoktak dolgozni, s utjokat esténként haza felé a felső sétatéren veszik, mint egyenes vonalon. Most őket is visszakergette a hatalmas rendőrség s kifáradt testökkel meg kellett tenniök a félórai kerülőt. Azt vagyok bátor kérdezni, hogy honnan vesz szabadságot a brassai rendőrség, m a g á n n y éréi. z к a d 6 s é r t çlzàï% közhasználatra szánt utat? A milyen joggal itt díjt követelt az átmenesért Sirrezky számára, ép olyan joggal állhatna ki akármely utszára akármely izmos suliancz és kényszerithetné az átmenőket adófizetésre. Ha elzárják Sinczky kedvéért a sétatért, mért nem zárják -el akármelyik utczát, midőn kintornás, vagy majommutogató mű- vészkedik bennök ? Ha tetszik a városnak, rendezen be alkalmas helyet a tűzijáték számára ; ha peX> » Némely emlékeim a régi jó időből. (Folytatás). A mint barátom a hosszú báróval az s. i. postaudvarba megérkezett, a cselédség ámélkodva tátotta száját reájok. A bárónak úgy sajátságos külseje, mint sok háztól került avatag ruházata, de főként az utóbbival nem hármonizáló kimért úri magatartása méltán ragadta bámulatra a különben is álmélkodásra hajlandó kocsis és béresgyerekeket. A konyhában a vászon - cselédség vihogva összedugta fejét, és csakhamar meghatározta, hogy a báró nem más mint az Antikrisztus. A szép postamesternő pedig épen nem tudta, mit véljen a báróról. A mint barátunk e szavakkal : „ajánlom báró N. urat“ bemutattá, — a szép asz- szony szemecskéjét nagyra felnyitó ; igen udvariasan fogadó, de mosolygó arczán a hitetlenség kifejezése félreesmérhetlen volt. A bárónak arcza pár perczig rángatózott, a mi a szép asszonyra még tréfásabban hatott. Vegre megszólalt. Nemde a tésasszony (Akkor a postamesternő meg más isten csodáival egyetemben nem volt n a g y s á d) bennem bajosan találná fel a bárót i Kérem, ne is keresse, én báró csak bárók előtt óhajtok lenni, még pedig azért, hogy lássák, hogy a kék vér ilyen uniformisban is meg fér. A szép asszony nem tudta, mit feleljen hirtelen ezen különös megjegyzésre, A beállott szünetet hadig nem rendez, forduljon Sinczky ur ma-1 gán helyiségbe, a mint oda fordul akár- ; mely előadó, a ki pénzért mutogatja tu- ! dományát. Máskülönben én czigánykereket hányó purdét állitok a piaczra, csepürágót a Kla- stromutszába — s minden utsza számára jut valamely nyilvános művész — és megkövetelem, hogy épen úgy zárják el azokat művészeim kedvéért, mint a felsőtéta- tért Sinczky űrért. Ha van jogegyenlőség Brassóban, elfogják zárni. Jogegyenlőség Brassóban — lássuk, hogy van-e ! Lendvay vendég-előadása alatt folyvást a városi turnerek zenéje kinozott a szinház- ban. Egy előadásnál épen nem volt semmi zene, mert a turnerek oda voltak, tust húzili Gött János toasztjaira a Schützenfesten. Mi, a közönség, mindig örömestebb hallgattuk volna a derék katonai zenekart, némelyek tán a czigányokat : azt vélve azonban, hogy Lend vajnak felettébb megtetszett okuláros turnereink fontos arczu- latja, — nem szólottunk. Mikor azonban semmi zene sem volt, megkérdeztük, hogy most legalább mért nem állitotta be a katonákat. \ 'Aat ALlték Azé ft, ’vtrvt nem szabad. — Igenis, nem szabad. Szinésztársaságnak csak azon feltétellel adnak előadási engedélyt Brassóban, hogy a turnereket szerződtesse. Hátha a szinésztársaság vagy a közönség örömestebb hallgatna valamely más zenekart ? Hátha a turner urakat is jutányosakban lehetne megkapni szabad verseny mellett? Hátha a turner urak nem is érkeznek, mert valamely nemzeti vitézkedésnél kell tusosniok az alatt ? Mindegy, a turnereket szerződtetni tartozik minden Brassóban működő szinész- I társaság. . Monopólium és privilégium ! Ezeknek az atyafiaknak még az üdvösség sem kell, ha azt nem kiváltságosán kapják. De hát mért nem rendelik meg azt is, hogy a városba bejövő idegen közönség csakis a rendőrség által kijelölendő vendéglőkbe szálljon ? A hogy a turnerczinczogást rákötik minden szinész nyakára, — ezt is megtehetnék. Bolondok lesznek, ha meg nem ki- sérlik a közönség birkatürelme és a kormány csodálatos vaksága mellett. Ne vegye zokon a közönség a b i r- kaságot, sem a kormány a vakságot, mert ha igaz, a mit hiteles szájból hallottam a timárok felől, még többet érdemelnek mindketten. Azt beszélik ugyanis, hogy a szomszéd Csernátfaluban lakó magyar tímároknak nem szabad a brassai piaczon árulni máskor, csupán évente kétszer, a két nagy vásáron. Brassó tímárai azonban tetszésök szerint viszik Csernátfaluba áruikat akár minden héten. Azt hinném — isten uccse ! hogy Khi- nában vagyok, ha a Kronstádternek heten- tpwldnt n&gysT&ri meoröffenése nem emlékeztetne rá, hogy ez csakugyan azon nevezetes szászország, a mely n é v 1 e g még a magyar birodalomhoz tartozik. Tehát a szegény csángó-magyar timárt évenkint csak kétszer bocsátják Brassó piaczára. Akkor aztán kiszabott idő alatt vagy túlad áruján, vagy haza viszi. Ha pedig fél év alatt rakott adósságai törlesztésére okvetetlen pénz kell, megveszi tőle áruját fele áron a brassai üzér s talán épen a csernátfalusi piaczon veri le ismét az ottani árut. rátom sem tudta jobban betölteni, mint hogy a po- ; stamester után tudakozódott. Bálint bátyánk honn volt. Hol is lett volna másutt, mikor széles e világon olyan borvizhez való bort, mint az övé, nem lehetett találni? A miut Bálint bátya a vendégeket meglátta, öröme határtalan volt • a barátomat összevissza csókolta. A bárót meglapogatta, megrázta; olyan kedvében volt, hogy a ház oldalát majd kirúgta. Ez már pompás ! Szép, hogy nem mentek el házam előtt a nélkül, hogy beszóljanak! K. öcsém a tegnap itt járt ; mondotta, hogy vendéget küld, mintha bizony szükség volna hozzám az embereket küldeni ; mintha az ö utasítása nélkül az én házamat nem kapnák meg ! Persze a mostani fiatalság azt gondolja, hogy olyanszerü legény mint magam csak az ötödik kerék ! No de van kivétel ! Tudom, öcsém uram nem olyan szeleburdi- mondá barátomnak- mint K. ; az örökké fut, mint az Orbán lelke ; még szóba sem lehet vele jóformán állani ; már elfutott isten tudja hová. De öcsém uram sokkal okosabb ember ; ugye, egy nehány napig itt marad ? Igen a báró ! fordult a báró felé ; ennek már igazán örvendek, szeretem az ilyen embereket. Hajdan sokszor hallottam hírét. ’Na igaz nagy kopó volt ; beszélték, hogy Madrid- 1 ben kéményseprő ruhában ment be aranyos lajtorjával, s rendre seperte a donnák kéményét. Csak nincs párja a vialis embernek. Hát Nápolyban milyen maskeradét csinált, az asszonyok hat hétig mind csak azt beszélték, hogy a báró Szarda- uapált ábrázolta: a körmenetben, és 77 vagy hány feleséget vitt magával, és még sok más furcsaságot. ; Hanem ezt nekem mind el kell beszélnie. Jaj, a i báró itt marad most nállam ; dehogy eresztem ; szó sincs róla! Szegény báró; pedig ö egy cseppet sem készült indulni. Bálint bátyánk senkit sem hagyott szóhoz jutni. A bárónak már többször rángatózott arcza, a mi annak volt csalhatatlan jele, hogy szólani akar ; de mindig csak az előkészületeknél maradott. A háznál roppant élénség volt ; a sok cseléd mind egymásba botlott, az egyik bort a másik borvizet, a harmadik poharat üveget sligoviczát falniva- lót hordott erre-arra. Az udvaron egy suhan ez csalogatta a csürké- ket kukoriczával, és aztán ha összegyűltek, közikbe dobott a járompálczával ; a sebesülteknek nyakát szegte, s a pitvar elébe lökte, a hol egy vastag szolgáló tarka ködmenöktöl hirtelen megmentette. Hogy barátom meddig mulatott a postamesternél, nem tudom ; de gyanítom, nem állotta ki sokáig a dicsőséget. A báró megragadott a háznál ; legfőbb kötelességének, a Bálint bátyával való borozásnak lelki- esméretesen megfelelt, E tekintetben panaszra semmi oka sem volt a jó postamesternek, mert a báró nem csak vele, de az ország legjobb ivójával is megmérkőzött volna. E mellett a bárónak igen nemes tulajdonságai voltak. A mit Bálint bátyó született renyheségből elhanyagolt, azt ö igyekezett a szünidők alatt helyre hozni. — (Folytatása következik.)
