Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-01-03 / 1. szám

Szeretnők az egész dolgozatot közölni teljesen,, de ezt terünk nem engedvén, kö­zöljük legalább két utolsó fejezetét. Ezen közleményből is eléggé kitűnik, hogy „nem mind arany a mi fénylik;“ s ha felültetett touristák mintaszerűnek állítot­ták is a szász föld iskolaügyi helyzetét, a magyar kormánynak van munkája itt is elém Itt következik az emlékiratból vett mutatvány. A úiányok összefoglalása. и §. Brassó városban 2199 növendék látogatja az elemi-, nép- és magániskolákat (1 §); s minthogy az iskolakötelesek száma 5387 (2 §): 3000nél több növendék esik a mulasztók rovatába. Ha az itt hiányzók egy része nyer is oktatást középiskolákban, az arány nein igen változik, mert már az elemi osztályokban is sok az idegen, és azok beszámíttattak a 2199 közé (3 §). Brassó városnak nincs elég népiskola­helyisége; a meglevők alig fogadhatnak többet be a most feljáró növendékeknél (4 §). Brassó városban a három gyakorolt nyelv közül egyikre sincs elégséges iskola; különös mostoha a helyzet magyarnyelvüekre nézve (5 §). Brassónak, a 26,OOOnél több lakóval, öOOOnél több iskolakötelessel biró tekintélyes városnak mind e napig nincs felsőbb népiskolája, sem ismétlő iskola, sem felsőbb népiskola, sem polgári iskola czimen (6 §). Brassó városnak az 1868 XXXVHI.' t. ez. kö­rébe tartozó tanintézetei közül e törvénynek csupán három magántanintézet felel meg (10 §). Megköze­lítik azt az evangélikusok központi leányintézete (7 §); a g. keletiek és rom. katholikusok központi intézetei és a g. keletiek leányiskolája (8 §). Egészen más czélra működnek és néposkoláknak nem tekinthetők az evangélikusok központi fiuintézetei (7 §). Igen sok tekintetben hiányosak, és a törvénynek épen nem felelnek meg: az ev. reformátusok, a magyar evangélikusok iskolái és minden felekezet külvárosi iskolái (7, 8, 9 §§). (Folytatása következik). (Brassó intézményei közt) sok olyan van még, a melyeket más vidéki ember alig tartana lehetsé­geseknek. Ez alkalommal arról emlékezünk meg, hogy itten az utak fenntartására minden lakos egyenlő ro­vatait fizet. Akár milliomos bankár, akár napról napra tengődő napszámos, e nemű adója évenkint 1 fr. 20 kr. Es ezt az intézményt még védeni is tudják; de milyen bölcsen! Azt mondják, hogy az utakat gazdag és szegény egyaránt használhatja. Be nagy kár, hogy ezt a bölcs elvet az államok törvényhozói még nem találták föl! Milyen egyszerűekké válnának az adó­szervezetek , ha az ország minden polgárára ugyan azon összeget vetnék ki, csupán azon okból, hogy személye és vagyona biztosítását miudenik egyenlőn igényelheti. Megrónék a belügyminisztériumot, ha feltennők, hogy ez a képtelenség tudomásával történik; az ellen­kezőt téve föl, csak figyelmeztetjük. (Az Öreg Nemerét) nagyon szidja egy háromszéki levelezőnk. Elpanaszkodva a sok sár, ocsmány rósz utak és egészségtelen levegő miatt, igy folytatja: „En azt a sok ezer éves „Nemere-szelét“ vá­dolom, hogy a vén lusta — miért hevert az idén olyan sokat barlangjában. Hisz neki nem szabad megvénülni; mert őtet úgy teremtette a természet hatalmas ura, hogy előtte ezer esztendő anyi le­gyen, mint a tegnapi nap, mint egy rövid óra. Tud ő — az ezer éves suhancz — elsárgult levelekkel, hópelyhekkel, — sőt még gyakran letépett zöld lom­bokkal is játszani — mint akármelyik vásott gyerek; tud száguldozni, mint egy huszár, — vihogva, nye­rítve nyargalni, mint féket veszített szilaj csikó; tud ordítani, mint hegyről lerohanó bősz oroszlán. I)e most bizonyosan ott múlatoz valahol szülötte föl­dén — a mogorva öreg „Boreas“ barlangjaiban — ott valahol Siberiában, vagy pedig az Ural, vagy Kaukázus hegyei közt rumozgatnak öreg apjával, — vagy pedig „iszánkodni“*) ment az éjszaki jeges tengerre. (Az II,j esztendő) pompás hideg idővel köszön­tött be. Megelőző napokban utálatos sár és köd ural­kodott. Meglátszik, bogy a mi „Nemerénk“ tisztele­tére az öreg Nemere is kibújt barlangjából, a mi be­csületére válik a öregnek. (Sejjsi-Sz.-György) Háromszék fővárosa, élénk fejlődésnek indult. Piaczán diszes árucsarnok emel­kedett, mely a befejezéshez közel áll és ha elkészül, nem lesz párja Erdélyben. Más oldalon az ev. re­formátusok gyrnnasiuma épül szakadatlan buzgalom­mal. Mentői hamarább uj templomot is szándékoznak épiteni a reformátusok ugyancsak a piaczon. A felnőttek oktatása példányszerüleg foly. A ') „Iszánkodni-1 s/.ékelyszó = csícsonkázni, jégen si­klani. községi népiskola nagy lelkesedéssel állíttatott be az idén. Egy füldmivelési iskola létesítésén pedig a megyei bizottság és az iskolatanács egyenlő buzga­lommal működnek. Egy szóval Háromszék lelkes liai nemcsak a csatákban tudtak példányul szolgálni. (Rézdi-Л ásál'lielylt) a jó módú és talpra esett székely városban a mint halljuk, panaszkodnak reánk azért, hogy nem kaptak elég példányt a „Nemere“ előfizetési felhívásaiból. Kérjük, ne róják hibául ös- meretségeink korlátoltságát, és a kikhez felhívásunk nem jutott volna el, vegyék tudomásul im a lapból, hogy a „Nemere“ él és működik, s fölajánlja szol­gálatait minden igaz székely érdeknek. (Előbbi jelentésünk) más vidékek lelkes fiainak is szól, minthogy bizony sokakat kifeledhetett kor­látolt figyelmünk. Vegyék tekintetbe, hogy a „Ne­mere“ nem a miénk, de az önöké mindnyájan; ez okból csak akkor haragudjanak meg rá, a mikor saját magokra is meg tudnának haragudni. (Fogaras vidéken) Heczember folytán azon hir terjedett cl, hogy a mostani főkapitány Tamás László a minisztériumba fölvitetik és helyébe egy megneve­zett székely képviselő neveztetik ki. Ezen hir a ro­mánok közt igen rósz hatást tett; a mint tudjuk, értekezletet tartottak ennek következtében; a Gazet- tában pedig kifejezték, hogy nagy kár épen most ingerelni a románokat, midőn jelentékeny lépéseket tettek az engesztelödés felé, Annyit mi is örömmel jegyezhetünk föl, hogy a múlt év nagy eseményei jelentékenyen gyarapí­tották azon románok pártját, a kik fajok üdvét és felvirágzását csakis a magyarral együtt működve re­mélik. Az említett hírnek hogy komoly alapja volna, nem tudjuk. Kosz vért csináló személy változtatáso­kat nagy okok nélkül nem helyeslenénk. (Erzsébetvárosból) Felső Fejérmegyének Kü- kíillömegye területén fekvő fővárosából nem valami ürvendetes híreket hallunk a Decz. 15-én megtartott megye-bizottmányi gyűlésről. Mondják, hogy a meg­szokott személyeskedések ugyancsak napi renden vol­tak s hir szerint olyan tettlegességekkel végződtek volna, a minőket meghallani se szeretünk. Felső Fejérnek igen tekintélyes értelmisége van; de a mig pártjai két ember magán érdekei szerint alakulnak nem remélhetjük közügyei felvirágzását és híressé vált botrányai megszűnését. (BÜrkÖSrÖl) írják nekünk, hogy az ottani ma­gyar iskolába nemcsak a vidék elszórtan élő ma­gyarjai, de más nemzetiségek is jelentékeny számmal adták gyermekeiket az idén. külföld. Az elmúlt esztendő felrázta az egész Európát, Olyan események történtek, a melyekre senki sem számíthatott ; a melyek fontosságuknál fogva nevezetes helyet fog­lalnak el a világtörténelemben. Ismétlésekbe kellene bocsátkoznunk, ol­vasóink előtt jól ismert tényekről beszél­nünk, ha a mostani helyzetnek hű képét akarnék adni. Mivel ezt hiba volna ten­nünk, arra szorítkozunk, hogy most röviden vázolva a helyzelet, pontosan hírül adunk folyvást minden feltűnő változást. Nyugat. A német-franczia háború eredménye még bizonytalanabb, mint a minőnek az ősz folytán látszott. A német hatalom min­den erejét megíesziti, s jól szervezett, győ­zelemhez szokott sergeiben bizva nem lát­szik hajlandónak az engedésre az utolsó lehetőségig. Ezzel szemben a francziák a legbámu­latosabb és legtisztelétre méltóbb áldozatokat hozzák folyvást. Sereg helyett seregek te­remnek elő és sokkal kevésbé gondolnak a békére, mint a seclani vagy metzi fegyver- letétel után. A családapáitól, legjobb mun­kaképes polgáraitól megfosztott Németor­szág azt az újévi ajándékot kapta, hogy növekedő ifjait, a jövendő reményeit is csata­térre kell küldenie. Francziaország emberekben nem szen­ved hiányt. Egy előttünk fekvő tudósítás szerint csupán Páris őrsége 520,000 fegy­veresre megy; és nyugaton, délen, északon mindenütt hadsergek állanak készen s foly­vást uj erőkkel gyarapodnak. Élelmiszerekkel is jól el van látva Páris, úgy hogy április végéig az éhségtől nincs mit tartania. : Egy főrangú urnák Nizzából irt levele i fekszik előttünk, a ki rendes lakását Páris- ban szokta tartani; udvari személyzete most ! is ott van. írja, hogy tudósítást kapott lég­hajón, a mely szerint Parisban jóllét és ren- I dületlen bizalom uralkodik; s az egész kül­földön sokkal több bizalommal tekintenek : a francziák, mint a németek ügye elé. A Deczember második felében vivott csatak semmi elhatározó győzelmet nem ad­tak egyik résznek is. Annyiról meggyőződ­hettek a németek, hogy a francziák loiri és ; nyugati hadsergeit nem oly könnyű meg- I semmisíteni, mint ők első tekintetre hitték. Hogy a német vezetők magok is csüg- gedezni kezdenek, kitetszik a következő je­lekből : 1. Angol lapok arról értesítenek, hogy Bismarck gróf legkevésbé sem bánná, ha a Pontus-kérdésben összeülendő európai con- ferentia a német-franczia viszályt is kiegyen­lítené. A mint tudjuk, eddig, a mig a fran­cziák tökélletes leveretését reméllette, semmi nemű beleszólást sem akart elfogadni. 2. A második nevezetes jel az, hogy a német császárság visszaállitását oly udvarias, lekötelező iratban jelentette Bismarck gróf Bécsbe, a minőhez tőle senki sem volt szokva. Most keresi és kéri az osztrák-magyar bi- radalom jó akaratát, a melyet eddig nem­csak számba nem vett, de igen gyakran durván elutasított. Ilyeu nagy változások oknélkül nem történek. Kelet. A szomszéd Romániában megint élére állottak a dolgok. A minisztérium a- zon okból, mert a kamara az uj kölcsön- törvényt megerősíteni vonakodott, beadta le­mondását. A lemondás elfogadtatott és Ká­roly herczeg uj minisztériumot nevezett ki, öt évi uralkodás alatt a kilenczediket, ha jól tudjuk. A miniszter-változásnál még sokkal ne­vezetesebb azon körülmény, hogy londoni hírek szerint Károly herczeg egy közlést intézett a több hatalmasságokhoz, a mely­ben fejtegeti, hogy Romániában a helyzet tarthatatlan, ez okból ő a török védurság alól menekülni szándékszik s még azt is sürgeti, hogy Romániának más alkotmány adassák. A kívánat első részét illetőleg Török­ország már igen erélyesen tiltakozott min­den elszakadási törekvés ellen. Igen figye­lemre méltó, hogy a „Románul,“ a romá­niai nemzeti párt (vörösek) közlönye is el­lene mond ezen függetlenségi törekvésnek. E czikk igy szól: „Nagy és szép e független­ségi eszme, de igen korai, méltó egy túlzó költőhöz, vagy az ország ellenségéhez. Felszerelt hadsereg nélkül, egy krajezár pénz nélkül, közigazgatási rendszer nélkül; üres kezzel és egy nem eléggé felvilágosodott néppel, mely meg sem értené az áldozatot, melynek kitenni akarnék, le akarunk rázni egy jármot, mely nekünk legkevesbe sem alkalmatlan, talán azért: hogy alávessük magun­kat egy oly vasjáromnak, mely ma rózsák alá van ugyan rejtve de mely holnap végveszélylyel fenye­get, ugyanazon mészárszékre hajtván bennünket, hova Lengyelország jutott, és megnépesitvén velünk Szi­béria vadonjait. Ma midőn csak névleg állunk Törökország suze- rainitása alatt (mert tényleg legkevésbé sem vagyunk szabad mozgásainkban gátolva), minden európai ha­talomnak érdekében áll területünk sértlietlenségét biztosítani, érdekelve lévén miudenik a bennünket protegáló Törökországot fentartani. De a roman ki­rályságot. mely csak úgy létesülhetne, ha lemondana Törökország suzerainitásáról, s következőleg az euró­pai hatalmak protectiójáról, hogy Oroszország karjai közé vesse magát, mely századok óta leselkedik ezen alkalomra, — ki fogja pártfogolni? Talán a czár? Gyászos bátorság azok részéről, kik azt kívánják, hogy higyjünk ezen eszme valóságában.

Next

/
Thumbnails
Contents