Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-05-05 / 36. szám

143 — fogadja el, a vidéken propagandát ígérkezik csinálni Versailles ellen, igy a társulat egyszerűen a com­mune szövetségese gyanánt tekinthető'.“ A német nagy főhadiszállás demobilizácziója május 1-jére rendeltetett el. Bordeauxban és az el­foglalt területeken nehány bankház vonakodott a na­gyobb franczia bankjegyeket pári-árfolyamon elfo­gadni, az ellenszegülés azonban mihamar elfojtatott. — A hadi tanács egy határozata szerint a nemet csapatak eshetőloges részvétele a fölkelés elnyomá­sában, csak Páris bombázásában és a Párisou kívüli harczban fog állani. Fabrice tábornok utasittatott, oda működni, hogy a fran ez iáktól még visszakapott 1400 nemet fogoly azonnal szabad lábra helyeztessék ; az elfogott német hajók szintén ki fognak adatni. A keresztes újság arról értesül, hogy a csá­szár fürdőbe utazását illetőleg eddig még nem jött létre megállapodás ; orvosi részről előbb Ems, később Gastein hozatott javaslatba. Ugyanazon lapot hitelt- érdemlö oldalról értesítik, hogy a császár által kö­zölt Ígéret, mely szerint a császár a háború befeje­zése után a többi fejedelmekkel egyetértöleg lépése­ket fog tenni Kómának az olaszok által történt el­foglalása ellen, sem ily, sem hasonló nem tétetett a császár által, hanem csak átalános ez iránt való készség fejeztetett ki. A császár azonban fontolóra veendi az illető viszonyokat s koronakérdekeit. — A keresztes újság végül arról értesül, hogy a csapatszállitások Fran- cziaországba annyiban ismét megkezdettek, a meny­nyiben az ott levő csapatok liarczképességének ál­landó föntartása ezt követeli. Garibaldi Florencbe fog érkezni, hogy a kor­mánynyal Sardinia gyarmatosítása fölött véglegesen tanácskozzék. Innen a nápolyi tengeri kiállításra fog menni. A külföldön levő orosz emigrán­sok, felbátorítva a párisi commune példája által, Oroszországban szocziális felkelést szerveznek. Uyeu proklamácziók, Bakuninnal alájegyezve, a hatóság kezébe estek, miért is a határon szigorú ellenőrkö­dés uralkodik. A „P ökrök“ közli a’lelkészek egy fölirati javaslatát a püspökökhöz, melyben a csalhatatlansági dogma visszavonását, a nemzeti egyház létesítését, a cseh egyházgyiilés egybehivását s az alsó papság türhetőbb állását sürgetik. A tanács Münchenben föllép azon városi hitok- taták ellen, kik a csalhatatlansági tannal nyugtala­nítják a tanítványok lelkiismeretét, s emiatt a kor­mányhoz fordult. Egy javaslat áll készen, mely szerint csak oly hitoktatókkal töltetnének be a meg­ürült helyek, kik a csalhatatlansági dogmát el nem ismerik. A bajor kereskedelmi bank a jövő hótól kezd­ve azon bankok közé fog tartozni, melyek a hipo tekális hitelre nagy figyelmet fordítanak. L e g и j a b i). Pari s, ápril 20. A commune egy rendeletében mindazon 19—40 éves párisi lakosokat, kik f. hó 18-ka óta menekültek, naponkinti 5 egész 50 frank pénzbírság­ra ítéli. P á r i s, ápril 30. A commune egy jelentésében összes veszteséget mutatja ki a lázadás kezdete óta a mai napig, s e szerint a párisi felkelők közül ez idő alatt elesett s megsebesült 9000, fogságba ju­tott 3000. Versailles, ápril 30. A párisi déli erődök tegnap mindnyájan elhallgatták. Hallomás szerint a felkelők mindez erődö­ket a légbe szándékoznak röpíteni s he­lyettük pótlékul földsánezokat emelni. A vasuttársulatok lefizették a commune által követelt összeget. Dombrowsky főhadiszállása La Muet- teben van. A st.-dénisi polgármester felragaszok­kal tudatja, hogy a távirda vonalak több helyütt elvágattak s hogy a tettesek hadi- törvényszék elé fognak állíttatni. Havre, ápril 29. A küszöbön álló katonai választások alkalmából a munká­sok és commune pártolói módfölött repu­blikánus programmot bocsátottak ki. Még most minden csendes. L e rn b e r g, ápril 30. A wiliczkai ke­rületi választmány az összes kerületi taná­csosokkal egy üdvözlő föliratot közölt, me­lyet Grocholskihoz szándékozik intézni A ,,Dziennik Polski“ gúnyolja Potocki Adá- mot, mint ez üdvözlő demonstratió kezd- emlényezőjét. L о n d о n, ápril 30. Chislelmrstból azon ki г kezd elterjedni, hogy Mac-Mahon benső és közvetlen összeköttetésben áll Na­póleonnal. M a r s a i 11 e, ápril 29. Az algíri ara­bok mindenfelé fellázadtak daczára az egy­más után sienvedett vereségeknek. Főnök- jök, Iíaddel ügynököket küldöz szét az egész tartományban , hogy a különböző törzseket együttes működésre birja. R ó m a, ápril 30. A Curia reménye, hogy Fransziaország legközelebb a pápa világi hatalmának visszaallitására fogna közbenjárni, jelentékenyen csőkként. Hite­les forrásból hírlik, hogy az uj franczia követ, Harcourt, Antonellival első összejö­vetele alkalmával, nem bocsátkozott poli­tikai fejtegetésbe, s csak arra szorítkozott, hogy kifejezést adjon ama tiszteletnek, me­lyei ő maga és a Versailles! kormány a pápa iránt viseltetnek. Midőn Antonelli türelmetlenül a poli­tikára vitte át a beszélgetés tárgyát, Har­court kijelenté, hogy Francziaország óhajtja azon idó eljövetelét, midőn a pápának bir­toka visszaszerzéséhez segédkezet nyújt­hatna, de jelen szerencsétlen helyzetében mit sem tehet. Az 1871-iki köztársaság egészen kü­lönböző az 1848-iki köztársaságtól, és Olasz­ország viszonyai is lényegesen másként alakultak azóta. Sajnálja, hogy ily szava­kat kell használnia, de kénytelen vele. Kül­detése a jelen pillanatban egyedül a Fran- cziaországot kormányzó férfiak jóakaratá­nak bizonyitékául tekinthető. A „Nemere“ eredeti táviratai. Feladatott Pesten 4-án d. u, 9 óra. Érkezett 4-án 11 óra. A Deákklubb felszólítására, a hatos bizottmány, félig deákpárt, félig baloldal tagjaiból, tanácsko- zand, a hnszonöttös bizottmány munkálata netaláni en bloc elfő­% gadtatásáról. A Párisi hadsereg több lé­nyeges vereteseket szenvedett és a város belsejébe visszavonul. Magyar szinház Brassóban. Múlt vasárnap, az az ápr. 30-án : „A Rab“ ere­deti népszínmű dalokkal 3 szakaszban Szigligetitől, adatott zsúfolásig telt ház előtt. A szerepek jó fel- voltak osztva s különösen sikerültnek mondhatni Poplavecz kalandor (Györffy), Kövesdi András (id. Bács), Zsuzsi (Györffy Amália) és Péter (ifj. Bács) játékát. — Kedden az az Május 2-án két vígjátékot volt szerencsénk láthatni a „Fehér Othellót“ , franczia vígjáték 1 felvonásban és a „Szerelem és örökséget, vígjáték két felvonásban Szigetitől. — Az első da­rabban nagy tetszésben részesültek Hörcsög! Mór (Tö­rök) mint vad szerelem féltő és Szelidke (ifj. Bács) mint egészen jogtalanul gyanúsított szerelmes. A második darál) nem kevésbbé volt alkalmatos a kő zönséget megnevettetni sőt még megkaczagtatni is. Tamás bácsi az agg huszár (Osvátli), Flóra, Geröfi János leánya (Györffyné), és Árpád Zarándive fia (Györffy) igen ügyesen szerepeltek. — Záradékul ifj. Bács K. lejté a Hátszeg vidéki román tánezot román nemzeti öltönyben a számosán megjelent románok nagy tetszése közt. Ifj. Bácst jogosan nevezhetni a társulat ballettánczosának is. Óhajtandó, hogy a bérlet második fele is, mely f. h. 7-én kezdődik oly jói látogatott ház előtt vegye folyamatját, mint az annak első fele alatt történt. Ajánljuk a t. közönség figyelmébe s pártfogásába a társulatot, mely eddigelé jó igyekezet mellett általá­ban véve sikerültén választott darabokkal törekedett annak elismerését kiérdemelni. Végül pedig figyelmeztetjük mindazokat, kik élvezetes estét akarnak tölteni, a jövő szombaton, az az Május G-án „Györffyné“ javára adandó jutalom játékra. S. Y egye s. (A z a j z о n i Síremlék bizottmánya) folyó bó 12-ére délelőtti 11 órára ügyvéd Kenyeres irodájába gyűlést rendezett, a melyre a bizottmányi tagok és ügybarátok még pedig azon kéréssel, hogy a gyűjtő iveket magukkal hozzák, tisztelettel meg­hivatnak. Bitai Sándor, bizottmányi elnök. (A honvédségnél) következő kinevezések történtek : Asche г mann F e r e n c z gyalogsági honvédezredessé és a szegedi honvédkerület parancs­nokává ; Tolnai Gábor őrnagy alezredessé ; Kraft Á gostou főhadnagy másod osztályú szá­zadossá ; Thelman Josef, C z i к é 1 y János, Bertalan Izsák és К ö p e Lajos hadnagyok fő­hadnagyokká és még többen a tettleges állomány­ban. — (A torpédó к) építése a Dardanellák s a Bosphorus védelmére egy amerikai tiszt igazgatása alatt buzgón folytattatik. (O m e r pasa) az összes török hadseregek főparancsnoka, április 18-án Konstantinápolyban meghalt. (A szász universitás) uj ülésszakát f. h. 4-én megnyitotta. (Köb alomszékben) az egyetemi képvi­selőségről jemondott Rozsondai lelkész helyébe m. h. 24-én Abrahám Frigyes segédlelkész választatott meg. Istennek bálá nem szűkölködünk „papokban“ : ha az egyik lemond, kapunk helyébe ba kell eze- ret is. — (Előfizetési fölhívás.) Веке Antal szentszéki iünök és jegyző, egyház-tört. és jogtanár Károly Fehérvárit folyó év, april 10-én előfizetési fölhívást bocsájtott ki az általa szerkesztett elméleti és gyarkorlati „Egyházi iránytanra“. A mü terje­delme körülbelül 25 év leend, 8-ad rétben, szép fe­hér papíron, jól olvasható tiszta betűkkel. Egy pél­dány ára 2 frt. o. e. Tiz példány után a gyűjtőnek egy tisztelet-példáuy jár. (A m. k. honvédelmi ministerium) közelébb több pályázatot hirdet hadbirósági gyakor­noki állomásra. A pályázóknak jogvégzetteknek kell lenni s a kiállott vizsgálat után azonnal hadbiró- liadnagy rangot nyernek, egy másod osztályú had­nagyi fizetéssel s járulékokkal. Az évi dij 300 frtra rúg. (A kolozsvári keleti vasútnak) ko- lozskocsárdi szakasza egy konsorcziumnak adatott ki építésre. A „Kelet“ értesülése szerint e konsorczium tagjai : gr. Bánffy Albert, Ekerlsley Kilgour, gr. Bánffy Béla. Miután a magas kormány rendelete folytán Gyula-Eejérvárra attétettem és Brassó városát el kell hagynom, nem mulaszthatom el, a tisztelt közönség­nek irántam mutatott jó akaratáért, telyes köszöne- temet nyilvánítani. H a j e к W e n c z e 1, távirdai küldöncz. (A görög-keleti) föegybázmegyei zsinat most foly N.-Szebenben. Jelenleg a föegybázmegyei költségvetés tárgyalásai vannak az ülések napi­rendjén. (Az idei ujonezozási eredmény.) Erdélyben az eddig beérkezett adatott szerint kö vetkező : A sorozásra behívott 6207 hadköteles kö­zül 3921 a közös hadseregbe, 294 a tartalékcsap a - tokba osztatott. A honvédzászlóaljak részére 1885 ujoncz ál­líttatott. A hadkötelesek közül 4971-en távol van­nak, kik utólag a honvédséghez fognak soroztatni. Az ujouczozás febr. 1-sején kezdődött s ápril 16-án fejeztetett he. Bécsi börze május 4-éu. Pénznemek. Brassói penzánik Pénznemek. Ш. 1-cu. Arany .................... 5 . 90 Arany . ' - . 5. 89 Napoleond’or . . 9. 93 Napoleond’or . , 9. 90 Ezüst.................... 1 23. 50 Magyar 20 franc . 9. 90 Magyar földteherm. 79. 90 Ezüst huszas . — 42 Erdélyi „ 74. 75 Tallér .... 2. 35 Bánáti „ 79. 50 Török lira . 11. 40 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Kenyeres Atloll.

Next

/
Thumbnails
Contents