Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-04-21 / 32. szám

Brassó, 1871.

Péntek, április ül.

Első évi folyam

szám.

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken.

Ara:

Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr.

Szerkesztői s kiadói szállás: KenyeresAdolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon.

Politikai, közgazdászai és társadalmi lap.

Hirdetési díj:

3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (I—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden iktatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyomdájában.

Brassó, 1871. ápril 20.

Román a magyarral nem állott feszültebb viszonyban rendesen, mint például a bajor a porosszal. A különböző német törzsek csodálatos gyorsan felejtették el, hogy századokon át versenygettek és verekedtek ; hogy még 1866-ban is szenvedélyes ellenségként állottak egymással szemben ; hogy a most múlt háborúban is csak egy kis diplomatiai ügyesség lett volna szükséges a délieket elvonni a porosztól : mindezt elfelejtették és ma együtt lelkesednek a nagy német haza nevéért.

Ha a németek egyesülése természetes, ép olyan a miénk is a románokkal, a mely — vidékünkön legalább — nem remélt gyorsasággal fejlődött a közbeeső fokozatokon át.

A haza ép oly drága kincs magyarnak és románnak is, mint a németnek ; sőt félteni tán több okunk van, mert a miénket több veszély fenyegeti és inkább ki van téve az eshetőségeknek.

Csoda e, ha a haza nevében mi is egyesülünk?

Annyira nem csoda, hogy ha egy kissé madár távlatból tekintjük a dolgod, azon kell csodálkoznunk, miért halasztottak ezen egyesülést mostanra ; miért nem történt meg az már nagyon rég.

Két évtized óta nem volt Magyarország társadalmi köreiben átalánosabban osztott nézet, mint az, hogy a nemzetiséget minden részről alá kell rendelni a ha- zafiságnak. Meg voltunk győződve, hogy ezekre nézve is be kell következni a cselekvési tér megosztásának, úgy, bogy a nemzetiség ápolása essék a család és társadalom teendői közé, s politikai irányadó csak a haza legyen.

Láttuk, hogy igy történik azon orszáI gokban, a melyek irigyelteinek és példány- j ként emlittetnek : Észak Amerikában és ;

Helvetiában ; óhajtottuk, hogy igy legyen nálunk is minél elébb; s nem volt szükségünk semmi egyébre, mint hogy elkiáltsa valaki az átalánosan helyeselt jelszót.

A legújabb történelmi események behatása alatt ez megtörtént s — körünkben legalább — magyar és a román vállvetve állanak a haza iránti hűségben.

A mi szombati ünnepélyünk ezen hazafias egyesülés ünnepélye lesz. A nyilvános ünneplést tesszük azért, mert emel- kedettebb érzelmeket külső jelvények által is szeret kifejezni az ember ; s mert a nép nagy tömege ezen jelekből jobban ért, mint elvont okoskodásokból.

Ne keresgéljenek tehát szász polgártársaink titkos okok után, ne terjesszenek álliireket ünnepélyünk felől ; annak czélja ez, és semmi egyéb, a mit megmondottunk ; annak megtörténte felemelőleg kell hogy hasson minden igaz hazafira.

Mi nem akarjuk rólok azt tenni föl, hogy fáj nekik, a mért élni merünk ; hogy megdöbbennek, midőn látják, hogy nem beszélhetnek többé kényök szerint Brassó és vidéke nevében, mert az eddig megoszolva volt nagy többség most erejének érzetére ébredett : mi rólok a legjobbat

tesszük föl és reméljük, hogy elébb-- utóbb velünk fogjuk látni őket is, a magyar hazáért egyesülő honpolgárok között. —

Most csak azon külünös körülményre kivjuk fel szász polgártársaink figyelmét, hogy a brassai németek közül igen sokan a mi ünnepélyünkre jegyezték be magokat. —

Igen feltűnő látvány valóban ! Azon polgárok, a kik vér szerint közvetlen tagjai a nagy német családnak, őszinte lélekkel

I sietnek éltetni magyar hazájokat és egye- ! sülni a magyar haza más ajkú polgáraival: mig a szászok, a németségnek egy rég elszakadott mellék ága, Magyarország bét száza dós lakosai, tejben-vajban úsztatott kegyenczei, ugyanazon napra kizárólagos német ünnepélyt hirdettek, szemben a magyar haza ünnepélyével !

Lélektanilag és politikailag igen nevezetes tünemény. Ajánljuk tanulmányozását első sórban a szász uraknak és hazánk minden politikusának.

Vidé к.

S.-Szl.-György, 1871. április 16-dik.

Ezen lap 27-ki számában Szentiványi György ur neve alatt megjelent czikkben — a közelebbi képviselő bizottmány gyűlésről küldött tudósításomnak több tételei „elferdítéseknek — valótlanoknak“ nyilváníttattak, — minek következtében azon czikkben a megyei tisztikar és közigazgatás ellen szórt súlyos vádak tekintetéből — kötelmemnek tartom mint tudósító, az igazság érdekében igazolásomot az alábbiakban megtenni :

Azt módja a czikk iró ur „nem való a tudósítónak azon állítása — hogy az interpelláló ur a beadáskor azonnali tárgyalást követelt — csak felolvasást kívánt „hiszem hogy czikk iró ur tudta, miszerint az interpelláló ur csak felolvasást kivánt, — mi az interpelláló kitűzött nemes czéljának — a főjegyző urat — az interpellatióba foglalt gyanúsítások felolvasásával — az első napon nagy számmal begyülni szokott hallgatók és bizottmányi tagok előtt — mint jegyzőkönyv hamisítót feltüntetni — annélkül hogy magát védelmezhette volna — inkább is felelt volna meg, de nékem mint tudositónak csak azt kellett Írni a mi történt — és hogy az interpelláló ur — egyszóval se nyilatkoztatta, hogy csak felolvasást kíván — azt azon ténnyel bizonyítom, hogy Gy. Imre ur azon közbeszóllására — „liogy csak felolvasást kiván“ — sem nyugodott meg az interpelláló ur — hanem folytonosan beszélt mind addig, mig a főtiszt ur rendre nem utasította. — Az sem áll, miszerint a tárgyalási sorrendet elhatáTÁ8CZA.

A népnevelés magva.

Azon orvosságok, melyeket a józanész és tudomány, az eszméknek ezen diadal korában nagy sikerrel használ, kétségkívül a szív és az ész gyógyszertárában készülnek; hir, hatalom, fény és dicsőség, mind megszerezhetők, kisebb vagy nagyobb állandósággal, a művészet és tudomány által, de a sors és ellenség csapásait legbiztosabban felfogó pa- izs, a kül és belrázkodást legkevésbé érző nemzeti életerő, igaz vallásosság, s ép erkölcsiségen alapszik. —

Azon sok égető szükségek között, melyek nemzeti fejlődésünk, s szilárdságunk, megállapítása, a köz béke, s szabadság fejlesztése, s a boldogság előmozdítására nézve teljesedésre várnak, a közoktatás ügye áll az első helyen ; kiindulási pontja ez úgy a nemzeti miveit,ség, és tudományosság, mint a jólét és boldogságnak, alapja az erkölcsi és nemzeti erőnek, a melyre épitni legkönyebb és legbiztosabb. —

A polgári egyenlőség, az emberi nem ezen legnemesebb osztaléka, megkönnyité az utat, kijelölte a modot, a melyet nem követni, vagy megtagadni, nekünk bűn, s maradékainknak bizonyos veszteség.

Az isten felelme, felebarátaink szeretető, a felsőbbek tisztelete, az emberi önérzet e háromfőeré- nye, együtt szilárd erkölcsiség nélkül nem képzelhető, azonban ezek hiányait gyászos következések

alakjában ujjal mutatja a történelem ; s ugyan azért, az ép erkölcsiség meg nem szerzése, vagy meg nem tartása oly bűn, melyet a liazafiság rovására sem szabad elkövetni, sem egyes embernek, sem egész nemzetnek.

Igaza van Berzsenyinek, midőn igy szól : minden ország támasza, talpköve, a tiszta erkölcs.

Egyptom is csak addig volt tudomány, kincs, s földinivelésben virágzó példája az ó világnak, mig Cleopátra fecsérlö könyelmüsége meg nem veszte- geté az erkölcsöt : a nemtelen érzelem, a féktelen szenvedély, felolvasztja a közérdek kapcsait, elhí- gitja a nemzeti szilárdságot s előbb, utóbb erőtlenséget szül, s nem ritkán halált okoz ; az újabb időben példa franczia ország. Az a nemzet, melynek emelkedő szárnyait, nem a köz erkölcsi alapon álló nevelés és kellő emberi s polgári jogok alkotják, magosra szállhat, de fenn nem állhat Ha europa szive, francziaország, nem a könyelmüség, s élvbaj- hászat karjaiba dől, s a közerkölcsiséget meg nem vesztegeti, a csillagó fény, s élettelen címen való kapkodás, szóval, ha a szellemet rabszolgává nem teszi a test, most sem 150.000 halottja, sem állami lealáztása, sem polgárháborúja nem volna ; ugyan azért, valamint egyes embernek, úgy egész nemzetnek is szükség az ön vigyázat, erkölcsi és polgári életére, mert a jelenkor rohamos fejlődése és véletlen változatokban gazdag élete, könyen csinál, a nagyból kicsit és az erősből gyengét.

Igaz, bogy a lelki erők időnkénti edzése növeli az erkölcsi erőt, de más felől az is áll, bogy a túl miveit lelkierök, az ép erkülcsiséget gyakran elveszítik. Ezt az emberiség legrégibb és legújabb korának története mutatja : Rómát nem a germán elem

ölte meg, hanem az érzéki vágyból nőtt könnyelműség, mely a szellemi miveltség rovására, fejlesztésében megakasztá a nemzeti élet izmait, s majd véres tetteivel szétdarabolá, s igy omlott össze azon est, mely a nemzeti életet képezte, mint olyan alkotmány, mely legszilárdabb alapját vesztette el.

Minden öröklött emberi gyengeségek, ma úgy mint ezer év előtt, az erkölcsiség és miveltség hamis útlevelével vándorolnak országról, országra, s rendesen későn veszi észre egyik vagy másik nemzet, hogy nem csak átvándoroltak, a tévedések gyarlóságok és vétkek, hanem állandóan letelepedtek, azt pedig, hogy a szíven keresztül eresztett, vérkeringésbe át ment erkölcsi vétek iskolája a legtermékenyebb, tudhatjuk, s a kiirtása felettébb nagyerőt igényel ; ugyanazért a tiszta erkölcsiség épen tartása, és fejlesztése, ba miveitek, boldogok, s mindenek felett szabadok és erősek akarunk lenni fe lettébb szükséges.

Minden nagy és miveit népektől tanulhatunk lélek emelő, és szivnemesitö dolgokat, de erkölcsi erőt és épséget önmagunktól kell tanulni, mert ez oly virág, mely szinét és illatát saját élet és légkörétől nyeri s oly fa, melynek gyökereit, ha jó mélyre az emberi sziv fenekére nem ássuk, úgy élete nem lesz tartós, virulása biztos és gyiimölcsözése gazdag; s ennél fogva óhajtandó, hogy az ismeret és tudományokban való előre haladás, magával vigye az erkölcsi épséget, s karöltve haladjanak ; igaz, hogy erre alig találunk állandó példát a történelemben, de annál nagyobb elégtételt fog nemzeti erő alakjában szolgáltatni, azon nemzetnek , mely meghonosítja. —