Napi Hírek, 1944. június/2
1944-06-28 [0562]
Vkf o- Bk/Bi7 1944 májusában egyik gépkocsizó lövészzászl^allu-nk azt a feladatot kapta, hogy"a védőállásban levő e-yik német oáncélL'ránátos zászlóaljat váltsa le. Az előzetes szemrevételezésre előreküldött és a feiváitás>|megszervezésével megbízott Joanelli Tibor főhadnagy .zászláal'jsegédtiszt tisztázatlan körülmények közt a leghevesebb tűzharc alatt az összes fészkeket sze- " mélyesen végigiárva. a szövetséges bajtársakkal összhangot teremt- . ve, ügyes szervezéssel lehetővé tette, hogy a felváltás a legnagyobb sötétségben erős ellenséges veszélyeztetések alatt is veszteség nélkül, észrevétlenül végrehajtható volt. . Másnap ín tevékenyen és bátran sz egész védő kerületet személyesen végig járt a mindenegyes fészekbe^, sőt a harcelőőrsök vonalába o. is ki kúszott 8 leghevesebb ellenséges tűz alatt és a korábbi solvds harcoktél fáradt védőlegénységhez lelkesítő szavakat intézett, Huzamosbbb'ídőt töltve egy-egy,fészekben. a leghevesebb tüzérségi és gyalogsági tűzben is pontos oélfeMfeJttjat^ végzett s az ellenség eddig ismeretien állásait pontos részleteiben felderítette. A célfedeártls adatait paraosnokságának azonnal jelentette és így lehetővé tette azt. hogy a szomszéd vedüáalasbsn le yo német erők 'elleni támadásra gyülekező ellenség t tüzérségi tűzzel még idejében f.szét lehetett ugrasztani. /MTI/ • . 57. A japánok'2 ' kedvezően alakulnak a harcok Saipannál. 1Í Bk/Bj7 Tokió, június 23. /Német Távirati Iroda/ NA kormány szóvivőiének helyettese szerdán tájékoztatásul gőzölte a külföldi tudóitokkal, hogy továbbra is súlyos harcok folynak Saipannál és a Mariana-szigetek vizein e Az ott elért eredmények nagyon kedvezőek u japánokra, Okasaki hozzátette, hogy z császári főhadiszállás szokásos elővigyí-zata és pontossága, még korainak tartja e közlemény kiadását mindaddig, mig-pontosabb rész.letek hiányoznak, /MTI/ 58. " Osangkaisek kitart az egyesült Államok oldalán. ; W Bk/Bi7 A m s t e r de:o . június 28. /Német Távirati Iroda/. ~ H A brit'hirszolgálat jelentése szerint Kung csungkiflgkinai pénzügyminiszter, miután kedden látogatást tett Roosevelt elnöknél a Teher Házban, kijelentette, hogy Rooseveltnek átadta Osangkaissk. üzenetét, melyben CsangkaiseK/ • .i^ogy.^a T/ a jövőben is együtt fog működni az Egyesült Ul smokkal .ATI/ — -/biztositotta az elnököt, 1±W