Napi Hírek, 1944. június/2

1944-06-25 [0562]

8. folyt. /Vitéz Endre L ászlé rádióbeszédének III. fol.vt./ Szf/Sa/5 Az egyik osy negatívum; a paris környéki békék rendszere, amellyel örökre lehetetlenné akarták tenni a 'feltömsdás ieh-tcsépt' t ellenségeik számára' a másik egv pozitívum: az ugvnev.zett Hennz r :­t-k Szövetsége, amely az uj zsidé világuralom, alkotmányát j<l~<nt et­"tej bár akkor okos óvatosságból nyiltah nem merték még nevén nevez­ni. Nem sok időnek kellett volna azonban eltelnie, hogy oz a való­jában zsidó világuralmi in teamén-' elnevezésében is hü kife jező je legy-n a Cion bölcsei jegyzőkönyveiben foglalt tervek megvalósítá­sának . • A zsidóság a hatalom teljességében lévőnek érezts magát aj:kor, amikor a némot nemzeti szocializmusban veszd Íves ellen-* f"i.ét felfedezte, A zsidóságnak s fasizmus is ellene voltadé neá jelentett exiozt^nciális veszsdolmot, mint a német nemzeti szoc ,liz­mus, A zsidóság erezte, hogy ha e tan megerősödik, és Németországnak sikerül katonai torén is mef erősödnie, a leszámolás előrölhető finn lesz. A népszöv-tségi politikának te kit nitlor Adolf ura lomra juáasa óta nom vcl& más célja és törekvés., mint Német* ország aogseamisitése. Sz to.szi csak érthotőré azt, hogy ami kir Hitler vezér és kancellár a 1 egembers<%ésebn és legőD*s*3orUbb aj an­ionokkal, áldozatok vállalása arán -is hajlandó volt Euróra békéjének biztositéra, fiiért talált az mindig a legr tudóbb el­utasításra a túloldalon. A münchani találkozók is azért jöhettek létre, mert ner számitöttak Németországnak oly meglepőan gyors talp­ra állására és fegyverkezési programjukkal még' nem voltak teljesen készek. Amikor azonban már azt hittek, hogy a győzelem biztos tuda­tával nézhetnek szembe vele, gyűlöletükben reá zúdították a vilire ezt a második világháborút. Ennek tehát csak azért kellett kitörnie , hogy a zsidó világuralmi törekvések útjából a szerintük egyetlennek látBZő akadálvt egyszer s mindenkorra eltávolítsák, B kérdéssel kapcsolatban fel kell vetni vájjon csu­pán német erdek-e a háború-megnyerése és pusztán- német eredetu-e a zsidó veszedelem felismerése, az antiszemitizmusa Arra már rámutattunk, hogy a kersztánvság és zsidóság, mint világszemlélet Krisztus óta szemb-náll egymással, 2mi°ta pedig" a zsidóság a-, világ színpadára lépett, azáta antiszemitizmus is volt és zsidókérdés is"volt a világ mindazon tájain, ahol * zsidók nagyobb tömegekben tartózkodtak. Egyiptom óta is számos nép űzte ki köréből ' a zsidóságot. Magam évtizedek óta foglalkoztam a zsidóellenes ir o­de lom_ f. ; •Ikutatásftval 'és annak hat-. Imas tömegét caláltam meg a londo­ni British íjuzeumban., Lefordítottam Lcon de Poncins hires katoiikis francia^kenwét, aki a zsidó világuralmi törekvéseket szolgáié mos­tani világháború kitörését szinte prófétai módon jövendölte meg. De kérdőm szükség volt-e nekUfök nőmet püldára áckor, amikor 1919-ban kormányzónk a nemzeti hadsereg fővezére volt az. aki a zsidó világvcszeaolm c t felismert'-: és á szegedi gondolat renrée­oon elsőbo;.;éget oiztosicott annak íiurópa összes nemzetei között* 1944, március 19-én pedig nem történt más. mint visszakaptuk e té­ren önrendelkezési" jogunkat, amelyet • annakidején ír ionon" és a Nép­szövetség vett el tőlünk. /Folyt ,köv./ r ^ ]y

Next

/
Thumbnails
Contents