Napi Hírek, 1944. június/2

1944-06-19 [0562]

lt Magyar hősök. . 0 v KP/3m/5 M^g Kotzmannál történt, hogy egyik lövészszázadunk hosz­szan tartó harcai közben ? szakaszparancsnok hősies küzdelem után olosett Kiss latvár tsz. szakaszvezető, mint szakaszparancsnok* helyettes a szakasz éléro állt ás továbbvezette a megkezdett, súlyos ellenállásba ütköző támadást. Mikor a küzdelem már - már sikerrel fcocsegtotott, az -gyík golyó szórósát kilőtték, ami újból hátránres helyzetbe hozta a támadó magyar szakaszt. Kiss István ekkor nyomban megsebesült bajtár­sának helyére ugrott, felkapta annak golyószóróját és az élre törvo, személyes példaadással ádáz tlizet indított, majd rohamo t vezetett az ellenségre. Határozott és mindenre elszánt felióV'so szinte szárnyakat adott beosztottjainak a támadás folytatásához, amit telj JS mértékben sikerült is végrehajtania is ennek er^dmónvReppen foglyokat ejtett ós sok fog;vrt zsák~ánvclt« i , 3S István szakaszvezető példaadó magatartásával szintű elveszettnek látszó ügvst mentett neg és terelt keijreB irányba, tért a szakaszparancsnok eleste után pillanatnyilag megrendült al ér ondolt jei­bo uj erőt és bizaloat öntött, ami önfeláldozó és póltaadfc kiállása mellett v águl is, s harc, a. kapott feladat ikeros' befejezéséhez vozo­te tt, , Sátor és uindenre elszánt magatartásának el ismerés ok#on a Magyar Kisözüst Vitézségi E reo.iol és s 'Mag far B.onz Vitézségi Eremmel tüntették ki. /MTI/ 2, A hősies finn ellenállás. visszaverte a Viipuri felé megkísérelt sz ovijet áttörést. F Ze/P7 B a r 1 1 n m junius lö. N Áz Intsrínf jelenti a keleti arcvonal helyzetéről: • ^ Az egész keleti arcvonalon szombaton megint csak a karéliai földszoros szakaszán került sor nagyobb harcokra, i> bolsevisták ott több újonnan felvonult páncélos köteléket indítottak támadásra, hogy megint megkíséreljék az áttörést Viipuri irányában -s a támadást sok" csatarepülőgép és összevont tüzérségi tüz támogatta. ) finn védők hő­sies ellenállása azonban meghiusitotta az áti rési kísérletekei, több betörési helyet elreteszeltek és ellentámadással megint megtisztítottak, A bolsevisták/az elszenvedett nagy vérveszteségeken kívül sok páncélosuk és nehéz lövegük is elpusztult. í finn vadászrepülők az arcvonal felett" vívott sok légi harcban, vrlamint a légvédelmi Üttgek 49 szovjet repülő­gépet lőttek Je, /nak További tekintélyes repülőgép veszteségeket szenveátek a bolsevisták a Jeges-tengeren német hajékaravánok ellen megkísérelt eredménytelen támadásaik alkalmával' a tárnádé 100 szovjet gép közül 68-at lelőttek. ATI/ - -

Next

/
Thumbnails
Contents