Napi Hírek, 1944. június/1

1944-06-13 [0561]

Hae/P7 I közeimültban ugy Budapesten mint az ország különböző helyein ismeretlenek által, ismeretlen helyen kiadott gyalázkcóM röpiratok je­lentek meg yit4z Imrédy Bála közgazdasági miniszter származásáról. Sz a politikai vádaskodás súlyosan sérti a nemzeti erdekedet is es ennen ez-rt vitéz Imrédy Béla felkérésére alulirottak feladatuk komolyságénak teljes tudatában és a reddelkezésükre bocsátott összes származási iratok alános megvizsgálása után a következőket jelentik ki a magyar közvélemény nyil­vánossága előtt: 1 M . . , , 1. Vitéz Imrédy Béla 1939 februárjában miniszterelnöki állá sár él veié lemondása napján, anélkül, hog7 eléd szüleinek származására vonatkozó összes iratokat beszerezte és megvizsgálhatta volna, egyedül Politikai ellenfelei által produkált állítólagos bizonyítékok alapján azt közölte a nyilvánossággal, hogy ezek az adatok arra mutatnak, hogy nyolc dádeztilője közül az egyik, egy dédapa, 1814-ben - tehát 125 évvel ezelőtt - h-tosz-" tendős korában keresztelkedett ki. Vitéz Imrédy Béla csak ezen kijelenté­se után indította meg az eljárást a dédszülei származására vonatkozó összes iratok hivatalos beszerzésére, j, hivatalos helyekről megküldött és vitéz Imrédy Béla által rendelkezésünkre bocsátott összes okiratok alánján meg­állapítjuk, hogy a volt miniszterelnök 1939 február iában tett származási bejelentése téves és félrevezető adatokon alapult. Vitéz Imrédy Bélának ~ erről a Szádé taföldön 1807-ben születott dédapjáról a leszármazás kutatá-" sára egyedül illetékes német hatésár a birodalmi anyakönyvi hivatalok mel­lett felállított Reichssippenamt Nr. I 1 /X/ I S/M számú bizonyítványa leszögezi, hogy sem az illető dédszülőről, sem annak bármely őséről nem állapítható meg, hogy zsidó vagy akár zsiaóvérÜ volna, ' 2. UiéZ imrédy Béla négy nagyszülő jé> .eredeti keresztlevelei, házasságkötési iratai és a többi fiet dfüszülo leszármazási iratai mmdsn • kétséget kizáróan igazolják a dédszülők. ti s zta keresztény származását. 3. Külön említjük meg, hogy a névtelen rágalmazók által isme­telten emlegetett Vnjkay /Zenger/ családnak,Imrédy anyai ősei egyik agának leszármazási okiratait megvizsgáltuk és a hiteles okiratokbél kft 4a fél évszázadra visszamenően mégá^laeitottuk, hegy az Rege&sburg mellől szarma­oé. tiszta keresztény őstermelő asalád. , . , A megvizsgált tények alapián kijelentjük, hogy minden'olyan ál­lítás, amely szerint "vitéz Imrédy Béla ősei között zsiuók voltak, e való­sápnak nem felel meg. tehát közönséges rágalmazás. . Vizsgálati munkánk befejezése után a'legnagyobb megütközéssel alapítjuk megV hogy a magyar.polifikai életben, a világháború legsúlyosabb •onsSakiban eitéveKedell politikai kalandorok es megtévesztett csoportok a -ágaim,zá3 sz-nrveo i'esvv erével hadakoznak fedhetetlen életű és súlyos^ felei©.? n untát vág'ző magyar államférfiak ellen. Ezt a minősíthetetlen el­3irást tisztességes magyar közvélemény ítéletére bizzuk. Lud apóst, 1944, június 12. Bosnyák Zoltán dr.s.k, Oláh György s.k. a Zsid^kataté Magyar Intézet országgyűlési képviselő, igazgatója . vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály dr.sk. Rajniss Ferenc dr. s«fc|. államtitkár. országgyűlési képviselő. a vitéz Zádh Emil s.k. < O'i-L ny, vezé r ezre des. ofeíÁGOs LEVÉLTÁR . K. szekció

Next

/
Thumbnails
Contents