Napi Hírek, 1944. május/1
1944-05-13 [0559]
Sz/Sz2 - Ez a kormány vállalta és kellett, hogy vállalja a magyar nemzetiszocializmus szolgálatát, mert a nemzetiszocialista gondolat segítségével tudja átformálni az ország mai társadalmi rané jót és tudja erőssé tenni az országát a jövő feladatainak elvégzésére. Amikor a magyar nemzetiszocializmus jegyében és értelmében vállaljuk ezt a programmot, akkor nem vagyunk egyidejűleg ellenfelei senkinek ebben az országban. - A történelemben /annak bizonyos adottságok, amelyek önmagukból magyarázzák, származtatják és arasstiák a tennivalókat• t Ez az ország Árpád vezérünk kemény, katonai vállalkozása, Arpá.^aázi királyaink államot alakitc, három évszázadra terjedő munkája,és az utánuk következő magyar politikai vezérek nemzetet me -tartani akaró áldozatos tevékenvsege revén alakult ki a Kárpátok Lieaencőjében* A földrajzi adottságok, a történelmi determináció atfok, amely c-k bennünket a Német Birodalom szövetséges-társává te ttok, a történelmi determináció, amely önként származik abból a tényből, hogy ezen a földrajzi ponton áll szemben egymással a szláv ós a germán erő» E két eró összeütközésekor nem lehetett kétséges, hegy a magyarság történelmi szennontja.it figyelembevevő csakis a germánokkal való közös politikában találhatja meg a maga teljes biztonságát* Sz ^korántsem jelenti azt, hogy -ahogyan ezt a zugokban meghúzód* csáklyások meg magyarásni akarják - mintha egy jottányit is engednénk a magyar nemzeti gondolatból. Ellenkezőleg: éppen a nemzeti öncélúság gondolata áilitott minket a Német Birodalom mellé. A korszerű nacionalizmusnak az életformája, ahogyan a nemet népet is kenénynyé és erőssé tette, véget fog vetni nálunk is az elpuhult polgári gondolatnak és helyet fog adni a szociális folelősségferzc ttől áthatott magyar nemzetiszocializmusnak,/hosszantartó helyeslés és taps./ - A magyar nemzetiszocializmus nem kópiája a németnek* Aki abban a hitben el, hogy mi talán megfeledkeztünk a magyarság történelmi céljairól cs lelkünkben elmosódott a nemzeti szabadságharcok hőseinek képe, súlyosan téved. A mi politikai hitvallásunkban ás a magunk nemzetiszocializmusában mélyen benne gyökeredzik a magyar történői.i hagyományok végtelen tisztelete, benne gyökeredznek á jó magyar tulajdonságok és talán magyar hibák is, amelyeket kiküszöbölni éppen ennek a generációnak lesz a feladata. - A vármegyenázának ebben a nagy termében ma őrségváltást látunk, A mult kormány mogbisottja elhagyta helyét ás helyébe lép a mai kormány bizalmi flrfia. 2 belügyminiszternek ilyenkor szinte kötelessége, hogy szóljon azokról az irányé Ivekről, amelyeket a magyar_közigazgatásban, az Önkormányzatok életében és általábanvóve a belügyi kormányzat munkájában fontosnak tart és amelyeknek mikénti megvalósításában elvi eltérést meg nem engedhet* - Amikor a kisebbségi sors két évtizede után vioaza( kerültünk az Anyaországhoz, nsksu jutott az a feladat, ho*y a viszszacsr tolt részek közigazgatását a magyar viszonyoknak megie.lelően . átformáljam. /Folytatása*következik/ +