Napi Hírek, 1944. május/1

1944-05-07 [0559]

2S. foltt .Aíeg-setsideitő" hatású nejmet bekerít", hadműveletek a bal­káni partizánok ellen ,?olv t./ V/ Bi/Bu 4 Csupán Üsok bon a harcokban, a lelvak 1 eern? oyobb részt a . határhoz közelfekvő boázni ni terül te n folytathat nap alatt 5ÉK nar» tízáa halálát ál3§|5itották meg. *JL határ nyugati és messzebb keleti részerő] harcba ve tett oaudaBsoportok kisérleta,' hogy északra kitörj ének, annál is inkább kétségbeesett kísérlet volt, mivel a német ősapátoknak sikerült az önkéntesek és a helybeli lakosok hatásos támogatásával lő­szerf és élelmiszert szállító több vonatoszlopot kézrekerítőni . Ezenkí­vül két bandaköspontot is hatalmukba, kori tettek a hegyi felvakban. Igy s vezetésüktől és utánpótlásuk tél megfosztott partizánok ^ a menekülésben kerestek menedéket, akonban hiába kutattk nyilas útán a bekerítő gyürtta. amely mind szorosabbra szorította okét össze « Külö­nösen súlyos veszteségedet szenvedtek ennek következtében Caoakban és Caoak mellett, valamint Val jevonál és Losievicinél. Ezeket a városokat valamint Varda és Eladanovioi nevű kisebb helységeket a német ősapátok megszállták, . ... Az állandó harcok és sulyós veszteségek kova tisz­tében megtört banditák egyre inkább * ' • " 't a szétoszlás jeleit mutatják. A .szökevények száma több m dnt 4Ó0. l^yU $ helyzetre való tekintettel a boszniai területekén néhány bolsevista bandacsoport csatlakozott . • a szorongatott helyzetben lévő főerőkhöz, hogy résztvegyen a harcokban. Német vadászkülönitmények a Drinánál és a v"lasenicS»toT délnyugatra, fekvő térségbon harcrakény­szeri tették ezeket a csoportokat és Sekovioi, Nedeljiste, tóilici és Palez városkákban és városkák mellett maidnem az utolsó emberig megsem­misítették azokat. Közben Ti tónak menthetetlenül körülzárt és máris alaposan szótvert főerői ?, biztos pusztulással néznek szembe. Az ' elmúlt héten 2173 elesett bandita holttestét számolták meg összesen. Azok a hirek, hopy a banditák más területeken állítólag helységeket foglaltak volna el, teljesen légből Vpottak, amelyeket » a bandák teljes összeroppanásának elhalasztása érdekéhen teríesetének. Tapasztalat szerint mindig olyan helységekről • híresztelik el azok bevételét, amelyeiben egy csoport bandita víleil^a&l egy né­met katonát talált. •' banditák által különös előszeretettel menoék­helvként használt Fsnuk-hegységben például néhány nappal ezelőtt a partizánok négy lakitáborát fogták" körül ós füstölt-" ki éjszakai hadművelet során. Továbbá fölfedeztek hat élelmiszer és mindenféle anyagot tartalmazó készletraktárt és a banda-őrség szétverése utáu biztoxnságba helyezték asekat, Sserémségí területen egy baadaosoportnak, amely a Par> ik* hegység felé igyekezett kitörni,, elálltak az útját. Heves narookbtn, amelyek egész naoon át és az utána következő éjszaka is tartót tek­; 314 bandita maradt holtan e csatatéren, 420 pedig fogságba korült. Azoknak a foglyoknak nagy számát, akik leginkább jelentősebb ellen­állás nélkül adták meg magukat, ez esetbea is a . jeídeek lehet tekinteni. TkTŰ 't^dsU

Next

/
Thumbnails
Contents