Napi Hírek, 1944. január/1
1944-01-10 [0551]
72*' folyt, /Pannsr finn pénzUgyminiazter nyiletkoz&ta - folytatás/ Gya Vs/o 7 l/iint mértékadó finn körökben megállapítják, ac • ősszel elhangzott nyilatkozat és Tanaer pénzllgymiAiszttf jelenlegi nyilatkozata között lényeges különbség van* Ezúttal a politikai súlya révén igen tekintélyes illanrérfi az északi országok ügyét illetően a többi között a következőket mondotta} ' n Ami északi kapcsolatain iát illeti, túlzás nélkül állithatom, hogy-rá finnek m'lyen át-rezzük annak fontosságát, hogy nekünk -'szakiadnak 8ss8e kell tartanunk. Sőt elmondhatom, noey jobban 't'rtzz'lk, mint birmely más északi ország# Finnország szamára az ész.'-ú egylttrlködéa ne- szóvirág és minthogy az északi széthúzás követkéz 'ií/i.irel ugyancs'/' sze. léltetobb lénkét kantunk mint blrmelv más ászaki Ulam, éppen cz ? rt le tudjuk vonni ebbel az északi együttműködés tanulsígait. Ha a viszonyok későbben megengedik, nyemr-n hozzá kell fognunk az északi kérdések megvizsgálásához és becsületesen ••rra kell törekednünk, hogy az északi nemzeteket közelebb hozzuk egymáshoz. Nyilatkozott Tanner pénzügyminiszter más kérdésekről is, igy például ismételten hangsúlyozta, hegy a feltétel nélküli megadásra Finnország sohasem lenne hsjlandé. A finnelLnes orosz hírverésről szelve megállanitotta, hogy Finnországban a sorozatos . tárna dasekrol nem tudják elképzelni, hogy mire irányulnak. Éppen ezért hajlanak arra a feltételezésre, hogy a támadásokban valarinek a bekövetkezését kell látni, V&io. A kidőlt fa halálra sújtott egy asszonyt, Tudi^vl/m/B 7 Nagykanizsa, január 10, Nagvfcanizsa közeiélen a segesvári erdőben Ötté Imréné leült a földre pihenni, ci-alatt férje az ebédet fogyasztotta. Az e^yik fa^amelynek gyökereit eieágKk, rádült Ott'' I~rénére és agyonHí* / A kassai i&l&l&é\a teljes Ulttf, Kir, VT/m/B 1 Kassa, január 10, A kassai királyi ítélőtábla a felszabadul is ötödik évfordulója alkalmából ünnepi teljes ülést tartett, Zaehár István Ítélőtáblai elnök hálaadással nyitotta meg a teljes ülést. Az Úristen kegyelme öt éven át megtartott, megáldott minket a legnehezebb világégés idején is - mondotta - alázatos szívvel kérjük továbbra is megtartó kegyelmét, f m Az Ítélőtáblai elnök ezután a k-ssal itá^táVU újjászervezésének és ötéves működésének kiemelkedő eíejeanyeirol és eredményeiről számolt be. Ezután Z&chár István ítélőtáblai elnököt Üdvözölték kinevezésének ötödik évfordulója alkalmából, Zaohár Isj*á&, közvetlen szavakkal köszönte meg az udvöziéetjl telj*a ülés a Hiszekegy elmondásával ért véget. /MTI/ " " /Jt? wl/