Napi Hírek, 1943. december/2
1943-12-16 [0550]
N A naplót elolvastam é* Is, abba*- tényleg bennt van, hogy tapsolni méltóztattak* Én skJso* jelen voltam óa még*? akkor szűrtem le ezt ez impressziót* Ezt sajátságosnak tartótjáé talán erősebben poenttroztam ki. Ai e "szakadék" igon^tísz',-1? képviselőtársam, a "mély elvi ellentétekkél f szemben talán sr 1neaebb/ plasztikusabb kifejezés,, de az egyik éppen olyan erős .Lehet, mint a másik, A mély elvi slleatéteket is át lehet hidaljál, a szakadékot is, ha már metaforikus alapokon maradunk, Beszédem ké*» sőbbi folyamán, azt hiszei;.* a tiszteletadás hangján emlékeztem meg igen t,képviselőtársamról /Ugy vaui ügy vanf/ és talán 02 már akkorkimagyarázta az erős megjegyzéseket, amennyiben nem emlékezhettem volna meg Imrédy Béláról azct^ Ü hangom és azokkal a mondatokkal, ahogyan megemlékeztem, he nem ismerten volna el az ő kv? lltásaitj magyarságát és nem lennékmeggyőződve, hogy pártja ezen az-uton 6t követni ak&rja» Bzuket akartam ebben a vonótkezesben elmondani* /Helyeslés)/ M kMéltÓBtatott még a Néppárt deklarációját szó* vátenni, Abban c deklarációban «• élesen figyeltem « sem reataurá*, cióról, sem szabad királyválasztásról nem volt szó, osak 0 törvényes magyar királyság helyreállításáról* Én a magam részéről sem a fenn*» álló állapottal, sem fennálló törvényeinkké1| sem pedig azzal a ténnyel szemben*, hogy mi mindig a magyar kirilyság gondolatával . néztük ennok a nemzetnek a .múltját é$ ha a jó Isten lehetővé teszi, látjuk a jövendőjét is^ /Helyeslés l/,e«)iidea, én, mint ebben az ország.* ban talán' az államfőnek leghűbb embere, ebből nem olvastom ki olyasmit, amit kifocr'solhattam volna, /Taps 1/ Hogy bizonyos munka • folyik ezen a tórenf Tisztelettel vagyok eátor említeni, hogy ennek s megindult kis aláírás .gyűjtésnek mér Végét is • vetettéin, - A bolsevlzausra vonatkozólag a kivetkezőket óhajtom mondani, Nyilt kiállás a bolsevizmusB&1 szembeni *• ezt egy mondat** ban intézhetem el és ez az én legkomolyabb mondatom, amelyet kimond* hatokt Egész kül„ és belpolitikánie* as első perétől k©zdve,hogy itt állok, a bolsevizmus ellőni védekezés determinálja, c bolsevizmusnsk • mind hatalmi, mind penetráoiÓ3 törekvéseivel szemben egyaránt. Ezt óhajtottam ezzel kapcsolatban kijel««»e«t« /Helyeslés ; : ;S tapsi/ %• Szavaim végeztével pedig talán bekaj. osolódom igen ^képviselőtársamnak a távssőrij. mondott hasonlatába. Azt . méltóztatott mondani; ha a távoaőnelc egyik végén nézek be^az na** gyit # ha a másik végén, az kicsinyíti Megjegyezhetném azt is,hog. ebbe a kicsinyítő végébe osak játékes fiatal kedvünkben néztünk be, /Elénk derültség és tapsi/, ma azonban mindig a másik oldalon náézünk be, mégpedig nen azért, hogy nogyitsonj hanem azért, hogy közelebb hozzon H és evvel zárom felizols?,4somat# /Hosszr-ntartó viharos éljenzés ós tppg a jobboj/ialoa és s középen,/ ***"•«»•* .—.