Napi Hírek, 1943. december/1
1943-12-15 [0549]
r. o L7 § A Magyar Tívirati Iroda jelenti: A földmivelésügvi miniszter a k,Kir. Vízrajzi Intézet igazgatói teendőinek ellátásával 1944• január 1.-től kezdve Rónay Lászl* miniszteri tanácsost ideiglenesen megbízta, 77* Előadás a debreceni német tudománvos intézetben. Kir o- NJ/NJ/L7 Debrecen, december 15, A német tudományos intézetben dr. Brügmann Kurt igazgat* "Technikai felfedezések az orvosi kutatás szolgalatában" cimmel tartott előadáet. El'tte Schluroff Helmut üdvözölte az előadat, aki az egyetemi klinikai épületben is tartott hsse-ní* tárgyü nagyhatású előadást. Br, Brügmann érdekesen fejtegette, hogyan leb>t a technikai felfedezéseket az emberiség számira médinkább értékesíteni. Áttétein tést nyújtott azokról a segédeszközökről , melyeknek segítségéve.', az emberi szem a legkisebb élőlényeKrejtetc életébe is betekinthet, Ismertette az elektronok és elektron-sugarak fogalmát, szemléltetően bemutatta, hogyan fejlődött az elektron-kutatás, Errcl az előadó érdekes hangos keskenyfílmet is mutatott be. Az előadásért, melyet a megjelentek naev figyelemmel hallt gattak, Schluroff Helmut mondott" köszönetet. /1ÍTIV Sopronvármegye közgyűlése, KiroVT/mAi7 Sopron, december 15, Sopronvármegye töryenvhat^sági bizottságának közgyűlésén Hőgyészy Pál főispán elnöki megnyitójában megemlékezett a s" oproni " népszavazás huszonkettedik évfordulójár*l. Sopron 1921 • december 14,-én tett hitet magyarsága mellett és ez volt az első eset, hogy a megdönthetetlennek hirdetett trianoni békeszerződésen rés támadt, A közgyűlés a főispán indítványára kimondotta, hogy Sopronvármeaye törvényhatósága" a társtörvényhat'ságek közönségét, valamint a magyar gondolat megerősítésére és ápolására alakult soproni Magyar Szövetséget" üdvözli. A közgyűlés a továbbiakben elhatározta, hc^y a szolgálati idejét betöltött dr, Czillinger József sl is pánt e&rév* ; e visszatartja szolgálatában./MTI./ Versenytárgyalási hirdetmény, o L7 k ves»íDr4mi m.kir. Államépitészeti Hivatal közli, hogy Vörösberény község elöljárósága a községháza és jegvzőlakás építési munkálataira nyilvános versenytárgyalást hirdet.,k teljes szövegű hirdetményt és annak mellékleteit a vesznré'ei m.kir*. Allaméoi tészeti Hivatalnál a " hivatalos órák alatt lehet megtekinteni,illetve onnan díjtalanul megszerezni. Az ajánlatbenyújtásinak határideje 1944 1 január 15,-én délelőtt 10, /MTI./ e IQ'U<