Napi Hírek, 1943. december/1

1943-12-11 [0549]

W Bl/Vv í N. - 3z az uj Surópa azonban mindenekelőtt arról fog gondos­kodni, hogy iurópától idegen hatalmak soha többé ne jöhesse­nek túlságosan löz<:l kontinensünkhöz és meg-kisereljékluróoára az ő életmódjukat és törpén/veidet ráerőltetni. Hogy a bolsev:zmus"keleten és- a zsidó plutokrgcic nyugaton ma hivatottnak hiszi magát arra, hogy kezébe vegye Stu^a sorsát és alakitsa jgvőjét, azt minden igazi euró­pai hallatlan* szeránytelenségnek érzi. Éppen ugy, ""ahogyan Keletázsiat a jövőben csak Keletázsia alakithatja, kormányozhatja es védelmezheti, kívülről való beavatkozást pedig többé nem tür meg, ugyanúgy áll'ez Európára is. A jövőben "Európát is csak európaiak fogják, alakítani, kormányozni és védelmezni. Az a többszáz milliónyi ember, akit a három­hatalmi sgyezmény ebben a két világrészben egyesit, ma nagyon'jól tudja, nirol van szó és kész a végsokig elmenni igaz ügyük közös győzelméért. - Szta két Hatalmas erőközpontot j&uriépában es Keletázsiá. . ban nemcsapán a közös érdekek és a szerződések, hanem a néeek egymás iránti szívből jövő rokonszenve, mindenekelőtt pedig/a közös el­lenségekkel szemben kiontott vére kaoosolják össze /katonáiknak oldhatatlanul. Ugy állnak itt, mint két gránittömb, amelyet az ellenfél hatalmi eszközeinek minden latbavatésa. sem ingatnat meg és .amelyeken azok ereje végül^is szét fog porladni. - Nemetország, Japán és az uj fasiszta Olaszország a legszorosabb együttműködésben verekszi! végig a közös harcot élet­jogaikért a biztos végső győzelemig. Lehet,nogy ellenségeinknek, bár igen nagy veszteségeket szenvedtek a háború eddigi folyamán emberekben és anyagban, zég rendelkezésre áll egynehány tartalék. 3z azonban n8m dönti el a dolgot. íbben a hatalmas világháborúban a győzelmet nem anyag nyeri rreg, hanem azt a osatatéren a férfinak szuronnyal kell kiküzdenie.A'űi pedig ezt illeti, tudom, hogy a mi katonáink harci szellemével és hősiességével egyenértéküfcaz ellenség a legtávolabbról sem tud szsobeailitani. ­• Az európai és keletázsiai népek szelleme és kato­náik vitézsége fogja végül megnyerni a háborút, nem pedig a bolsevik , Mellem és a zsidó tőzsdealVuszok doj^lárszelleme. Az ellenfél azt mondja, hogy rövid időn belül most mor aegindul az általános támadás a háromhatalmi egyezmény országai ellen Európában és Keletázsiában, " Németország. Olaszország, Japán és szövetségeseik erre csak azt felel* részesítjük őkeif^ n /MÍl^ S ° n állunk és u SS ?anostór me leg fogadtatásban — 1/

Next

/
Thumbnails
Contents