Napi Hírek, 1943. december/1

1943-12-09 [0549]

l°lfolyt«/ A finn nemzeti konzervatív párt jubileuma/ Folvtatáa/ Gva Pu/G-i 4 Tagiai körében sok a kisgazda, éc igy nen egyszer w úttörő és útmutató szarepet tölthetett be a nezőgazdaság r jieez- v tésében.Szocialpolitkai téren azt az elvet v,.llj* L, hogy az újítá­sokat szilárd gazdasági alapra kell felépíteni. A párt a Vormánv vezetését az eltelt évek alatt tcbbizben vehette kezébe, de más"kor­mányokban is gyakran kapott képviseletet . Noha a párt raon-rhikus célokkal alakult meg. mar 1919-ben köztársasági programmal vetj részt a. képvis^lőházvalasztásokon ós azóta mindmáig megmaradt a köztarsa­sági államforma támogatójának. —. — 102. Lemond a finn népjóié i miniszter ? Gya Pu/Gi 4 Helsinki, december 9/Magyar Távirati Iroda/ A stockholmi sajtó tudni véli, nogy Fagerholm finn nóp­• jóléti miniszter a közeljövőben l»mond. Finn mértékadó körökben szintén * nangoztatják, hogy'a lemondással számolni lehet, Maga a minis ter ki»~ jelentette, hogy a stookholmi jelentést nem erősiti meg, de nem is oá­rolja. Helsinki ' véleménye szerint a lemondásnak kétségtelenül nagy " Visszhaggja tánadna a politikai életben,tekintettel arra* hogy Fag'er-" holcrminiszter az északi politika'legfontosabb képviselője a finn kor­mányban, 103. Finn -svéd kereskedelmi tárgyalások . Gya Pu/3-i 4 H e 1 S in k i, deceber 9/Magyar Távirati Iroda/ ­Stockholmban finn-svéd keres 1 ' edeimi tárgyalások kez­dődtek neg a jövő év első felében lebonvolitandé áruforgalomról. 104. ?inn zeneszerzők ünnepsége, • Gya Pu/Gi 4 Helsinki, december 9/M'gvarTávirati Iroda/ A finn zeneszerzők hetével kapcsolatos Unnpségjo javasig hangzott el .minél jobb énekkarok létesítéséről, A javaslat megvalósí­tásával nagyban .emelnék a tömegek zenei kultúráját, A finn lapok behat**?, foglalkoznak a javaslattal . -. — • ^ 1° 5 « Pénteken kezdődik a költségvetési vitana finn képviselőhásbé é Gya Pu/Vv/3 H e;l s í n k i december .9.Aagyar Távirati Iroár/ ­' vitáját! A finn k *r u * l6Hz p énteken kez ^ e «5 Sít sértési

Next

/
Thumbnails
Contents