Napi Hírek, 1943. december/1
1943-12-09 [0549]
92. iíanemendzsoglu a törökianerikai kapcsolatokról. > Qf He/Vv/3 Küm-L Ankara, december-9", Henemendzsogín külügyminiszter a sajtó képviselőivel folytatott beszélgetéseben égy véleményen volt azokkal, akik negállaoitották, hogy Törökország Kairóban tulajdonkénen "" » belépett a szövetségesek .táborába anélkül, hogy hadviselő fél lenne.. i A miniszter hangsúlyozta azt a szívélyességet, amely Roosevelt elnök és-TnonU elnök között-azonnal me.gnyilvánult, Mondhatom - -jelentette ki a török külügyminiszter - teljesen me'g* értjük Amerikát, Osztjuk a szövetségesek elképzeléseit, azonban semmiféle okmányt sem irtunk alá. Az ilyen egyetértés sokkal bizalmasabb lehet, mintha okmányban fektetnék le. /MTI/ * " 4 93,A Tito kormány képviseletet kér a különböző bizottságokban. Qf He/Vv/3 Küm-L L is"S zabon , deoember 9. Algíri jelentés szerint átszabad jugoszláv" . rádió közölte, hogy a nemzeti felszabaditási bizottság;, vagyis Tito tábornagy ideiglenes kormánya elhatározta, hogy a szövetségesek földközi-tengeri bizottságáoa, valamint az európai tanácsadóbizottságba képviselőt kíván küldeni és a szövetségeseket felkéri G jogának elismerésére-, A bizottság agyanakkor elhatározta, hogy kéri a kölosönzé3i- és bérbeadási megállapodás kiterjesztését az ideiglenes jugoszláv kormányra, hogy .eredményesen vehessen részt a itözös ellenség elleni haroban. /ITT/ •« - « 94 * Smuts utazásai, Qa He/Vv/3. Lisszabon, december 9. Londoni jelentés szerint Smuts tábornok osütör- tökön repülőgépen Délafrikába utazott, A tábornok az uj délafrikai parlament első ülése után ismét visszatér Lendonba, naid onnan az Egye sült-Államokba és Kanadába utazik ftjosevelt, illetőleg Mackenzie King meghívására. /M?T/ U» M M 95. Svédország a tüdővész ellen. ~: ti ' Iroda/ . B eí Ee/Vv/3 Stockholm .deoember 9,/^agyar Távirati N Svédországban a tuberkulózis elleni harc eredménye sebbét étele céljábcl elhatározták, hogy különböző hivatása csoportoknál röntgenfel vő te löket készítenek, iftindenkinek átvilágítják e tüdejét. Tökintettel arra, hogy alakos*' ság szama több mint 6 millió, ez a munka három év alatt fejeződik A torokgyík eítériedésénok megelőzésére oz iskolás „gyermekeket védőoltással látják el.Fokozatosan beoltják mind- • azokat az iskolásgyermekeket, akik még nem érték el 16. életévüket.